Írószemmel ​’74 (Napirajz 4.) 12 csillagozás

Merényi Dániel: Napirajz 4. – Írószemmel ’74

„Deszka-karanténba ​ültet anyám nyári haragja,
egyedül a budi sötétjében tizenévem gőgje a
Paxot szorongatva lázad, s gondolathéjak peregnek
plezúros térdem retkén meg-megpattanva a
döngölt földre.
Nem hagyom magam, az előkert és a nyárikonyha
tágabb zege és szűkebb zuga fölött szabadon repdes
a gondolatom. Engemet bezárva nem tarthat
senkisem, behunyom szemem és messze szállok,
tova el, apám büdös traktorja zajjal durrogja
teli az ebédes kosarat, s ő maga, sapkáját
szigorún verejtékén egyensúlyozva csakis előre les,
az ekéjét vonalzón húzza, engem nem lát,
úgy repülök el felette.

Így marad meg bennem a nyár, sok másza szar
felett ülve tűnődve. Kezemben kockás füzet, piros-szép
golyóstoll és röpülök. Tibortelep hejj!!!
Fogatlan mazsorettek vijjogó kacagása, a falusi búcsú
pössedt zajai, céllövöldések vakaródznak, a
dombok kolbász-szag kifutójára… (tovább)

>!
Titkos Fiók, 2010
ISBN: 9789638815033

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Srác_a_tizedikről>!
Merényi Dániel: Napirajz 4. – Írószemmel ’74

Mérhetetlenül vicces, abszolút az élet sava és borsa. Örök kedvenc, be kellett volna szereznem a többit amíg volt rá lehetőségem. Olyat kaptam a könyvtől amit csak az élet tud adni -és Dani megrajzolni.

lilijan>!
Merényi Dániel: Napirajz 4. – Írószemmel ’74

egyértelműen az eddigi leggengébb (molyos százalékos értékelése érdekes módon egyezik a holzkoffer-kódéval, ami szerintem a legerősebb darab), de ha ez egy gyenge könyv, hát üsse kő, szeretnék még több gyenge könyvet. természetesen megvétel után ezt is kétszer, egymás után. leginkább a rezignáltan köcsög óvónő, és aeditke néni feltűnésének örvendtem. mit rajzoltatok, kiscsopis atkák?

Iłđi>!
Merényi Dániel: Napirajz 4. – Írószemmel ’74

Hatalmas még mindig!
Aeditke néni, konyhás nénik és kiscsopis atkák! :D
És ilyen emberek tényleg léteznek! :D
Kár hogy az új rajzai már nem ilyen ütősek…

PozAko>!
Merényi Dániel: Napirajz 4. – Írószemmel ’74

A harmadik (olvasott!) kötetnél már nehéz mit mondani. Aki szereti, annak jó, aki nem annak nem ez lesz a vízválasztó. Egy dolog hiányzik, hogy a Mars-ugrás saga itt félbemaradt.

moncsicsi83>!
Merényi Dániel: Napirajz 4. – Írószemmel ’74

Nekem ez is tetszett. Igaz nem 100%-osan, de jó volt. Néha jókat kuncogtam rajta :D


A sorozat következő kötete

Napirajz sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gróf Balázs: Képregények
Madarász Gergely: Majomdaráló 2
Dudás Győző – Zách Attila – Hauck Ferenc: A cortex cerebri affér
Mund Katalin (szerk.): Galaktika 374 XL
Yuval Noah Harari – David Vandermeulen – Daniel Casanave: Sapiens: Rajzolt történelem – Az emberiség születése
Bill Watterson: Varázslatos világ
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító
Rachel Smythe: Lore Olympus – Olümposzi história 3.
Catana Chetwynd: Szerelmes pillanatok
Catana Chetwynd: Bekuckózunk