Merényi Ágnes (szerk.) · Tomka Eszter (szerk.)

Budapest100 ​történetek 3 csillagozás

Huszonnégy a háromszázból
Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek

A ​Budapest100 elmúlt hat évében több mint 300 ház nyitott ki. A látogatók bejárták a pincét és a padlást, megcsodálták a szép részleteket, vagy elképedtek a kopottan is gyönyörű házon. Több ezren ismerték meg a lakók sorsát, hallgatták a történeteiket, kóstolták a süteményeket és a limonádét. Hálásak vagyunk a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumnak, hogy kezdetektől támogatja a Budapest100 programját a szervezéstől a megvalósulásig, a Kortárs Építészeti Központnak pedig, hogy az első évtől kezdve menedzseli a programot, és biztosítja a működéshez és a szakmai fejlődéshez szükséges hátteret. Köszönjük a lakóknak, hogy elég vakmerőek és nyitottak voltak ahhoz, hogy idegeneket vezessenek körbe a házukban és meséljenek nekik.
Mindehhez közel 500 önkéntes lelkesedésére és munkájára volt szükség. Ők keresték fel és győzték meg a lakókat és a közös képviselőket, ők kutattak, szerveztek, intézkedtek és hárítottak minden konfliktust. A Budapest100 sikere az ő sikerük. Az… (tovább)

>!
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158040624

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

bagie P>!
Merényi Ágnes – Tomka Eszter (szerk.): Budapest100 történetek

Féltávnál megelőlegzett 5*…

Szeretem a Budapest100 sorozatot (idén, 2019-ben, a bauhaus volt a téma) – jópár 100 éves házban jártam a rendezvénynek köszönhetően, bár azok leginkább közintézmények voltak.
A könyv, a középületek mellett, olyan épületeket is mutat be (zömmel), amelyek mostanság lakóházak – ahová azért nem annyira egyszerű bejutni a rendezvény keretein kívül.

Akik rajonganak az építészetért, a történetekért – szerintem megéri elmerülni ebben a könyvben, és persze még nagyon-nagyon sokat utána olvasni a felsorolt építészek, építtetők, szobrászok, festők, épületkerámia-gyáros, műlakatos…stb. alkotóknak.

Remélem a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) kiad még hasonló kiadványt – és nálam is landolnak ezekből példányok :)

BEFEJEZVE is marad az 5* … és kérek sok-sok időt, hogy el lehessen mélyülni az épületek történetében… :)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Papp Luca (szerk.): Háztól házig utcától utcáig
Berkiné Tálos Barbara: Békebeli séták a pesti belvárosban
Kemény Mária: A Szent-István Bazilika
Lantos Antal – Széman Richárd: Őrzendő emlékeink
Széman Richárd: Belső térben
Bechtold Ágnes – Pálinkás Réka: A mátyásföldi nyaralótelep
Farbaky Péter – Farbakyné Deklava Lilla – Mátéffy Balázs – Róka Enikő – Végh András (szerk.): Mátyás-templom
Hanga Zoltán: Állatkerti műemlékek
Nagy Gergely: Budapesti vásárcsarnokok a századfordulótól napjainkig
Budapest régiségei XXII.