Női ​irodalmi hagyomány 11 csillagozás

Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány

A kötet abból az alapvetésből indul ki, hogy búvópatakként ugyan, de létezik a magyar irodalomban női irodalmi hagyomány. Ezért nem a már jól ismert irodalomtörténeti vonalak mentén tanulmányozza a női irodalmat (nem a Nyugat női íróiról beszél például), hanem saját hagyományvonalat épít ki.

Előszavában olvasmányos stílusban tisztáz a gender studies szempontjából fontos alapkérdéseket kánon és hagyomány összefüggésben, s vázolja, hogyan értelmezi a női irodalom fogalmát. Felhívja a figyelmet arra (az előszónak ez a része a Népszabadságban is megjelent), hogy a középiskolai oktatásban női írókról gyakorlatilag nem esik szó: Szapphó és Nemes Nagy Ágnes az a két női szerző, akiket a gimnáziumi tankönyvek tárgyalnak.

Öt fejezete öt női írót (Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna) tárgyal, az irodalomelmélet legújabb fogalmai mentén.

Eredeti megjelenés éve: 2013

Róluk szól: Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona, Lesznai Anna

Tartalomjegyzék

>!
Napvilág, Budapest, 2013
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633381618

Enciklopédia 42

Szereplők népszerűség szerint

Erdős Renée · Ady Endre · Kosztolányi Dezső · Krúdy Gyula · Szabó Magda · Kaffka Margit · F. Scott Fitzgerald · Weöres Sándor · Háy János · Ignotus (Veigelsberg Hugó) · Kazinczy Ferenc · Molnár Ferenc · Nemes Nagy Ágnes · Petőfiné Szendrey Júlia · Balázs Béla · Bródy Sándor · Colette · Czóbel Minka · Dukai Takách Judit · Harriet Beecher Stowe · Jászi Oszkár · Kiss József (1843-1921) · Kossuth Lajos · Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona · Lesznai Anna · Lukács György · Németh László · Samuel Hahnemann · Schein Gábor · Szabó Ervin · Szabó T. Anna · Tóth Krisztina · Vay Sándor gróf / Vay Sarolta grófnő · Zelda Fitzgerald


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

_Andrea_>!
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány

Nagyon jó tanulmánykötet, friss, naprakész, – egyszerre személyes és szakmailag korrekt, már amennyire meg tudom ítélni. Ha nem is ismeretlen, de kimondatlan momentumokra világít rá. És megszólít valamelyest. Eszembe jutott olvasás közben, hogy iskolásként fellapoztam párszor az irodalomkönyveim, és nem sok írónőt találtam bennük; hogy az irodalomórákon néha szorongás fogott el, mikor a nagy írók életéről tanultunk, és féltem, hogy nekem nem lesz hely köztük. Mert írni akartam, és igazi íróvá válni, de féltem is tőle, meg féltem attól, amit a férfiírók mutattak arról, hogy hol van a nő helye a világban. Olyan szörnyű gondolataim támadtak, hogy mi lesz, ha senki nem akar majd feleségül venni, mert írással foglalkozom, – vagy ha mégis, akkor biztos csak valami papucsférj bírná elviselni, hogy sikeres író leszek, az meg olyan béna, – vagy mi lesz, ami még rosszabb, ha férjhez megyek, és a férjem meg a gyerekeim elveszik az életem, és semmire sem marad időm, vagy egyáltalán lehet-e írónak lenni? Nem kell ahhoz különlegesebbnek lenni, nőnek van-e rá esélye egyáltalán? Vagy mindenképpen muszáj az érvényesüléshez valami férfiíróval összejönni? Eszembe sem jutott, hogy ez másnak is eszébe juthat. Később azért találtam egy-két női írót, de hát a vénkisasszonyoknak beállított Bronte nővérek, vagy az őrült Virginia Woolf élete nem tűnt sikersztorinak, ahogy Szabó Magda is kicsit furának, különcnek tűnt. Aztán ezt szépen félreraktam, és elfelejtettem. Megtanultam persze, hogy az írók is csak emberek, és nem kell nekik hinni, mert hazudnak maguknak is, és a többségük gyarló, nárcisztikus görény, még ha tehetségesek is; a fetisizált Petőfi-Arany stb. képeket félredobtam, tücsköt-bogarat összeolvastam. De azért mindig azt gondoltam, hogy a női irodalom az más, az nem elég jó. És egy-két alkalomtól eltekintve, amikor mániákusan olvastam és gyűjtöttem nő-írók könyveit, pl. Szabó Magdát, Kaffka Margitot, némi bűntudattal tettem, hogy aztán újra visszatérjek a „komoly" olvasmányokhoz. Tanultam feminista irodalomkritikát is kétszer fél évig, de nem vettem komolyan, vagy csak rövid ideig lelkesített. Most meg valahogy megint hazaértem hozzá. Bár már messze magam mögött hagytam a gyerekes képzelgéseimet arról, hogy milyennek is kéne lennie egy életnek, de a papírtól még mindig félek és soha sem elég jó az, amit leírok. Nézem, mit írnak mások, és nem találom a pontot, ahol bekapcsolódhatnék. Túl egyszerű megoldás lenne az, ha ezt csak a hímsoviniszta irodalomfelfogás rovására írnám, amire neveltek, – valószínűleg egyetlen írónak sincs könnyű dolga; de nem lehetetlen, hogy ez is közrejátszik benne.
Egyébként a könyv stílusa legalább ennyire tétova és reszelős volt, mint ez az értékelés, ugyanolyan bizonytalan központozással, – vagy csak én nem értek hozzá, – de egy idő után erre már nem is figyeltem, mert magával ragadott a szöveg, rengeteg irodalomtörténeti érdekességgel, összefüggésekkel és finomságokkal.

7 hozzászólás
Lexen>!
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány

A könyv alaptémája, hogy a benne tárgyalt női írók miért nem tudtak a kánonba kerülni (vagy ha igen, mégsem úgy, ahogy kellene), milyen előítéletek élnek velük kapcsolatban, és hogy miért vezet a kánonból való kimaradáshoz, hogy a női írók milyen műfajokban alkotnak, valamint hogy a nők maguk mit próbálnak ez ellen az egész ellen tenni. Alapos munka, több irodalmi mű elolvasásához is meghozta a kedvem az idézetekkel. Ugyanakkor számomra furcsa volt, hogy a szerző sok személyes bekezdést is beillesztett, amelyek arról szóltak, hogyan kutatott és milyen akadályokba ütközött közben. Egy kicsit olyanok voltak ezek a részek, mint amit Virginia Woolf csinált a Saját szoba című művében, és értem a célját, helyenként bizony érdekes is volt, néha azonban az volt az érzésem, hogy helykitöltés. spoiler Önmagában az lehetne jó téma, hogy maga a nőkről szóló kutatás is nehézségekbe ütközik, de akkor ezt jól kell megírni. Számomra furcsán sokat ugrált a tudományos és a személyes hangvétel között, bár amúgy a teljes könyv nagyon olvasmányos nyelvezttel van megírva, a tudományos rész is igencsak olvasgtatja magát. Egy-két dolognál éreztem, hogy nagyon feltételezés jellegű (utánaolvastam egy hivatkozott szakirodalom-szerzőnek, és épp azt hozzák fel vele szemben kritikának, amit én is gondoltam), de egyébként ezt a könyvet mindenkinek tudom ajánlani, mert nemcsak okos, de fontos dolgokat tartalmaz. Még az általam nem teljesen elfogadott résznél is olyan új gondolatokat hozott be, amelyek mindenképpen olvasásra érdemesek. Ebből a rövid könyvből tényleg információkhoz jutunk, értő elemzést és a problémák alapos megtárgyalását kapjuk, nem csak azt, amit már tudtunk, hogy a nők nehezen kerültek be a kánonba. Mélységében vizsgálja a folyamatokat, de közben olvasmányos. Nem fél névvel együtt kritizálni a nem értő férfi irodalmárokat, akiknek tanulmányaiból idéz is. És választ adhat egyesek kérdésére, hogy ha olyan tehetséges női írók, költők voltak régen, akkor miért nem ismerjük a nevüket. Olvassátok el!


Népszerű idézetek

_Andrea_>!

A magyar gimnáziumi tankönyvek azonban ennél is tovább mennek: generációkon keresztül azt üzenik egy ország lakossága túlnyomó részének, hogy nők nem írnak. Pedig ez nem igaz.
Ráadásul az üzenet nem nyílt, nincs kimondva: csupán következtetni lehet rá abból, hogy a tankönyvekben nincsenek női írók. A legtöbben nyilván úgy veszik ezt tudomásul, hogy nem is regisztrálják. Ha ugyanis a tankönyvek beszélnének arról, milyen társadalmi és irodalmi szerepe volt az elmúlt évszázadokban a nőknek – és a férfiaknak –, s ez hogyan befolyásolta azt, hogy a női írókra nem emlékezünk, akkor ez értelmezett tény lenne, nem pedig megfogalmazatlanul maradó, szorongást keltő sejtés. Ez utóbbi pedig visszatartó erő, amely továbbra is életben tartja a nőkben az írással kapcsolatban kialakult illetéktelenség érzését, amelyről a feminista irodalomkritika sokat beszél. A tankönyveink tehát nemcsak a múltról festenek ebben az értelemben hamis képet, hanem a jövőt is afelé hajlítják, hogy ne változzon ez a kép se, és a női írók helyzete se.

15-16. oldal

Boglarina>!

A magyar társadalom énképébe nem tartozik bele, hogy a női írókra emlékezzen. Kollektív amnézia. Nem formálják az identitásunkat. Nem olvassuk őket. Nem beszélünk róluk. Nem tanítjuk őket. S nem csak a magyar női írókat, a külföldieket sem. A felejtés rájuk is átterjed.

14. oldal

Lexen>!

De létezik-e egyáltalán női irodalom? Sokan – kortárs női szerzők is, sőt, az úgynevezett női sikerregények írói is – tiltakoznak e terminus használata ellen, mondván, egy irodalom van, s nem számít, hogy a szerző nő-e vagy férfi.

21. oldal

Lexen>!

Ha például egy folyóiratban nem szerepel egy női író sem, nem írják rá, hogy férfi irodalmi különszám. Az csak egy átlagos lapszám. Ha csak női szerzők szerepelnek egy antológiában, a neve női irodalmi antológia lesz.

22. oldal

_Andrea_>!

Nemcsak az emlékezet, de a felejtés is lehet intézményes. Az emlékezet manipulálható: tudatosan vagy öntudatlanu. Senki sem tehet róla. A női írók nem kerülnek be a tankönyvekbe. Miért? A kérdés nemigen merül fel. De ha mégis, vannak kész válaszaink: nem szoktak bekerülni; ilyen a tananyag; úgysem jut idő mindenkire; ez nem kell az érettségire. De ki állítja össze az érettségi tételeket? Ki mondja meg, mire emlékezzünk? „… a kollektív emlékezet alapvető egy közösség identitásának és integritásának számára. Nemcsak arról van szó, hogy a ki a múltat kontrollálja, a jövőt is kontrollálja, hanem arról is, hogy aki a múltat kontrollálja, az azt is kontrollálja, hogy kik vagyunk.”

29. oldal

Szelén>!

A kortárs női írók elsősorban talajtalanságként, gyökértelenségként érzékelik hagyománytalanságukat.

21. oldal

_Andrea_>!

Bloom a nyugati irodalmak kánonját középosztálybeli, fehér, férfi írók műveiből válogatja össze, és úgy véli, az irodalmi fiúknak az irodalmi apák tehetsége miatti szorongása, hatásviszonya vezet ahhoz, hogy a fiúk az apákról leszakadva, velük versengve és szembeszállva kidolgozzák saját, független írói nyelvüket. A nőket az egész elképzelésből kihagyja. Gilbert és Gubar szerint a női írók, akik ebből a kánonból kimaradtak, nem függetlenséget, hanem hagyományt és női elődöket – irodalmi anyát – keresnek, akire támaszkodva írni kezdhetnek. Szorongásuk oka tehát ennek a hagyománynak a hiánya, az, hogy nincsenek mintáik az íráshoz, hiszen voltak olyan korszakok, amikor a nőknek nem volt jogu az önálló véleménynyilvánításhoz, nem volt választójoguk, és magántulajdonuk sem lehetett. Magukat a férjük tartozékának, tulajdonának, tárgynak tekintették, így az írás, melyhez független szubjektumpozíciók kidolgozására van szükség, nem vált általános gyakorlattá körükben.

19-20. oldal

Lexen>!

– Meg lehet azt érteni, apa, hogy kettőbe szerelmes az ember?
– Mindent meg muszáj érteni.

217. oldal, Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert

Lexen>!

Az apa ismét musztángnak nevezi a lányt, és már ki is mondja, amit korábban csak sejteni lehetett: az ő lánya nem olyan, mint a többi nő. „Az apai kar Lizó köré fonódott” — Lizó apai védelem alatt áll. Kosztolányiné Harmos Ilonánál figyelhettük meg azt, ahogyan egy nő, egy írófeleség illetéktelennek érzi magát az írással kapcsolatban; itt az derül ki, hogy az apai engedély ezt az illetéktelenségérzést megszünteti.

230. oldal

Lexen>!

[…] menjünk, nézzük meg, itt lakott Lesznai Anna. Ide jártak nyaranta a vendégek. Balázs Béla, Lukács György, Kaffka Margit, Jászi Oszkár. Ott lesz az a szép ház, a tornác, a lépcsők, lefelé a kertbe.

226

Kapcsolódó szócikkek: Balázs Béla · Jászi Oszkár · Kaffka Margit · Lukács György

Hasonló könyvek címkék alapján

Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők
Varga Virág – Zsávolya Zoltán (szerk.): Nő, tükör, írás
Kádár Judit: Engedelmes lázadók
Mohay Béla: Katherine Mansfield világa
Horváth János: Horváth János irodalomtörténeti munkái I.
Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 3.
Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre
Z. Szalai Sándor: Gárdonyi Géza
Bíró-Balogh Tamás: Mint aki a sínek közé esett