Hullócsillag 4 csillagozás

Melissa Moretti: Hullócsillag

Ella Fondant gyermekpszichológus, elvált, harminckét éves és magányos. Új munkára jelentkezik, ahol egy ritka szakmát fog gyakorolni: gyámügyi nyomozó lesz belőle. Elveszett, eltűnt, szökött gyermekek után nyomozhat, ami régi vágya. Kiélheti detektív hajlamait is. Ám úgy tűnik, már az első komolyabb ügybe beletörik a bicskája. Szövevényes, egész Európára kiterjedő gyermekrablási ügy tettesét és áldozatát kell előkerítenie. Az elrabolt gyermek ráadásul súlyos beteg is. Mi lett vele, és ki tehette?
A magánéletben is változások történnek. Felbukkan egy férfi, aki tetszik Ellának, és Ella is tetszik a férfinak. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: drámai fejlemények után bizonyosodik be, mennyit bírhat ki egy szerelem…

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Adamo Books, 2016
ISBN: 9789633879757
>!
Anno, Budapest, 2014
194 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633757857

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Szédültnapraforgó >!
Melissa Moretti: Hullócsillag

Melissa Moretti „tollából” spoiler ez volt a 3. olvasásom, amit egy kihívásra választottam, Leiner Laura azonos című regénye mellé.
Ez nem kifejezetten romantikus regény, inkább egy kicsit krimi jellege van, ugyanis egy nyolc éve történt gyerekrablási ügyet vesz elő a gyámügy, ahol főhősünk, Ella nyomozóként helyezkedik el.
Összebarátkozik egy kolléganőjével, Thira-val.
Megismerkedik egy jóképű építésszel, Norman Leonival, akiről az elején annyi derül ki, hogy elvált és van egy gyermeke. spoiler


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: Árvák
Veda Sylver: Dermedt szívek
K. M. Holmes: Enyém a végszó
Mörk Leonóra: Asszonyom, édes úrnőm
J. K. Smith: Káosz a köbön
Karády Anna: A füredi földesúr
Robin O'Wrightly: Andrea tutto bene
Baráth Viktória: Az igazság árnyékában
Renáta W. Müller: TestVÉR 2
Veda Sylver: Törékeny boldogság