Az ​Elveszettek szigete (Az Elveszettek szigete 1.) 15 csillagozás

Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

Húsz évvel a történet kezdete előtt a gonosz lelkeket száműzték Auradon királyságából, és az Elveszettek szigetére kerültek. Egy energiapajzs veszi körül ezt a barátságtalan helyet, hogy ne tudjanak elmenekülni sem ők, sem utódaik: így esett fogságba a szigeten Demóna és lánya, Mal; a gonosz királynő és Evie; Jafar és fia, Jay, Szörnyella de Frász és Carlos.
Megfosztva varázserejüktől, elvágva a külvilágtól, teljesen elfeledve élik életüket. De a Tiltott Erőd mélyén ott rejtegetik a Sárkányszemet: a kulcsot, ami a valódi sötétséghez vezet, és amivel elmenekülhetnek a szigetről. Csak a legokosabb, leggonoszabb, legromlottabb találhatja meg… Vajon ki lesz az?
A nagysikerű Utódok című Disney mozifilm és a Disney Channelen futó sorozat regényváltozata.

Eredeti mű: Melissa de la Cruz: The Isle of the Lost

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Kolibri, Budapest, 2016
346 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155591068 · Fordította: Nagy Ambrus

Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
kellyolvas P
Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

A könyv témája remek ötlet, és én ezt nagyon díjazom egy regénynél, eleve imádom a retellingeket, ez ráadásul gonosz szereplőkkel foglalkozik, tehát rögtön érdekesebben hangzik, mint egy újabb Hófehérke sztori a 21. században. A történet első pár fejezete bemutatja az olvasónak a helyszínt és a szereplőket, egy elzárt, varázsbúrával fedett szigetet, ahová húsz évvel ezelőtt száműzték a mesevilág gonosz szereplőit. Ez a búra hivatott arra, hogy blokkolja a mágiát, tehát a szigeten semmilyen varázslatos tevékenység nem végezhető. Keményen érinti ez az itt élőket, ha már a foglalkozásukat nem tudják folytatni, valahogy a családalapítás felé vették az irányt, de nem túl sikeresen, mert a partnerek/házastársak közül egy sem él valódi családban, tehát ne keressétek Demóna pasiját, vagy Jafar feleségét, magányosan nevelik a gyerekeket. Bár a nevelés szót nem igazán használnám, mert bizony egyetlen gonoszban sem találtam meg a szülői szeretetet. Inkább csak sulykolják a gyerekeikbe a génjeiknek megfelelő viselkedésmódokat és szlogeneket. Valójában a most 16 éves főszereplők önmagukat keresik, de abban mindegyikük hasonló, hogy megpróbálnak megfelelni a szülők elvárásainak, mert elismerést várnak tőlük, akkor is, ha érzik, hogy nem helyes amit tesznek. Ez adja a fő cselekményszálat, kiderül ugyanis, hogy „rés esett a pajzson”, és egy elrejtett varázseszköz segítségével változtatni tudnának a helyzetükön. Minden szereplőnek nagy fogás lenne a megszerzése.
A másik cselekményszál Auradon királyságban játszódik, ahol a Szörnyeteg fia, Ben készül átvenni a királyságot apjától. A srác szintén próbál megfelelni az elvárásoknak, és az olvasó láthatja, hogy a világ „szabad” részében is problémákkal küzdenek az utódok, egyáltalán nem biztosak abban, hogy azt kell tenniük és érezniük, amit elvárnak tőlük. Valójában a folytatásban fog összetalálkozni ez a két szál, de örülök, hogy körvonalazódott Ben karaktere is, és megismerhettem Csipkerózsika lányát is. Az is kiderül, hogy a királyságban is egyre nehezebben viselik a mágia eltűnését, ugyanis aránytalanul megnövekedett a kiszolgáló személyzet munkája. A jövendő királyfi próbál megoldásokat találni…
Visszatérve a négy ifjú gonoszra, elismerést vívtak ki belőlem, ugyanis nagyon jól szórakoztam a küldetésükön. Előtte is díjaztam, hogy mindegyikük valamilyen fura módon, de egyéniségek, az együtt megtett útjuk alatt hatalmasat fejlődtek, és a maguk módján megnyitották egymás előtt magukat.
Egy interjúban olvastam, hogy a szerző kedvenc szereplője Carlos, és ezt nagyon meg tudom érteni. Szörnyella fia egy félénk, de nagyon okos karakter, aki tudományos alapon magyarázza meg a dolgokat, feltaláló is egyben. Egyértelműen hozzá kapcsolódnak a legviccesebb jelenetek is, ő lett a kedvencem nekem is.
Nagyon ajánlom a könyvet minden korosztály számára, akik kedvelik a Disney történeteket, karaktereket, és nem tartanak egy jó kis gonosz szórakozástól.

>!
zsebibaba007
Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

Nem volt valami nagy szám a történet, de az írónőnek tehetsége van ahhoz, hogy élvezhetővé tegye a semmit is, ami ráadásul nagyon lassan is bontakozott ki. Olyan 150-200 oldal után mondanám azt, hogy végre történt valami. Egészen addig csak a sziget társadalmi felépítését, a hierarchikus viszonyokat és a szigetlakók mindennapi életét ismerjük meg. Na, meg persze elkezdett kibontakozni a főszereplő fiatalok között egy szép barátság is, aminek főleg a filmben lehetünk tanúi.

(…)

A Disney meséket kedvelőknek mindenképp ajánlom a könyvet és azoknak is, akik a Disney Descendants – Utódok c. filmet szerették. Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy a könyv egy ízelítőként szolgál a filmhez. Ha pedig egy kis zenét is hallgatnátok olvasás mellé, akkor mindenképp a filmzenét ajánlom, főleg a második részét, mert az szerintem szuper lett! :)

Bővebben a blogon: http://maybeimabookworm.blogspot.hu/2017/07/melissa-de-…

>!
mrsp
Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

Újabb kedvencet avattam. :)

Nagyon féltem ettől a könyvtől, de nagyon kellemesen csalódtam, már az első oldalon abszolút beszippantott a történet. Mivel nem olvasok fülszöveget, ezért nem tudtam, hogy ez a könyv a Disney mesék világába fog elkalauzolni, szóval csak ámultam és bámultam, hogy mégis mit is olvasok éppen. Soha nem olvastam még hasonló könyvet, ami így újra feldolgoz egy egész meseuniverzumot, de talán nincs is hasonló. Melissa de la Cruzról lehet rosszakat hallani, ez is volt az egyik oka az aggódásomnak, de engem abszolút megvett az írói stílusával, élveztem a történetmesélését. A legapróbb részletekre is totális figyelmet fordított, Szörnyella rúzsától kezdve Jafar nadrágján át minden apró részlet klappolt az eredeti mesékkel.

Bevallom, a legtöbb gonosztevőt nem ismertem, egyrészt mert rég láttam már Disney mesét, akkor pedig a jókra figyeltem oda, másrészt mert sok mesét nem is láttam még, például az Aladdint, de Cruz gondolt erre is, és minden új szereplő bemutatásakor beleszőtte a történetbe, hogy melyik meséből és miről híresek az adott gonosztevők.

Az új gonosztevő-generáció is nagyon nagyon el lett találva, imádtam, hogy utálják egymást, mégis összefonódott a sorsuk, hogy mindannyian hordoznak egy jó adagot a szüleik tulajdonságaiból, mindannyian csak arra vágynak, hogy lenyűgözzék a szüleiket, de mindannyiukban megvan a remény, hogy van szívük és ki tudnak törni a gonoszságból. Szerettem a négyesüket: Jay-t nem tudtam megkedvelni, Mal elég ellenszenves volt az elején, de elég volt egy pillantást vetni az anyjára (Demónára), és minden világossá vált. Evie és Carlos pedig a kedvenceim lettek, Carlos különösen, el is sírtam magam, amikor az életéről beszélt.

Az alapötlet is zseniális, a mesevilág két részre osztása: a pozitív szereplők jó életet élnek, a negatív szereplők pedig száműzetésben élnek egy szigeten, ahol minden undorító, a kaja penészes és romlott, és minden tárgyukat szemétszállító hajókról leesett dolgok alkotják. Mind a két világ csodálatosan fel lett építve. Egy-két dolgot még nem igazán értettem a világfelépítéssel kapcsolatban, de remélem erre a következő kötetben választ kapok.

A könyv külseje és tipográfiája is csodálatos, a borító egyszerűen fantasztikus és belülről is nagyon szép a könyv, igazi mesekönyv jelleg. Tetszett, hogy mindenki saját fejezetet kapott, így megismerhettük a négy „fő” család életét a szigeten.

És a legjobb a könyvben, hogy elgondolkoztat. A hátsó borítón ez áll: „A fa gonosz. Az alma is romlott?”, és ezen még mindig agyalok… Mert oké, a gonosztevők tényleg gonoszok, megérdemlik a száműzetést. Na de ítéljük el az összes jelenlegi és jövendőbeli utódjukat amiatt, amit a szüleik tettek? Szerintem az új generációban van remény, kaphatnának egy esélyt, hogy jók legyenek, bár van egy olyan érzésem, hogy ez még nem lejátszott dolog, hiszen van még 2 könyv. :)

>!
abstractelf 
Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

Ez a könyv olvastatta magát, az egyszer biztos – sőt, egy idő után még jól is szórakoztam rajta.
A Disney mesék rajongójaként rengeteget mosolyogtam a referenciákon. Egyértelmű, hogy a regény legnagyobb erőssége a nosztalgia faktor, amit az írónő ki is használ. Viszont ennél nem sokkal több ez a regény.
A karakterek a szüleik miniváltozatai voltak gyakorlatilag – szinte minden tulajdonságukat megőrizték, és számomra ez túl kényelmes megoldásnak tűnt. Azért a regény vége felé mindenki karakterfejlődésen megy át, ám ez elkapkodott lett.
Tényleg, azt tudom mondani, hogy kikapcsolódásnak és nosztalgiának remek, emiatt megérte elolvasni.
Most pedig ideje meghallgatni pár klasszikus Disney dalt!

>!
Media_Addict_Hu
Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

A regény lelki része nagyon működött, ezerrel átéreztem minden egyes karakter nehézségeit, a fájdalmaikat, és a személyiségük is csodálatosan kibontakozott. Sok ponton viszont nevetségesnek éreztem a könyvet. Például amilyen “gonoszságokat” kitaláltak a srácok, annyira gyerekes volt, és eleve a sziget felépítése a rothadt ételekkel, amiket esznek, a hierarchikus rendszer, az állandó lopás, az iskola felépítése…
http://media-addict.hu/2016/03/19/konyvkritika-melissa-…

>!
gertike
Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

Azért csak 4,5 csillag mert nagyjából a közepéig vontatott és unalmas volt semmi sem történt. A közepe táján aztán kezdett jobb lenni. Beindultak az események. Mondjuk már láttam a filmet ami eszméletlen jó lett. A köny csak egy fokkal volt lemaradva.

>!
April_Faye I
Melissa de la Cruz: Az Elveszettek szigete

Ez tipikusan az a gyerekkönyv, ami tényleg elsősorban gyerekek számára élvezhető, innentől kezdve azt hiszem, nem lenne igazságos, ha érdemben értékelném. Voltak benne érdekes témák: a gyerekeknek nem kell a szüleik mintáját követni, a barátság fontos, a megbocsátás jó, et cetera, et cetera… Nem voltam odáig az írói stílusért, a sztoriban rengeteg szereplő van, a történet szétforgácsolódik, tényleges cselekmény nyomai csak az utolsó 100 oldalon találhatóak. Inkább nem, mint igen.


Népszerű idézetek

>!
MFKata P

A könyvekből olyan életek bölcsességeit és tapasztalatait tanulhatjuk meg, amiket másképp nem élhetünk át.

241. oldal

>!
abstractelf

Egy gonosztevőnek nincsenek barátai, szóval tiszta ügy, hogy a gyerekeinek sincsenek. Már ha az ember tényleg komolyan gondolja ezt az egész gonosztevősdit.

274. oldal

>!
abstractelf

A „mindörökre” azonban – mint tudjuk – igencsak hosszú idő. Hosszabb, mint egy elvarázsolt hercegnő álma vagy egy toronyba zárt leány aranyló hajzuhataga. Hosszabb egy békaként eltöltött hétnél, de hosszabb még annál is, amíg arra várakozol, hogy egy királyfi végre-valahára a lábadra húzza azt a bizonyos üvegcipellőt.

9-10. oldal

>!
abstractelf

– Egyedül ők maradtak hűek hozzánk – érvelt Szörnyella. – Ha semmink sem marad, akkor is lesznek…
– Barátaink? – fejezte be a mondatot Carlos.
– Barátok?! – kacagott fel az anyja. – Kinek kellenek barátok, mikor lehetnek csatlósaid és szolgáid, akik minden parancsodat teljesítik?

79. oldal

>!
abstractelf

Az idegen kastélyokba való betörés legfőbb szabálya: sose hagyd, hogy egy ismeretlen hely rádijesszen! Mindig tégy úgy, mintha tökéletesen ura lennél a helyzetnek.

276. oldal

>!
abstractelf

Mal a magányra gondolt. Hisz ő is magányos volt, akárcsak a csapat többi tagja.
Evie anyja megszállott szépségmániás, Carlosé egy rikácsoló hárpia; Jay pedig hiába volt a világ leggyorsabb észjárású és legmegkapóbb mosolyú tolvaja, ha képtelen volt magát belopni a saját apja szívébe.

227. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Cassandra Clare: Üvegváros
Veronica Roth: A lázadó
Alex Flinn: Beastly – A szörnyszívű
Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat
Lisa Jane Smith: Ébredés
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Rick Riordan: Neptunus fia
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón