Mogyoróliget (Hazel Wood 1.) 12 csillagozás

Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget

A ​tizenhét éves Alice élete javát édesanyjával együtt az úton tölti, mindig épp csak egy lépéssel a nyomukban loholó rejtélyes balszerencse előtt. Ám amikor Alice nagyanyja, egy éjsötét tündérmesékből álló kultikus könyv visszavonultan élő írónője egyedül hal meg Mogyoróliget nevű birtokán, Alice megtudja, milyen rosszra is fordulhat valójában a sorsa. Az édesanyját elrabolják – egy olyan alak karmai közé kerül, aki állítása szerint a Végvidékről, abból a kegyetlen, természetfeletti világból származik, ahol a nagyanyja történetei játszódnak. Alice egyedül az édesanyja által hátrahagyott üzenetre támaszkodhat: „Tartsd magad távol a Mogyoróligettől!”
Alice hosszú időn át kerülte a nagymamája megszállott rajongóit. Most mégis kénytelen szövetségre lépni egyikükkel, Ellery Finchcsel, akinek talán jó oka van arra, hogy segítsen neki. Ha vissza szeretné kapni az édesanyját, Alice-nek először el kell jutnia a Mogyoróligetbe, majd abba a világba, ahonnan a nagyanyja történetei… (tovább)

Eredeti mű: Melissa Albert: The Hazel Wood

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2018
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634472377 · Fordította: Uzsoki Eszter

Most olvassa 8

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 97

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Klodette
Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget

Az az igazság, hogy eddig nem sok jót olvastam erről a történetről, ami kimondottan megijesztett és sokáig törtem a fejem, hogy egyáltalán elolvassam-e, adjak-e neki egy esélyt, de utólag belegondolva nem bántam meg, hogy végül sort kerítettem rá.
Külföldön elég vegyes kritikákat kapott, idehaza, Molyon, pedig a többsége negatív volt. Nem mondom, hogy annyira jó, meg persze nem is hibátlan, de nekem megérte elolvasni, mert mindenképpen érdekes a stílusa és maga a történet is.
Leginkább olyan volt, mintha a Chanda Hahn féle Balszerencsés tündérmese sorozatot keverték volna a Tintaszívvel és a Narnia krónikáival, de akadtak benne Csontváros és Vastündérek beütések is.
Először is mindenképpen azt kell megemlítenem, hogy nekem leginkább azért tetszett ez a történet, mert olyan meséken alapult, amiket teljes egészében az írónő talált ki és nem a már jól ismert fabulákból indult ki.
Ezek a mesék pedig egyediek voltak, átjárta őket a gonoszság, valamiféle sötét, baljós hangulat, ráadásul a bennük szereplő karakterek is megosztóak lettek, nem pedig sablonosak.
A könyvből valamiféle misztikus légkör sugárzott, ami egészen az utolsó oldalig nem eresztett.
A kötet egyébként simán két részre osztható, elvégre az első felében Alice és Ellery megpróbálnak eljutni a Mogyoróligetbe és onnan a Végvidékre, majd később már valóban egy másik világban láthatjuk viszont a szereplőket.
Tetszettek a fejezetek előtt lévő beszédes rajzok, valamint az, hogy voltak részletek Althea mesekönyvéből. Ettől még inkább reálisabb és hihetőbb lesz a sztori.
Jó lett volna még részletesebben megismerni a Mogyoróligetet és az egész Végvidéket. Több szó eshetett volna a további világokról is.
Nem találtam benne semmi függővéget, ezért nem is értem, hogy vajon miként lesz folytatása? Mindenki megkapta végül a – boldog vagy éppen boldogtalan – befejezését, bár gondolom egy másik karakterrel a középpontban, akár még bármit kihozhat belőle a szerző.
Leginkább azoknak ajánlom a figyelmébe, akik szeretik az elgondolkodtató, kicsit lassabb folyású sztorikat és akik valamiféle egyedi, új töltetű történetre vágynak, valamint azoknak, akik kedvelik az antihősökkel és a kétélű, kétértelmű tanulságokkal teli könyveket. :)

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2018/10/konyvkritik…

>!
tinuviel89
Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget

Nekem tetszett ez a könyv, szeretem az ilyen szomorú, bús történeteket. A könyv azonnal berántott, nem tudtam letenni. Kicsit több világleírást elviseltem volna, de talán így volt jó.
A könyv nem tündérmese, inkább horror, és hagyományos értelemben vett boldog befejezés sincs. Sőt tulajdonképpen a történetben a tündérek is Mások.
Egy kis kitekintést kaptunk a végén, ami meglepő, jó lenne tudni, hogy az író tervez-e további történeteket. Nem tudok cselekményleírás nélkül írni, az a jó, ha mindenki felfedezi a maga Végvidékét. Bámit is jelent ez. A hangulat, ami igazán megragad ebben a történetben, és a döntés, a filozofálás a Valóság és a Mítosz között. Itt mindenkinek maga kell döntenie, így vagy úgy. A döntés mindenképpen fájdalmas, ezt tökéletesen leírja ez a könyv, ezért szerettem igazán, és nem csak a történetért. Nagy plusz pont még az írónő által kitalált mesékért, amik nagyon jók voltak. (Szívesen elolvasnám az összeset, kár hogy nincs belőle egy példány sem a mi világunkban.)

>!
Manamis_Life
Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget

Hogy én mennyit vártam erre a könyvre!

Erre a könyvre, ami annyira nagyon jó lehetett volna

Az alaptörténet csodás, megannyi jobbnál jobb ötlettel – és valahogy mégis félresiklott, szinte minden. Vagy százszor kezdtem új oldalba, azt gondolva: na, most tényleg beindul a dolog, vagy: na, ebből tényleg valami érdekes lesz! És mindannyiszor csalódtam.

A karaktereket nem kedveltem, egyiküket sem. spoiler A főszereplőnk – tervezett helyett – felettébb idegesítő, és emellett szörnyen unalmas volt. Az álladó, totálisan indokolatlan idegrohamaitól, a kegyetlen, iszonyatosan bunkó stílusától már én másztam a falra. spoiler

A többiekre szinte nem is emlékszem. Kb. senkinek sem volt semmiféle motivációja… most komolyan, Ellery spoiler a spoiler egy anomália spoiler. Plusz, az is milyen kényelmes már, hogy Ellerynek és Alice-nek sincsenek jelen a szülei (mély YA sóhaj), de Ellery hozzáfér az apja spoiler Ami szemet szúrt még, hogy Alice anyja… én nem tudom, direkt volt-e megkérdőjelezhető „minőségű” szülőnek beállítva, vagy csak én láttam annak, de… aztarézfán…! spoiler

Az írásmód hasonlatos akart lenni (nagyon erősen!) a Caraval stílusához, de egy idő után már borzasztóan erőltetettnek tűnt, de annyira, hogy sokszor (pl.: 245. oldalon) ezek miatt a túlcicomázott jelzők, hasonlatok miatt az a kevés izgalom is darabos lett, amit végre-valahára kaptunk. spoiler

A történetvezetést szörnyűnek éreztem. A könyv háromnegyedében semmi sem történik – ami pedig igen, az olyan klisés, hogy csak na spoiler. És nem elég, hogy klisés, de baromira ostoba is… Komolyan? Csak azért, mert édesanyád nincs otthon, és egy órája nem veszi fel a telefont, egyből arra következtetsz, hogy elrabolták? Vagy. Az egyik percben még kétségbeesetten meg akarod találni az édesanyádat, de csak másnap jut eszedbe felhívni az egyetlen embert aki tudhat róla bármit is. Aztán. Semmit sem tudsz a „varázslatról”, de kb. meg se kérdőjelezed a létét. Alice irracionális viselkedése a mostohaapjával szemben… pl. a spoiler alatt. Annyira nagyon mű… Harold pedig spoiler. Áh, szinte semmiben, sehol nem volt logika – és nem, nem szándékosan (pedig de jó is lett volna!) keltett zavarról beszélek, egyszerűen értelmetlen volt az egész! Nem mintha az utolsó részben túl sok szabályszerűség lett volna… csak úgy… történtek a dolgok. spoiler

A tinédzser főszereplőink olyan hasonlatokat használtak, amihez a szintén tinédzser olvasóknak lábjegyzetre volt szüksége. Pl: „ úgy áradt szét bennem, mint a „kudzu”, „úgy nézett ki, mint St. Paulinban a lányok”, „Oliver Wendell Holmes”, „Oliver Hardy”, „Az a fajta, aki vazelinozza a fogát!”. „A fal mellett alacsony, Louis Quinze-stílusúnak tűnő pad állt.” WTF. Aztán, a rengeteg irodalmi utalás… Jó ég, némelyiknél nevetnem kellett, másoknál pedig a szemem forgattam. (Főleg, mikor a történelmi kontextusból kiragadott mű női szereplőjét „gyenge” karakternek titulálja, azt sugallva, hogy bezzeg Alice – és ezáltal az ő írása mennyivel jobb. Hát…)

Az első 200 oldal baromi lassú, és iszonyat unalmas, a következő ötven teljesen zavaros, az utolsó száz pedig (szintén zavaros), olyan gyors, és olyan erőszakoltan siettetett, hogy az már csak pont volt az i-re.

A legjobb pedig, hogy a történetünk középpontjában Alice mamája spoiler, és az általa írt mesekönyv áll. --> A könyvről nem tudunk meg kb. semmit – mert a modern korban se maradt fenn egy példány sem, soha, még csak le se fényképezte senki (ismételt sóhaj) –, egy egész és egy háromnegyed történeten kívül. Pedig, őszintén megmondva: ezek a történetek voltak a legjobbak az egész könyvben…

A „gonosz karakterek” két percig szerepelnek, és létezésük okát nem igazán értem – hiszen, az említett két perc után eltűntek az éterben. spoiler

Aztán az a rengeteg „csak mert kényelmes a történet szempontjából ex machina”…

Annyira nagyon szerettem volna imádni! Minden egyes új oldallal reménykedtem, hogy az adott ötletből valami csodás kerekedik ki… de minduntalan csalódtam – pedig mennyire zseniális lehetett volna. Annyi lehetőség volt benne…

Az év csalódása.

De ez csak az én véleményem! Így, bár nekem nagyon nem, remélem másoknak tetszeni fog. :)

2 hozzászólás
>!
Alomfogo
Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget

„Háromszorra, Alice”

Fura kapcsolatom alakult ki a Mogyoróliget című könyvvel olvasás közben. Lassan indult be a történet, és sokáig kérdőjelek között hagyott, de az utolsó száz oldalon nem győztem kapkodni a fejem. Melissa Albert csodás regényt alkotott.

Bővebben a blogomon:
https://szeretem-akonyveket.blogspot.com/2018/11/meliss…

>!
Váczi_Fanni
Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget

Lenyűgöző történet volt, csak úgy faltam a sorokat. A történet egy része számomra nagyon álomszerű volt, amit imádtam. A mesék szerintem egyediek voltak, és főszereplőnk se az a tipikus YA szereplő volt. A hangsúly pedig inkább az anya-lánya kapcsolaton volt , mint bármely szerelmi szálon. Őszintén, nekem nem is hiányzott az a nagy „lámúr”. Ajánlom mindenkinek , aki odavan a tündérmesékért (a sötétebb változat ért).

>!
Elazul P
Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget

2018 legjobban várt könyve volt részemről, igyekeztem keveset tudni róla, mielőtt fejest ugrottam belé. Ezért az első kétharmada egészen váratlanul hatott, hiába tini a főszereplő, egy teljesen adult sztorinak érződött. Az utolsó harmad talán túlságosan is felpörgött és nehezebb volt követni, de a stílus így is magával ragadott. Természetesen sok volt a tisztelgés a klasszikusok és a műfaj korábbi képviselői előtt, de mégis tartalmazott elég eredetiséget. Külön kiemelném a sok „popkulturális” utalást, gondolom az írónő célja ezzel az, hogy megszólítsa a legújabb generációt, akinek talán már a Harry Potter sem mond semmit (a könyv egyik fő üzenete, hogy mégis csak a könyv marad a legjobb szórakoztatási forma). Abban sem kellett csalódnom, hogy Alice huszonegyedik századi női karakter. Remélem a nagyközönség megismeri a történetet, legrosszabb esetben egy elkerülhetetlen filmadaptáción keresztül.


Népszerű idézetek

>!
Manamis_Life 

Azt mondják, mindenki a természet és a neveltetés elegye, a valódi énünket a barátok, a harcok, a szülők, az álmok és azok a dolgok formálják, amiket túl fiatalon teszünk meg vagy kihallgatunk, amikor nem kéne, meg a titkok, amiket vagy megőrzünk, vagy képtelenek vagyunk megőrizni, a megbánás, a győzelmek és a csendes büszkeség, az összes összetömörülő törmelék, mindebből lesz az, amit az életünknek nevezünk.

136. oldal

>!
Manamis_Life 

Már akkor is az a kislány voltam, aki lehunyt szemmel kopogtatta a bútorok hátlapját titkos ajtók után kutatva, és este, mikor már eléggé besötétedett, kíván egyet jobbra a második csillagtól.

23. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Naomi Novik: Rengeteg
Gabriella Eld: Emlékek Jordan számára
Sarwat Chadda: Az ördög csókja
Holly Black: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg
Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón
Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
Garth Nix: Sabriel
Richelle Mead: Örök kötelék
Corinna Ann Jay: A fény ereje