Ottalvós ​háború 32 csillagozás

Melanie Marks: Ottalvós háború

A 12 éves Nicole új iskolába kerül, ahol persze semmi sem úgy kezdődik, ahogy tervezte. Lenyeli a kontaktlencséjét, lehányja a fiút, aki tetszik neki, és bolondot csinál magából Sara előtt, pedig nagyon szeretne összebarátkozni vele. Rémes (de annál viccesebb) bonyodalmak során kell helytállnia.

Amikor pedig végre sikerül barátokat szereznie és beilleszkednie, egyik osztálytársnője undok pletykát kezd terjeszteni róla… Ezzel kezdetét veszi az Ottalvós Háború.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Bíbor pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
92 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633990056 · Fordította: Goitein Veronika

Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Kis_Andrea>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Kedves kis történet 8-12 éves lányoknak minimális feszültséggel, pici tanulsággal. Lánykámnak és nekem is tetszett. A borító is cuki, jól illik a történethez. (✿^‿^)

penzesliza>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Magában a könyv tetszett, viszont sajnáltam, hogy ilyen rövidre sikeredett. Az ottalvós buliknál lehetett volna hosszabb a fejezet, úgy hitelesebb lett volna. Alapból igazából lehet nem is baj, hogy nem lett hosszabb, mivel a főszereplő egy 12 éves lány, és úgy is kell megírni egy ilyen könyvet. spoiler Természetesen a végének happy end lett, végül is annak kellett lennie. Kibékülnek, és összejön a két csapat. Tök jó! Csak kár, hogy pár évvel idősebb lányoknál már nem így történt volna..:)
Olvasd itt is: http://mindenamikonyvek.blogspot.hu/2017/04/melanie-mar…

Iustitia>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Nicole megkezdi a tanulmányait a hatosztályos gimnáziumban, és a legnagyobb félelme természetesen az, hogy ő lesz a lúzer, akit kiközösítenek. Kisebb-nagyobb bajok érik, amelyek elő is segítenék ezt, de a szerencséje megfordul, barátokat szerez, és jól is érzi magát az iskolában egész addig, amíg egyik barátnője el nem kezd terjeszteni róla egy pletykát, ami tizenkétéves fejjel valószínűleg felér a világ összeomlásával. Nicole rendes lány, vasárnapi iskolába jár, tudja, hogy fontos a megbocsátás, de akárcsak a felnőttek érzelmei, olyan ellentmondásosak az övéi is. Mire eljut arra a pontra, hogy megbocsátana, már nem olyan egyszerű a dolog, az egész helyzet túlnőtt rajta, hála a barátnői vehemens támogatásának. Vannak ebben a könyvben jók és rosszak, izgalom, minimális tanulság, valószínűleg igazi egyszerű tíz-tizenkétéves lányoknak való szórakozás. Sajnálom, hogy nem tudtam olyan szemmel vagy olyan korban olvasni, akkor talán nem idegesítettek volna ennyire a tőmondatok meg a kergeség.

Antal_Zsuzsi>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Nem is volt rossz, sőt szerintem egész jó volt. Van valami ebben a borítóban (talán az a sok rózsaszín) ami nagyon megfogott, és ezért úgy éreztem, hogy ezt a könyvet feltétlenül el kell olvasnom. Tulajdonképpen megérte. Könnyen és gyorsan elolvasható rövid kis könyvecske. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Milena P>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Ez az első alkalom, hogy felnőtt fejjel gyerekeknek íródott könyvet olvasok. Kellett egy kis idő, amíg nem felnőtt fejjel gondolkodok róla, és akkor teljesen más lett a könyv. Rövid, egyszerű kis történet, az éppen tinédzser korba érő Nicole-lal a főszerepben. Egy új iskolába kerülni soha sem egyszerű, és ez a könyv tökéletesen bemutatja milyen buktatók lehetnek.
Szerencsére az első bakik után már könnyen megy a beilleszkedés, és az új barátok szerzése. Ahogy azonban az élet sem egyszerű, úgy ez itt is megmutatkozik. Kibeszélések, harag és rivalizálás üti fel a fejét. De minden jó, ha a vége jó.
A történet tanulsága könnyen levonható, a főszereplő szinte ki is mondja a történet folyamán.
Minden tinédzsernek ajánlanám egyszeri elolvasásra mindenképpen.

wallery>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

7-8 éves korosztály biztosan élvezni fogja ezt a semilyen könyvet rossz cím választással

1 hozzászólás
Lívia12>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Tetszett, aranyos kis csajos sztori, bár az ottalvós bulikról lehetett volna több is. A borítót imádom, a pink és a fekete nagyon jól néz ki együtt <3 :)

galgabi>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Nagyon aranyos csajos könyv! A lányaimnak olvastam és nagyon tetszett nekik. Leírja az új suli beilleszkedési nehézségeit. Közben pedig egy vidám kis történet, egy meglepő fordulattal a végén.

Papp_Fanna8>!
Melanie Marks: Ottalvós háború

Igaz, hogy nem az én korosztályomnak való de rászántam magam, hogy elolvassam. Nem bántam meg de persze nem is tetszett annyira. Igazi kisgyerekeknek szóló történet.
A főszereplő Nicole egy igazi szerencsétlenség. Mégis, hogy tudta lehányni a barátnőjét?
De ez csak a legkisebb gond, a legnagyobb az, hogy még a könyv végére sem tudtam meg róla alapinformációkat, mint például a szeme vagy a haja színe. Ezt elég érdekesnek találtam…
A történet lényegét a bizonyos pletykát nem is értettem miért kell annyira zokon venni. Semmi különösebb, nagyon bántó dolgot nem találtam benne. Hogy miért kellett ennyire komolyan venni? Egy egyszerű magyarázattal el lehetett volna intézni. Na mindegy, gyerek logika.
Sara-t kedveltem, kedves és aranyos lány. Bár az elején kételkedtem benne, hogy jól kijönnek-e majd Nicole-al.
A „háborús” része a történetnek nem volt rossz. Gyerekcsínyek a javából. Bár a nagy csatározást a két kialakult csapat között butaságnak tartottam. Szerencsére a történet végére ezt ők maguk is belátták.
A végkifejlet tetszett, nagyon aranyos volt.


Hasonló könyvek címkék alapján

Maja Lunde: Hónővér
Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet
Kiss Judit Ágnes: A Csodabogár
Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás
Katherine Applegate: Kívánságfa
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Berg Judit: Rumini kapitány
Wéber Anikó: Anna Tükörképföldön
Brandon Mull: A sárkánytemplom kincsei
J. K. Rowling: A karácsonyi malac