Az ​emlékteremtés művészete 86% 35 csillagozás

Ismét egy nagyon jó stílusban megírt, kellemes olvasmány a kedvenc boldogságkutatómtól. Bár nem feltétlenül erre számítottam, de sok érdekeset írt a memóriáról, kicsit csapongó könyvének viszont számomra nem ez volt a lényege, hanem az, hogy ismét inspirált arra, hogy hogyan érdemes élni.

„A kötet különlegessége számomra abban rejlik, hogy (…) akár áltudományos ténykedésnek is tűnhet Wiking munkássága, ám közel sem ez a helyzet. A mondanivaló hitelességét ugyanis kutatási adatok, naplóbejegyzések, interjúk, valamint különböző tanulmányok és kísérletek támasztják alá, szinte megfelelően lehivatkozva, ráadásul mindezt úgy, hogy egy percre sem veszít az olvasmányosságából. Ez volt a másik pozitívum, amit kiemelnék, hogy részben a hiteles adatokból eredő szakirodalmiságot Wiking ügyesen ötvözi nem csak a saját és mások tapasztalataival, de a könnyed humorával és széleskörű popkult utalásaival is. Márpedig ha valahol filmekre, sorozatokra vagy könyvekre utalnak (pláne az Egy makulátlan elme örök ragyogására, az Indiana Jones-ra vagy a Star Wars-ra), akkor engem igen nagy valószínűséggel már meg is vettek kilóra… ;)”

A teljes értékelés » https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/12/meik-…

Hálás téma az emlékkutatás, hiszen mindenki kapcsolódik hozzá. Valamennyiünknek vannak jó és rosszabb emlékei – akár a múltból, akár a jelenből. De hogy mi zajlik le pontosan ilyenkor bennünk, milyen érzéseket élünk át, és ebből később mi marad meg? Nos… Meik ezt próbálja meg kicsit feltérképezni.

Igazából már maga a téma lázba hozott, és szerencsére ezúttal sem kellett csalódnom; ugyanis a dán boldogságkutató szokásos humoros, frappáns megjegyzései mellett egy sor személyes történettel is előrukkolt. Ettől valahogy még közelibbnek, még emberibbnek éreztem őt – szinte a sorok közül kacsintott ki rám, és látott el hasznos tanácsokkal. Lényegében egy roppant széles merítést ad a különféle anekdotákból, családi legendáriumokból, és bensőséges pillanatokból, miközben arra keresi a választ, mi köti össze valamennyit, és mi az a mozgatórugó, ami miatt ezek olyan felejthetetlenné váltak az idők során.

Ha most a könyvre nézek, mindig eszembe fog jutni az a hihetetlenül zivataros péntek, amikor személyesen átvettem a könyvesboltban. A beszélgetés az eladóval, aki olyan segítőkész és kedves volt hozzám. Az utána következő baráti találkozó és sütizés. A jóleső fáradtság a hazaérés után. A döbbenet, amikor a vadonatúj példányom elázott. A szomorúság, hogy a gyönyörű borítóm megsérült. És végül a belenyugvás, hogy mindez talán nem is véletlenül alakult így. Valószínűleg senkinek sem lesz ilyen toldozott-foltozott kötete a könyvespolcon, mégis… ez olyan különleges bájt kölcsönöz neki, ami miatt örökre emlékezetes marad a számomra.

Azt hiszem, valami ilyesmiről is szól ez a kötet – többek között. :)

Épp pszichológia vizsgára tanultam, de már úgy éreztem, kifolyik a sok infó a fülemen (tudtátok, hogy az agyunk kb. 1000 milliárd adatot képes tárolni?) úgyhogy nekikezdtem ennek a könyvnek. Milyen jól tettem!
Kikapcsolódásnak nagyon-nagyon jó volt, és azt kell mondanom, tele van a kötet post itekkel, amik azokat a részeket jelölik, amiket biztosan el fogok olvasni többször is.
Amolyan elmélkedős, mégis szórakoztató könyv lett, ami tökéletesen vegyíti a „szakmai” hangot a „mindennapival”.
Ha legközelebb olyan élményben lesz részem, amire szeretnék egy hónap, egy év, vagy egy évtized múlva is emlékezni, eszembe fognak jutni Meik Wiking szavai. Ideje tudatosabban gyűjteni a pillanatokat. Nem tudhatom, hogy idővel melyik válik nagyon kedves emlékemmé.

Blogbejegyzés: https://irasaimtarhaza.blogspot.com/2019/12/meik-wiking…

Élmény volt olvasni ezt a könyvét is. Nagyon tetszik a stílusa, bírom a humorát, és tetszett a téma is. És ez a könyv is gyönyörű, már lapozgatni is élvezet. Emellett még az egyes statisztikák, tanulmányok eredményének rengetegét is olyan jól tudja tálalni és elhelyezni a könyvben, hogy az valóban érdekes legyen, ne pedig unalmas.
Most az emlékek, a boldog pillanatok megőrzése volt a téma. Sokféle módon lehet emlékeket megőrizni, sok módon lehet azokat egy hanghoz, illathoz, bármihez kötni. Érdekes volt olvasni, hogy milyen típusú emlékek maradnak meg a legtöbb emberben, milyen pillanatokra emlékeznek vissza az egyik legboldogabb pillanatként.
A tippek is tetszettek. És nagyon bírom a popkulturális utalásokat is.
Szerintem ez egy remek könyv volt. Akinek eddig is tetszett az író stílusa az most sem fog csalódni.

Nekem ez volt az első könyvem Meik Wikingtől, aki ugye a Hygge kötettel robbant be itthon is, aztán meg jött a Lykke, s ezekben ugye azt igyekezett bemutatni, hogy mi is lehet a dánok titka, mitől ők a világ legboldogabb népe. Már akkor is nagyon tetszett, hogy Meik a koppenhágai Boldogságkutató Intézetnél dolgozik, s ebben a könyvben immár túl megy a dán életérzésen és arról ír, hogy az emlékek mennyire fontos részeink és hogyan tudnak boldoggá tenni. Hogyan tudjuk kiaknázni az emlékezetünket és minél több muníciót gyűjteni, felhalmozni és megőrizni az emlékeinket.

Meik Wiking nagyon közvetlenül ír és ez a könyv tele van személyes dolgokkal, hiszen mint mondja az egész kutatását az indította be, hogy betöltötte a negyvenet és az életét értékelve rájött, hogy az emlékek mennyire fontosak, alakították a múltját és azt is formálják, akivé lett. De nem csak a nosztalgia fontos, hanem az éppen megélt dolgokat is érdemes emlékekké tenni, mert az emlékezés segít utazni az időben, az identitásunk alapját adják az emlékeink és hozzásegítenek a boldogsághoz. Úgyhogy a munkája, a boldogságkutatás is nagyon afelé mutatott, hogy az emlékezéssel, memóriával is foglalkoznia kell. Úgyhogy tudományosan is megközelítette a kérdést, olvasgatott a témába vágó szakirodalmat, követte az aktuális kísérleteket és ezekből hozta össze ezt a kötetet. Ami a korábbi munkáihoz hasonlóan a hétköznapi emberekhez szól, rengeteg kép, ábra van benne, teljesen jól egyensúlyoz a tényleg szakszöveg és a hétköznapi történetmesélés között. Meik lendületesen magával ragadóan tudja elmondani a tudományos kísérleteket épp úgy, mint a kedves emlékeket.
Ugyanakkor nem csak történeteket mesél el, hanem ad feladatokat, inspirál is. Nyolc részre bontja az emlékezés művészetét, ezeken vezet végig a teremtéstől a megőrzésig. Elmondja, hogy melyik alaptézise min alapszik, tudományos bemutatás mellett gyakorlati megvalósulásról is beszél: rengetegszer használ saját példákat (és képeket), meg kísérletek eredményeiről számol be, aztán pedig tanácsot ad az olvasónak, hogy mit hogyan csináljon ahhoz, hogy fel tudja dolgozni, meg tudja érteni és el tudja raktározni az emlékeit. S mindezekkel ahhoz igyekszik segítséget nyújtani, hogy boldogabb életet éljünk.
Nagyon tetszett, hogy Meik folyamatosan a popkultúrából vesz példákat, legyen az éppen futó friss sorozat, vagy hogy mennyi mindent magyaráz el nekünk az emlékekről Micimackó, Proust vagy éppen az Egy makulátlan elme örök ragyogása. De nagyon bejött nekem, ahogy levezeti, hogy a focirajongók mennyire irracionálisan működnek boldogság szempontjából, vagy hogy ő is azt hangoztatja: nincs olyan, hogy multitasking. De még az ajtó-effektusról se hallottam korábban, pedig mennyire egyszerű elmélet és nem egyszer esik meg ez velem sem.

Miután végigvezet minket az emlékteremtésen, amolyan inspirációt is ad, egy évre meg lehet a kötet segítségével tervezni az emlékgyűjtést.

Eleinte kicsit idegesítőnek tartottam, hogy sokat foglalkozik magával Meik, de végül hozzászoktam és rájöttem, így tudja igazán az olvasóihoz hozni a problémákat, lehetőségeket és megoldásokat. Mindenképpen többször olvasós, vissza-vissza lapozgatós kötet, s még az se lehetetlen, hogy végigviszem az egyik évemet az ő útmutatásai alapján.

Eredetileg: http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2019/12/09/meik-wiki…

Szépen, de céltalanul illusztrált könyv (két oldalt elfoglaló fotó egy vonatról, csak mert szerepelt a vonat szó a szövegben és hasonlók), ami nem mond igazán sokat, de azt szórakoztatóan teszi. Aranyos történetek vannak benne, a szerző humora néha kifejezetten jó (máskor erőltetett), a tudományos rész azonban végletekig hígított, olyannyira, hogy helyenként mintha a szerkesztő kivágta volna a kísérlet leírásárnak egy részét, hogy aztán a végeredmény értelmetlen legyen.

Ami a könyv mondanivalóját illeti, a legtöbben teljesen tisztában vannak vele, hogy mik az emlékezetes dolgok, anélkül is, hogy elolvasnának róla 280 oldalt (mínusz illusztrációk): csinálj különleges dolgokat, legyél jelen, vonódj be érzelmileg, legyenek nagy kihívásaid, csinálj olyasmiket, amik jelentőségteljesek lehetnek, és persze fotózz és meséld el őket másoknak is, hogy később jobban emlékezz. Az egyetlen újszerű dolog (amire amúgy akár gondolhattam volna magam is, csak nem tettem), hogy szagokhoz is lehet kapcsolni hangulatokat. Szóval ha nagyon jól érzed magad, és szeretnél később visszaröppenni az időben, szagolj valami szokatlant, és a szag később majd segít visszaidézni a hangulatot.

A könyv szórakoztató, de csak minimális mértékben érdemes ismeretterjesztő műként gondolni rá.

Meik Wiking legújabb könyvében a hygge és a lykke életérzés után az emlékezés és a boldogság témáit járja körül. Több tippet ad hogyan tudunk elmélyíteni boldog emlékeket, megismerhetjük milyen az emlékezés folyamata. A kötetben sok személyes élményt is megoszt, lehet hogy már túl sokat is
A megállapításai nekem nem adtak sok újat, néhány kutatás volt érdekes újdonság számomra. A könyv lényege egy hosszabb cikkben elmondható, de kétség kívül szép lett ez könyv is. Jó volt kézbe venni és átgondolni a saját emlékeimet, és megpróbálom hasznosítani a tippjeit.

Az életvezetési tanácsadással foglalkozó könyvre, az arra fogékony olvasók figyelmét hívnám fel.

A teljes értékelés itt tekinthető meg: http://adrykacska.blogspot.com/2019/12/meik-wiking-az-e…

A populáris tartalmú, nagyközönségnek szóló könyv a boldog, örömteli pillanatok fontosságáról, azok megteremtéséről, megéléséről, megőrzéséről és „megelevenítéséről”, azaz visszaidézéséről szól. A szerző szerint akkor tudunk boldog élményeket hatékonyan „elraktározni” és később könnyen felidézni, ha az élményt össze tudjuk kapcsolni az adott helyzet érzéki mozzanataival, illetve az élmény által kiváltott érzéssel.

Elgondolkodtató, hogy negatív beállítódású, boldogtalan, illetve hangulatzavarral küzdők számára nem csak jelenük szürkül és sötétül el, hanem múltjuk is: életük eseményeit negatívnak látják, életükből nem képesek felidézni olyan pozitív emlékeket, amikor örömet éltek át. Mindez arra is utal, hogy az, hogy mire és hogyan emlékezünk, az függ belső állapotunktól, beállítódásunktól is. A múltunk bizonyos mozzanatai adottak, de rajtunk is múlik, emlékeinkből milyen történetet konstruálunk.

A magyar történelmi múltból kiemelt, jelenben ünnepelt események rendre megküzdéssel, illetve megküzdeni próbálással, bátor kiállással állnak összefüggésben (lásd március 15, október 23, május 1., stb.), ugyanakkor sajátos, hogy Magyarországon olyan népfelkelésekre szokás emlékezni, amiket levertek. Szokás emlékezni vesztes háború tragikus békediktátumára, valamint totalitárius diktatúrák áldozataira. Az elvont tartalmú államiságra emlékezést (augusztus 20.) leszámítva csak alapvetően negatív kifutással járó eseményekre szokás emlékezni. (Ezzel összefüggésben említést érdemel, hogy a magyar himnusz szövege, zenéje is szomorú, depresszív hangulatú..)

A magyar történelem azt mutatja, hogy a magyarok nem tudtak sem egymással, sem másokkal úgy összefogni, hogy az jó eredménnyel járjon. A nemzeti emlékezés torz jellegét jól tükrözi az Egri csillagok című regény tartalma, amiben az egri várvédők hősiesnek ábrázolt küzdelemben visszaverik a túlerőben lévő törökök támadását, miközben a valóságban a törökök a szokatlanul hideg őszi idő és a járványveszély miatt vonultak vissza – majd később, évtizedek múlva visszatérve elfoglalták a várat.

Nem csak a magyar emlékezések a problémásak. A nyugati vallásos kultúrában nem a „vallásalapító” szellemi-tudati teljesítménye „emlékezésre méltó”, hanem annak a legenda szerint súlyos problémás születése és halála: Jézus állítólag jászolban, állatok között született, és állítólag fiatalon halt erőszakos kínhalált. A két legnagyobb nyugati ünnepen, karácsonykor és húsvétkor ezekre az eseményekre emlékeznek tömegek – ami, kevesen gondolnak bele, beteges megnyilvánulás, és semmi köze a spiritualitáshoz, a transzcendenciához.

A könyvből kimaradt, hogy mit okozhat, ha a múltat negatívan értelmezzük. Ha egy pár, egy család, egy közösség, egy társadalom a múltat sötétnek, kudarcosnak látja, akkor ez a körülmény eltávolódáshoz, illetve széthulláshoz vezethet, míg a kellemes élmények, a pozitív irányú közös történet összeköti az egyéneket.

A könyvben leírtak hatására belegondoltam abba, hogy saját múltamra hogy tekintek, és arra jöttem rá, hogy meglehetősen negatív a viszonyulásom a múltamhoz: tudattalanul, bizonyára a szociokulturális közeg hatására is, a negatív emlékek a hangsúlyosabbak bennem. A könyvben olvasottak hatására elkezdtem újragondolni a múltam, figyelmet fordítva a pozitív eseményekre és a fontosabb mérföldkövekre, az általam bejárt szellemi útra, lelki fejlődésemre, amikből erőt meríthetek a jövőre vonatkozóan.

A témához kapcsolódó további értékeléseim:
Donders: Reziliencia https://moly.hu/ertekelesek/3338786