夕子の去った学園。そこにウワサされる新たな怪談とは――。大ヒット学園怪異譚、感動の最終巻!!
黄昏乙女×アムネジア (Tasogare Otome x Amnesia) 10. (Tasogare Otome x Amnesia 10.) 3 csillagozás


Kiemelt értékelések


Az animét láttam többször is és így gondoltam elolvasom a mangát is.
Igazán érdekes történet egy kivetni valóm sincs vele. Az emlékeit kereső iskolai szellem, és a hozzá kapcsolódó 7 iskolai legenda ennél több nem is kell csak 1 főszereplő srác aki segít neki felderíteni az emlékeket. Nekem nagyon tetszik, hangulatos, vicces, és egy kis romantikával fűszerezve a legjobb story.


Ennek a mangának a történetéről sokat nem tudtam az elolvasása előtt. Az anime adaptációt egyszer elkezdtem nézni, de az első rész után abbahagytam, mert nem fogott meg túlságosan. Az elején a manga sem tetszett túlzottan – a grafikát a végéig nem tudtam megszeretni, a karakterek nem voltam olyan nagyon összetettek, vagy érdekesek (talán egyedül Kirie-san kapott egy kicsit részletesebb jellemet), és a történet sem tűnt túl izgalmasnak. De ahogy eljutottam a végére, rájöttem, hogy voltaképpen megtetszett ez a manga. A benne szereplő kísértettörténetek nem túlzottan ijesztőek, viszont sok tipikus japán városi/iskolai legenda, amiket én személy szerint egészen kedvelek. A kaotikusan össze-vissza épített iskola pedig a kedvenc elemem lett történetben – szívesen jártam volna annak idején én is egy ilyen helyre. A végére pedig a főszereplő szellemhölgyet is egészen megkedveltem, és kíváncsi lettem, mi is történt valójában vele.
Ez a manga nem egy kiemelkedő mű, olyan „oké” kategória szerintem, de egyszer megéri elolvasni. Szerintem valamikor az animének is adok még egy esélyt.
Hasonló könyvek címkék alapján
- 由貴香織里: ルードヴィッヒ革命 (Ludwig Kakumei) 1. ·
Összehasonlítás - くまがい杏子 (Kumagai Kyouko): あやかし緋扇 (Ayakashi Hisen) 2. ·
Összehasonlítás - はやかわともこ: ヤマトナデシコ七変化 (Yamato Nadeshiko Shichihenge) 9. ·
Összehasonlítás - 硯遼: MADK 1. ·
Összehasonlítás - 松本洋子 (Matsumoto Youko): すくらんぶる同盟 (Scramble Doumei) 4. ·
Összehasonlítás - 小花美穂: 水の館 (Mizu no Yakata) ·
Összehasonlítás - 渡瀬悠宇: 妖しのセレス (Ayashi no Ceres) 2. ·
Összehasonlítás - 篠原千絵: 陵子の心霊事件簿 (Ryouko no Shinrei Jikenbo) 1. ·
Összehasonlítás - 道満晴明 (Dowman Sayman): ヴォイニッチホテル (Voynich Hotel) 2. ·
Összehasonlítás - ローレル・K.ハミルトン (Laurell K. Hamilton): 異形の求愛者 (Igyō no Kyūai-sha) ·
Összehasonlítás