A kurd író szívszorítóan szép története jól behatárolható, ám mégis fiktív földrajzi területen játszódik. A képzeletbeli országot a mindenható Szerdár tábornok és az őt feltétel nélkül kiszolgáló hadserege tartja rettegésben.
Báz hírhedt katonai vezető, hatalmas sikereket ér el a Hegyek Országában. Nem is sejti, miért képes ennyire jól alkalmazkodni az ottani körülményekhez, a tájhoz. Múltját teljes homály fedi.
Kevok fiatal egyetemista lány, irodalmat és nyelveket tanul. Egy váratlan esemény egycsapásra megváltatja az életét, és kedvese keresésére indul a hegyekbe.
Báz és Kevok ellenségek, mégis különös vonzalmat éreznek egymás iránt.
A kötetet olvasva betekintést nyerhetünk a magashegységekben bujkáló lázadók mindennapi életébe, részesei lehetünk vég nélküli és embert próbáló meneteléseiknek, átérezhetjük a fiatal harcosokat összekötő erős bajtársiasságot.
Szép, mint a szerelem, csúf, mint a halál 4 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1998
Enciklopédia 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 1
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
A legelső fejezet… Ahogy Uzun megírta, nem írja azt meg úgy senki. Néhány oldal csupán, de az egyik legbriliánsabb írói teljesítmény, amivel valaha találkoztam. Ahol minden sor a helyén van. Ahol a lélek leírása az utolsó rezdülésig tökéletes.
Fény és sötétség, galamb és sólyom: Kevok és Báz. Előbbi felkelő, utóbbi a felkelőkre vadászó katonatiszt, akinek ott van múltjában a felkavaró sötét titok, mely egész addigi életének értelmét kérdőjelezi meg. Báz ábrázolásakor Uzun folyamatosan csodát tesz: előbb a végtelenül magányos, nyughatatlan fiatalember, majd a hatalomgyakorlástól kétes magabiztosságot nyerő, harcban kiteljesedő, de mégis labilis, örökké a gyökereit és az őt szeretni tudó emberi lényt kereső, lelki fájdalomra azonnal agresszióval felelő férfi alakjával. „Árva fiam” – így szólítja Bázt a történet folyamán többször is a Báz számára egyszerre anyát és szeretőt jelentő idősödő prostituált, az egyetlen ember, aki valóban szereti őt. Hogy ez valójában az anya vagy a szerető szeretete, tulajdonképpen mindvégig kérdéses, bár talán közelebb van az anya ragaszkodásához, ahogy Báz esetében is inkább a fiúi kötődés tűnik erősebbnek, mely valamiféle furcsa, fájdalmas anyakomplexus miatt jár kéz a kézben a szexuális kielégüléssel. Kettejük kapcsolatának bemutatása a kötet egyik csúcspontja, ami talán annak is köszönhető, hogy Uzun testiségről szóló sorai hihetetlenül erősek, és ahogy olvastam őket, akaratlanul is egy látszólag nem túlságosan idevágó, csattanójában mégis passzoló részlet jutott eszembe a Libanon című filmből. A szóban forgó jelenetben az egyik srác, miközben a háború kellős közepén, egy lerobbant harckocsiban ülnek, elmeséli tinédzserkorának meghatározó szexuális élményét, ami olyan részletgazdagra sikerül, hogy a fiú katonatársa tréfásan megjegyzi, ettől az elbeszéléstől még neki is felállt az a bizonyos. Nos, mondjuk úgy, Uzun hasonlóan jó mesélő, a képzelete nyomán születő éjszakák forrók, az egyesülések plasztikusak, gyönyörűek (de sosem közönségesek), a hatásukra feltörő érzelmek pedig nemegyszer szívfacsaróan fájdalmasak. Aligha lehetne például jobban és elszomorítóbban érzékeltetni a nők ösztönös tiltakozását és a férfiak pillanatnyi (vagy akár utolsó percig kitartó) hevületét a háborút illetően, mint annak leírásával, hogy miközben Kevok és a háborúba induló Jir szeretkezik, a lány magért, a fiú bosszúért kiált.
Fentiek után lehet-e, hogy ne csak és kizárólag szuperlatívuszokban beszéljek a kötetről? Sajnos igen. Kevok, a jó családból származó, művelt és (természetesen) gyönyörű, de szerelme és nemzete érdekében maga mögött mindent felégető, a felkelőkhöz csatlakozó lány története ugyanis sehogy sem volt képes beszippantani, Báz sokkal bravúrosabban kidolgozott figurája mellett nem volt több, mint egy alapvetően szimpatikus, de megjelenítésében a legjobb szándék ellenére is kissé közhelyes karakter. Ennek okát főként abban látom, hogy Uzun is elköveti azt a férfi íróknál gyakran tapasztalt hibát, hogy a női főszereplőnek a szenvedő, angyali ellenpólus szerepét szánja, aki aztán nem áll egyébből, mint lágyságból és könnyekből. Véresen, csatakosan, büdösen, szétszaggatott ruhában is van benne valami testileg és érzelmileg megbabonázó, és ennyi bőven elég ahhoz, hogy a rendszeresen hullahegyek ormára felhágó harcost pálfordulásra késztesse. Ahogy azt szegény fiúk elképzelik.
Összességében számomra csak félig tökéletes, de az a fél aztán annyira, mint máshol az egész. A történet lezárása, azaz az utolsó fejezet pedig ugyanolyan hibátlan, mint az első, annál is inkább, mivel a két fél valójában egy egészet alkot.
Nem könnyű dolog elsőként értékelni egy kötetet, különösen, ha annyira meg kell küzdeni vele, mint nekem. Mégsem sajnálom, hogy nem adtam fel az elején. Vonzott a könyv kuriózum jellege, hiszen sosem hallottam még kurd íróról. Bevallom a kurdokról is igen felületesek az ismereteim. Néhány sztereotípiát leszámítva jóformán semmi. Most kezdtem utána nézni az interneten.
A szerző, Mehmed Uzun törökországi kurd, anyanyelvén ír, és a modern kurd irodalom egyik megteremtőjének tartják. Írásai miatt szeparatista törekvésekkel vádolták, és nyolc hónap börtönre ítélték. Az ügyész érve állítólag az volt, hogy sem kurd nyelv, sem kurd nép nem létezik. Szabadulása után száműzetésben élt Svédországban, politikai menekült státuszban. Több éven át a svéd íróklub elnökségi tagja volt. 2005-ben tért vissza hazájába, majd 2007-ben 54 évesen meghalt.
Hét könyvet írt kurd nyelven, de alkotott törökül és svédül is. Így próbált hírt adni a világnak népe küzdelmeiről, amiről mi oly keveset tudunk. A kurd nép a világ legnagyobb kisebbsége, 20 millióan élnek négy ország területén felosztva, de ennél nagyobb számok is olvashatók (3o-34 millió) Az első világháború után eredetileg országot ígértek nekik, de nagypolitikai érdekek miatt ebből nem lett semmi. A sévresi békeszerződés azonban elismerte a kurdok autonómiához való jogát, amit viszont egyik állam sem tartott be, Sőt, meglehetősen kemény eszközökkel toroltak meg minden önállósodási törekvést. Így állandósultak a harcok napjainkig is Kurdisztán területén.
Ebbe a kemény, kegyetlen világba vezet minket a könyv. Félrevezető a cím és a fülszöveg. Senki ne várjon itt szívszorító szerelmi történetet! Van ugyan szerelem, de szó sincs csöpögős romantikáról. Van helyette robbantás, vér, halál, kitelepítés, hosszú menetelés a hegyeken át, árulás, bosszú, gyűlölet, fogság és ellenpontként megjelenik a bajtársiasság.
No, meg Szerdár tábornok életnagyságban minden ház falán …, soroljam még? Azt ugye sejtjük, hogy a tábornok nem az ellenponthoz tartozik? Ebben a pokolban kapcsolódik össze egy modern kori janicsár és egy idealista szabadságharcos lány története. A cslekmény két szálon fut, kettejük sorsát ismerjük meg, ám ez a két szál csak a regény vége felé ér össze. Kapcsolatuk félelemmel, előítéletekkel terhelt, erősebben dominál benne az identitáskeresés, a sorssal való számvetés, a meghasonlás és a menekülés, mint a romantika. Nincs is romantika. Ilyen helyzetben nincs helye.
Nehezen kezdtem olvasni, nagyon zavaró volt a stílus. Tobzódott a halmozásokban, az ismétlésekben és a gondolatritmusban. Sok volt. Néha minden átmenet nélkül megszólalt az író, és megszólította az olvasót. Különösen bosszantottak a fejezetek közötti átvezetések képzeld, kedves olvasó, húsz év telt el az esemény óta, most x szereplőt követjük. Majdnem letettem. Kár lett volna.
Arra gondoltam, talán a keleti mesemondók stílusát akarja az író alkalmazni a regényében. Ebben az esetben más elbírálás alá esnek a számomra kifejezetten irritáló szövegrészek. Talán eredetiben költőibb lenne a szöveg? Csak a fordításnak nem sikerült visszaadni a lírai hangulatot? A hetedik fejezetben maga az író adja meg a választ:
„A múltat olykor a balladák előadásmódján és nyelvén meséltem el, a jelent viszont sokszor modern szóhasználattal próbáltam elmesélni. Hogy hiteles és egységes legyen a regény nyelvezete, néhány múltbeli hangot a távoli régmúltban kerestem, és előfordult, hogy napjaink bánatát vagy örömét a saját, friss tapasztalatom alapján írtam le.”
Később olvastam, hogy az író hosszú időt töltött folklórgyűjtéssel az iraki kurd lázadók között, ahol tanulmányozta dalaikat, balladáikat, történetmondó stílusukat. Kár, hogy a magyar fordításban nem sikerült igazán visszaadni ezt a költőiséget.
Népszerű idézetek
Egyvalamit azonban biztosan tudok, erőszakkal nem lehet rendet teremteni. Erőszakkal sohasem lehet valamit maradandóan megváltoztatni, drága fiam, okos gyermekem. Mondd csak, erőszakkal vajon meg tudod-e változtatni a viharos erejű szél irányát? És éjt nappallá tudsz-e változtatni? Vagy a Holdból Napot? Pontosan ilyen az emberi lélek is. Az emberi lelket nem lehet erőszakkal megváltoztatni.
301. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mérő Vera: Lúg 98% ·
Összehasonlítás - Bucsi Mariann: Ébredés 97% ·
Összehasonlítás - Szaszkó Gabriella: Engedj el 98% ·
Összehasonlítás - Bihary Péter: Migránsok 99% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Vallomások 96% ·
Összehasonlítás - Nino Haratisvili: A nyolcadik élet 97% ·
Összehasonlítás - Hugyec Anikó: Túl hosszú út 98% ·
Összehasonlítás - George R. R. Martin: Kardok vihara 96% ·
Összehasonlítás - Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara 96% ·
Összehasonlítás - Kathryn Stockett: A Segítség 96% ·
Összehasonlítás