Szikra ​Ferkó 90% 16 csillagozás

Talán nyolc éves voltam, amikor először olvastam. Az óbudai főtér gyerekkönyvtárában találtam rá. Nagyon szerettük azt a könyvtárat Pipivel, nekünk kincsesbánya volt: mennyi, de mennyi könyv, amiről mit sem tudtunk! A Szikra Ferkó kezembe került kiadását Rusz Lívia illusztrálta, a Csipike óta a szívem csücske volt bármilyen rajza, illusztrációja, és ez így is maradt. (Ezért nem tudtam, nevessek vagy sírjak, amikor végre újra megjelent a könyv. Csakhogy nem az általam ismert formában, hanem egy teljesen más formában, valami hihetetlenül komor, depis rajzokkal. Az új illusztrátor Helmut von Arz lett. Nem önmagában, hanem Méhes témájához és a stílusához képest borzasztó ez a kiadás. (Egy születésnapomra exem beszerezte nekem, mert tudta, mennyire szeretem a történetét. Soha nem mondtam el neki, mert nem akartam megbántani, és tudtam, mennyire örül, hogy régi vágyakkozásomat elégítheti ki hogy bár a gesztusát nagyon értékeltem, egyszerűen képtelen voltam abban a formában elolvasni a mesét.) Azért borzasztó, mert túl reális. Túl komor. Túl depresszív. Túl nemmese. S így elvonja a lényegről a figyelmet. Mennyire nem mindegy, hogyan néz ki egy könyv!

Évekig hajkurásztam antikváruimokban azt a régi kiadást, de nem bukkantam a nyomára. Aztán valaki lefénymásolta nekem a saját példányát. Aztán valamelyik antikváriumban meg tudtam venni egy könyvtári selejtezett példányt: a könyvtár által bekötve. Jobb, mint a semmi, jobb, mint a fénymásolat. Aztán az antikvarium.hu, nem is tudom hány év után értesített, hogy az előjegyzett könyvem megérkezett. Az a kiadás, jó állapotban. Hip, hip, hip, hurrá! Egy jó ideje itt van, az enyém. Nem is tudom, örültem-e már ennyire könyvnek…

A Szikra Ferkó meseregény. De a javából. Nem azért mert mesés dolgok történnek benne, hanem azért, mert Méhes gyakorlatilag népmesét ír. Már ha ez nem lenne önellentmondás. De olyan ízes, kedves, mulatságos nép-műmesét, hogy nem tudom, ide legyek vagy vissza a lelkesedéstől. A mesék minden eleme megtalálható benne. Ezt nem magamtól tudom, hanem meseterepauta-tanfolyást végzett szerelmetesfeleségtársam mondta, aki elzárkózik mindentől, ami nem nép- hanem műmese. De tényleg mindentől. Azt mondja, a műmese kiheréli a mese lényegét, semmibe veszi a célját, a szimbólumait, az eszköztárát és a mondanivalóját. A Szikre Ferkó-t mégis elolvasta, és egyedüliként elismerőn beszél róla azóta is.

Azt hiszem, annyi bűne mégis van Méhesnek, hogy a Szikra Ferkó által leszoktatott a rövid mesékről és rászoktatott a meseregényekre. Bár neki legyen mondva, valahogy, a magam részéről már kisgyerek koromban sem szerettem igazán a népmeséket. Még a Grimm és Andersen párviadalban is egyből Andersen mellé álltam.

A Szikra Ferkó maradt tehát a toppon. Vélem, amíg élek.

@mohapapa unszolásának eleget téve kezdtem bele a Tündér Lala után ebbe a mesébe.
Ha a Tündér Lala fantasztikus, Szikra Ferkót a népmesék királynőjének vagy királyának tudnám mondani.
Olvasás közben egy olyan gazdag képi világ tárult elém, amit csak népmesék tudnak adni. El is töprengtem, honnan ez a tudás? Hogyan tud egy műmese író népmesét kanyarintani? Kutattam az interneten sehol nem leltem rá Szikra Ferkó keletkezésének hátterére, azonban hiányérzetem a könyv befejeztével elmúlt, mint ahogyan a népmesék is a rend visszaállítására törekszenek. A könyv végén ezt írja Méhes György:
„Árvátfalvi nagyanyától hallottam az első meséket. Nyaranta kiült a diófa alá, és mi, kisunokái, köréje gyűltünk, s ő mesélt, mesélt… Csodálatos tündérvilág bontakozott ki képzeletünkben, hős székely legénykékkel, tüzet okádó sárkányokkal, táltosokkal meg boszorkányokkal. Elszorult szívvel (és valószínűleg tátott szájjal) követtük a mesehős sorsát az egyre növekvő veszedelmek közt, és felujjongtunk, amikor végül győzött a becsület, az igazság.”

Méhes György meséje műmese a népmesében, ilyennel sem találkoztam még!

Hogy hogyan értékelném a könyvet? A képi világa oly annyira gazdag, hogy esténként nem tudtam olvasni, mert éjszaka is Szikra Ferkó kalandjain járt az eszem. Vele voltam a próbái során, vele küzdöttem a gonosszal. Ilyen gazdag álmaim régen voltak, mint a mese olvasása után.

Szikra Ferkó igazi mesehős, kisfiúknak, nagyfiúknak egyaránt ajánlom elolvasásra!

(Én pedig igazán szerencsésnek mondhatom magamat, amiért két ilyen remek mesekönyv rámtalát – nagy hirtelen – egymás után. :D )

Két örökérvényű könyvet szeretnék megemlíteni, melyeket először szüleim olvastak fel nekem, majd amint megtanultam olvasni, rögtön utánuk nyúltam, hogy saját kezemben tartva merülhessek el a soraik között. Az egyik Szabó Magdától a Tündér Lala, amit még Anya ismertetett meg velem.
A másikat Apától kaptam, Méhes György Szikra Ferkó című meseregényét. A megelevenedő, ezerszínű fantáziavilág, a kalandok, tanulságok és a csodálatosan szőtt mondatok varázslata mellett azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy a derék Szikra Ferkó története egy életreszóló motivációt, egy alapvető szemléletmódot adott nekem, ami egész életemen végig fog kísérni. Hálás vagyok Apának, hogy már 7-8 éves koromban megajándékozott ezzel a bölcsességgel, amelyet Méhes György egy egyszerű mondatba foglalt, ámde számomra örök motivációt jelent: „(…) mindig bátran előre menj. Ha meghátrálsz, ha visszafordulsz, sohasem éred el a célodat.”

Remek mese volt, gyermekként részben ez a regény terelt át a fantasy birodalmába, szóval ezúttal is köszönet Méhes Györgynek :) Felraktam a régi borítót, szerintem mérföldekkel hangulatosabb és jobban passzol a könyvhöz.

Lanyomnak is es nekem is tetszett. Jo kis mese :)