Játékszerelem 1 csillagozás

Emlékek és portrék
Megyery Sári: Játékszerelem

„A ​közelmúltban elhunyt Megyery Sári, aki az Én is voltam jávorfácska című 1979-ben megjelent önéletírásával méltán aratott nagy sikert, ebben az utolsó művében lazán összekapcsolódó emlékeiben és kedvenceiről – főleg írókról – rajzolt portréiban is a saját, élményekben gazdag, harmonikus és végtelenül sokoldalú életéről mesél. Ez a mindig megújhodásra kész, változtatni, a tudástól újabb és újabb területeket elhódítani akaró és tudó asszony – túl a nyolcvanon is – csodálatra méltó nyitottságával, mély és egyszerre bájosan naiv emberismeretével, megejtő derűjével valóságos természeti tünemény. Vigasz minden olvasónak a hanyatlás, az öregedés szorongató érzésére;” A kötet a színésznő-írónő portré műfajába tartozó írásaiból válogat. Az Emlékek franciaországi élményeit tartalmazza: De Gaulle bevonult Párizsba, Ignotus Pálnak iránta érzett szerelmének dokumentumairól számol be. Olvashatunk még A halászó macska utcája írójáról, Földes Jolánról, Shakespeare szülőföldjéről, egy párizsi… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 1984
254 oldal · ISBN: 9631402215

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Tigrincs P>!
Megyery Sári: Játékszerelem

Megyery Sári: Játékszerelem Emlékek és portrék

Nem tudom, miért nem olvas senki Megyery Sárit manapság. Ez a könyve vagy az „Én is voltam jávorfácska” semmivel sem festi le rosszabbul a kort, amelyben élt, mint Szepes Mária: Emberek és jelmezek vagy Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonka: Karinthyról című könyvei.


Hasonló könyvek címkék alapján

Benedek István: Pusztába kiáltott szó
Popper Péter: A kő, a víz és a kutya
Ágh István: Virágárok
Elmer István: Ahol mindörökre nyár van
Ruby Saw: Leah
Szaszkó Gabriella: Engedj el
B. E. Belle: Vallomások
K. M. Holmes: Mason
Ruby Saw: Az élet megy tovább
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz