Gyere ​közelebb! 41 csillagozás

Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Hogyan ​lehet újra közel kerülni egymáshoz?

Anikó és Kristóf vitái a megszokott forgatókönyv szerint zajlanak: Anikó dühössé és kritikussá válik, mire Kristóf visszahúzódik. Amikor egyikük egy feszült helyzetben azt vágja a másik fejéhez, hogy legjobb lenne, ha elválnának, segítséget kérnek. A kötet bemutatja, hogyan tudnak egymásra hangolódni az érzelemfókuszú párterápiás megközelítés segítségével, miként merik felfedni a düh, a sértettség, a kritika és a szégyen helyett a mélyen meghúzódó érzéseiket: a magányt, a félelmet, a fájdalmat és a szomorúságot. A terápia a változás folyamatát kíséri végig, amelynek során megtanulják kifejezni szükségleteiket, támogatást kérni, reagálni a másik igényeire, és visszatalálnak egymáshoz.

„Sokszor magam is meglepődöm, milyen hatásos, ha sikerül lelassítani, esetleg kimerevíteni egy-egy pillanatot, és többször is visszatérni jelentőségteljes momentumokhoz. Ugyanakkor ez lehet az egyik legmegterhelőbb feladat is, mert a felidézés… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A terapeuta esetei HVG Könyvek

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2019
192 oldal · ISBN: 9789633048344
>!
HVG Könyvek, Budapest, 2019
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633047682

Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

„A minták hathatnak ránk úgy, hogy gondolkodás nélkül utánozzuk őket, vagy úgy, hogy éppen az ellenkezőjét tesszük. Mindkettő mellőzi a tudatosságot. Csak úgy tudunk saját működésmódot kialakítani, ha felismerjük, tudatosítjuk ezeket a mintákat, és nem automatikusan ismételjük őket.”

A Gyere közelebb! a HVG kiadói sorozatának részeként annyiban különleges, hogy ezúttal nem egy egyéni, hanem egy párterápia kulisszái mögé leshetünk be. Anikó és Kristóf története rendkívül jól szemlélteti, hogy egy házasságban két intelligens ember is el tud hidegülni egymástól, amelyhez elég „csupán” a családi minta, az, hogy érzéseiket nem tudják kommunikálni egymás felé, illetve egy betegség. Egyfajta üldöző-menekülő felállás lesz jellemző kapcsolatukra, míg Anikó lavinaként képes beindulni, Kristóf inkább a csendes menekülést választja, jéghegyként érzéseivel magára maradva. Az eset leírása közben gyönyörű metaforák jelennek meg, amelyeket leggyakrabban a férj fogalmaz meg.

A házaspár családterapeuta segítségét kéri, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, és elkerüljék az egyik vita hevében odavetett válást. Az érzelemfókuszú párterápia bemutatása során a pszichológus részletesen leírja a felhasznált módszereket, gyakorlatokat és a biztonságos kötődés kialakítására irányuló utat. Megyeri Zsuzsanna bár igazán elfogadó és bizalmas kapcsolatot alakít ki klienseivel, az ÉFT elvei szerint nem kívülálló szakértőként jelenik meg, mégis a kötetek többségével ellentétben számomra itt kevésbé rajzolódott ki a pszichológus, mint ember. Ennek ellenére ismét egy nagyon informatív írást kaptunk, amely sokat segíthet minden házasságban és párkapcsolatban élőnek, leginkább abban, hogy merjék kommunikálni saját szükségleteiket és hallgassák meg egymást.

Kókuszka>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Megyeri Zsuzsanna annyira közérthetően mutatja be Anikó és Kristóf, két sebzett, egymástól különböző személyiségű házaspár elakadását és a párterápiáját, hogy egy olvasmányos, lebilincselő történetet kaptam. Itt is látszik, hogy mennyire befolyásolnak bennünket a gyermekkori környezeti hatások, a látott viselkedésminták, melyeket továbbörökítünk, megnehezítve társas kapcsolatainkat. Mindezek legyőzése csak kellő empátiával, a másikra való érző odafigyeléssel lehet. Nekem a sorozat kedvence lett.

gumicukor>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Számomra ez a könyv a sorozat legjobb könyve volt. Nem is feltétlenül a téma miatt, mert A terapeuta esetei más kötetei nekem érdekesebb témát dolgoztak fel, hanem inkább az írói stílus, a felépítettség és az érthetőség billentette ezt a könyvet a legjobbak közé.

Mindig is érdeklődtem a pszichológia és a terápia iránt, de valahogy mindig „egyfős” dologban gondolkoztam, ha a terápia került szóba. Mindig úgy gondoltam, hogy ha mennék, akkor egyedül mennék, és ha a párkapcsolatom megmentése lenne a tét, akkor is inkább egyedül mennék, hogy a saját problémáimat megoldjam, amivel egyidejűleg a párkapcsolati nehézség is megszüntethető lenne.

Nagyon jó volt olvasni, hogy vannak olyan párok, akik nem a legeslegutolsó pillanatban mennek el párterápiára, amikor már nagyjából elveszett az ügyük, hanem még viszonylag kevés sérüléssel belevágnak. Sőt, amit még jobb volt olvasni, az az, hogy egyáltalán elmennek párterápiára (szerintem sokan inkább élnek egymás mellett idegenként, minthogy segítséget kérjenek), és hajlandóak dolgozni saját magukon és a kapcsolatukon.

Persze minden kapcsolat más, de Anikó és Kristóf személyisége és kapcsolata annyira tipikus (kicsit magamra/magunkra ismertem), hogy már az elolvasása is sokat jelentett, más nézőpontba tudtam helyezni a saját magánéletem egyes aspektusait. Valószínűleg ezért is fogott meg ennyire ez a könyv.

Az írói stílus pedig annyira letisztult, megfelelően objektív, de ugyanakkor nem zavaróan szubjektív, egyszerűen nem lehet nem szeretni ezt a fajta írásmódot. Szívesen olvasnék még az írótól, remélem sok bíztatást kap most, és elgondolkozik további könyveken is.

IrodalMacska P>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Hazudik, aki azt állítja, hogy nincs olyan kapcsolat, amelyben konfliktusok, nézeteltérések ne nyomnák rá a bélyegüket a mindennapokra. Két, bizonyos szempontból eltérő gondolkodású individuum nem tud mindig, mindenben egyetérteni, még akkor sem, ha az Isten is egymásnak teremtette őket, mert mindig lesz olyan pont, ahol a különbözőségük kiütközik. Ezzel nincs is baj, hiszen így szép az élet, akkor pedig végképp nem „végzetesek” ezek a nézeteltérések, ha egyébként kiegyensúlyozottak a felek, meg tudnak beszélni mindent. Azonban abban az esetben, amikor az élet más területén is problémái vannak a pár tagjainak, hamar a kapcsolatuk lehet mindenféle külső probléma elszenvedő alanya. Ha a kezdeti felszíni seb elfertőződik és felemészti a kapcsolatot, ugyanakkor a felek szeretik egymást és nem az az elsődleges cél, hogy a kapcsolatból kikacsintgassanak, párterapeutához fordulnak, aki igyekszik segíteni nekik, hogy újra egymásra találjanak és visszatérjen az intimitás a hétköznapokba. Erről szól ez a tanulmány is.

Őszintén szólva számomra túl egyszerű lefolyású volt Anikó és Kristóf terápiája, azt éreztem, hogy ez egy eszményi helyzet volt a terapeuta számára, hiszen nem volt szó megcsalásról, kettő értelmes, a korlátaikat leszámítva nyitott emberrel volt dolga, akik viszonylag hamar el tudtak kezdeni kommunikálni egymással és kimondottan könnyen hajtották végre a számukra előírt feladatokat, nem voltak szélsőséges kirohanások az ülések során, nem volt szó arról, hogy az egyik megjelent volna, a másik nem. Megnéztem volna ugyanezt az érzelemközpontú terápiát egy kevésbé intelligens, megcsalásokkal, mély, lassan gyógyuló sebekkel tarkított kapcsolat esetén is. Ugyanakkor megnyugtató, hogy megfelelő kommunikációval, lényegre törő kérdésekkel, némi empátiával és gyengédséggel viszonylag hamar és könnyedén lehet talpra állítani egy közepesen megromlott kapcsolatot.

Könnyen emészthető, olvasmányos és tanulságos Megyeri Zsuzsanna írása, azonban számomra – még úgy is, hogy teljesen laikus vagyok – szakmailag nem adott túl sokat, érdekesebbnek tartottam volna egy romokban álló kapcsolat terápiás üléseit végigkövetni, még akkor is, ha a terápia nem hozott volna sikereket.

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2019
192 oldal · ISBN: 9789633048344
4 hozzászólás
ekofalusi>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Ezt a könyvet házassági útravalóul adnám mindenkinek.

_Fannalala_>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Huh nehéz elkezdenem. Inkább a végével kezdem, ami az, hogy majdnem bekönnyeztem:D A végén mikor lezárul a terápia, akkor kicsit én is terapeutának éreztem magam, aki búcsúzik attól a pártól, akivel kvázi együtt élt hónapokat a kapcsolatukban. Rengetegszer kacérkodtam a gondolattal, hogy elkezdjem végre a pszichológia szakot, és nagyon vágytam erre a pályára, de sok nehézség mellett a búcsú az, amivel nekem is nehéz megbírkóznom. Na és emiatt pityeregtem majdnem, mert lezártult valami, aminek happy end lett a vége, de el kell engednem őket. Tökre szorít. Viszont, hogy normális értékelést írjak, leírom mi az össz gondolatom.
Az eleje nagyon nehezen volt nekem emészthető, meg úgy összességében is kicsit száraz volt, amikor nem Anikóék párbeszédeit olvashattam, ezért nekem fél csillag levonás. Ennek ellenére mint „kliens", rohadt sokat adott, és rengeteget tanultam a kapcsolatokról. Arról is, hogyan megy félre két ember, amikor a kommunikáció helyett a csendet választják, közben meg ugyan arra vágynak. Nyilván van személyes tapasztalatom, de ha nem is a múlttal, hanem a remélt jövővel foglalkozom, akkor ez egy remek útmutató volt, hogyan menjek tovább. Kiváncsi lettem több hasonló témájú kömyvre is, mert voltak olyan fejezetek, amikről még olvastam volna. Hiányozni fognak, de kiszedtem egy idézetet, ami nagyon szépen keretezi ezt az utazást.
„Most kiszállok ebből a körből, de bízom abban, hogy a tánc nem fog leállni. Ha néha mégis elvétik a ritmust, ha lelassulnak, tudni fogják, hogyan kell újraindítani és kijavítani az elrontott lépéseket.”

1 hozzászólás
serengeti P>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 4,5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 5
Érzelmek (ábrázolása): 5
Izgalom: 4,5

Nagyszerű élményt adott a könyv, alig tudtam letenni. Megyeri Zsuzsanna nemcsak pszichoterapeuta, hanem egészen jó író is egyben. A könyv alapján mind szakmailag, mind emberileg hitelesnek tűnik. A hitelesség pedig a szakma alapja, enélkül nincs sikeres pszichoterápia. Megyeri Zsuzsanna engedi az olvasót bekukucskálni a rendelő titokzatos kulisszái mögé, láthatjuk, hogy és mint zajlik le egy – akár nagyon hosszú ideig tartó – terápiás folyamat. Izgalmas és érdekes könyv, nemcsak a szakmai olvasótábor számára.

Nagy_Barna>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Nagyon jó sorozat „a tereapeuta esetei”, az egyik kedvencem lett. Függetlenül attól, hogy érint-e engem a probléma, mindig ad valamit. Megyeri Zsuzsanna egy olyan esetet választott, ahol nem volt egetrengető a probléma – kicsit féltem is tőle az elején, hogy ezért unalmas lesz. De a tanulságok ezúttal sem maradtak el, teljes joggal került be a sorozatba.

Hanima P>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Nem ez az első, amit A terapeuta esetei HVG sorozatból olvastam. Anikó és Kristóf esete valóban egy jutalomjáték volt a terapeutának, sérelmeik egymás felé az átlag alattiak, nyitottak, változtatni akarnak, és bízni akarnak egymásban. Aki ebben az állapotban van, annak a családterápia egy szükséges jó. Szuper eszközöket vonultatott fel, és mind segítette a párt az egymásra találásban. Érdekes volt, ahogy végül teljes mértékben elérték a vágyott célt. A lezárás felé haladva potyogtak a könnyeim, a saját terápiánk kudarcaimat láttam magam előtt újra, régóta halogatom ennek a könyvnek az olvasását ebből a személyes okból kifolyólag, most kissé felzaklatott, de nem bántam meg. Örülök Anikó és Kristóf sikerének, aki hezitál a terápián, ne halogassa.

Simikelife>!
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Izgalmas megdöbbentő, segítő és olvasó szemszögből egyaránt. Hogyan lehet, egy halottnak hitt kapcsolatot újraéleszteni, szeretettel, bizalommal, melegséggel megtölteni, ha valóban BESZÉLGETÜNK egymással.
Külön tetszett, ahogyan Megyeri Zsuzsanna leirja, hogy a kliensei benne élnek a napjaiban, pl. főzés közben is gondol rájuk.
Mindenkinek ajánlom, aki kapcsolatban él :))))


Népszerű idézetek

Málnika P>!

A minták hathatnak ránk úgy, hogy gondolkodás nélkül utánozzuk őket, vagy úgy, hogy éppen az ellenkezőjét tesszük. Mindkettő mellőzi a tudatosságot. Csak úgy tudunk saját működésmódot kialakítani, ha felismerjük, tudatosítjuk ezeket a mintákat, és nem automatikusan ismételjük őket.

63. oldal

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Kókuszka>!

– Ha nem is szólsz hozzám, amikor hazajössz, azt hiszem, hogy velem van bajod. Elhagyottnak éreztem magam. Szerettem volna, ha megölelsz. Tudod, sokszor annyi is elég. nem kellenek a szavak.

124. oldal

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Barby2005>!

Nem akarom túlfeszíteni a húrt, és olyan érzéseket hozni a felszínre, amelyeket talán még nem tud kifejezni, de azt is látom, hogy kulcsmomentumhoz érkeztünk. Ha fel tudja ismerni kisgyermek énje magányosságát, szomorúságát, elhagyatottságát, az érzelmi elhanyagoltságot, amelyben felnőtt, akkor közelebb tud kerülni azokhoz az érzésekhez is, amelyek a feleségétől jelenleg távol tartják.

50

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Barby2005>!

– Nekem is arra volt szükségem, amire neked. Bár ezt nem szoktam kimondani. És néha, amikor haraggal fordulsz felém, már úgy érzem, fölösleges is lenne, mert a lavina úgyis úton van.

103

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

verestoi_dori>!

A negatív ciklusban jellemzően düh, harag, sértettség, kritika, szégyen jelenik meg és nem jutnak felszínre a mélyen meghúzódó érzések, mint a magány, félelem, fájdalom, szomorúság.

27. oldal

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Barby2005>!

Az érzelemfókuszú párterápiában gyakran a közeledő-távolodó (más fordításban üldöző-menekülő) felállás a jellemző a pár tagjai közt. A közeledő mindenáron szeretne érzelmeket kicsiholni, elérni a másikat, a távolodót ez félelemmel tölti el, és bár a kapcsolódásra ő is vágyik, mégis egyre megközelíthetetlenebb lesz.

53

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

_Fannalala_>!

„Most kiszállok ebből a körből, de bízom abban, hogy a tánc nem fog leállni. Ha néha mégis elvétik a ritmust, ha lelassulnak, tudni fogják, hogyan kell újraindítani és kijavítani az elrontott lépéseket.”

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Barby2005>!

A párterápia során olyan kötődési sérülések is megelevenednek, amelyek eddig rejtve maradtak, de akadályozzák a kapcsolat helyreállítását. Ez egy speciális formája a cserben hagyásnak, vagy a bizalom megsértésének. A cserben hagyás legtöbbször akkor történik, amikor a sértett félnek (és akár mindketten lehetnek sértettek) nagyon is szüksége lenne a másikra, de megnövekedett igényeire nem kap választ, ezért úgy definiálja a kapcsolatot, mint amely nem biztonságos. A sértett fél a terápia során megkockáztatja, hogy kifejezze partnerének a gondoskodás, a törődés iránti igényét, amelyek eddig nem voltak elérhetők számára. A sérülés felszínre hozása során fontos, hogy a sértő fél elismeri a sértést, a másik félnek pedig vigasztaló, „gyógyító” módon válaszol. A pár tagjai végül együtt megalkotják az esemény új narratíváját, amelyben világossá és érthetővé válik, hogy mi is történt.

156-157

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével

Barby2005>!

„D.W. Winnicott pszichoanalitikus találó megállapítása szerint a jó és a rossz anyaság között nem az a különbség, hogy mennyit hibáznak, hanem az, hogy hogyan reagálnak az elkövetett hibákra.”
Nincs ember, aki nem hibázik, és mivel a pszichológus is ember, ez rá is igaz. De azt gondolom, hogy egy hiba felismerése és korrigálása annál könnyebb feladat, minél inkább képes valaki az önreflexióra, minél nagyobb az önismerete és minél stabilabb az önértékelése.

137

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb! Visszatalálni egymáshoz párterápia segítségével


Hasonló könyvek címkék alapján

Szondy Máté – Szabó-Bartha Anett: Démonaink
Soma Mamagésa: Hogyan ne sárkányosodjunk el?
Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés
Csernus Imre: A nő
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Popper Péter: Lélekrágcsálók
Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig
Bagdy Emőke – Belső Nóra – Popper Péter: Szeretet, szerelem, szexualitás
Hevesi Krisztina: Szex
Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig