Lélekdonor 3 csillagozás

Megyeri Nikolett: Lélekdonor

Fából vaskarika? Internetről könyvespolcra. Nyomdafesték és cellulóz az első valódi papírblog. Nem fantasy, nem folytatásos regény, hanem autoreflexív, kíméletlenül őszinte, önelemző napló. Egy fiatal nő naponta folytatott küzdelme a valósággal. A szerző gyerekkorában apáca vagy hippi szeretett volna lenni, tinédzserként színpadi karrierre készült.

>!
I.A.T., Budapest, 2006
186 oldal · ISBN: 9638686413

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Pixelhiba>!
Megyeri Nikolett: Lélekdonor

Ha jól tudom, ő volt az első bloggerina, akinek a bejegyzései alapján, még ha átszerkesztett formában is, de könyv jelent meg. 2003–2005 már olyan távolinak tűnik a blogvilágban, azonban a néha kényszeres öndefiníciók mellett persze mi más is lehetne az örök téma? Férfiak. Sokszor elegem volt már az önmarcangolásból, meg a szenvedésből, komolyan néha azt gondoltam, hogy Nikolett még nálam is negatívabban gondolkozik, pedig ez nagy szó, de tényleg kíváncsi lennék, hogy öt év alatt mennyire változott meg az élete, hisz-e abban, hogy lehet egyensúlyban is élni valaki mellett. Voltak kifejezetten értékes sorok, pl. emiatt: http://moly.hu/idezetek/46984 már megérte elolvasni a könyvet.


Népszerű idézetek

Pixelhiba>!

Jobbat érdemelnél – mondják. Ezt még a „ne add fel”-nél is jobban utálom! Belátom, igen, valóban jobbat érdemelnék és ezzel együtt belátom azt is, hogy nem azt a jobbat keresem, hanem szeretnék inkább csak annyit, amivel pont őt érdemlem meg…

Budapest: I.A.T. Kiadó, 2006

Pixelhiba>!

Én például ügyesebben elboldogulok egy html forráskóddal, mint egy ételrecepttel.

19. oldal, Budapest: I.A.T. Kiadó, 2006

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Donászi Franciska: Kalandozásaim Budapesten
Dienes Lilla: Egyetlen év
Herold Ágnes: Fényudvar
Juhász Bence: Budapestpotting
Hon a hazában
Varga Maja: Öntudat, és Tintafolt
Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Isetszerek Ottó: Felnőtt lettem hetek alatt
Kedves Tibor: A rinocérosz terápia
Bíró Lajos: Lali albérletkalauza