Útközben 7 csillagozás

Meg Wolitzer: Útközben

„A ​perc, amelyben elhatároztam, hogy elhagyom, amelyben kijelentettem magamban, hogy elég, az óceán fölött harmincötezer láb magasságban érkezett el…”

A hatvanas éveiben járó, sikeres szerző és felesége éppen egy finnországi díjátadó ünnepségre tart, ahol az író pályája legrangosabb elismerését készül átvenni. Ebbe az utazásba és a feleség, Joan belső monológjának közepébe csöppen az olvasó, aki természetesen azonnal tudni akarja a drámai elhatározás mögött rejlő okot. Megismerjük a férj, Joe életét, gyerek- és fiatalkorát, az egyetemi karrierrel együtt bontakozó írói pályát. A múltat egy éles szemű és éles eszű nő vázolja fel, aki teljességgel a férjének, az ő írói karrierjének szentelte, ha úgy tetszik: feláldozta az életét. Joan érzékletes példája a közhelynek, miszerint minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Olyannyira, hogy Joe írói sikerei mögött is ő áll. Az együttműködés egész életműre, sőt egész életükre kiterjedő hazugsággá terebélyesedik. Nem csoda, hogy a… (tovább)

>!
Cartaphilus, Budapest, 2016
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632665238
>!
Cartaphilus, Budapest, 2016
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632665238 · Fordította: Falvay Dóra

Most olvassa 1

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

Porcsinrózsa >!
Meg Wolitzer: Útközben

Régebbi olvasmányaim egyike. A fülszöveg alapján érdekesnek ígérkezett. Ám a cselekmény elég vontatott volt,aztán kissé el is laposodott.Miután elolvastam, gondolkodtam rajta, hogy megtartsam – e a kötetet. A történet végére egy olyan csattanót tesz a szerző, amely engem, mint gyanútlan olvasót eléggé meglepett. Ez az oka annak, hogy a regény a könyvespolcom köteteit gyarapítja, no és a három csillagot is ezért adtam. Esetleg egyszer újraolvasós lesz.

J_Ivi>!
Meg Wolitzer: Útközben

Nem önszántamból lettem ennek a könyvnek a tulajdonosa. Zsákbamacska csomagban volt. Csak azért olvastam el, mert pénzt adtam ki érte. Nem mondom , hogy rossz volt, de nem is annyira jó. Nem volt túl izgalmas . Inkább elgondolkodtató . Egy házasság kezdete a végéig.


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Verity
Paul Auster: Láthatatlan
Hernan Diaz: Bizalom
Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn
Stephen King: Lisey története
Alafair Burke: Egy feleség dolga
Joyce Carol Oates: Pikk Bubi
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap