Az ​utolsó vonat Londonba 53 csillagozás

Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Stephan Neumann kezdő drámaíró, befolyásos, jómódú bécsi család sarja. 1936-ban még úgy véli, a nácik nem sok vizet zavarnak: hangoskodnak, primitívek, de ártalmatlanok. Legjobb barátja Zofie-Helene, a keresztény lány, akinek édesanyja egy náciellenes lapot szerkeszt. Amikor a nácik uralomra jutnak, összeomlik a két kamasz gondtalan világa.

A sötétségben megcsillan egy reménysugár: Truus Wijsmuller, a holland ellenállás egyik vezéralakja zsidó gyerekeket csempész ki a náci Németországból. Miután Hitler elfoglalta Ausztriát, ez a vállalkozás egyre veszélyesebbé válik. Európa-szerte lezárják az országhatárokat, és nem engedik be a menekültek tömegeit.

Wijsmuller igyekszik minél több gyereket megmenteni. Versenyre kel az idővel: vajon ki lehet hozni Bécsből Zofie-Helene-t, Stephant és Stephan kisöccsét, Waltert, meg a hozzájuk hasonló ifjakat? Elérhető még London? Veszélyes és bizonytalan élet vár rájuk.

>!
XXI. Század, Budapest, 2020
462 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156122025 · Fordította: Novák Gábor
>!
XXI. Század, Budapest, 2020
462 oldal · ISBN: 9786156122032 · Fordította: Novák Gábor

Enciklopédia 27


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 122

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Dyta_Kostova IP>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Klasszikus példája annak a regénytípusnak, amit én magamban csak „építkezős”-ként emlegetek. Az eleje rendkívül töredezett. Rövid, időnként extrémen rövid, pár soros fejezetek váltogatják egymást, és a töredezettsége (bár szimbolikusan a Kristályéjszaka betört kirakatainak és összezúzott házainak szilánkjaira is utalhat) gyakran megakasztotta az olvasást. Nem volt idő belelendülni egy-egy új fejezetbe, mert elfogyott, mire ráállt az ember szeme. Ki-be kellett helyezkedni a három fő szál hőseinek életébe, és az, hogy 1-2 oldalas fejezetek után ilyen sűrűn és gyorsan kénytelen az olvasó bebújni valaki más gondolataiba, belehelyezkedni az életébe, érezni a félelmét, a szenvedését, a fájdalmát, nos ez nagyon nehéz és már-már bosszantó.
Viszont a kötet második fele egy nagyon hosszú utazás, izgalom, a szereplők is egy oldalra helyezkednek, ezért sokkal könnyebb sorsközösséget vállalni velük olvasás közben, és ahogy a kindertransport, úgy a sztori is elindul, mint egy végtelen vonat, hogy szép lassan megérkezzen Angliába, de azért elég messze kerüljön még a kellemes és kielégítő feloldozástól. Az egyetlen nagyobb problémám ebben a fél-részben az, hogy az utolsó oldalak bezárnak ugyan egy idővonalat, de ugyanezzel a lendülettel nyitnak is egy újat. Elvarratlan szálakat hagynak maguk után, olyan vélhető izgalmakat, amiket már nem tudunk elolvasni. Egy teljesen új regény is kezdődhetne akár, hiszen 1939. szeptember 1 nem a lezárás, hanem egy új, sötét kezdet időpontja. Bár az is tény, hogy ezt a háborút már nem gyerekmenekülteket szállító vonatok áthaladásáért fogják vívni.

mate55 P>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

A második világháború korában zajló „Kindertransport” és az azt vezető bátor holland nő Truus Wijsmulle szívszorító története. Geertruida „Truus” Wijsmuller-Meijer minden bizonnyal megérdemli, hogy egy regény hősnője legyen. Egy holland bankár felesége 1938 és 1940 között többször is életét kockáztatta, hogy zsidó gyermekek ezreit segíthesse megmenteni a náci Németország által ellenőrzött vagy fenyegetett országokból. Akárcsak egy vonat indulásakor, a történet első egyharmada is lassan bontakozott ki, mielőtt lendületet és állandó sebességet kapott volna. A következő harmad szépen megölelt, lehetővé téve számomra, hogy egyfajta vonzalmat alakítsak ki a főbb szereplők iránt. Mire elértem az utolsó harmadot, teljes gőzzel haladt előre, s már nem tudtam letenni. Nincsenek fejezetszámok, csak címsorok, amelyek dátumot és helyet, vagy témát adnak meg. Annak ellenére, hogy a könyv hosszú és részletes volt, a rövid fejezetek mindenképpen elősegítették a vártnál gyorsabb haladást. A gyerekek megmentésének programjáról szóló regény csatlakozik a holokauszt-könyvek mostanában megjelent áradatához, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy az áldozatok helyett a hősökkel és a túlélőkkel azonosuljunk. A történelmi könyvek kedvelői értékelni fogják Meg Waite Clayton aprólékos kutatását, a részletekre való odafigyelést, míg a történelmi fikciók rajongói szeretni fogják a személyre szabható karaktereket, valamint a történetbe öntött érzelmeket.

1 hozzászólás
robinson P>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Az utolsó vonat Londonba rövid és olvasmányos fejezeteivel intellektuálisan provokatív és érzelmileg is jól működik. A regény felépítése elég érdekes, eleinte zaklatott, sok szál és háttér kerül bemutatásra, olyan forgatókönyv-szerűen van megírva, majd a felétől felpörög és már az írónő stílusa, a történet mélysége erősebb.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/09/az-utolso-vonat-…

Nono_ P>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Adott egy érdekes téma, aminek a kivitelezése nem olyan volt, mint amit vártam.
Az elején úgy éreztem, hogy az írónő nem képes mélységet adni a cselekménynek amiatt, hogy a rövid fejezetek túl gyakran váltakoztak. Elindult egy esemény és elmaradt a nagy izgulás és gyomorgörcs, hogy vajon mi lesz, mert pár oldallal később már le is zárult a fejezet. A történtek végét pedig a rákövetkező oldalakból tudtam meg, akkor is csak elmesélés alapján. Ez miatt nehéz volt megszeretni a szereplőket és igazán aggódni értük. Majd miután túljutottam az 50%-án, akkor már megszoktam az írónő stílusát, így sokkal jobban élveztem, de azért a hiányérzet még ott maradt.
Ez egy megrendítő történet és számomra egy új témát megragadó alkotás már ami a II. világháborút illeti. Viszont sajnálom, hogy nem tudok max csillagot adni az írásmód miatt.

Kabódi_Ella P>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

„– Tehát én Tante Truus vagyok, és elviszlek titeket Amszterdamba. Az úton furcsa dolgokat fogok kérni tőletek, de a legfontosabb, amire emlékeznetek kell, ha valaki kérdezősködik, hogy Tante Truus vagyok, és néhány napot velem fogtok tölteni Amszterdamban. Meg tudjátok jegyezni?”

Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba c. regénye a 21. Század Kiadó égisze alatt jelent meg. A borító sokatmondóan torokszorító, a sejtelmes ködbe vesző sínek mellett egy fiú lesi a vonatot, melynek talán már hallja a hangját, de látni még nem láthatja. Így vagyunk ezzel mi is. Már a kép is kérdéseket vet fel bennünk. Jön vajon az a vonat? Él a remény? Lehetséges a menekülés?

Mesterien felépített, bő lére eresztett, hiteles és megrázó történetről kell most pár szóban írnom, és nem könnyű a dolgom. Alapvetően fikció, mégsem egészen az. Néhány szereplő valóban létezett, és az oldalakon előttünk kibontakozó eseménysorozat akár szóról szóra igaz is lehetne. Valamilyen formában az is. A regény igazi főhőse, Geertruida Wijsmuller valós személy. A kedves mosolyú holland asszony 1933-tól egészen a II. világháború végéig több, mint tízezer veszélyeztetett gyermek életét mentette meg. Neki magának sosem lehetett kisbabája, talán pontosan ezért érezte annyira fontosnak, hogy az elárvult, vagy üldözött kicsinyek védőszentje legyen. Hatalmas bátorságról, lélekjelenlétről, és elhivatottságról tett tanúbizonyságot tetteivel. Kétszer tartóztatták le, de mindkétszer elengedték. Nem ismert sem félelmet, sem lehetetlent. Tante Truus olyan asszony volt, akiről érdemes volt könyvet írni. Mi több: kellett.

Az írónő kiváló érzékkel építi fel a regényét. Bár 464. oldal nem kevés, mégsincs benne egy felesleges betű sem. Több szálon fut a történet, melyben meglepően rövidke fejezetek váltják egymást szélsebes tempóban. Ez adja a regény pörgő ritmusát, amit nagyon könnyű felvenni. A hangulat baljós, nyomasztó, és ahogy haladunk előre a történetben, ez egyre inkább fokozódik. Nem fogok hazudni. A tehetetlen, néma düh, a forró könnyek, az elszoruló torok, az ökölbe feszülő kéz a sajátja az embernek e könyv olvasása közben.

1936-tól követhetjük figyelemmel néhány bécsi fiatal mindennapjait, akiknek a szabadságát, sőt, a puszta létét veszélyezteti a nácik uralomra jutása. Stephan Neuman a híres bécsi csokoládégyáros sarja, tizenhét éves, kezdő drámaíró. Öccse, Walter mindössze hat esztendős. A testvérek édesapját elhurcolták, édesanyjuk halálos beteg. A tizenhat éves Zofie-Helene tündöklően éles elméjű matematika zseni; ugyan nem zsidó származású, de édesanyja egy náci ellenes lap szerkesztője. Neki is van egy kishúga, a három éves Johanna. Vajon sikerül-e Tante Truusnak a németek által annektált Ausztria területéről 1938. végén kimenekíteni ezeket a szerencsétlen sorsú, elárvult kamaszokat?

Az évek során számtalan könyvet olvastam már – valósat és fikciót – melyek a II. világháború borzalmait mutatták be: haláltáborok, transzport vonatok, túlélők naplói, visszaemlékezései, a háború utáni évek történései. Ám erről a fokozódó páni félelemről, mely során szülők megszámlálhatatlan tömegei váltak meg önként gyermekeiktől, bízták őket idegenek gondjaira és küldték őket ismeretlen országokba, mert más reményük már nem maradt, még sohasem olvastam. Azt tudni kell, hogy a legtöbb ilyen gyermek soha nem látta többé a családját. A maradók zömmel a haláltáborok, és a sorozatos kegyetlenkedések áldozataivá váltak szinte egytől egyig. Hogy mit termelt ki valójában a II. világháború a holtak tömegén kívül? Kétségbeejtően sok árvát. Nem biztos, hogy ismerek nagyobb bűnt. Ki akar ilyesmiről olvasni, már ha van egy kis ép esze? Volt bennem némi kétely tehát, de ezeket nagyon hamar eloszlatta a történet magával ragadó stílusa, a felbukkanó főszereplők mérhetetlen szerethetősége, bája, és az izgalom, mely az értük való aggodalomból fakadt.

Ez a regény megbízható hitelességében, döbbenetesen valódi érzékletességében értékes, és érdemes olvasmány. Nem könnyű, persze, nem is lehet az, de ebben a veretes, kemény témában az egyik legjobb, amit az utóbbi években olvastam. Őszintén, lélekmélyig megérintett, felkavart, könnyeket csalt a szemembe, és szereplői a szívembe lopták magukat. Megindító történet a reményről, az irgalomról, a részvétről, a szeretetről és az összetartásról. Arról, hogy egyetlen ember is számít, hogy egyetlen ember is változást, megváltást hozhat a szenvedő tömegeknek.

A regényről az értékelést a blogomban is olvashatjátok:
https://tisztalappalavilagban.blogspot.com/2020/09/meg-…

Wandamaci P>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

A II. Világháborúról szóló könyvek a gyengéim.
Félve kezdtem neki, nem igazán van benne romantika, amit az eddig olvasott történelmi témával foglalkozó könyveimnél már megszoktam, így csak remélni tudtam, hogy képes lesz lekötni a figyelmem.
Az írásmód egész furcsa. A rövid fejezeteket nagyon élveztem, ezt a fajta írásmódot biztos, hogy nem tudtam volna hosszú fejezeteken keresztül olvasni, mivel számomra túl részletes és túlzottan leíró, de egy két fejezet után se-perc belejöttem.

A történetet 3 kisgyerek és egy plüss nyúl szemszögéből követhetjük, ami számomra nagyon érdekessé tette.

Számos, a témával foglalkozó könyvet elolvastam már és mindegyik árnyal az eddigi tudásomon. Sosem gondoltam bele a gyerekek helyzetébe.

Minden rémség ellenére a gondoskodás és a szeretet a fő üzenet. Szívszorító volt ahogy, az anyák, ezeket a vonatokat vagy buszokat látták az egyetlen menekülési lehetőségnek gyermekük számára és habár fogalmuk sem volt mi vár rájuk, odaadták legféltettebb kincseiket egy idegen asszonynak, abban a tudatban, hogy valószínűleg sosem látják őket viszont…

Minenképpen ajánlom a téma kedvelőinek, egy lassabb kezdés után, letehetetlen izgalmak várnak!

Bővebben:
http://wandamaci.blogspot.com/2020/09/meg-waite-clayton…

Belle_Maundrell >!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Nem indult teljesen zökkenőmentesen a kapcsolatom ezzel a könyvvel, valószínűleg azért, mert mindenféle zavaró elemek (khm, ezer darabos puzzle) elterelték a figyelmemet, de a végére teljesen beszippantott.
Kicsit lassan indult be a történet, és ahhoz is kellett némi idő, hogy a szereplők belopják magukat a szívembe, de a végére minden fontosabb karaktert nagyon megszerettem. A második felét jóval erősebbnek éreztem, sokkal mozgalmasabb, feszültebb, és az érzelmekre is jobban hat. Nem véletlen, hogy egyhuzamban el is olvastam.
Nem egy könnyed olvasmány; nagyon durva volt szembesülni vele, hogy milyen gyorsan és hatásosan működött a náci agymosás Ausztriában (is), és hogy mennyit tökölt a többi nemzet a legkisebb segítségnyújtás előtt is. Minden egyes második világháborús könyvnél megdöbbent és elborzaszt, hogy hogyan süllyedhetett idáig az emberiség. Még szerencse, hogy voltak olyan emberek, mint Gertruuida Wijsmuller-Meijer, akiről szégyenszemre még soha nem halottam ezelőtt, pedig milyen csodálatos nő lehetett. A Kindertransport minden szomorúsága és nehézsége ellenére is fantasztikus lehetett tudni, hogy mennyi gyerek életét sikerült megmenteniük. Az egyik legszebb rész volt, amikor a búcsúzáskor a gyerekek kiabáltak neki, hogy „szeretünk, Tante Truus”.
Belegondolni is szörnyű, hogy milyen kétségbeesettnek kellett lenniük a szülőknek, ha utolsó mentsvárként teljesen egyedül elküldték a gyerekeiket egy idegen országba, és hogy még ezért is milyen sokat kellett küzdeniük. Vagy hogy szegény gyerekek milyen magányosak és rémültek lehettek. Abba meg még rosszabb, hogy mit érezhettek azok, akiknek a gyereke lemaradt a vonatokról. spoiler
Az írónő stílusa nekem tetszett, a rövid fejezetek és a váltakozó nézőpontok dinamikussá tették a szöveget. A közbeszúrt újságcikkek is ötletesek voltak, és nagyon jól átadták a baljós közhangulatot.
Örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, nagyon megérte. Kár, hogy kicsit nehezen rázódtam bele az elején, és a végével kapcsolatban is van némi hiányérzetem, jó lett volna megtudni, hogy alakult néhány szereplő sorsa. spoiler De összességében meg vagyok elégedve vele, elhozta a remélt megnyugvást és szép, keserédes, reményteli leárást adott.
Remélem, Meg Waite Clayton további könyvei is megjelennek majd magyarul, én szívesen olvasnék még tőle mást is.

Alíz_Simon>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

„Ezer év sem hozza vissza azt, ami egyetlen óra alatt veszett el” (S.Zweig)

Fontosnak tartom, hogy részt vegyek minden évben ezen az évfordulós kihíváson és örülök, hogy idén ezt a könyvet választottam. Mert ennek a különleges regénynek az elolvasása igazán méltó tisztelgés nemcsak azok előtt, akik elszenvedték a méltóságuktól, a javaiktól és az életüktől való megfosztást, hanem a megnevezett és név nélküli hősök előtt is, akik nap mint nap az életüket kockáztatva megmentették a jövőt.

Babó_Buca P>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Ez egy széttöredezettsége miatt nehezen induló, de annál értékesebb történet a Harmadik birodalom karjai közül megmentett gyerekekről. Gyerekek szemszögén keresztül mutatja be az ausztriai állapotokat az Anschlusst közvetlen megelőző időktől a 2. világháború kitörését követő időig. Kedvencem Truus, aki a személyes életében adódott nehézség miatt mindenki édesanyjaként gyerekeket csempész át a határon. Ugyan maga a regény a képzelet szüleménye, de valós eseményeken alapszik, ami miatt ugyanolyan súlyos eseményeket ír le, mintha tényleg megtörtént volna minden. Aztán ki tudja…

Bővebben: https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2021/12/mert-ok-je…

csak_olvass P>!
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba

Az utolsó vonat Londonba egy igazán érdekes és izgalmas olvasmány, melynek alapját a Kindertransport elnevezésű szervezett mentőakciója képezi, amelyre a második világháború kitörése előtt kilenc hónappal került sor. Meg Waite Clayton aprólékos kutatást végzett annak érdekében, hogy megfelelően adja vissza olvasóinak a Kindertransport és kristájéjszaka történéseit. A regény bebizonyítja, hogy a szeretet, a gondoskodás és az együttérzés csodákra képes, még a leglehetetlenebb pillanatokban is csodák születhetnek. Truus és minden egyes ember, aki a Kindertransport akciót lehetővé tette egy igazi hős, aki gyermekek ezreit menekítette ki a nácik markából. A regény stílusát kicsit nehezen szoktam meg, rendkívül rövid fejezetek váltják egymást, így egy kicsit töredezettnek éreztem a történetet, ahogy haladtam az olvasással szép lassan megszoktam a stílust és teljesen magába szippantott a regény. Azoknak, akiket érdekelnek a II. világháborús történetek, csak ajánlani tudom.

Bővebben itt olvashattok a könyvről:
https://csakolvassblog.blogspot.com/2021/04/meg-waite-c…


Népszerű idézetek

Nono_ P>!

Néha szándékosan mondok valami butaságot, hogy lássam, ki figyel oda. Általában senki.

152. oldal

2 hozzászólás
Nono_ P>!

… Egyetlen ember, egyetlen tisztességes ember is nagy változást hozhat, a halált életté változtathatja.

Részlet Elie Wieselnek a Nobel – békedíj átvételekor mondott beszédéből (Oslo, 1986. december 10.)

7. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Elie Wiesel
Nono_ P>!

Zömök pelyhek tették elmosódottá a látképet a vonat ablakából: a hó kavargásában szellemszerűen sejlett fel egy hólepte várkastély a hólepte domb tetején.

(első mondat)

mate55 P>!

Zweig könyvét Hitler betiltotta. […] Kinyitotta a könyvet, és emlékezetből legkedvesebb történetéhez, A könyvmolyhoz lapozott.

347. oldal

mate55 P>!

Vajon az egyházak, a zsidó közösségek és más csoportok most előlépnek, hogy felelősséget vállaljanak ezekért a gyermekekért, akik a világ könyörületére lettek bízva?

325. oldal

Belle_Maundrell >!

– …Hitler könyveket éget… teszem hozzá, a legérdekesebbeket. […] Az a gonosz kis törpe inkompetensnek és szélhámosnak nevezi Picassót és Van Goghot.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler · könyv · könyvégetés · Pablo Picasso · Vincent van Gogh
Belle_Maundrell >!

– Apám mindig azt mondta, a bátorság nem a félelem hiánya, inkább az, hogy a szemébe nézve is tovább merünk lépni.

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bátorság
Wandamaci P>!

Nagy türelem kell hozzá, hogy az ember magában tartsa a gondolatait.

116. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat
Kristin Hannah: Fülemüle
Robert Merle: Mesterségem a halál
David Benioff: Tolvajok tele
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Jack Fairweather: Az önkéntes
Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás
Heather Morris: Az auschwitzi tetováló
Anthony Doerr: A láthatatlan fény