Karambol (A mediátor 3.) 237 csillagozás

Meg Cabot: Karambol

A kísértetek nem olyanok, mint a kutyák, hogy odajöjjenek az emberhez, ha füttyent nekik. A 16 éves Suzannah mégis azért fohászkodik, hogy Jesse – ez a csudára jóképű szellemlény, aki a legváratlanabb pillanatokban szokott megjelenni a szobájában – lehetőleg azonnal teremjen nála és segítsen rajta. Ugyanis megint veszélyes helyzetbe került: beleütötte az orrát négy újdonsült kísértet dolgába, akik egy végzetes autóbalesetben vesztették életüket, és addig nem nyugodhatnak békében, amíg bosszút nem állnak a halálukért. Mégpedig nemcsak azon, aki okozta, hanem mindenkin, aki a bosszújuk útjában áll.

Eredeti mű: Meg Cabot: Reunion

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Ciceró, Budapest, 2005
196 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635394920 · Fordította: Szabó Mária

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Hector 'Jesse' de Silva · Susannah Simon · Cee Cee Webb · Adam McTavish · Brad 'Bamba' Ackerman · Gina Augustin · Jake 'Szundi' Ackerman


Kedvencelte 30

Most olvassa 7

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

>!
felícia97
Meg Cabot: Karambol

Egy hajszállal kevésbé tetszett ez a rész,mint az előző,de összességében nem panaszkodhatok.Most is sikerült összehozni egy jó kis sztorit,bár be kell vallanom ettől a Michael gyerektől felállt a szőr a hátamon.Bizonyos szempontból meg lehetett érteni mit érez,de akkor sem ez a dolgok módja.Még jó,hogy Suzie(szokás szerint :D) kézbe veszi az ügyet,és komolyan le a kalappal előtte hogy néha azért már kezdi megfogadni mások tanácsait. :D Nem volt rossz,de Gina-t a barátnőt nem sikerült kimondottan megkedvelnem,és sokkal több olyan részt akarok ahol Jesse is felbukkan. <3 És nagyon remélem hogy azt a továbbiakban meg is kapom.:))

>!
agi452
Meg Cabot: Karambol

Tiszta jó kis nyomozós szálat kaptunk: miért kellett meghalnia négy fiatalnak egy autóbalesetben? Megszokott szereplőink ismét brillíroznak. Dom atya egyre szerethetőbb karakter, nagyon belevaló az „öreg”. Jesse még mindig az a titokzatos, sejtelmes szellem, aki volt, és egyre inkább érezhető a könyvben, mennyire kötődik Suze-hoz. Az első részben jóformán csak említés szintjén megjelenő Gina itt most nagyobb szerepet kapott, hiszen a tavaszi szünetet Suze-éknál tölti. Mekkora már, hogy bejár Suze-ékkal az iskolába, sőt, még aktívan részt is vesz ki az órákon :D A mostani negatív karakter motivációjával nem igazán tudtam azonosulni, egyetérteni pláne nem, ez inkább már beteg, mint egy bosszútól elborult elme. Ami kicsit idegesítő, hogy ismét hosszú oldalakon keresztül kapjuk a magyarázatot Suze „képességeire”, mi miért történik, miközben ezt az előző könyvekből már simán vágjuk. Nem kellene állandóan a szánkba rágni… Sebaj, változatlanul érdekel, jó kis sorozat ez :)

>!
katka777
Meg Cabot: Karambol

Hmm eddig talán ez a rész tetszett a legkevésbé. Várnám már, hogy alakuljon a fő szál, de még mindig semmi. Ráadásul most nem is volt szerintem igazán „jó oldal”, nem is tudtam, kinek drukkoljak. :)) Suze-t továbbra is bírom, belevaló csaj. Kedvencek, azt hiszem, Dom atya és Doki, meg persze Jesse, bár mintha most olyan sokat nem szerepelt volna. Gina jófej, megkedveltem. :) Remélem, az elkövetkezendőkben felpörögnek az események. Jah, és milyen szó az, hogy LECAJ???

>!
A_albiel
Meg Cabot: Karambol

Szerintem nem volt rosszabb rész, mint a többi. Egész krimis volt, ahogy kiderültek az infók a „balesetről”. :D És kezdem egyre jobban kedvelni a szereplőket. Bár igazából Gina nem volt a szívem csücske, de a többiek jófejek. :)

>!
Syssy922
Meg Cabot: Karambol

Ebben a könyvben végre találkozunk Ginával, bár nekem nem annyira szimpatikus, de igaziból nincs is vele komoly bajom.
Ennél a résznél is elfelejtettem már, hogy pontosan mi fog történni, csak kevés dologra emlékeztem és újra beleestem abba a hitbe, amibe négy éve. Pont ugyanazt gondoltam, mint akkor is, hibásan. Lehet, hogy tudat alatt emlékeztem rá, mert csak a könyv vége felé jutott eszembe, hogy előzőleg is pont ugyanezt gondoltam.

>!
Kávéhab
Meg Cabot: Karambol

Sokaknak nem tetszett ez a rész, pedig szerintem nagyon jó volt, vannak benne újabb információ morzsák, amelyek engem személy szerint teljesen feldobtak. Persze nem ez a legjobb része a sorozatnak, de ettől még egyáltalán nem marad el a többitől. Jöjjön most a legsötétebb óra!

>!
Readergirl
Meg Cabot: Karambol

Jajj mennyire imádtam ezt a részt is *-* Egyetlen egy rossz dolgot tudnék csak felhozni, ami miatt levontam fél csillagot, ez pedig az, hogy spoiler Ami annyira nem nagy probléma, csak kicsit unalmas már így a harmadik résznél. Ismét egy nagyon jó rejtélyt kaptunk. Fura volt, hogy most nagyon fiatal szellemekkel találkozunk, viszont tetszett az alap ötlet. Az, hogy spoiler. Viszont ami meglepett, az az, hogy spoiler. Örültem neki, hogy végre spoiler. Humorból most sem volt hiány, bár szerintem a három rész közül, ez volt a legkevésbé humoros, de azért abból is volt itt-ott egy pár. Szokás szerint most is imádom Dom atyát, nagyon laza ember pap létére. Amit kicsit hiányoltam, az spoiler. Összességében ez is egy nagyon de nagyon jó része lett a sorozatnak, kicsit másabb mint az előző kettő, de határozottan van ugyanolyan jó (leszámítva az elején említett problémámat)

>!
Laura_Bakos
Meg Cabot: Karambol

Érdekes és izgalmas volt a történet, nagyon tetszett.
Jesse még mindig kedvenc karakter :D
de sok karakter nőtt már a szívemhez, annyira imádom őket, bár van olyan, akit nem kedvelek.

>!
Varga_Szandi
Meg Cabot: Karambol

Ahogy megyünk bele az eseményekbe, úgy tetszik egyre jobban és jobban az egész sorozat. Ami viszont kezd tényleg zavarni az a folytonos bemutatkozás, újra és újra emlondja, miért van ott ahol, mit csinál, ki kicsoda, stb… Ez még a második részben csak-csak, de onnantól már felesleges.
Ezt leszámítva mindennel teljesen elégedett vagyok, már megyek is a folytatásért. :-)

>!
Fummie
Meg Cabot: Karambol

Az érdekes helyzet, amikor nem tudtam eldönteni, kinek is van igaza. Leginkább egyik félnek sem.


Népszerű idézetek

>!
Vivi_

– Minek nézel engem, amatőrnek?
– Nem. Csak hülyének.

>!
kkata76 

Arra gondoltam, hogy pont ilyen lehetett Bill Gates, és mi lett belőle? Lefogadom, hogy ahány lány ismerte annak idején, naponta veri a falba a fejét, amiért mással ment el a szalagavatóra…

64. oldal

>!
Nolya

Durcás voltam, amiért Jesse félbeszakította meghitt beszélgetésünket. Arra azonban nem volt semmi oka, hogy odajöjjön mögém, miközben a tűz körül ülő társaság felé igyekeztünk, és a fülembe súgja:
– Légy szíves, viselkedj!
– Mindig azt teszem – sziszegtem vissza bosszúsan.
És tudjátok, mit csinált? Nevetett.

Kapcsolódó szócikkek: Hector 'Jesse' de Silva
>!
Nolya

Dominic atya még mindig a GameBoynak szentelte a figyelmét. Ujjai villámgyorsan nyomogatták a gombokat.
– Dom atya!
– Egy pillanat, Susannah!

>!
Blue_Bonnie17

(…) olyan szűkagyú, mint egy gumikrokodil (…)

1. fejezet

>!
Blue_Bonnie17

– Lövésem sincs, mit eszel ezen az agyament Meduccin.
– Mi sem egyszerűbb – kezdett bele a magyarázatba Doki. – Minden faj női egyedei olyan férfipartnert törekszenek választani, aki a közösülés által a lehető legjobb utódok nemzésére képes. Meducci jóval intelligensebb a legtöbb osztálytársánál, ennélfogva alkalmas erre a szerepre. Ráadásul a nyugati szépségfogalom szerint jóképű, ami, ha jól következtetek Gina és Suze szavaiból, mindennél többet számít. Minthogy ezeket a kedvező genetikai komponenseket valószínűleg az utódaira is át fogja örökíteni, érthető, hogy kívánatos minden ivarérett nőstény szemében, mint amilyen Suze is.

15. fejezet

>!
Nolya

Szundi nem volt ilyen elnéző:
– Mi a francot képzeltél? Azt, hogy te vagy a Pamela Anderson?
Végignéztem a fölém hajló arcokon. Nem hittem volna, hogy ennyien féltenek. Gina, Cee-Cee, Adam, Bamba, Szundi és a barátaik. Meg egy sereg turista, akik mindenáron meg akarták örökíteni, amint belefullad valaki a tengerbe.

>!
gabszintyu

– Szerelmes vagyok – jelentette be váratlanul Gina. – Ehhez a sráchoz fogok férjhez menni. (…)
– Te bárkihez hajlandó vagy férjhez menni, aki fürdőgatyát visel.
– Nem igaz – tiltakozott Gina. Egy bozontos hátú, Speedo-gatyás pasas felé bökött, aki pár méterrel odébb ült a naptól pulykavörösre égett neje mellett.
– Ahhoz például eszem ágában sincs hozzámenni.
– Persze. Mert már foglalt.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gina Augustin · Susannah Simon
>!
Loyi

Nem tréfadolog megosztani a szobámat az előző lakójával, jobban mondva annak kísértetével. Így kell mondanom, mert Jesse már legalább másfélszáz éve távozott a földi létből.

26. oldal

>!
Nolya

A mediátor számára azonban hús-vér lények. (Amit többek közt a Josh pofázmányán elhelyezett horogütés is tanúsított.)


A sorozat következő kötete

A mediátor sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón
Claudia Gray: Stargazer – Nézz az égre!
Leiner Laura: Valahol
Jennifer L. Armentrout: White Hot Kiss – Perzselő csók
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad
J. L. Armentrout: Opál
Kerstin Gier: Zafírkék
Rachel Vincent: Prey – Préda
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás