Hercegnő ​születik (A neveletlen hercegnő naplója 1.) 85% 908 csillagozás

Ez egy igazi tini könyv! Kimaradt az életemből a film (vagy csak nem emlékszem rá), így nincs összehasonlítási alapom, de amit olvastam az kifejezetten tetszett! Mia egy tipikus 14 éves lány, aki küzd a kamaszkor „hatalmas gondjaival”. Végre olyan köntösben kaptam ezt meg, ami egyáltalán nem irritált. Nagyon aranyos, vicces, könnyed könyv! Boldog vagyok, hogy ennyire lekötött ez a rém egyszerű kis sztori. Biztosan folytatni fogom a sorozatot!

Nem mintha most olyan idősnek számítanék, de Meg Cabot könyvei (Hívószám 1-800, Tinibálvány, A neveletlen hercegnő naplója} hozzátartoztak fiatalabb korom kedvencei közé. Jó volt most egy kicsit nosztalgiázni. A filmet már rengetegszer láttam. Az állam is leesett, amikor megtudtam, hogy a film már több, mint 15 éves.
Mia szerintem aranyos lány, akinek minden vágya, hogy „normális” legyen. Megvannak a maga problémái, mint minden tinédzsernek. Ezek a gondok csak sokkal nagyobbak lesznek attól a pillanattól fogva, hogy kiderül, hogy az apja egy európai miniállam hercege spoiler. A mindössze csak 14 éves Miának így hamar fel kell nőnie ehhez a feladathoz, hogy hercegnő lehessen. Egyáltalán szeretne-e hercegnő lenni? Mia megjegyzései még most is megnevettettek. Még mindig élvezhető történet, csak hát nem árt a helyén kezelni.

Aranyos történet, de ne várjunk tőle óriási csodákat. Egy 14 éves gimnazista lány naplója, a kamaszkor minden nyűgével, nyavalygásával. Nagyon sokat nevettem a könyvön. Kedvet is kaptam a folytatásokhoz.

Hát gyerekek, Meg Cabot azért kenterbe veri a Leiner Laurát. Ilyennek kell lennie egy igényesen megírt kamaszregénynek.

Valamikor 12-13 éves koromban nagyon imádtam ezt a sorozatot, de ha jól emlékszem, nem olvastam el az összes részét. Jó néhány hónappal ezelőtt a fejembe vettem, hogy ezt megteszem. Megtettem az első lépést. :)
Nem gondoltam volna, hogy még mindig ennyire tudom élvezni a történetet. Sajnos az elején azt éreztem, hogy ebből már nagyon kinőttem, de szerencsére a második felénél elkapott a gépszíj, és pikkpakk ki is olvastam.
25 éves fejjel valóban nagyon gyerekes, de úgy gondolom, hogy Meg Cabot valamit nagyon tud, ha még mindig magukkal tudnak ragadni a művei. :)
Mia egy tipikus 14 éves lány. Szerintem azért is szerettem annyira ezt a sorozatot kiskamaszként, mert teljesen bele bírtam magam élni a helyzetébe. Jó, a hercegnővé válást nyilván nem éltem át, de ez mellékes. :D Szegény azt sem tudja, hogy kibe szerelmes, gondja van a suliban, a szüleivel is időnként, meg amúgy is, az egyik legnagyobb gond, hogy még mindig elég lapos. :) Nem tudom, hogy mi a helyzet a mostani 12-14 évesekkel, de bizony engem is ugyanezek foglalkoztattak. Éppen tegnap kerültek kezembe a régi naplóim. Jókat röhögtem, miközben beleolvasgattam. :D Azoknak is ajánlanám, akiknek ilyen korú lánya(i) van(nak), mert elég sokat tud segíteni a megértésükben. :)

Ez még talán az a kategória, ami csak annyira durva, hogy elolvasom, és nincs bajom vele. A szereplők szimpatikusak, főleg Michael, de hát hogy Josh-t én mennyire gyűlöltem…. Viszont Mia könnyen kedvelhető, és a humora is nagyon jó :)

Muszáj volt elolvasnom, annak ellenére, hogy tavaly karácsonykor családi program keretében kénytelen voltam megnézni a könyvből készült filmet. Amit ugyan zokon vettem, de visszavágásként ragaszkodtam hozzá, hogy Kevint is nézzük meg. Kíváncsi voltam Mia könyvbeli alakjára, mert mint tudjuk, a filmek sokszor egészen másként tálalják a dolgokat. Hát igen, ez ebben az esetben is igaz volt. Mia szőke, Mia apukája él, és… az első néhány oldalon keresztül Vicky Pollard hangján szólt a fejemben, amitől sikítani tudtam volna! Nem sok kellett, hogy lecsapjam a könyvet és menekülőre fogjam. Vicky Pollard beférkőzött a tudatomba és az ő hangja darálta végig az első oldalakat, hogy mennyire izé már mindenki a környezetében, és mi a véleménye a világról. Aztán amint kiderült Mia valódi származása, megváltozott az írói stílus is, bár továbbra is idegesítő nyafogásként nyiszálta az idegeimet a túlzásba vitt hisztijével és tiltakozásával a hercegnőség ellen egy 12 éves színvonalán, de legalább Vicky végre aludni ment.

http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2017/12/meg-cabot-neve…

Jó tizenöt éve lehet annak, hogy olvastam ezt a könyvet. Most a moziklubon elérhető a két film, sose gondoltam, hogy meg fogom nézni, de a hosszúra nyúlt táppénz már bármire ráveszi az embert, hogy ne unatkozzon – innen jött az ötlet, hogy akkor miért is ne olvassak el néhány részt, hiszen az internet végtelen útvesztőjében csak találok egy-két letölthetőt. *értetlenkedés eleje*
Egy fő megállapítást tennék: bár nem én vagyok a célcsoport, mégis jóleső érzés volt egy olyan tinédzsereknek szóló könyvet olvasni, ami nem manapság íródott. A mai világban az ingerküszöb már egyre magasabb ennél a korosztálynál is, és be kell látni, a társadalmunk szereti traumatizálni saját magát. Húsz éve még elég volt eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiderülne valakiről, hogy hercegnő, ez elég izgalmat biztosított egy sikeres könyvsorozathoz. Manapság ha az a hercegnő nem félkezű/rákos/kimondhatatlan halálos betegsége van/a szülei alkoholisták/a nevelőapja pedofil/erőszakolták meg/szerelmes a mostohatestvérébe vagy ezek közül lehetőleg több is, akkor már senkit sem érdekel. Kezd megdöbbentően elkorcsosulni ez a társadalom és nem tudom, hogy ez hova vezethet. Mert azt hisszük, hogy csak minél nagyobb dolgokból lehet jó könyvet írni, minél nagyobb traumákból, mert sajnos erre van pozitív visszacsatolás a fiatalság részéről. Közben meg elfelejtük, hogy én se vagyok félkezű, a szomszéd se szerelmes a mostohatestvérébe, az utca végén lakó nőnek sem pedofil a nevelőapja. Ezzel nem megbántani akarok senkit, mert nyilvánvaló, hogy ennek ellenére vannak olyan emberek, akikre bármelyik állítás igaz és sajnos nekik tényleg megvannak a maguk traumáik. De miért nem lehet csak egyszer átlagos emberekről írni, akikkel érdekes dolgok történnek, mint ahogy 2000-ben még lehetett? A világ azért nem változott akkorát, csak a szemlélet. Nagyanyáink idejében éppen úgy megtörténtek ezek a dolgok, ahogy manapság is. Akkor is voltak pedofilok, gyilkosok, alkoholisták, öngyilkosok – sőt megkockáztatom, hogy többen is. Ennek ellenére az ifjúsági irodalom nem volt ilyen csőlátású.
*értetlenkedés vége*

Másodszori olvasásra sem lehet megunni ezt a jó kis könyvet. Nem mondom, hogy kedvencem lett, mert olvastam már nála jobb könyveket, de mindenképpen változtatott egy kicsit az életemen.
Nem egy nehéz regény. Nem kell sosem azon agyalni miről van szó. Olvastatta magát.
Szerintem tipikusan az ellentéte, annak amit egy mai tizenéves csinálna, ha megtudná, hogy hercegnő. Nyilván nem fogadná örömmel, meg az elején kicsit dühös lenne a családjára, de ettől függetlenül, ki az aki nem szeretne hercegnő lenni. Meg manapság egy hercegnőt is már eléggé nagy fényárban nevelik, még ha nem is őt tervezik örökösnek.
Nem rossz regény, a történet is jó. Bár szerintem azért Leiner Laurát nem veri. Ő egy kicsit életszerűbben írja le a dolgokat. Mégis ki lenne hercegnő a tudata alatt a mai világban?
A főszereplő nekem nem volt túlzottan szimpatikus, nem is ragadt meg a karaktere. Kedvenc lett viszont, Michael, és bármennyire is érdekes de én Tinát is megkedveltem. Ja és hát Lars sem egy mindennapi ember. :D
Nem tudom más hogy van ezzel, de nekem kivételesen jobban tetszett a film belőle mint a film még ha alig van valóságalapja is.
Egyszer már olvastam már ezt a sorozatot, de mivel semmire nem emlékszem belőle, ezért gondoltam, hogy jó lenne feleleveníteni a történetet. Ennek köszönhetően olvastam el ezt, és majd a sorozat többi részét is.

Teljesen odavagyok Meg Cabot könyveiért. Ő (és J. K. Rowling) szerettette meg velem az olvasást, és ezért nagyon hálás vagyok nekik.
A sorozatot már egyszer olvastam, a filmeket is többször láttam, de úgy gondoltam, hogy a 11. kötet elolvasása előtt, felelevenítem a történéseket, és végigolvasom újra a sorozatot.
Idén úgy is annyi olyan könyvet olvastam, ami nem jött be, hogy gondoltam, valami egészen jóval kell zárnom ezt az évet.

Azt mindenképpen meg kell említsem, hogy mindig gondban vagyok azokkal a könyvekkel, amikből filmet készítettek. Valahogy sokkal mélyebb nyomot szoktak hagyni a filmek, és amikor újra szeretném olvasni a könyvet, már nem tudok elvonatkoztatni a filmtől.
Itt ez mégis másképp történt. Teljesen el tudtam vonatkoztatni tőle, és a könyv újra a hatalmába kerített. Újra 14 éves lehetettem, holott már 24 is elmúltam.
Szeretem az írónő stílusát, és azt, hogy ennyire egyedi karaktereket tud létrehozni amellett, hogy a várva várt sablonos cicababák és szépfiúk is megjelennek a történeteiben.

Valószínűleg nem ez volt az utolsó alkalom, hogy végigolvasom a sorozatot.