Hercegnő ​születik (A neveletlen hercegnő naplója 1.) 85% 837 csillagozás

Mivel nagyon szeretem a filmet, gondoltam adok egy esélyt a könyvnek is.
Sejtettem, hogy nem én vagyok a célközönség, így nem veszem számításba a tini-élettel kapcsolatos csip-csup dolgokat, amik zavarni szoktak.
Azt is tudom, hogy filmből 1 rész van, könyvből pedig jóval több, így nyílván részletesebb, vontatottabb.

A stílus viszont olyan volt, mintha általános iskolás írta volna, nem gimnazista.

Meglepett, hogy spoiler és ezt nem igazán tudtam hová tenni.

Ami még nagyon nem tetszett azok a karakterek. A filmben szerettem őket. Itt viszont Mia elképesztően idegesítő volt. Végig nyafogott, szenvedett, bőgött. Semmi sem volt jó. A nagymamáját sem kedveltem egyáltalán, ellentétben a filmmel.
Gondolom lesz itt jellemfejlődés, de én már nem fogom tovább olvasni. Maradok a filmnél.

Ez egy igazi tini könyv! Kimaradt az életemből a film (vagy csak nem emlékszem rá), így nincs összehasonlítási alapom, de amit olvastam az kifejezetten tetszett! Mia egy tipikus 14 éves lány, aki küzd a kamaszkor „hatalmas gondjaival”. Végre olyan köntösben kaptam ezt meg, ami egyáltalán nem irritált. Nagyon aranyos, vicces, könnyed könyv! Boldog vagyok, hogy ennyire lekötött ez a rém egyszerű kis sztori. Biztosan folytatni fogom a sorozatot!

Nem mintha most olyan idősnek számítanék, de Meg Cabot könyvei (Hívószám 1-800, Tinibálvány, A neveletlen hercegnő naplója} hozzátartoztak fiatalabb korom kedvencei közé. Jó volt most egy kicsit nosztalgiázni. A filmet már rengetegszer láttam. Az állam is leesett, amikor megtudtam, hogy a film már több, mint 15 éves.
Mia szerintem aranyos lány, akinek minden vágya, hogy „normális” legyen. Megvannak a maga problémái, mint minden tinédzsernek. Ezek a gondok csak sokkal nagyobbak lesznek attól a pillanattól fogva, hogy kiderül, hogy az apja egy európai miniállam hercege spoiler. A mindössze csak 14 éves Miának így hamar fel kell nőnie ehhez a feladathoz, hogy hercegnő lehessen. Egyáltalán szeretne-e hercegnő lenni? Mia megjegyzései még most is megnevettettek. Még mindig élvezhető történet, csak hát nem árt a helyén kezelni.

Aranyos történet, de ne várjunk tőle óriási csodákat. Egy 14 éves gimnazista lány naplója, a kamaszkor minden nyűgével, nyavalygásával. Nagyon sokat nevettem a könyvön. Kedvet is kaptam a folytatásokhoz.

Egy kihívás miatt kezdtem el olvasni, és valahol emlékeimben a film is tetszett anno.
A szokásos felismerés, miszerint nem sok köze van a kettőnek egymáshoz már meg sem lepett, de az igen, hogy ebben az esetben a film sokkal közelebb áll hozzám, mint a könyv.
A karaktereket egy kivételével ki nem állhattam, ennyi hisztit rég volt szerencsém olvasni, arról nem beszélve tinédzser kötet, de az alsó kategóriából.
Volt egy karakter, akinek nehezen szoktam meg a létét, és valahogy nem azt hozta ki belőlem, hogy „jaj, de cuki” és ennyi!
Ez inkább a „jaj mikor lesz már vége” érzést hagyta bennem.
Csalódás a köbön.

Hát gyerekek, Meg Cabot azért kenterbe veri a Leiner Laurát. Ilyennek kell lennie egy igényesen megírt kamaszregénynek.

Valamikor 12-13 éves koromban nagyon imádtam ezt a sorozatot, de ha jól emlékszem, nem olvastam el az összes részét. Jó néhány hónappal ezelőtt a fejembe vettem, hogy ezt megteszem. Megtettem az első lépést. :)
Nem gondoltam volna, hogy még mindig ennyire tudom élvezni a történetet. Sajnos az elején azt éreztem, hogy ebből már nagyon kinőttem, de szerencsére a második felénél elkapott a gépszíj, és pikkpakk ki is olvastam.
25 éves fejjel valóban nagyon gyerekes, de úgy gondolom, hogy Meg Cabot valamit nagyon tud, ha még mindig magukkal tudnak ragadni a művei. :)
Mia egy tipikus 14 éves lány. Szerintem azért is szerettem annyira ezt a sorozatot kiskamaszként, mert teljesen bele bírtam magam élni a helyzetébe. Jó, a hercegnővé válást nyilván nem éltem át, de ez mellékes. :D Szegény azt sem tudja, hogy kibe szerelmes, gondja van a suliban, a szüleivel is időnként, meg amúgy is, az egyik legnagyobb gond, hogy még mindig elég lapos. :) Nem tudom, hogy mi a helyzet a mostani 12-14 évesekkel, de bizony engem is ugyanezek foglalkoztattak. Éppen tegnap kerültek kezembe a régi naplóim. Jókat röhögtem, miközben beleolvasgattam. :D
Azoknak is ajánlanám, akiknek ilyen korú lánya(i) van(nak), mert elég sokat tud segíteni a megértésükben. :)

Ez még talán az a kategória, ami csak annyira durva, hogy elolvasom, és nincs bajom vele. A szereplők szimpatikusak, főleg Michael, de hát hogy Josh-t én mennyire gyűlöltem…. Viszont Mia könnyen kedvelhető, és a humora is nagyon jó :)

Muszáj volt elolvasnom, annak ellenére, hogy tavaly karácsonykor családi program keretében kénytelen voltam megnézni a könyvből készült filmet. Amit ugyan zokon vettem, de visszavágásként ragaszkodtam hozzá, hogy Kevint is nézzük meg. Kíváncsi voltam Mia könyvbeli alakjára, mert mint tudjuk, a filmek sokszor egészen másként tálalják a dolgokat. Hát igen, ez ebben az esetben is igaz volt. Mia szőke, Mia apukája él, és… az első néhány oldalon keresztül Vicky Pollard hangján szólt a fejemben, amitől sikítani tudtam volna! Nem sok kellett, hogy lecsapjam a könyvet és menekülőre fogjam. Vicky Pollard beférkőzött a tudatomba és az ő hangja darálta végig az első oldalakat, hogy mennyire izé már mindenki a környezetében, és mi a véleménye a világról. Aztán amint kiderült Mia valódi származása, megváltozott az írói stílus is, bár továbbra is idegesítő nyafogásként nyiszálta az idegeimet a túlzásba vitt hisztijével és tiltakozásával a hercegnőség ellen egy 12 éves színvonalán, de legalább Vicky végre aludni ment.

http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2017/12/meg-cabot-neve…

Jó tizenöt éve lehet annak, hogy olvastam ezt a könyvet. Most a moziklubon elérhető a két film, sose gondoltam, hogy meg fogom nézni, de a hosszúra nyúlt táppénz már bármire ráveszi az embert, hogy ne unatkozzon – innen jött az ötlet, hogy akkor miért is ne olvassak el néhány részt, hiszen az internet végtelen útvesztőjében csak találok egy-két letölthetőt.

*értetlenkedés eleje*
Egy fő megállapítást tennék: bár nem én vagyok a célcsoport, mégis jóleső érzés volt egy olyan tinédzsereknek szóló könyvet olvasni, ami nem manapság íródott. A mai világban az ingerküszöb már egyre magasabb ennél a korosztálynál is, és be kell látni, a társadalmunk szereti traumatizálni saját magát. Húsz éve még elég volt eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiderülne valakiről, hogy hercegnő, ez elég izgalmat biztosított egy sikeres könyvsorozathoz. Manapság ha az a hercegnő nem félkezű/rákos/kimondhatatlan halálos betegsége van/a szülei alkoholisták/a nevelőapja pedofil/erőszakolták meg/szerelmes a mostohatestvérébe vagy ezek közül lehetőleg több is, akkor már senkit sem érdekel. Kezd megdöbbentően elkorcsosulni ez a társadalom és nem tudom, hogy ez hova vezethet. Mert azt hisszük, hogy csak minél nagyobb dolgokból lehet jó könyvet írni, minél nagyobb traumákból, mert sajnos erre van pozitív visszacsatolás a fiatalság részéről. Közben meg elfelejtük, hogy én se vagyok félkezű, a szomszéd se szerelmes a mostohatestvérébe, az utca végén lakó nőnek sem pedofil a nevelőapja. Ezzel nem megbántani akarok senkit, mert nyilvánvaló, hogy ennek ellenére vannak olyan emberek, akikre bármelyik állítás igaz és sajnos nekik tényleg megvannak a maguk traumáik. De miért nem lehet csak egyszer átlagos emberekről írni, akikkel érdekes dolgok történnek, mint ahogy 2000-ben még lehetett? A világ azért nem változott akkorát, csak a szemlélet. Nagyanyáink idejében éppen úgy megtörténtek ezek a dolgok, ahogy manapság is. Akkor is voltak pedofilok, gyilkosok, alkoholisták, öngyilkosok – sőt megkockáztatom, hogy többen is. Ennek ellenére az ifjúsági irodalom nem volt ilyen csőlátású.
*értetlenkedés vége*