Diplomaták ​mesélik 85% 19 csillagozás

Több okból kifolyólag is nehéznek érzem azt, hogy ajánlót írjak erről az alkotásról. Eddig csupa-csupa érdekes és különleges könyv került a kezembe a Corvina kiadónak köszönhetően – azonban pont ezek a tulajdonságok váltak nemlegessé számomra eme mű esetén. Balszerencsémre a Diplomaták mesélik nem igazán nyerte el a tetszésem, ami miatt többször is átgondoltam mit osszak meg a saját véleményemből, s mi az, amit inkább magamnak tartsak meg.

Maga a mű húsz nagyobb fejezetet foglal magába, melyeken belül több kisebb elbeszéléssel találjuk szembe magunkat. Tollforgatóink végig visznek minket a diplomaták mibenlétén, azaz kezdetben a pályafutásuk elindulásával kapcsolatos tevékenységeket feszegető írásokkal találkozunk. Majd egyre jobban belecsöppenünk a mindennapjaikba, az életükbe – míg végül a keserű, fájdalmas percek eseményeit is megosztják velünk.

Megosztó véleménnyel vagyok, a Diplomaták mesélik című alkotással kapcsolatban. Részben úgy érzem, hogy valamivel több lettem eme mű által – mégis –, más részt úgy vélem, hogy nem vesztettem volna sokat, ha nem kerül kezembe az alkotás. Vagy legalábbis az az érzés keringett bennem, hogy nem kaptam sokat ettől a kötettől, s ez kicsit megijesztett még engem is.
(Bea)

Teljes véleményem a könyvről itt olvasható: https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2019/11/12/medgyes_pe…

Nekem nagyon tetszett ez a kötet, melynek az az oka, hogy pontosan azt kaptam, amit vártam. Na jó, a tartalomjegyzéket látva tényleg meglepődtem kicsit, mert nagyon hosszú volt. Aztán belelapozva a könyvbe, rájöttem, hogy a nagyon rövid történeteknek köszönhető ez.
25 diplomata osztja meg velünk pályafutásának legviccesebb, legmeghökkentőbb és/vagy legérdekesebb élményeit, melyeket úgy rendeztek kötetbe, ahogy egy diplomata pályafutása zajlik (kinevezés, költözés, beilleszkedés, rendezvények látogatása, búcsúzás stb.)
Láttam a többiek értékelését, miszerint nem aratott osztatlan sikert ez a könyv. Én azért szerettem, mert világéletemben érdekelt a külpolitika (ki milyen viszonyban van a másikkal, és miért) és a protokoll (mit lehet és mit nem), s ezt a kíváncsiságomat tökéletesen kielégítették a szerzők. A diplomaták élete egy kicsit tényleg misztikus világ, s itt nagyon sok mindenről fellebbentik a fátylat. Kifejezetten tetszett, hogy nem titkolóztak az uralkodók és államfők neveivel sem, még akkor sem, ha nem festettek róluk kedvező képet (pl. Jelcin). A szívem csücske mégis a Göncz Árpádról szóló fejezet volt. :)
Azért a kötet nemcsak a külföldi életet mutatja be, de a magyar valóság is megjelenik benne. A sorok között képet kaphatunk a magyar állami szervek jól ismert, logikátlan működéséről és persze a „megoldjuk okosba” mentalitásról is. Hiába na, nincs új a nap alatt.

Igazából azt kaptam, amit vártam. Jeleneteket nagykövetek életéből, melyek hol viccesek, hol komolyak, hol meglepőek voltak. Én teljesen laikus vagyok a témában, így nem volt nehéz újat mondani. A követségek működéséről, egyes országok kultúrájáról, de még a 20. század végi politikai és társadalmi helyzetekről is (számomra) új dolgokat tudtam meg. A különálló rövidke történeteknek köszönhetően ideális olvasmány akkor is, ha az embernek épp csak pár perce van olvasásra.

Ez a könyv pontosan az, amit a címe mond, se több, se kevesebb.
Így a három csillag sem azt mutatja, hogy ez egy nem nagyon jó könyv, csak hogy nem rágtam le a körmöm, hogy olvashassam, újra kézbe vehessem.
Tehát mi az, amiben nem tudta átugrani a saját árnyékát? Ez egy adoma könyv, és mint ilyen, a történetek jó része tulajdonképpen max. egy udvarias, mosolyra emlékeztető szájhúzást érdemel. A történetek fennmaradó részéből, ahol már valami valódi mosoly játszadozhat az olvasó arcán kevés az olyan, amin akár hangosan fel is lehet kaccantani.
De jó, nem a humor a szervezőerő, hiszen a diplomaták világa -ahogy az előszóban el is hangzik- majdnem hogy terra incognita a legtöbb olvasónak, szinte misztikus világ…. és akkor én akár kivétel is lehetek, mert külföldön tanuló diákként gyakrabban tudtam ebbe a világba bekukucskálni, sőt, mivel apósomék pár évet (nem diplomataként, hanem fenntartó személyzetként) szolgáltak is nagykövetségen (noch da zu, anyósom a nagykövet titkárnője volt a férjem pedig legizgalmasabb kamaszéveit itt töltötte, így nekem talán hiányzott a hírérték, ami a mérsékelt humort kisegíthette volna…
Így viszont sajnos volt időm nem csak észlelni, de meg is jegyezni egy-két szerencsétlen dolgot. Pl. hogy a történetek jó része nem a mai, kínosan PC világ szülötte, így nem egyre ráhúzható, hogy erős sztereotípiával áll főleg az afrikai, arab szereplőihez (de pl. egy Jelcin történet is ilyen) Ugyanez elmondható a női szereplők bemutatásáról, amivel azért voltam kicsit elnézőbb, mert ahogy elhangzott, a diplomácia még ma sem, hát még a történetek idején, nem volt női világ, így a női szereplők feleségek, igazi női szerepben (főznek, családot szerveznek, csicseregnek) Ugyanígy lett szándékon kívül vicces az a fejezet, amiben Göncz Árpád történeteket idéznek fel a volt diplomaták. Én nagyon bírtam az elnök urat, és nekem tényleg ő A köztársasági elnök, de így, egymás után sorolva az alig említésre méltó történeteket, nem bírt nem eszembe jutni egyrészt a néhai ált-iskolás orosz könyvem, másrészt (és igen, ez már durvább párhuzam) a Lenines vicc (akár közéjük is lövethetett volna)
De mondom, talán, ha valaki teljesen szűz a területen, kevésbé ér rá rosszmájúskodni, mert több a felfedezni való a szövegekben, mint nekem volt.
Így viszont számomra a könyv inkább idézte baráti sörözések, grillezések azon részeit, mikor a jelenlévők belecsapnak katonatörténeteik mesélésébe (amin leginkább a mesélő röhög, a többiek előtt max. csak felsejlik a történet humora) vagy a színház- és filmadomázások, amikor az illusztris vendégek átcsapnak belterjességbe, olyan adomákba, ami szakmabeliként biztos halálosan vicces, csak épp annak nem olyan érdekes, aki nincs a szitu pontos ismeretében.
Ha valaki keresztül esik a könyvön, ettől függetlenül nem rossz olvasmány, pláne, ha nem folytatólagosan olvassa, hanem egy-egy történetet olvas csak el, így megőrizve az érzékenységét a következő történetekre…. :-D
Ez a „közepesen érdekesség”-e a könyvnek azért vicces, mert pl. volt szerencsém olvasni a könyvben is adomázó Horvát János ott is említett könyvét, a Kubai retrót ), sőt a nem említett másikat is (ami nyilván nem trendi, amennyire full cucialista szemszögből íródott könyvet, a Kubai riportot :-D), ami maga magában sokkal viccesebb és érdekesebb, mint itt a sok volt diplomata gyűjtése, pedig az ember könnyen feltételezhetné, hogy mivel mindenki a legjobb sztorijait hozza, több mesélő több érdekes sztorit tud összerakni, mint valaki egyedül. (bár igaz, hogy Horvát nem csak nagykövetként, de újságíró-riporterként is adomázhatott a saját könyvében)

Az élet ennél izgalmasabb, de azertazért vannak benne jó történetek is.

5 csillag. Egyértelműen.
A diplomaták élete izgalommal, utazással és stresszel teli, majdhogynem misztikus legendák keringenek róluk, akikhez még a világ végén is bizalommal fordulhatunk.
Ugyan nem egy érdekfeszítő politikai regény, de az anekdotákkal tökéletesen bemutatja a nagy misztikát. A kötetnek egy különleges intelligens humora és életfelfogása van, ami végigkíséri a néhol bakikkal megtöltött pillanatokat. Eddig is sejtettem és tudtam, milyen remek hivatás is ez, de a Corvina kiadó segítségével már bizonyítani is tudnám.