A világ legjobb autószerelőjét úgy hívják, hogy Imbusz mester. Bármilyen autót meg tud javítani. Ha esetleg elgurul a járgányod kereke, vagy elgörbül a kormánya, Imbusz mester addig nem nyugszik, míg nem talál hozzá való alkatrészt és megszereli. Ha pedig mellette van Pudlimász is, a háromlábú kutya, a világ legszeleburdibb autószerelő-segédje, egészen fantasztikus dolgok is megtörténhetnek…
Imbusz mester autót épít (Imbusz mester) 25 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2008
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 9

Kiemelt értékelések


Aranyos kis könyv, némi érzékenyítéssel és egészen jó történettel, de valahogy egyikünket sem fogott meg; sem engem, sem a gyereket. Talán azért mert Pudlimász háromlábúsága és elesettsége dacára egyszerűen irritáló, talán mert nem igazán lett vége, nem tudom. Azért majd a következő részek is kapnak egy-egy esélyt, de egyelőre A Fásli utcai állatkórház nálam kiütéssel győzött (Jó, szó szerint is…)


Ez a könyv tulajdonképpen 2 vagy 3 éve megvan, akkor kértük karácsonyra, el is olvastuk, de nem aratott nagy sikert, annál inkább most. Állandóan ezt olvasom esti mesének, úgyhogy még most adok rá öt csillagot, mielőtt végképp megunom, és már késő lesz. Talán azért, mert most olvastunk egy Finduszt, érzek egy kis párhuzamot, hiszen mind a kettőben egy szeleburdi állat és egy idősebb úr egymásra találásáról van szó. Na persze képileg az Imbusz nem olyan zseniális, a Findusznak óriási hátránya ezzel szemben, hogy nincsenek benne autók és szerelőműhely.
Most én megvettem a harmadik kötetet, mivel a második éppen nem volt a boltban, de lehet, hogy ez hiba volt, mert úgy láttam, egymásra épülnek valamennyire a mesék.


Mi ezt az első részt utolsónak olvastuk, de ez nem vont le az értékéből, vicces, aranyos sorozat ez.


Nincs vele semmi baj, de senkire semmilyen hatást nem tett. Lehet, hogy már öregek vagyubj hozzá 8 évesen? A kiadvány, az illusztráció azért nekem tetszett.


A 3 és a 6 éves fiam is élvezte. Jópofa történet, kedves kis szereplőkkel, Pudlimász meg nagyon cuki, és a neve is jópofa.
Népszerű idézetek




A világ legjobb autószerelőjét úgy hívják, hogy Imbusz mester.
(első mondat)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám! 98% ·
Összehasonlítás - Kántor Kata: A szagtalan betörő 98% ·
Összehasonlítás - Gáll Viktória Emese: Borsi mesék 86% ·
Összehasonlítás - Gáll Viktória Emese: A gazdi zenész 87% ·
Összehasonlítás - Kőszeghy Csilla: Bumburi a városban 84% ·
Összehasonlítás - Radnóti Blanka: Borisz, a szuperhős 80% ·
Összehasonlítás - Babucs Éva: Gondri gazdát keres 68% ·
Összehasonlítás - Csapody Kinga – Lakatos Levente: Az első vakkantás 64% ·
Összehasonlítás - Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás 95% ·
Összehasonlítás - Lázár Ervin: Lovak, kutyák, madarak 97% ·
Összehasonlítás