A ​bánat egy tollas állat 214 csillagozás

Max Porter: A bánat egy tollas állat

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Varjú: félig gyógyító, félig szemfényvesztő csaló, aki nem akart mást, csak segíteni két kisfiúnak, akik elveszítették az édesanyjukat. El is repült Londonba, és megígérte a fiúk apjának: velük marad, amíg szükség lesz rá. A kétségbeesett férfi szép lassan megszokta, hogy a Varjú mindig ott van velük. Amikor esznek, amikor alszanak, amikor az apa Ted Hughesról szóló könyvét írja, és minden pillanatban, amikor fiaival együtt azért küzd, hogy formát adjon az alaktalan fájdalomnak, ami az életükből lett, és minden nap egy kicsit elviselhetőbb legyen az előzőnél.

Max Porter három szólamban – az apa, a fiúk és a Varjú hangján – mesél a gyászról, a fájdalomról, az elfogadásról és a továbblépésről. Hatalmas kritikai visszhangot kiváltó első kötete bravúros nyelvi játékokban gazdag, megrázó és meglepő kisregény.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, 2022
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635182862 · Fordította: Totth Benedek
>!
Jelenkor, Budapest, 2020
136 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636768263 · Fordította: Totth Benedek
>!
Jelenkor, Budapest, 2020
136 oldal · ISBN: 9789636768270 · Fordította: Totth Benedek

Enciklopédia 19


Kedvencelte 12

Most olvassa 8

Várólistára tette 168

Kívánságlistára tette 170

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Leginkább azért olvastam el, mert felkeltette a figyelmemet egy interjú a Népszavában, amiben is felkérdezik a szerzőt a szokásos tucatközhellyel, hogy mit tanít a könyv az olvasónak?, amire ő baromi érdekes választ ad:
Tülkölni és rikoltozni, ha fáj valami, vagy ha látjuk mások fájdalmát. Ellenállni a cukormázas kapitalista ’happy end’ befejezésnek, a vásárlási láznak és az érzelmeink ütemére való zombi menetelésnek. Átölelni az élet fájdalmát, sötétségét és forgatagát; figyelni az állatokra; emlékezni arra, hogy mind atomokból állunk, akár a csillagok, vagy a kutyaszar. Felismerni, hogy kedvesnek lenni sokkal izgalmasabb, mint gazdagnak. Hogy lehet csodálatos a gyász. És hogy a jótékony, felszabadító fájdalom szükségszerűen a szeretet másik oldala. link

Aztán meg a háromosztatú elbeszélés során azt mondatja APÁ-val, az egyik nézőponttal, úgyis mint, nesze nektek gyászfeldolgozás, hogy
A továbblépés mint elképzelés a hülyéknek való, mert minden érzékeny ember tudja, hogy a gyász egy hosszú távú projekt. Nem vagyok hajlandó rohanni. A fájdalom, ami ránk szakadt, nem engedi, hogy lassítsunk, gyorsítsunk, vagy rendbe jöjjünk.

Amúgy meg mocskosul megterhelő a téma, baromi nehéz szöveggel. Eddig háromszor rágtam át magam rajta, de már bezsebeltem vagy ötvenféle (rész)értelmezést, és hol van még a vége…
Totth Benedek fordítói munkája káprázatos, zseniális, nincsenek rá szavak.

Igazi mélyvíz, csak úszóknak!

5 hozzászólás
giggs85 >!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Már nagyon vártam Max Porter A bánat egy tollas állat című könyvének magyar nyelvű megjelenését, aminek mindössze egy, ám annál nyomósabb oka volt: néhány hónapja ugyanis sikerült beszereznem a már gyakorlatilag a megjelenése óta ritkaságszámba menő Ted Hughes-kötetet, a Varjút, ami akkor úgy letaglózott, mint csak kevés lírai mű korábban. Hughes versei egyszerre ősiek, pogányak, emberelőttiek, de ugyanakkor roppant modernek is, megvan bennük a szeretet és a gyűlölet (na meg gyakorlatilag minden érzelem e kettő között), és az ember sosem tudhatja előre, hogy mit várhat a következő költeményben attól a címszereplőtől, a Varjútól, aki egyébként a Porter-kötet központi alakja is.

Hogy A bánat… miről szól? A gyászról, egy anya, egy feleség értelmetlen elvesztéséről és az utána következő feneketlen űrről. Na meg arról, hogy mit kezd ezzel a túlélő férj és apa (aki egyébként Hughes-szakértő és épp egy róla szóló kötet megírásával volt elfoglalva), illetve az ő gyerekei.

Abban teljesen bizonyos vagyok, hogy A bánat… egy roppant megosztó könyv lesz több szempontból is, melyek azonban egyetlen közös eredőre vezethetők vissza, mégpedig – megint csak – a Varjúra. Idehaza ugyanis sem Ted Hughes, sem az ő leghíresebb kötete nem nyerte el azt a kultikus rangot, mint Nagy-Britanniában, így minden bizonnyal sokak számára lesz ismeretlen / akár befogadhatatlan ez a figura, ez a karakter, ez a nyelvezet.

Hiszen ez a nyelvezet gyakran (jegyezzük meg, Porter könyve is inkább líra, mint próza) főként a mű elején szinte követhetetlen vagy egyenesen értelmezhetetlen szójátékokba torkollik, ami sokszor kiveti magából az olvasóját, hogy aztán a következő pillanatban ismét magával ragadja. Ám különlegessége, furcsasága, torzsága, szépsége a későbbiekben is végig meg fog maradni (Totth Benedeknek kimondottan nehéz dolga volt a magyarítás során).

Aztán sokan idegenkedni fognak amiatt is, hogy ebben a szövegben gyakorlatilag semmiféle történet(szerűség) sincs, csak a gyász szakaszai (itt három egységet kapunk), hol naturalistán, hol viccesen, hol érzelgősen, másutt meg polgárpukkasztóan, tabudöngetően vagy éppen posztmodern mód játékosan jelennek meg.

Ez a látás(láttatás)mód megint csak a Varjú sajátja. Ő ugyanúgy a minden és a semmi, a kezdet és a vég, mint ahogy Hughes egykor megalkotta. Miként magáról állítja két csínytevés vagy épp jótett között Porter művében: „Csak egy sablon vagyok. Én is tudom, ő is tudja. A mítosz, amibe bele kell csusszanni. Amit magadra lehet ölteni.” Lehet ő egy jó barát, aki segít a bajban, egy gonosz bestia, aki belerúg a földön fekvőbe, egy mókamester, aki hol magát, hol a többieket szórakoztatja, vagy épp egy gyakorló elmeháborodott, aki értelmetlen dalok hangos éneklésével üti el az idejét a kanapén ugrálva.

Engem mindenesetre most is magával ragadott a Varjú alakja, így Porter műve egyfelől egy méltó főhajtás a nagy előd előtt, másfelől azonban egy nagyon is egyedi, nagyon is személyes alkotás, ami egyszerre vicces, szórakoztató és szomorú. Bár jelentősége nem lehet akkora, mint a nagy elődé, de így is jó belépő lehet a Hughes-életműbe – de természetesen azért önállóan is megállja a helyét. Mindenesetre ajánlom.

5 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2020/11/max-porter-ban…

Mindannyian különlegesek vagyunk, mindenki keresi az újat, azt az egyedi tárgyat, élethelyzetet vagy akár könyvet, amitől többek leszünk, mégis egyedi és kivételes. Számos olyan írótól volt szerencsém olvasni, aki az adott korban, melyben élt nem mindennapian, akár kicsavarva adta át olvasójának gondolatait, tudását, meglátásait.

Hogy ez miért történt, ezernyi választ adhatunk rá, de igazán csak azon emberek értik meg a szokatlan regények mondanivalóját, akik vagy átmentek hasonló eseményeken, élet helyzeteken, vagy nagyon nyitottak az egyediségre. És ha már itt tartok, a kreatív gondolkodás szerelmese vagyok. Ez a mély rajongásom adódik abból is, hogy jómagam is ilyen pályát választottam az egyik fő életcélomnak, de a másik és legfontosabb, hogy imádok olvasni, és szeretem az emberek gondolatait, tudását megismerni. Fejlődök általuk többnyire és úgy érzem egy újabb lélekesszenciát fogadhattam barátommá.

Mert bizony, mi olvasók, olyanok vagyunk az írók számára, mint vendég a fodrász számára. Ugyan úgy visszajárunk, ha elégedettek vagyunk az alkotó munkásságával, és minden alkalommal igényeljük tehetségét. Ahogy a hajunk is picit másabb lesz, sose lesz ugyanolyan, úgy minden olvasás az írótól formál rajtunk. És, hogy ez miért is fontos? Lehet, te csak élvezed az olvasás adta örömöket,-és evvel nincs is semmi baj-, de többen vagyunk úgy, hogy be akarjuk fogadni és mindig többé válni.

Ez a hosszú felvezetés, ennek a könyvnek a végterméke. Max Potter számomra egy ember a tömegből, de miután befejeztem a történetét, barátommá fogadtam, két test és egy lélekké váltunk egy időre. Nagyon megosztó az alkotása, többeknél ki fogja húzni azt a bizonyos….

2 hozzászólás
Morpheus>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Egy óra alatt elolvasható, de a témája cseppet sem könnyed, és nem is könnyű. Aki átélt már igazán kemény, mély gyászt, abban bizony visszhangokat fog verni. Kár… Mondja a varjú. Hogy ki a varjú? Olyan, mint a delírium lila egerei? Vagy az őrületé? Vagy jungi őskép? Lélekvivő madár? Egyik sem, vagy bármelyik. Ha írnék a gyászomról, én is ilyet írnék – ha tudnék -.

Annamarie P>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Kiszámíthatatlan, hogy kire, milyen hatást gyakorol majd ez a könyv. A legszélsőségesebb vélemények is bőven beleférnek a megítélésébe, és teljes mértékben igazat lehet majd adni az összes megnyilvánulásnak. A bánat, a gyász, vagy ahogy Max Porter könyvében alakot ölt, a kieresztett varjú útja kiszámíthatatlan. Bármerre lecsaphat, belevájhat húsunkba és lelkünkbe, lényünkbe csimpaszkodhat, szemében rég elfelejtett emlékek tükröződhetnek, szárnyának suhogásával mindenről leverheti a port.

Ez történik Apával és a Fiúkkal, amikor a fiatal családanya meghal. Hogyan lehet feldolgozni ezt a tragédiát?
Három fejezet, a gyász három mérföldköve. Varjú, Apa és a Fiúk hangja szól felváltva.
Az első egység az olvasó számára szinte felfoghatatlan, azt az elkeseredett tébolyszerű állapotot tükrözi vissza, amin a család legelőször keresztülmegy. Fájdalommozaikok, értelmetlenségek, egy madár csapdába esett vergődése jellemzi ezt a traktust. A megszemélyesített bánat varjú alakjában életük minden napjának része.

„Madártollak az ujjaim között, a szememben, a számban, alattam tollas függőágy, mely fél méterrel a járólappal borított padló fölött tart.”

A madár hangja, tekintete, jelenléte mindenhol érezhető.
Aztán lassan áttérünk a második részre, A fészek védelmezése egységre, ahol funkciójában próbál visszaállni a családi egység. Az Apa egyre inkább apa próbál lenni, a Varjú lassan hallgatni kényszerül. De a csendbe az emlékek is egyre sűrűbben lopakodnak vissza. Szerelmük története, összetartozásuk, barátságuk és emellett a folytonos hiány megélése. A könyvnek talán ez a legsúlyosabb része, mert már elég tisztán beszél a veszteségről, amit kényszerülnek átélni. Itt az olvasó már jobban találva érzi magát, mert kinek ne kellett volna megtapasztalni egy szakítást, egy halált vagy lehetőségeinek, reményeinek szertefoszlását. Hogyan tűnnek elérhetetlen messzeségbe vágyaink? A család állapotának hullámzását a Varjú sűrűsödő visszatérte jeleníti meg.
Míg a harmadik fejezetben, A Távozási engedélyben a Varjú, csak a legelején és a végén kap egy-egy rövid szerepet. Alakja fokozatosan tűnik el, madárrá halványul, Apa és a Fiúk megtanulnak az örökös hiánnyal élni. Nem lehet úgy tenni, mintha ez ne történt volna meg. Az ő életük most már ilyen, de ez nem jelenti azt, hogy a lenyomatot hagyott veszteséggel, ne tudnának továbblépni:

„Össze kellene bútoroznod egy helyes fiatal valakivel, akinek bejön, hogy mostohaanyunak szólítják.”

Nagyon tetszett ez a mondat, mely kifejezi, hogy valaki számára szerethetők maradunk összetörtségünk, veszteségeink, nyomorunk ellenére. A Varjú madárrá semlegesül, és egy méltó végső búcsúval zárul a kötet.
Talán itt, a legvégén érezhető át leginkább az a gyöngédség, amit a szereplők nem tudtak magunkból kiengedni az évek alatt. A könyvben megjelenő trágárság, néha kicsit vulgáris kifejezések szolgáltak annak eszközéül, hogy ne hatalmasodjon el rajtuk a gyengédség, megmaradhassanak a kemény, mindent elviselő férfiak szerepében. Így, ezzel a szerelmi vallomással és elengedéssel viszont megtörtént a megbékélés, és ez a legfontosabb.

Nagyon kemény témát választott Max Porter első könyvének témájául. Ezzel a jelenséggel mostanság egyre gyakrabban találkozunk. Kicsit terápia is az írás, ami jó, ha beváltja a hozzáfűzött reményeket. Aki kellő bátorságot érez magában, elkísérheti őt erre az útra, szerintem kivételes élményben lesz része. Nekünk egy-két óra az életünkből, de a szereplőknek három év küzdelme ez az átváltozás. Az allegorikus, versszerű megközelítés mindenképp utaztatja a lelket, és pont annyira foglal le magának, amennyire beengedjük magunkba.

(Magunkban olvassuk, és biztosítsunk utána egy kis csendet!)

13 hozzászólás
Szösszenet P>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Szerencsére nem az első könyvem a szerzőtől, így a szokatlan szerkezet nem volt újdonság. Ettől függetlenül azért néhány oldal kellett, hogy ráhangolódjak a stílusra.
A cím és borító azért számomra adott egy támpontot a könyv tartalmát illetően.
Remek szimbólum a gyász , a fájdalom leírásához, vagy akár megszemélyesítéséhez a varjú, hisz gyászmadárnak is nevezik.
„ Más változatokban doktor vagyok, vagy szellem. Tökéletes eszközök: doktorok, szellemek és varjak. Olyan dolgokra is képesek vagyunk, amelyekre más szereplők nem, például bánatot eszünk, megszületlen titkokat, és teátrális csatákat vívunk a nyelvvel és Istennel. ”
Akit már közelről megérintett a gyász, az teljesen érti az üzenetet.
„ Ha Varjú tanított neki valamit, hát az az állandó egyensúlyozás volt. Egy kevésbé mocskos szó híján: hit.”

robinson P>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

A történet három nézőpontja izgalmas szövegvilágot eredményez. Az „apa”, „a fiúk”, és a „Varjú” között váltakozik. A megszemélyesített bánat valóban lélekölő tud lenni, rátelepedhet az életünkre. Porter megdöbbentő mesét mutat be az apa lelki küzdelmeiről, amihez a gyerekek adnak segítséget, hogy nyisson az új életük felé.

https://gaboolvas.blogspot.com/2020/03/a-banat-egy-toll…

3 hozzászólás
Rituga P>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Nem hiszem, hogy egy közeli hozzátartozónk elvesztését vala is fel lehet dolgozni. Meg lehet tanulni együtt élni a hiánnyal, de egy betöltetlen űr akkor is marad. Ez a könyv pedig pont olyan volt, mint maga a gyász, minden lépésével együtt. Van benne hitetlenség, elutasítás, düh, beletörődés, rengeteg könny és bánat. Csapongó gondolatok, emlékek. Valami meghatározhatatlan mégis volt, ami miatt nem tudtam teljesen azonosulni a történettel.

Molymacska>!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

Ha ebben az évben csak egy gyásszal kapcsolatos szépirodalmi könyvet szeretnél elolvasni, akkor legyen ez az! Nagyon nehéz ezt mondanom, hiszen ez pont az a terep, ahol nem tudhatom, mit vált a ki könyv a másik félből, márpedig a befogadótól függ, mennyire fogja értékelni a könyvet. Ellenben nekem annyira tetszett, annyira kimagasló volt, hogy nem tudom, ezt nem ajánlani mindenki számára.
A történet (ha van egyáltalán ilyen) akkor egy gyász történetét mutatja be, ahol egy családban meghal az anya, és az apának és a fiúknak kell megküzdeniük a gyásszal. De valódi történet nem igazán van, inkább csak érzetek felvillanásai, helyzetek, amik a gyász egy szakaszát mutatják meg, érzelmek, leírások, problémák, és a végén megoldások.
A könyv nagyon érdekes, mert rövid (két oldal, vagy annál rövidebb) részekből állnak. Minden rész értelmezhető önmagában is, de a történet részeként is. Vannak vissza-visszatérő motívumok, de van, hogy valami csak egyszer jelenik meg.
Minden ilyen történet kifejez valamit, és nagyon érdekes hogy hogyan teszi. Sok részlet nagyon lírai, akár egy vers, vagy akár szabadvers, némely részlet egy levél, más egy nagyon szikár próza, megint más kicsit líraibban fejezi a történéseket. Néhol be van vágva más is: kérdések, gondolatok, érzések. Néhol csak egy mondat jelenik meg, ami teljesen letaglóz, máskor egy élettörténet mutatkozik meg, amit könnyű átélni, amit akár velünk is történhetne. Nagyon tetszett, hogy ennyire minden oldal más: nem tud az olvasó hozzászokni, mindig megjelenik valami új, más, vagy csak más formában, mindig kicsit kizökkent, kicsit más irányba terel, mást mutat meg.
Többször is visszatérő elem a mesék világa, főleg a fiúknál (néhol a varjúnál). A mesék, amelyekkel kifejezik a mindennapjaik problémáit, amik illeszkednek mégis azokhoz a mesékhez, amiket ilyen korban (vagy még előtte) olvasnak nekik. Egyfajta tragédiák jelennek meg így, mintha az eredeti meséket látnánk, problémákkal, és nem teljes megoldásokkal. Mintha az életet látnánk, mesei köntösbe bújtatva.
Számomra nagyon erős volt a kötet, pedig nagyon rövid, de mégis nagyon pontosan, precízen tudja megfogalmazni a mondandóját. Egyszerű, könnyen érthető, mégis rengeteg mondat van benne, amin el lehet gondolkozni, ami annyira furcsa, érdekes, vagy csak mindennapi.
Én csak ajánlani tudom ezt a könyvet, mert tényleg nagyon jó, Igazán eredeti olvasmány, amit ilyen formán még nem olvastam.Nagyon szép, kellemes olvasmány, és remélem sokakhoz el fog jutni ez a csodálatos kötet.

Chöpp >!
Max Porter: A bánat egy tollas állat

„Befejezetlen. Gyönyörű. Minden.”

Először haragudtam azért, mert nem Lanny. Aztán láttam, hogy nem is lehet Lanny, és ha akarna sem lehetne az. A felétől rákapcsolódtam, kezdtem gyönyörködni benne, sóhajtozni meg hangosan kacarászni, aztán a végén persze – megint – sírtam.
Max Porter nyelvi játékai 90%-ban elvarázsolnak és menthetetlenül elköteleznek a történetei olvasásai mellett.

„Éljenek soká a képzeletbeli állatok, a szükség, a teherbírás.”


Népszerű idézetek

Annamarie P>!

Apa történeteket mesélt nekünk, és a történetek változtak, ahogy apa változott.

79. oldal

Ligeia>!

A továbblépés mint elképzelés a hülyének való, mert minden érzékeny ember tudja, hogy a gyász egy hosszú távú projekt. Nem vagyok hajlandó rohanni. A fájdalom, ami ránk szakadt, nem engedi, hogy lassítsunk, gyorsítsunk, vagy rendbe jöjjünk.

118. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyász
Ligeia>!

FÉRFI És ezzel vége a bánatnak?
MADÁR Nem, dehogy is. A reménytelenségnek van vége. A bánatod nem ér véget, de már nincs szükséged hozzá egy varjúra.

123. oldal

Kapcsolódó szócikkek: bánat · reménytelenség
Annamarie P>!

Van a bánat, és van a nem praktikus megszállottság.

69. oldal

Nikolett0907 P>!

Mind rettegjük a halált, mint vadvirágok a réten.

130. oldal

Ligeia>!

Ez igaz:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy démon, aki gyásszal táplálkozott. Egy özvegy szomorú otthonának ajtajaiból és ablakaiból a nyers döbbenet és a váratlan veszteség csodás aromája áramlott kifelé.

Ezért a démon úgy döntött, megpróbál valahogy bejutni.

71. oldal

Kapcsolódó szócikkek: démon · gyász
5 hozzászólás
Nikolett0907 P>!

Ne aggódj azon, hogy mit csinálsz,
vagy mit nem csinálsz, nem számít semmit.

115. oldal

robinson P>!

Mások vesztesége és fájdalma felfoghatatlan számunkra, mégis azt akarom, hogy próbálkozzanak.

80. oldal

Ligeia>!

Azt hiszem, ha a feleségem szelleme valaha is kísértett volna, most kezdené suttogni: „Meg kell kérned Varjút, hogy távozzon.”

124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: varjú
HalmiBettina>!

Egy eltávozott apa örökre eltávozott apa marad.

90. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

R. F. Kuang: Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége
Neil Gaiman: Sosehol
Sarah Penner: A Londoni Szeánsz Társaság
V. E. Schwab: A Fényigéző
John Gwynne: Az istenek árnyéka
Stephen King: Tündérmese
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Egység
Neil Gaiman: Anansi fiúk
Natalie Haynes: Ezer hajó
Barbara Erskine: Az Alvókastély