World ​War Z – Zombiháború 87% 645 csillagozás

Számomra kétféle olyan könyvtípus létezik, amelyet meghatározó olvasmányélménynek tekintek és amelyek akár hosszabb távon befolyásolják a gondolkodásomat, viszonyrendszeremet. Az egyik az, amely az érzések színes palettáját ébreszti bennem, feltölt, katarzist nyújt, a másik pedig, amelytől egy időre kiüresedek, érzelmi vákuumot keletkeztet bennem, amellett hogy mélyen elgondolkodtat is egyben. Ilyen a Zombiháború.
Csalóka a cím, hiszen elsőre a végletekig elcsépelt, kommercializált posztapokaliptikus témakör egy újabb darabjára asszociálhat az olvasó. Szerencsére azonban, köszönhetően az interjú-kötet jellegnek, hamar kiderül, hogy itt erről szó sincs. Max Brooks művének komolyságát, mondanivalójának súlyát csak hangsúlyozza, hogy a fiktív történéseket a visszaemlékezők szájába adja, az ő emlékeiken, szubjektív látásmódjukon keresztül tárja az olvasó elé (aki meg aztán, hadd gondolkodjon magában, esetleg forgolódjon álmatlanul). Ezért nincs is szüksége arra a regénynek, hogy részletekbe menően kidolgozott karakterek meséljenek az eseményekről. Elég ha megszólal az a számtalan embertípus, akik földrajzi, társadalmi, hatalmi pozíciójuk, szocializációjuk és értékrendjük alapján mind-mind másképp, de a lényeget tekintve mégis ugyanúgy kellene, hogy megéljenek egy apokalipszist.
A szerző rendkívül érdekesen és részletesen írja le a Föld különböző kormányzatainak kísérleteit a válság megoldására. A kezdeti, majd későbbi stratégiai és taktikai lépéseket, az adott nemzet sajátosságaihoz, történelmi gyakorlatához és persze katonai potenciáljához igazodó társadalmi, hadászati-haditechnikai reakciókat. Nagyon tetszett az is, ahogyan a jelenkor geopolitikai adottságait beleszőtte ebbe a (remélhetőleg!) fiktív (közel)jövőképbe spoiler.
De, ami a leginkább megfogott, az a túlélők történeteiből kicsengő személyesség, az egyéni drámák, amelyek összességéből összeáll(hat) az emberiség tragédiája. A megszólaltatott riportalanyok elbeszélésein keresztül egyaránt megelevenedik a köztünk járó emberi aljasság és önzetlenség, a haszonlesés és önfeláldozás, a kitartás és a végső összeroppanás. Azonban a veszteségek, tragédiák leírása szerencsére teljességgel mentes a patetikus felhangoktól, a „mese” egyáltalán nem fordul giccsbe, inkább tárgyilagos marad. A végső kicsengése azonban megkérdőjelezhetetlen: egy ilyen mértékű csapást még a túlélők sem élhetnek túl – így, vagy úgy, de mindenki belehal.
A talán kissé didaktikus kicsengést számomra még erősítette, hogy a mű a klasszikus, kisiskolás – ma már nem igazán divatos – hármas tagolású (bevezetés-tárgyalás-befejezés) szerkezetben íródott.
Nyomasztó és súlyos tartalmat hordozó könyvet olvastam, amit nagy kár lett volna kihagyni. Ajánlom mindenkinek, akit a téma érdekel, semmiképpen nem ajánlom viszont azoknak, akik egy könnyed, mészárszékes „de a végén Grimes sheriff úgyis győz”-típusú, szórakoztató zombi-horrort keresnek. Ez nem az!

FELNŐTT TARTALOM

Hát ez a könyv $@!% félelmetes. Sajnálom, de ennél enyhébben ezt nem lehet megfogalmazni. Attól félelmetes, hogy nagyon egyszerű és nagyon hihető. A kormányok és katonák tehetetlensége mellett a kisemberek sorsáról a lehető legrémisztőbb képet festi. Viszonylag kevés benne a tocsogó-véres-trutyis leírás, de az ember tökéletesen el tudja képzelni így is a túlélők meséi alapján, hogy mi volt, hogy volt. Igen, tudom, hogy fikció. De igazából a zombik helyére képzelhetünk mást is. Valami kis kedves vírust. Belegondolni is rossz.
Volt pár olyan éjszakám, amikor egyedül voltam otthon, úgy olvastam, és addig nem is volt gond, míg olvastam, viszont utána a sötét lakás!
Nagyon nem a stílusom a horror, és ez igazából nem is tipikus horrorregény, hanem egy fikciós interjúkötet, dokumentumregény, visszaemlékezés egy mi-lett-volna-ha kataklizmára. Amit feltétlen érdemes elolvasni.

Na ez aztán érdekes könyv volt….Azt hiszem még nem olvastam ilyet…kissé furcsa és újszerű, érdekes de néhol fárasztó, hiszen mire belelendültem volna egy-egy szereplő életébe már mentünk is tovább….
Kénytelen leszek megnézni a filmet, mert egyáltalán nem ilyenre emlékszem…(sőt, amennyire magamat ismerem, tuti, hogy keverem egy másikkal….:D)

A „World War Z – Zombiháború” (számomra) nem más, mint egy globális háború „szóbeli története” ami úgy szól a zombikról, mint a biblia a mindenhatóról.
"A „zombi irodalom” sohasem érdekelt. Az embereket támadó, vérben tocsogó, élőhalott testek hidegen hagytak, amíg egy kedves molyismerősöm @Marcsika74 nem ajánlotta Max Brooks regényét. A könyv egy évtizeddel a „Z” háború” vége után játszódik. Egy interjúsorozat, egy poszt-apokaliptikus regény, amelyet egy névtelen, elsőszemélyes narrátor mond el. Dokumentarista stílusban, a szenzációhajhászást kerülve, a száraz tényeket közölve, kétoldalanként változtatva a helyszíneket. Bár az egyes interjúk más – más történeteket mesélnek el, minden egyes narratíva együttesen átfogó képet ad a globális zombi járványról és az ebből eredő háborúról. A szerző egy olyan ENSZ-munkatárs, aki részt vesz egy jelentés, majd könyv megírásában. Személyes interjúiból és kommentáraiból áll a feljegyzés, megmutatja ennek a kísérteties „járványnak” az emberi oldalát, a kibontakozó tényeket, a reakciókat ebben a szörnyű katasztrófában, amely majdnem elpusztította az emberi civilizációt. Vannak kormányzati elfedések és csalások, tagadások és végül kegyetlen megoldások, amelyek győzelemhez vezettek. Nincs hős. Olyanokat hallhatunk, akik látták, küzdöttek, elvesztették családjukat, barátaikat, otthonukat, országaikat. Fiktív „lencsét” ad az embereknek, hogy megismerjék a világ valódi problémáit. Brooks-t nyilvánvalóan nagyon érdekli az amerikai kormány azon törekvései, hogy újjáépítse a nemzetet a nyugati parton, emlékezzen a poszt apokaliptikus nemzetépítő regényekre, mint pl. David Brin: A jövő hírnöke c. sztorija. A történelmi példákat, mint sablonokat használja arra, hogyan reagálnak majd az egyes országok a globális fenyegetésre. A világegyetemet a pokol túlméretezett látomásává változtatja, és végül az emberiség azon képességével fejeződik be, hogy túlélje a világ legrosszabb helyzetét. Brooks elfelejtett valami jelentőset: a szórakoztató értéket. Egy körültekintően, szinte kockáról-kockára felépített sztori, amelyben korrekten adagolja a kérdéseket, a válaszokat, hogy aztán újabbak lépjenek a helyükbe. A hangsúly azonban a világvége hangulat megteremtésében lenne. Nem számít, hogy egy kínai orvos vagy, egy indiai mérnök, egy vadon élő gyermek, aki állítólag alig tud beszélni, vagy egy amerikai katona. Az összes elbeszélő ugyanúgy fejezi ki magát. Az egyetlen különbség az, hogy egyesek több zsargont és szlenget használnak, mint mások. Így valóban nehéz volt megkülönböztetni minden egyes embert, kivéve, hogy „hűvös” vagy emlékezetes volt a találkozásuk. Ez azt eredményezi, hogy nem igazán törődtem az emberi lélekkel. Mindezek a karakterek nem voltak többek, mint a nevek és a koncepció végrehajtásának eszközei. Soha nem vitatkoznék arról, hogy minden regénynek mulatságosnak kell lennie. Szeretem a komoly regényeket. De a könyvekbe beleölt munka nem szabad, hogy „észrevehető legyen”. Számomra ez a történet egy házi feladat, a Brooks által megfogalmazott pontok ellenőrző listája, ötletekből álló jegyzék, amelyet a kutatásai során be akart mutatni, anélkül, hogy valamilyen érzelem alakult volna ki belőle (bennem).

Kérem szépen…. hát nem erre számítottam, de emiatt biztos nem fogok csillagot levonni, hisz téves elvárásokat állítottam fel.
A filmet látva gondoltam, hogy nekem ezt be kell szereznem, mert aaaaahh, hát ez nagyon jó és izgalmas (és sötét örvény!) és meg sem néztem a fülszövegeket, melyben világosan ott áll: interjúk sorozata.
A kezdeti csalódottságon túltéve magam más szemszögből nézve a történetet már kevésbé volt unalmas. Hihetetlen hányféle szemszögből is megvizsgálja a történéseket az író, szárazföldön-vízen-űrben, elején-végén, országokat átszelve. A kedvencem a vízben és alatt történő események leírása volt, illetve a kutyák szerepe!
Úgy ismerteti a zombikat, mintha egy mindenki számára ismert faj lenne, amit a közember egy állatkertbe betérve megnézhet. Néhol bele sem gondolva, mit olvasok, annyira elmerültem, hogy úgy kellett emlékeztetnem magam, hogy az egész kitaláció!
A filmhez viszont abszolúte semmi köze nincsen, pedig az abban kitalált csattanó itt is megállta volna a helyét, sőt.
Összességében nem rossz, de nem egynapig olvasós könyv.

Ez az egész zombi dolog valahogy a komolytalan, de szórakoztató témába tartozik nálam. De mi történik akkor, ha mégis csak kicsit komolyabb formában tálalják? Hiszen hiába a zombi téma, itt nem a horror és a hentelés a lényeg. Ez adja ennek a könyvnek az érdekességét, és emeli ki a kategóriájában átlag írásokból. Igazából egy háború forgatókönyvét ismerhetjük meg, különböző visszaemlékezések alapján, és ezek az interjúk felölelik az egész világot. (szinte adta magát, hogy filmet készítsenek belőle) Érdekes ez a könyv, mert nincs főhőse, (még a kérdező író sem az) és nincs szabályos cselekménye, a hangnem tárgyilagos, és nagyon valóságszagú, hiszen többnyire alátámasztható adatokat, dokumentumokat gyűjtött össze az író. Mégis folyamatosan fenntartja az érdeklődést, ahogy kibontódik a történet az első pánikszerű cselekedetektől, hibáktól az ember újra magára találásáig, persze mindez a különböző országok sajátosságai, illetve szájíze szerint. Eközben jól érzékelteti azt, hogy a minket körülvevő hétköznapi luxus, kényelmes otthon elvesztése milyen fájdalmas lenne, jobb ha bele se gondolunk. Bár néha belegondolhatunk, mert ebből a csatából győztesen nem lehet kijönni. Akár zombi, akár teljesen más miatt.

Bár azok közé tartozom, akiknek a film tetszik, mégis izgultam a könyvön, persze sok tekintetben más spoiler, de mégis nagyon jó. Az egyetlen bajom, amiért kapott egy kis levonást, azt a hossza. Sok történet amolyan átkötés volt, így igen felgyűltek az oldalak, nem volt kényelmes tartani sem ezt a monstrum könyvet. Viszont némelyik történet nagyon viszi a pálmát: a tengeralattjáró sorsa, a kutyáké, aztán a pilótanő a mocsárban (talán ez viszi mindet izgalom tekintetében), aztán az, ahol a legjobban sikerült terv az, ahol spoiler. Szerintem nagyon reális képet fest arról, hogy egy ilyen helyzetben mennyi hülyeséget követnének el a hatalmak, illetve az emberek, a földalatti járatoktól kezdve az összevissza lövöldözésig. Az interjúk ellenére egy nagy egésszé áll össze a könyv, hiszen amit az egyik interjúban megemlített egy beszélő, az egy később történetben elbeszélésre kerül. Összességében egy nagyon jó kis könyv, csak kb. 100 oldalt húztam volna rajna (a kevésbé izgalmas sztorikból).

Senkit ne tévesszen meg a kissé gagyi, b-kategóriás ponyvákat idéző cím, sem a könyv alapján készült mozifilm (aminek máig nem értem, hogy a címén kívül mi köze van a regényhez), ez egy okos, izgalmas, elgondolkodtató könyv.
Egy apokaliptikus járvány történetét ismerhetjük meg a legkülönbözőbb emberek beszámolóin keresztül. A jó öreg zombis hagyományokhoz híven a regény egyben társadalomkritika is és felületesen, de rengeteg politikai, társadalmi, közigazgatási problémára világít rá, az adott problémákat a zombiháború kontextusába helyezve. Aki olvas híreket, közéleti blogokat, annak ugyan újat nem fog mondani, de rámutat, hogy hova vezethetnek ezek a problémák, ha egyszer neaggyisten tényleg beütne valami nagy gebasz.
A könyvet alkotó kis beszámolók egytől-egyig izgalmasak, sokszor felkavarók (a kutyaidomár története), van köztük néhány egészen zseniális (a pilótanő története). Keresztül-kasul bejárjuk benne a világot, szó szerint a tengerek mélyétől az orbitális pályákig.
Ami nem tetszett, az a néhol már eltúlzott hatásvadászat, amit az ENSZ-gyűléses fejezetben maga az író figuráz ki, ennek ellenére sok helyen eltúlozva és oda nem illően használ.

Ez a könyv továbbra se tudott meggyőzni engem abban, hogy ne utáljam a zombikat. Az összes fantasy lény közül a zombik azok egyedül, amiket ki nem állhatok. Mégis miért álltam neki ennek a könyvnek? Egy kihívás miatt. S oké, végigrágtam magamat rajta, de nem nyerte el a tetszésemet, bár nem is volt olyan nagyon rossz, mint ahogy számítottam rá. Viszont nem volt rendes felépített és kidolgozott cselekménye sem a könyvnek. Nem egy megszokott sztorit kapunk, ahol egy-két főszereplő életén keresztül mutatják be a cselekményeket. Ezzel szemben kaptunk egy csomó-csomó szereplőt, akik a világ különböző pontjaiból mutatják be a Zombiháború megélését, a katasztrófák és a túlélések sorozatát. A fő mondanivalója a könyvnek a kitartás, a nehézségek leküzdése, amit sokaknak sikerül is elérniük, így a nagy pusztítások és mészárlások után képesek helytállni az emberek, de nagyon nagy nehézségek és veszteségek árán.

Ma a bocsánatkérések napja van. Eddig csak ilyen értékeléseket írtam. És most is.
Talán az a baj, hogy a filmet előbb láttam, és bevallom azt nagyon szeretem, mert egyszerűen remek. Viszont a könyv… szóval egészen más. Nem mondom, hogy rossz, de köszönőviszonyban is alig van a filmmel. Érdekfeszítő, meg izgalmas, de egészen máshogy, mint a film. Vagy csak nekem nem állt össze. Úgy éreztem végig, hogy az elbeszélők mind ugyanolyanok, mind ugyanazokat a szavakat és kifejezéseket használják. Ezért aztán érzelmileg teljesen távol maradtam.
Tudom, hogy ez egy emlékkönyv, de ez most nekem nem jött be.