Az ​utolsó srácok a Földön és a Zombiparádé (Az utolsó srácok a Földön 2.) 93% 35 csillagozás

Tavaly nagyon megkedveltem Max Brallier és Douglas Holgate közös „gyermekét”, Az utolsó srácok a Földön című kötetet, és nagyon örültem, amikor kiderült számomra, hogy az alkotók sorozatot terveznek a történetből. Az ifjúsági könyvek nagyon közel állnak hozzám, és ebben az esetben külön felüdülést jelentett, hogy a klasszikusabb vagy fantasy-elemekkel átszőtt regények helyett egy belevaló, hentelős-posztapokaliptikus sztorit olvashattam, ami a horrorisztikusnak tűnő téma ellenére abszolút megfelelő választás a megcélzott korosztálynak (és mint a mellékelt ábra mutatja, az idősebbeknek is). Kíváncsian vártam hát, hogy az első részben megkedvelt hőseink most milyen kalandokba és bonyodalmakba fognak keveredni, és hogy vajon többet megtudunk-e majd a Földet sújtó katasztrófáról. (…)
(…)Ez a rész is nagyon mozgalmas, eleven, humoros és szórakoztató volt, amiben oroszlánrésze volt annak, hogy a frappáns szöveg mellett nagyszerű illusztrációkat találunk szinte minden oldalon, épp csak egy kevéssel marad el a regény attól, hogy képregénynek nevezhessük. Tetszett, hogy a cselekményben több csavar is található, és egyáltalán nem könnyű pontosan kiszámítani, mi is fog történni az utolsó fejezetekben. Ettől a kötettől azt vártam, hogy kicsit többet megtudjak arról, hogy a fenébe is kerültek szörnyek és zombik Wakefieldbe, és ez a vágyam teljesült is, bár azért az író még így is hagyott hátra néhány kérdést, amikre remélhetőleg a folytatásokban választ kapunk. A négy főszereplő mindegyike nagyon kedves számomra, egyrészt azért, mert teljesen különféle karaktereket testesítenek meg, másrészt meg amiatt, hogy mindig kiderül róluk valami kis plusz infó, amivel megmosolyogtatnak vagy éppen meglepnek (például ebben a kötetben imádtam, hogy Dirk kedvenc hobbija a kertészkedés). A szereplők kapcsán sokszor felszínre kerül az az üzenet, hogy nem szabad senkit a külsőségek alapján megítélni, általánosítani, hanem adni kell egy esélyt mindenkinek arra, hogy megmutassa a lehető legjobb oldalát. Tetszett, hogy Jack átment egyfajta jellemfejlődésen ebben a részben. Korábban annyira beleélte magát a szuper-főhős szerepébe, hogy mindig mindent egyedül akart megoldani, és mindenáron meg akarta menteni a barátait. Most sokat megtanult arról, hogy néha engedni kell másokat és érvényesülni, és egyáltalán nem szégyen, ha néha kér és elfogad segítséget a társairól. Ezek apróságoknak tűnnek talán, de nekem pont az ilyenektől lesz több ez a kötet, mint egy szimpla zombis történet. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2021/02/az-utolso-sraco…

Igazából a sorozat most lett igazi kedvenc, egyre jobban működnek a karakterek együtt és külön külön is, sok aprósággal színesítő Brailler a világot és a szereplőit is, amiért jár a pacsi.

Bővebben a blogturnén:
» https://sorok-kozott.hu/2021/02/konyvajanlo-max-braille…

Ezek a könyvek nagyszerűek. Annyira szórakoztató volt nézni, ahogy Jack áthalad ezen a történeten. Az elsőnél megtudta, hogy June nem bajba jutott kislány. Ebben rájött, hogy nem tud mindent megtenni, nem tud mindenkit megmenteni, és a barátai úgy érezhetik, Jack kételkedik bennük, amikor nem engedi, hogy veszélyes dolgokat tegyenek.
Egy dolog nem tetszett annyira ebben a könyvben az elsőhöz képest, úgy tűnt, hogy az alkotók kevesebb időt töltöttek azzal, hogy minden képet a szöveghez igazítsanak. Például néhány kép nem kommentálta a történetet, csak egy képet, vagy megismételtek valamit, amit már mondtak, és a kép jobb lett volna, ha pár bekezdéssel korábban.
Azt hiszem, hogy a cselekmény a végén kissé elnyújtott volt – mintha a cselekmény megpróbálta volna elérni azt az intenzív csúcspontot a könyv utolsó 80 oldalán. Talán 30 oldalig éreztem ezt az intenzív érzést, de már nem bírtam kitartani. Egy átlagos középiskolás olvasó nem fogyaszt 80 oldalt egy ülésben. Szóval lehet, hogy a befejezésnek kicsit feszesebbnek kellett volna lennie, de összességében jó volt.

Az első rész levett a lábamról, ezért nem volt kérdés, hogy a folytatást is szeretném olvasni.

Ugyanolyan szórakoztató és vicces volt, de helyenként már komolyabb témákat is boncolgatunk. Hőseink már nem csak lökött kölykök, kezdik érezni, hogy sokkal nagyobb a tét, mint az elsőre gondolták, s ebben a részben az is világossá válik számukra, hogy az ő kezükben van a világ megmentése.

Az első kötetben még nem tudhattuk, hogyan tört ki a zombi- és szörnyapokalipszis egyik napról a másikra, a második kötet viszont már határozott válaszokkal szolgál erre. Képbe kerül egy igazi főgonosz is, akinek a legyőzése sokkal keményebb dió lesz, mint korábban Blarg barátunké, ám utolsó srácaink nem riadnak vissza semmitől!

Nagyon várom már a folytatást, és hogy miképpen is másznak majd ki a kialakult kalamajkából.

Itt is írtam róla:
https://booktasticboglinc.blogspot.com/2021/02/max-bral…

Annyira nem jött most át a humor és az eredetiség, mint az első részben. Lehet azért, mert nem vagyok 11-12 éves kisfiú.
spoiler

Vicces volt, az alapsztori mellett a könyv hangulata is tetszett. Az ironikus-vicces hangnem különösen fokozza a helyzetet, no és a grafikák is hozzá tesznek a történethez. Remélem nemsokára lesz harmadik rész, mert részt vennék egy újabb szörnykereső-küldetésben.

Ahogy elkezdtem olvasni, az járt az eszembe, ez mennyire nem nekem van szánva. Az még hagyján, hogy felnőtt fejjel olvasok gyerekkönyvet, de hogy mennyire fiús lett ez a sztori… Az egyetlen lány szereplő is annyira fiús, amennyire csak lehet.

Hősünk, Jack egy hamisítatlan kiskamasz, aki kalandozni akar és vigyázni a barátaira. Küldetésekben gondolkozik és nagy tettekben – ezek némelyike csak neki nagy kaland, de ez egy olyan történet, amikor tényleg megtalálja a világmentés a fiút. Három dolog, ami motiválja: a kalandozás, a barátai védelme, és hogy tetszik neki June – de mivel még csak 13 évesek, a szerző jó érzékkel kicsit sem viszi el a történetet romantika felé.

Maradnak a kalandok és a váratlan helyzetek kezelése. Egy jó bulinak tűnik az ijesztővé vált világban boldogulni – felnőttek nélkül beszerezni az édességet, szörnyekkel harcolni és menekülni előlük, extrém barátokat szerezni, mint a szörnykutya. Ahhoz képest, hogy tényleg belegondolva milyen gyilkos hellyé változott minden, semmi veszélyérzet vagy feszültség. Egyszer nem éreztem úgy, hogy bárkit is félteni kellene. Abban kreatív a szerző, hogy milyen lényekkel kell küzdeni – egy hatalmas szemgolyó, ami tüskéket lő ki? –, de az nem ment neki, hogy ennek ellenére a srácok valóban veszélyben legyenek. Ok, gyerekkönyv, de egy kis tétje lehetne egy szörnyekkel teli világban a boldogulásnak. Itt viszont együtt vagyunk, barátok vagyunk és minden ok a zombik különös viselkedése ellenére is.

A világot különben meglepő módon bővíti Brallier. Ad egy magyarázatot, hogy miért tűntek fel a lények és hogyan jött el az apokalipszis. Hát, nagyon nem úgy, ahogy vártam volna. Ez a történet hozza a jelen rész konfliktusát is, a világmentésre kihegyezett helyzetet. Szörnyek, gyerekek – fantasy vonalban gondolkodtam volna, erre kapunk spoiler De, ahogy már panaszoltam is, minden horror elemet és ijesztés mellőzve. Ez feelgood történet.

A stílusa is gyerekkönyves. Lineáris, nagyon könnyen érthető, akár szájbarágósnak is mondanám. Egyes dolgok túl is vannak magyarázva, minden következtetés lényegesen kifejtve – minél kisebb fiúk is megértsék és teljesen követhessék? Lehet.

A szereplők is egy gyerekkönyv alakjai. Vannak a jók meg a rosszak, nagyon könnyen elválaszthatók egymástól. Aki a szörny eljövetelét és a szörnyek tombolását akarja, rossz. Akik küzdenek ellene, a jók. A mögöttes indokok nem is léteznek. Miért lesz valaki a világát elpusztító sötét entitás szolgája? Innen nem tudni meg.
A gyerek hősök meg típusok: Jack a kissé szerencsétlen, de a helyzetet mindig mentő kocka. Quint a házi zseni és feltaláló. June a belevaló, fiús lány. Dirk az izom. Mindenkinek megvan a helye a csapatban, nagyon közel állnak egymáshoz, de gyerekkönyvben igazi jellemek vagy drámák nincsenek a szereplők kapcsán sem.

Érdekessége a kötetnek, hogy nagyon sok benne a grafika és a rajzok szerves részei a történetnek. Az ott levő párbeszédek, megállapítások a szöveg részei is. A jelenet részei, nem csak díszítő elemek. (Különben még mindig nem az én stílusom, csak egy fokkal jobb, mint az Egy ropi naplója.) A koncepció tetszett, a kivitelezés kevésbé.

A keresztfiamnak simán a kezébe adnám, nekem már annyira nem szórakoztató, mint neki. De zsánerében értem, miért népszerű és menő sorozat.

Fordulatos és mozgalmas cselekményű történet, amiben már nem csak a zombik és a szörnyek közötti túlélés az elsődleges a fiatal főszereplőink számára, hanem a bestiárum elkészítése, az új szereplők megismerése és a titokzatos hangok felderítése! Végtelenül humoros és meglepően aranyos történet, amit bár nem tartok túl horrorisztikusnak, morbidnak igen. Az első részt egy picivel jobban szerettem, de ettől függetlenül irtóra várom, hogy megérkezzen magyarul a folytatás!

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2021/02/az-utolso…

Hozta az első kötet humorát, kalandos volt, zombikból se volt hiány. Egyre inkább összeszoktak szereplőink, már külön külön is jól léteznek ebbe a környezetbe, kiforrottabbak a karakterek. Nem vonnék le amiatt pontot mert nem feltétlen én vagyok a célközönség off emiatt nem is tudtam úgy igazán elmerülni a cselekménybe. De tartom magam ahhoz, hogy ez egy jó trilógia lehet, hogy a gyerekekkel megszerettessük az olvasást.

A második rész is ugyanúgy teljes mértékben magába szippantott, mint az első. Négyesünk újabb és újabb kalamajkákba keverednek, még több zombival kell szembenézniük, és újfent a világ megmentéséért kell összefogniuk.
Ami leginkább tetszik a könyvben, az Jack személyiségfejlődése. Szépen lassan – bár néha egy kis visszaesést mutatva – kezd belejönni a csapatmunkába, kezd rátapintani a lényegre, azaz, nem kell minden terhet egyedül cipelni, nem kell egyedül hősködni. Nyugodtan kérj segítséget a barátaidtól. :)
Úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a következő kötet.