Dampyr: ​A Sötétség Gyermeke 1. (Dampyr: A Sötétség Gyermeke 1.) (Dampyr 1.) 86% 47 csillagozás

Nagyon szeretem a fekete-fehér rajzokat, ezért a képivilága rögtön magával ragadott. Annak ellenére, hogy két színnel dolgozik, mégis nagyon kifejező, sőt egyes események így még jobban hatottak rám, mintha fröccsent volna a vér pirosa a lapokon. Ilyen képivilággal lehet engem megvenni kilóra.

Az alapötletben az volt igazán újszerű, ahogy a szerzők hozzányúltak. A klasszikus vámpíralapra éppítettek ugyan, de új ízt vittek bele, amivel érdekessé tették a sztorit. Tetszett, hogy kvázi a címszereplő eredettörténete, de ez mégsem érződik rajta. Inkább az események során derül erre fény, és nincs konkrétan előtérbe helyezve. Tetszett, hogy a főhős ebben a kötetben, még nem igazán ismeri a képességeit, csetlik-botlik, ami hihetővé teszi. spoiler

Az alapötleten kívül a hangulata is megfogott. Kellően sötét, amire a éppen zajló háború is rásegít. Igazi horror milliő. Ezt az érzetet fokozza, hogy valós események (balkáni háborúk) közepébe helyezik a szerzők a történetet.

Harlan Draka, a szélhámos.
Aki amolyan urbánus anti-lovagként – hű fegyverhordozójával társával, üzletkötőjével, Yurival az oldalán –, azzal keresi a kenyerét, hogy a vidéki emberek babonáit, hiedelemvilágát kihasználva, dampyrként* űzi el a gonoszt, gondoskodik a holtak békében nyugvásáról.
Míg egy napon, egy régi „ismerős” fel nem keresi, segítségét kérve „meghívja” a háborús övezetben fekvő Yorvolak falucskába, ahol szembesül azzal, hogy ő tényleg egy dampyr, és a régi legendák mind igazak…

* Ember nő, és vámpír gyermeke.

Szépen rajzolt, az olasz giallo fénykorát idéző, véres akció-horror, cseppnyi humorral és jó adag piával fűszerezve.
Harlan karaktere elsőre nem túl szimpatikus, de ahogy halad a történet, úgy mutatkozik meg embersége és végül kedvelhető figurává válik.
A mellékszereplők többsége „jön-megy”, igazi töltelékek ők: egy jó horrorhoz méltóan hullanak rendesen.
Akiknek fontosabb szerep jut, ők Yuri, az említett segéd és Tesla, a vámpírlány. Előbbiről nem nyilatkozok spoiler elkerülése végett, utóbbiról pedig még nem tudok (talán a későbbiekben…).

Összességében nézve: most sem ért csalódás az olasz képregényipart illetően. Kiváló sorozatindító kötet. (Kár, hogy kicsit későn találtam rá!)
Nekem ötös! :)

Egy igazi vámpíros képregényt kaptam ebben a kötetben, nem is vártam másra. Adott egy vámpírvadász, aki nem is tudja még magáról, hogy mikre képes, s hogy ki is ő valójában, s adott egy halomnyi vámpír, akik hamarabb rájönnek legádázabb ellenségük kilétére. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz a folytatása, s mivel könnyen és gyorsan lehet benne haladni, így igyekszem is minél előbb sort keríteni a folytatásra, már csak egy kis időt kellene szakítanom rá, mert az egész sorozat otthon vár a polcomon. Kíváncsi vagyok, milyen formában fedezi fel az erejét és a valódi kilétét a vámpírvadász, Harlan Draka.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNYEK
1. A bejegyzés eredeti helye a blogom. Ismét képregényről van szó, tehát sokkal jobban jársz az ottani olvasássál, mert nézegetni is tudsz.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/11/26/mauro_bosell…
2. A bejegyzés a sorozat két kötetének az értékelését tartalmazza, mert egybefüggő történet. Ezáltal viszont a másik résznél szóról-szóra ez az értékelés található.

*
Az előző Dampyr-értékelésem, a Trandsylvania Express elolvasása után (ami a sorozat második kötetéről szólt, és aminek az első oldala, Budapest-látképével azonnal levett a lábamról) Szerelmetesfeleségtársam elkérte tőlem a könyvet, hadd nézze meg a rajzait, mert:
– Olyan jól írtál a rajzokról, hogy kíváncsi lettem rájuk.

Odaadtam neki a kötetet. Lapozgatta és mutogatta nekem, mi minden tetszik benne, rajta neki. Nem szokott ilyet tenni. Rá is kérdeztem, mi ez a változás?
– Másról nem úgy írtál, hogy kíváncsi legyek rá.

Minden más esetben elolvassa az értékeléseimet, s azonnal lép is tovább. Egyetlen könyvet sem vett még a kezébe az értékelésem hatására. Csüggesztő. Vagy magamra vagy rá nézve. Az irányt még nem döntöttem el.

S ő a blogom leglelkesebb olvasója… Vajon milyenek lehetnek a többiek? Ööö… s milyen lehet a blogom? Erre mondta a már nyolc éve megboldogult Pipi barátom, hogy amíg az embernek ilyen barátai vannak (mert SzFT a barátom is, nem csupán a feleségem és a szeretőm), minek neki ellenség?

De nem csupán rajta rökönyödtem meg: önmagamnak is okoztam meglepetést. Az első Dampyr-találkozás után meglestem a neten, ugyan vajon hány Dampyr-kötet jelent meg eddig magyarul? S meglesés közben vettem észre (reklám, de megérdemli), hogy a Fumax oldalán van most (2021 november vége felé) némi akció Dampyrból. Vettem hát egy lélegzetet, és beruháztam. Különösen abban a tudatban, hogy két füzet áráért árultak ötöt, de elsősorban arra való tekintettel, hogy az ötből kettőt a második kötet (erről a kaotikus számozásról majd egy mondat múlva) alkotói, Boselli és Majo készítettek. Vagyis ide vele! Velük. Ide lettek velük.

E helyen máris képet láthatsz amott.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/11/26/mauro_bosell…

Itt kimarad pár bekezdésnyi önéletrajzi ezmegaz. Amott persze olvasható.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/11/26/mauro_bosell…

Nos, hm… Ugyanis az előző három értékelésemben (Szedd össze magad, Jessica Jones, Dampyr – Transylvania Expressz) azt állítottam, a könyvtárban járva eszemben sem volt darabolós, trancsírozós, vérfröcsögős borzalmat keresgélni, kihozni, elolvasni.

Erre ott járok, hogy zsinórban a hatodik Dampyr-kötetet olvasom. S ezek mindegyike darabolós, trancsírozós, vérfröcsögős. Ráadásul vámpíros. Amikor is blogomszerte teljesen közismert, hogy nem szeretem a vámpíros történeteket. Legjobb esetben is tökéletesen hidegen hagy akár Lukjanyenko Őrség-sorozata, akár Stroker-klasszikusa. Az Alkonyat-könyvek sora egyenesen taszít. Erre most…

Van rá magyarázatom! Ha mindenképpen tudni akarod, miért a nyilvánvaló, megvetendő, és elképesztő módon teljes mellszélességgel felvállalt elvtelenség kirakata, hát figyelj! A Dampyr-könyvek témája a továbbiakban is teljesen hidegen hagy. Sem a vámpírok, sem a horror nem került hozzám egy fikarcnyit sem közelebb. De egy millimétert sem. Viszont a rajzok minősége, összekapaszkodva a figurák karakterével és viszonyainak messze nem magától értetődő bonyolultságával, simán fenntartja az érdeklődésemet. Ugyan ez engem is meglep, de ez nem alacsonyodás, hanem emelkedés. Azért az, mert kiléptem (mi is a most divatos szókapcsolat?) a komfortzónámból és lám, kilépve is jól érzem magamat. Tehát nem elvtelen, hanem nyitott és rugalmas ember vagyok. Aki nyitott a bármilyen formában megmutatkozó, megnyilvánuló értékek iránt.

Ennyi! Kerek a magyarázat, nemdebár? :-D

A Dampyr-kötetek számozásáról: tudja a franc, avagy fény az alagút végén…
Amikor próbáltam felfogni a mi merre hány métert, idő kellett, amíg valamennyire leesett a tantusz. A dolgot a moly.hu-n megjelenő információk is bekavarták. Az információkat a felhasználók töltik fel ugyan, de ők meg nyilván a könyvekből/ről veszik az adatokat. S az a helyzet, hogy a magyarul megjelent Dampyr-könyveken valóban ellentmondásos a számozás és hiányos az információ.

Több kötetnek van ugyanis ugyanolyan száma. Legalább hatnak. Mert van egyfelől ez A Sötétség Gyermeke-sorozat. Hat kötetes, és állítólag a hatodik résznél lezáródik. A számozása arab számmal egytől-hatig tart. Ugyanakkor egytől-hatig számozással jelent meg más is a Dampyr-sorozatban, amiken viszont nincsen ott A Sötétség Gyermeke cím és más az alcím tipográfiája is.

Vagyis magyarul két első kötete van a Dampyr-könyveknek. De ha van egy másik első kötet is, akkor vajon melyik az elsőbb? Minden kötet egyenlő, de melyik az egyenlőbb?

Ez, itt, amiről szó van. Illetve mert egyből két kötetet citáltam a címbe és képen is, ezek itt. De a kettő közül az egyes számot viselő a leges-legelső. Harlan Draka, a dampyr története ebben a kötetben kezdődik el. Ebben mutatkozik be, ebben döbben rá arra, hogy kicsoda is ő és mire is képes.

A titok nyitja: anno a Fumax kiadó kezdte el kiadni a Dampyr-köteteket. 2007–2008 között tett így. Aztán csönd lett magyar viszonylatban Dampyr-vonalon több évig. A Frike Comics 2017-ben folytatta a sorozat kiadását és jelentetett meg azóta nyolc kötetet. Voilá, ennyi a megoldás. A Fumax konzekvensebb volt az eredeti kronológiához mint a szerzők földijei. A Frike alapítói ugyanis olaszok. Ennyi a megoldás, feleim! A számozás rendje ettől nem áll helyre, de érthetővé válik a káosz.

Lépjünk tovább bátran!

A SOROZAT ALAPÁLLÁSA
Legelsősorban a külső megjelenésről. A könyvek A5 formátumúak kényelmesen olvashatók, egy kézben is tarthatók. A rajzok fekete-fehérek, szürkeárnyalatosak.

Érthetetlen okból a színes borítókat egy esetben sem az adott történet rajzolója készítette. Sajnos olyanok is lettek: gagyik. Erre nézve a kiadó tehát mindent megtett azért, nehogy valaki a kezébe vegye a könyveit. Nem jók a rajzok, túl színesek, csiricsáré a hatás, a rajzok hangulata csak távoli köszönőviszonyban van a beltartalommal. Amikor ezt írom, akkor hangsúlyos, hogy a Fumax sorozatáról beszélek. A Frike Comics sokkal ügyesebb lett ebben.

Érdemes tudni még, hogy a sorozatot nem egy szerző vagy nem mindig azonos szerzők alkotják. Az alapvető szülőatyja Mauro Boselli, Maurizio Colombo és a grafikus, Majo volt. Aztán az alkotók személye körül, közül később mindig volt valami változás, jöttek-mentek. A grafikusok iparkodtak Majo stílusában tovább vinni a történeteket. Nagyon jó, hogy ezt így tették!

A történet alapja röviden. A szerb Harlan Draka szélhámos. Vámpírvadásznak adja ki magát, és a falusiak hiszékenységéből él. Addig a napig, amikor a bosnyák szabadcsapatok egyik vezetője, Emil Kurjak érte nem küld, és el nem viteti egy kis faluba, Yorvolakban ahol valódi vámpírok pusztítják az embereket. Harlan megy, mert viszik, és szép lassan rádöbben, felismeri, megtudja, hogy a szélhámosságának valódi alapja van: valóban veszélyes a vámpírokra nézve. A vére pusztítja őket. Az apja a sötétség egyik fejedelme, aki magáévá tette Harlan anyját. Így fogant Harlan. Aki ezáltal lett dampyr. Aki veszélyes a vámpírokra. Igen, mert a vére…

A Yorvolakban történtek során ismerkedik meg Harlan és Kurjak, és találkoznak a szép és csinos, de vámpírrá lett, cseh nevű, de német lánnyal, Tesla Dubcekkel. Tesla a saját fajtája ellen fordul, mert gyűlöli a saját vámpírvoltát. De mert szabadulni képtelen tőle, továbbra is embervérrel képes csak életben tartani önmagát.

AMIÉRT AZ ELSŐ KÉT SZÁMOT EGYÜTT KEZELEM
Minimális tapasztalatom alapján úgy tűnik, egy-egy füzet egy-egy komplett epizódot tartalmaz. Ami az epizódokat összeköti, az a három főszereplő. Érdekes az egymással való kapcsolatuk. Nem egyértelmű. Nem borulnak egymás nyakába, nem a nagy érzelmek tartják őket együtt. A közös cél, és az elérése érdekében felhasználható egyedi tulajdonságaik tartják őket együtt. Bár kétségtelen, hogy a körbementik egymást életveszélyes helyzetekben, és ez a mentegetés egyre jobban összebilincseli őket. Annyira, hogy aztán az első kaland után is együtt maradnak. A trióból Kurjak a kakukktojás, hiszen Harlannak és Teslanak nincsen sok választása. Tesla bosszút akar állni az állapotáért, Harlan az apját keresi (vámpírvadász a vámpírt). Kurjak meg velük van.

Ügyes húzás, hogy voltaképpen egy faj három „alfajához” tartoznak: egy dampyr, egy vámpír és egy ember. Tekintettel kell lenniük egymás erősségeire és gyengeségeire is.

Az első kötet a hegyekben a kis faluban játszódik, a második bent a városban. A délszláv háború kellős közepén vagyunk, szabadcsapatokkal, lakosságot irtó mesterlövészekkel, állattá vált emberekkel (miért szidom az állatokat?), kínzással, lángszóróval, halállal, szenvedéssel, értelmetlen pusztítással és pusztulással. S mondhatom, pompás ötlet a valóság és a képzelet szerves összekotyvasztása! Van benne egy őrült katonai vezető (ez az agyament vadbarom alkalmazza fázó emberek felmelegítésére a lángszórót), ő például vámpírrá lesz. És nem igaz, hogy már emberként is az volt? Így folyik össze a valóság és a képzelet.

Ahogy figyelgetem, egy füzet jobbára egy kerek történet. Egy-egy epizódban Harlan és a társai a nyakára hágnak egy-egy sötét úrnak. Kivéve ezt a bevezető sztorit, mert az ebben szereplő eltüntetéséhez, Gorkának hívják a nem úri embert lényt, két, szorosan összefüggő kötet kellett. Íme, az indok.

FEJTEGETEM EMGFELÉ ÖNMAGAMAT,
de nem jutok igazán dűlőre, egyre csak vitatkozom. Kivettem, ugyebár, a könyvtárból azt a számomra első (a Frike kiadásában megjelent sorozatban második, az összmagyarországi kiadásokat tekintve hetedik) Dampyr kötet, a Transylvania Expresszt. Írtam róla, amit írtam.

Az is egy dolog, hogy a hatására, minden Szerelmetesfeleségtársamtól eredő figyelmeztetés ellenére („Kaptál egy plusz könyvespolcot, innentől minden könyvnek ott a helye, annyi könyved legyen, ami a polcrendszeren elfér!”), szinte azonnal megvettem öt kötetet belőle. S ez hagyján, tegnap el kellett ugranom a Könyvudvarba egy Rukkolás könyvért, meg a Bookline-ba egy Terry Pretchett-ért, így akkor már benéztem a könyvtárba is… Szerinted? Csak két Dampyr volt bent. Volt. Mert jött velem haza. S bele is kezdtem.

Pedig itt vannak a polcon a Napkút Kiadótól kapott könyvek, a múlt hét végén megérkezett egy írótól is az alkotásának a példánya, illene ezeket olvasnom. Ha már ilyen kedvesek és küldik…

Már nem is mondom, odaát képek vannak!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/11/26/mauro_bosell…

Semmi köze a lényeghez, de hadd meséljem el! Nem tudom, jól teszem-e, hogy nem nevezem meg, vagy reklámértéke lenne, de a múlt héten leveleztem egy másik íróval. Ő keresett meg. Hogy mit szólnék, ha a Soen legközelebbi magyarországi koncertjén megvitatnánk a svéd progmetál jövőjét. Én a beszélgetéshez azonnal odavizionáltam pár korsó söritalt is.

Aztán azonnal vissza is mondtam az eszmecserét és a közös züllés lehetőséget. Nem mintha ne lenne hozzá kedvem. Sőt! Az írófigura, amennyit tudok róla, eddig is szimpatikus volt számomra. Személyesen még nem találkoztunk. Itt lett volna az alkalom. Csak éppen nem vagyok beoltva.

(Egyike vagyok a közellenségeknek. S mint ilyen, ezen a jogon ki vagyok tiltva a hasonló programokról. Az ilyen helyekre csak és kizárólag az oltottak vihetik be azt a vírust, amit én is bevinnék, és amit bárhol, bárkitől megkaphatok idekint is, vö. BKK, boltok, utca, lépcsőház, lift, iskolás csemeténk által, bárhol, bármikor, akárhol, akármikor…)

A sztori lényege a következő: az író azután keresett meg a közös Soen-ezés ötletével, hogy igen zordan lehúztam a nemrégiben megjelent könyvét. (Ami lehúzásom ráadásul nem is került ki a Blogcímlapra, pedig nagyjából minden írásom meg szokott ott fordulni. Tehát lehúztam, és még a lehúzással sem sikerült reklámot csinálnom neki.)

S mondom, az író a lehúzás után hívott meg egy kis zenés dumálgatásra. (Vagy azt mondod, ott akart megveretni…? Hm… Töprengek… :-D )

Ezek szerint nem minden a hiúság. Igen dicséretes! Komolyan meghatódtam.

Utóirat: Ha még nem hallgattál Soen-t, tedd meg, érdemes! A tavalyelőtti A38-ason adott koncertjük pedig zseniális volt. Írtam is róla.
https://mohabacsizenethallgat.blog.hu/2019/09/02/gozhen…

Egy szó mint több ezer: próbálom szétszálazni magamban, miért is a kattanásom a Dampyr-ra? Jó, persze, a rajzok, igen. De egyszerűen oda vagyok a Blacksad rajzaiért is. Még sincsen a birtokon belül egyetlen Blacksad kötet sem. El tudod ezt képzelni? Pedig amikor nálam voltak, olvastam őket, s nem győztem oda-vissza lapozgatni őket, gyönyörködni a fenomenális részletességükben. Oszt', lásd, mégsem sincsen itt egyetlen darab sem. Szóval persze, hogy igen a Dampyr rajzaira, ám mégsem ez a teljeskörűn kielégítő válasz.

Aztán ott van még a Dampyr ellen, hogy horror, meg vámpíros történet, ami műfajt egyáltalán nem kedvelek. Meg tele van a halál utáni ilyen-olyan élettel, amiről nem egy esetben kifejtettem már, hogy simán bibliátlan, ördögi félrevezetésnek tartom.

A Biblia csak egyetlen, valóban félreérthető helyen beszél arról, hogy a halál után marad valami az emberből, ami őrzi a földi élet tudatát, s az az egy igehely egy példázat. Mindenhol máshol azt mondja, hogy amikor lejár az ember ideje, az élet (ami nem azonos magával az emberrel, csupán az éltető erőt jelenti) visszatér Istenhez, a test a földbe, és a halottak semmit sem tudnak arról, ami az emberi létük vége után történik a Földön. Nincsen tudatuk, nem képesek a kommunikációra, nem látnak, nem hallanak semmit. Nincsenek. Sehol, semmilyen formában.

Itt nincsen vége a dolgoknak, de ebbe nem megyek bele e helyen részletesebben. A többi sem feltétlenül örömhír. Csak azok számára, akik hisznek, hittek Jézus második adventjében.

Egyszóval a Dampyr mindent megtesz, felvonultat annak érdekében, hogy ne csupán kiessen a pikszisemből, hanem, hogy bele se kerüljön. Ennek ellenére meg, látod mi van!

A teljes választ nem fogom tudni megadni, előre mondom. Kicsit olyan a vonzalmam, miként az a megboldogult Szigeti Jenő mondta Gyopiról, a feleségéről:

– Ezer okot fel tudok sorolni, miért szeretem. Mert szép, kedves, csinos, házias, logikus, vidám, és még sorolhatnám. De ha képes is lennék arra, hogy minden jó tulajdonságát felsoroljam, akkor sem állna egy teljes egésszé össze a kép, hogy ez itt Gyopi. Még mindig csak részleteket érzékelhetne belőle, akinek mondanám. Alapvetően szeretem mindezek miatt, persze. De nem ezek miatt szeretem. Hanem azért, mert ő Gyopi. Pont.

Ennyire persze nem mély és sokrétű a vonzalmam, és a Dampyr a töredékét sem jelent annyit az életemben, mint amennyit Gyopi jelentett Jenőnek. Mert persze, hogy nem, nagyon sánta és suta a hasonlat. De valahol mégis csak megáll.

A rajzok minőségén túl még jócskán vannak érvek a képregény mellett. Elmondhatom, felsorolhatom, mi minden tetszik a képregényben. Tessék!

* A valós történelmi idő és hely összekutyulása a fantáziával.
* A valósan megesett mozzanatok beemelése a cselekménybe (például a háztetőkről gyilkoló mesterlövészek).
* A szereplők nagyon nem egyértelmű, finoman árnyalt kapcsolatai (a három főszereplő egymáshoz való, valamint Harlan és az édesapjának több rétegben terhelt viszonya).
Ügyes nagyon Harlan személyének a kibontása, a képességeinek a lassú felfejtése.
Nem élvezkedik a borzalmak vizuális kifejtésében. A fájdalom, a szenvedés csak érzékeltetve van, nem a hiperrealista ábrázolásmódban. Ha már egyáltalán…
Akció-horrort nézünk: elképesztő, de nem egy jelenet volt, amikor meghatódtam.
Ha nem is vakargatom az agyi barázdáimat tovább, miért is lett egyik kedvencemmé a Dampyr, ezek közül kettő-három gyakorlatilag már elég az indokláshoz. Erre én öt pontot is eléd tártam! Nagylelkűségem határtalan.

Persze a történet nem lenne az igazi, ha Harlan és a társai ne járnának sikerrel. Naná, hogy azzal járnak. Ám mint minden sorozatban az alkotók ebben az esetben is nyitva hagynak egy tág kaput: a sötétségnek rengeteg ura van még, csak osztoznak a hatalmon. Vagyis a kis vegyesvágott-triónknak van még bőven írtásra való alapanyaga.

Gondolkodom, mi mondanivalóm lehet még Dampyr első két részéről. De azt hiszem, egyelőre ennyi. Hamarosan folytatom a folytatással.

Dampyr-ral az első találkozásom egy régi AnimeCon-on történt. Álltunk a sorban és egy lány odalépett hozzánk, mindannyiunk kezébe nyomott egy Dominion mangát és a Dampyr 3. kötetét. Belelapozva néztünk is, hogy itt nagyon minőségiek a rajzok! Eltelt néhány év, mire beszereztem a többi kötetet és még néhány, mire belevágtam az olvasásukba. Most jöjjön a lassan már sablonná váló szövegem: Jobb volt, mint amire számítottam!

A rajzok fekete-fehérek és gyönyörűek! Voltak olyan panelek, ahol az az érzésem támadt, hogy megrajzoltak mindent, ameddig a szem elláthat! A történet persze vámpíros, de van egy erős háborús hangulata is. Az alapszituáció is tetszett, hogy egy katonai egység elfoglal egy kihalt falut, ahol este vámpírok ütnek rajtuk. Hogy legyen esélyük a vérszívókkal szemben, elrabolják a helyi „vámpír szakértőt”, hogy segítsen nekik, de róla meg kiderül, hogy kókler. Legalábbis ezt gondolja magáról. A három főszereplő Draka, Kurjak és Tesla mind jól megírt karakterek. A vámpírok a hagyományosabb vonalat képviselik. Van mester vámpír, alattuk meg a szolga vámpírok. Ötletesnek találtam, hogy a Dampyr vér mérgező a vámpírokra, sőt savként hat rájuk. Számomra ez egy új megközelítés volt! Megmosolyogtató volt, hogy a legelső szövegbuborékból a keresztnevem köszönt vissza! :)

A Dampyr első kötete nagyon tetszett, felvezetésnek tökéletes! Remek akció-horror, emellett érdekes és izgalmas! Jöhet a folytatás!

Még mindig meg vagyok lepve, hogy hogy lehet egy ilyen tök érdekes és gyönyörűen rajzolt képregénynek ilyen gagyi borítója. XD Kár volt más emberre bízni a borítórajzolást. :(
Ha szereted a vámpírsztorikat és nem utálod a képregényeket, adj neki egy esélyt! Nem fgsz csalódni. :)

Mindig szerettem a képregényeket, bár igazán nem rajongtam értük (eddig).
Már fogalmam sincs hogyan figyeltem fel erre a történetre, csak azt tudom, hogy az első pillanatban azt éreztem, hogy nekem ezt el kell olvasnom.
Sokáig nem volt lehetőségem beszerezni, de aztán a napokban végre megrendelhettem, majd ma hazahozhattam a sorozatot.

Tetszik a sztori, számomra olyan hatást keltett, ahogy olvastam, mintha életre kelt volna a történet. Noha fekete-fehér rajzok vannak, mégis mintha színesben láttam volna.
Az a kevés szöveg annyira kifejező volt számomra, hogy millió érzelmet fejezett ki, millió dolgot mondott el.

Tulajdonképpen ez a rész Harlan története, noha nem ez van a középpontban. Megtudhatjuk hogyan lett vámpírvadász a szélhámosból. Kifejezetten jónak tartom, hogy nem rögtön úgy indulnak az események, hogy a főszereplő tisztában van a képességeivel.

Imádom ezt a sztorit, azt hogy a szerzők varázslatos módon képesek voltak úgy megalkotni az egészet, hogy olvasás közben megelevenediknek az események, a szereplők.

Most mennem kell olvasni a következő részt.

A Dampyr c. képregény alapjába véve rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, amivel szinte minden más vámpíros/vámpírvadászos történet is. Rengeteg klasszikusból táplálkozik, de ez egyáltalán nem von le a végeredményből, hiszen egy sajátos egyediség is végig jelen van benne. Tökéletesen hoz létre egy olyan atmoszférát, ami a klisék és a kiszámíthatóság ellenére is képes izgalmassá tenni a cselekményt.

Harlan Draka tulajdonságait tekintve olyasmi, mint Van Helsing, Blade vagy D, a vámpír vadász és ez kimondottan jól tud párosulni a történet hangulatához. A mellékszereplők közül Tesla, Kurjak és Yuri rendelkezik kiemeltebb fontosságal a többi mellékszereplő lényegében csak azért van jelen, mivel a történet alapvető szerkezete megköveteli a jelenlétüket, de ezenkívül semmi extra.

A történet felépítése magába foglal egy prológust, egy eredet történetet és magát a cselekmény jelenét. Szerintem minden abszolút a helyén volt; a történet írói – Mauro Boselli és Maurizio Colombo – nagyon jól építették fel a képregényt. Ehhez Majo rajzai pedig egy tökéletes képivilágot párosítottak, aminek a fekete – fehér tónusa kimondottan jól emeli ki a történet dark, már-már horrorisztikus alaphangvételét.

Hangulatos, tetszik, hogy fekete-fehér. Végig tart egy nyomasztó, háborús feszültséget, de erősen bevezető szagú. Külön tetszett a magyar nevek használata.

Nem is tudom, hogy hány éve van ott a polcomon az első szám (még a régi Fumaxos kiadás), most nemrég beszereztem a maradék 5 Fumaxos számot, és végre neki álltam. Nem kellett volna ennyit várnom, ugyanis már egy szám után is egyértelmű, hogy ez nekem lett kitalálva.

Hiszen már ennyiből nyilvánvaló, hogy a Dampyr egy kifejezetten igényes horror-ponyva. A Mauro Boselli és Maurizio Colombo által kitalált sorozat sikeresen modernizálja a vámpír mítosz elemeit. Mondhatni, hogy a főszereplő félvámpír (dampyr) Harlan Draka – aki a sztori elején még pusztán egy kókler, aki nincs tisztában a képességeivel – Európa válasza a Pengére, leszámítva azt, hogy a Sergio Bonelli Editore műhelyében a képregénynek megadatott az a szabadság, hogy a Marvel átlagához képest jóval komolyabban, sötétebben és realisztikusabban nyúljon a témához. Arról nem is beszélve, hogy a közép-keleti európai helyszínek miatt mi is sokkal inkább a magunkénak érezhetjük. Már a legelső számban remek megoldás, hogy (balkáni) háborúk borzalmait rakja meg a vámpír horror színhelyéül. Persze a Dampyr alapvetően nem egy mély társadalomkritika, hanem egy lendületes, szórakoztató, erős hangulattal bíró akció-horror. Ám épp az ilyen megoldások által nyer egy fokkal fajsúlyosabb, komolyabb színezetet. A fekete-fehér képi világ pedig nem csak jól szolgálja a cselekményt és illeszkedik a képregény témáihoz, hanem olykor egészen hátborzongató is.