A ​cárok Oroszországa az első világháború alatt 5 csillagozás

Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt

Maurice ​Paléologue 1913-tól 1917 májusáig a Francia Köztársaság szentpétervári nagykövete volt, a háború alatt a szövetséges országok legfontosabbikának nagy hatalmú képviselője II. Miklós mellett. A szarajevói merénylet előestéjétől, 1914 júliusától fogva naplót vezetett. Feljegyzése az óvatos és lojális diplomata politikai helyzetrajzának és az érzékeny magánember megfigyeléseinek és gondolatainak ötvözete. A tehetséges és nagystílű diplomata-államférfitól, olykor szándéka ellenére, értesülünk róla, hogy egy béna óriás-bürokrácia miért kénytelen fiai millióinak vérével korrigálni az államgépezet hibáit, hogy hogyan kerülnek országrészek és népcsoportok a másik ország hatalmába a harmadik ország érdekei miatt, hogy nagyhatalmi étvágyában és győztes-kegyetlenségében néha mennyire hasonlít egymásra egy keleti dispotikus állam-szörny és egy kecses nyugati demokrácia. A művelt, elegáns, gunyoros, szellemes és fölényes világfi pedig elénk rajzolja a lovagias és korlátolt Miklós cár, a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Emlékezések Európa

>!
Európa, Budapest, 1982
472 oldal · ISBN: 9630724200 · Fordította: Szávai János

Enciklopédia 9

Helyszínek népszerűség szerint

Oroszország · Baltikum


Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Szürke_Medve>!
Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt

A francia diplomata emlékirata igen érdekes írás. Egyrészt hivatalából adódóan részt vett sok fontos eseményén, tudott sok fontos dologról – saját besúgókat is alkalmazott – maga utal rá a művében. Másrészt viszont elfogult a háborús felek egyik oldala iránt, igy kozmetikázza az eseményeket és elhallgat dolgokat. Ugyanakkor szerintem hajlamos túlbecsülni a saját előrelátást – immár az események utólagos ismeretében.

Emlékirata nem csak történelmi forrás, hanem elegáns francia próza is, felkelti az olvasó figyelmét, és végig fenn is tartja. Nem spórol a szórakoztató, vagy megdöbbentő történetekkel, bonmot-al, adomákkal stb. Egyszere jelenős történeti forrás és könnyed szórakoztató olvasmány.

Végül ami engem meglepett: A szerző hiába rendelkezik román gyökerekkel, mégis meglepően ellenséges Romániával szemben…

kaporszakall>!
Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt

@SignorFormica sommás dicsérete még hagy helyet némi elemzésnek, ezért megragadom az alkalmat. A könyv megérdemli a bővebb terjedelmet.

Ha nem is érzem memoár-remeknek, mint az előttem szóló, de egy érdekes stílusban megírt, pontos és csak kissé elfogult beszámoló egy kritikus helyszínről egy kritikus időszakból: kiváló kordokumentum!

A diplomaták sok olyan kártyába belelátnak, amibe az utca embere nem. Ugyanakkor az egyszerű emberek gondolatait nem ismerik meg, csupán informátorok jelentéseiből, rendőri beszámolókból vagy futó hétköznapi benyomások kapcsán. A tapasztalatok átszűrődnek a szerző optikáján, színeket kapnak annak egyéni preferenciái, előítéletei, rögeszméi révén.

Lássuk hát a szerzőt: Romániai bojárcsaládból származó és görög fanarióta gyökerekkel is rendelkező apja az 1848-as havasalföldi forradalom után menekült Párizsba, ahol 1851-ben megházasodott, egy művelt francia nőt vett feleségül. A román hangzású Paleologu nevet Paléologue-ra franciásította (itt kell megjegyezni, hogy a család eredeti konstantinápolyi származása és rokonsága az utolsó bizánci császári családdal, a Palailogoszokkal valószínűleg csupán urban legend). Maurice 1859-ben született, kiváló iskoláztatást kapott, 1880-tól lépett a Külügyminisztérium szolgálatába, és 1914-től 1917 májusáig volt a Francia Köztársaság oroszországi nagykövete.

Értelmes, inkább konzervatív, mint liberális, birodalmi szemléletű, revansista politikus, lojális a kormányához, kicsit beképzelt, nem különösebben fantáziadús vagy kezdeményező. Egyértelműen elfogult a németekkel szemben: számára a Német Birodalom maga Mordor, II. Vilmos pedig Szauron. Bár többször foglalkozik Romániával, román gyökerei nem befolyásolják, a balkáni helyzetet az orosz (és persze a francia) diplomáciai érdekek szemüvegén át nézi. Ausztria viszonyai is közömbösek számára, nem kívánja a szétesését, de kormánya megbízásából lelkiismeretesen dolgozik ennek érdekében.

A felsőbb körökben mozog, rendszeresen találkozik a cárral, vezető politikusokkal és üzletemberekkel. Nem közönyös a tömegek szenvedése iránt, de sorsukról csak néha csillan fel egy-egy apró epizód a naplóban.

Rendkívül pontosan – és a diplomáciai visszafogottság korlátain belül elég maróan – mutatja be viszont a Darwin-díjas II. Miklóst és feleségét. Ez a pipogya fráter – akire az ember még egy Kft vezetését se bízná – volt akkor 180 millió ember sorsának ura. Hisztérikus és babonás felesége papucsa alatt, egy primitív szibériai látnok homályos jóslatainak uszályában sikeresen tette tönkre saját magát, a családját és a hazáját. Ez a folyamat rajzolódik ki egyre pregnánsabban a kötet lapjain. Párhuzamosan ezzel bemutatja azokat a diplomáciai mesterkedéseket, amelyekkel az oroszok és a franciák egymást biztatva belépnek a háborúba, és aztán – teljesen cinikusan, és már közvetlenül a harcok kezdetén – más, egyelőre semleges államokat is a belépésre biztatnak (Bulgária, Olaszország, és a számunkra különösen érdekes Románia). A nagyhatalmi arrogancia azóta sem változott…

Elolvasva ezt a naplót egyértelműen látható, hogy az első világháború nem kizárólag a kacskakezű II. Vilmos kisebbrendűségi komplexusa miatt robbant ki. Vastagon benne volt ebben az Isztambult és a Boszporuszt meghódítani kívánó orosz birodalmi rögeszme, a pánszláv küldetéstudat (mindez II. Miklós csökevényes agyvelejében), de az Elzász-Lotharingiát vissza-, a Rajna bal partját pedig megszerezni kívánó francia revansizmus is. És ezt az egész folyamatot jobb esetben középszerű, rosszabb esetben kifejezetten hülye vezetők vezényelték le. Szorgos munkájuk meghozta zamatos gyümölcsét: Európa sikeresen kiherélte önmagát.

A kötet harmadik részének 9-10. fejezete a csúcspont: a (orosz naptár szerint) februári forradalom kirobbanása és sodró áradása: olyan ez, mint amikor a lusta folyón evezgetve egyre közelebbről halljuk a robajt, majd odaérünk a zuhataghoz, de akkor már késő…

A könyvet Ormos Mária precíz, és marxista ballaszttal egyáltalán nem túlterhelt utószava zárja, a mű rangjához méltó színvonalon.

’A birodalmak kora’ (Hobsbawm) illetve az első világháború iránt érdeklődők számára alapmű, ha a kategóriát nem utálnám, azt is mondhatnám: kötelező olvasmány

(Ugyanerről a témáról egy nem kevésbé kiváló film: Elem Klimov: Agónia (1975))

SignorFormica>!
Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt

Paléolugue kiváló stílusban megírt naplójegyzetei a cári birodalom végnapjairól, és nem utolsó sorban, a démoni Raszputyinról. Akit érdekel egy letűnőben lévő világ agóniájának utolsó halálsikolya, az olvassa, akit érdekel a hétköznapok és a világtörténelem egymásmellettisége, alkímiája, az vegye kézbe eme memoár-remeket..

borzface>!
Maurice Paléologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt

Egész egyszerűen szenzációs!
Megérdemelne egy új kiadást, bővített jegyzet apparátussal és szaklektori ellenőrzéssel.
Hangulat 10/10


Népszerű idézetek

Szürke_Medve>!

Alapelvei és szerkezete szerint a cárizmusnak tévedhetetlennek. hibátlannak, tökéletesnek kell lennie. Egyetlen kormánynak sincs szüksége annyi okosságra, becsületességre, bölcsességre, szervezőkészségre, éleslátásra, tehetségre, mint a cári rendszernek; mert rajta kívül, vagyis hivatalnoki oligarchiáján kívül, nincsen semmi: sem ellenőrző mechanizmus, sem önálló szervek, sem törvényes pártok, sem társadalmi csoportosulások, semmiféle legális vagy hagyományos szervezet, mely kifejezhetné a közvéleményt. így az elkövetett hibát mindig későn veszik észre, és nincs, aki jóvátegye.

238. oldal, 5. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: cárizmus · kormány · Oroszország
1 hozzászólás
kaporszakall>!

Oroszországba kell jönni ahhoz, hogy jól megértsük Tocqueville gondolatát: ’A demokráciában testetlen a zsarnokság’.
A demokrácia, lényegét tekintve, nem feltétlenül liberális, még ha alapelvéhez hű marad is, megférhet az elnyomás legkülönbözőbb politikai, vallási, társadalmi stb. formáival. De egy demokratikus rendszerben a zsarnokság megfoghatatlan, mert szétszóródik az intézményekben, mert nem testesül meg egyetlen személyben, mert mindenütt jelen van és nincsen sehol, olyan, mint valami láthatatlan és fojtogató gőzpermet, mely elvegyül a nemzeti éghajlattal. Az embert ingerli, szenvedünk tőle, panaszkodunk rá, de nem tudjuk, hogyan lépjünk föl ellene. Ezért aztán többnyire hozzászokunk és belenyugszunk, mert amit az ember nem lát, azt nem lehet igazán gyűlölni.
Az egyeduralmi rendszerben viszont a zsarnokság rendkívül sűrű, tömör, megfogható halmazállapotban mutatkozik. Egy emberben, egyetlen emberben személyesül meg: kihívja a szenvedélyes gyűlöletet.

1916. június 25. vasárnap (300-301. oldal)

Szürke_Medve>!

A „balti bárók”… fokozatosan kezükbe kaparintottak minden magas udvari méltóságot s a hadsereg, a közigazgatás és a diplomácia vezető állásait. A balti tartományok feudális kasztja adja százötven év óta a cárizmus leghűségesebb kiszolgálóit, reakciós céljainak legfélelmetesebb megvalósítóit. A balti nemesség vitte diadalra az autokrata abszolutizmust az 1825-ös felkelés szétzúzásával; ez a réteg nyomott el mindennemű liberális vagy forradalmi kezdeményezést, ennek a rétegnek volt a legnagyobb szerepe benne, hogy Oroszországból hatalmas rendőri hivatalnokállam lett, furcsa ötvözete a tatár despotizmus és a porosz fegyelmezés módszereinek; ez a réteg a rendszer fő tartópillére.

47. oldal, 3. fejezet, 1914. augusztus 11. kedd

Kapcsolódó szócikkek: balti bárók · Baltikum · német · Oroszország
kaporszakall>!

Nincs még egy civilizált ország, ahol a nő társadalmi helyzete oly nyomorúságos, oly elmaradott volna, mint az orosz vidéken.
E tekintetben egybehangzóak a tanúbizonyságok. A falusi életet ábrázoló regényírók mind egyformán mutatják be a parasztasszonyokat: az asszony végzi a legnehezebb munkát, alávetett helyzetben van a családban, kimerítik terhességei és betegségei, rákényszerítik a legszörnyűbb bujaságokat, állandóan szidják, s minden ürüggyel ütik-verik. Ezeknek a leírásoknak a pontosságát tanúsítják azok a legszélsőségesebb erőszakos bűntettek és fajtalanságok, amelyek a bírósági krónikákban olvashatók.
Falun a nemi erkölcs rettenetesen alacsony színvonalon van. A családfő jogot formál magának minden nőre, aki a házában él. A hosszú téli éjszakák, a világítás hiánya, a lakások kicsinysége, a lakók összezsúfoltsága elősegíti a legszégyenletesebb paráználkodást. Mindennapos például a családfő, a domhozjain, és a menye, a sznoha közti vérfertőzés, amikor a fiatal férjet katonának hívják be vagy a városban dolgozik. Ez a kapcsolat annyira elterjedt, hogy külön szóval – sznohacsesztvo – jelölik. Lótnak és lányainak, Rubénnek és Baaláthnak, Ammonnak és Támárnak bibliai fajtalankodásai mind megismétlődnek a kunyhók sötétjében. E tekintetben legalábbis megmaradtak a muzsikok patriarkális szokásai.

1916. február 17. csütörtök (252-253. oldal)

kaporszakall>!

Witte tehát egy hete érkezett meg Biarritzból, s tegnapelőtt keresett föl engem. Látogatását magyarázandó feleleveníti párizsi találkozásunkat 1905 őszén, majd minden bevezetés nélkül, fejét fölvetve, egyenesen a szemembe nézve, határozott, pontos és lassú hangon vitát kezdeményez.
– Ez a háború őrültség – mondja. – Ügyetlen és rövidlátó politikusok kényszerítették rá bölcs uralkodónkra; Oroszország csak rosszat várhat tőle. Egyedül Franciaország és Anglia remélhet valamiféle hasznot a győzelemből… Bár én a győzelmünkben is erősen kételkedem.
– Valóban, mint minden háborúnak, ennek a háborúnak a haszna is a győzelem függvénye. De ha győzünk, akkor felteszem, hogy Oroszország is bőven részesedik a győzelem előnyeiből s hasznából. Mert végül is, hadd emlékeztessem rá, a világ olyan ügy miatt borult lángba, mely Oroszországot elsőrendűen érdekli, egy szláv ügy miatt, mely nem érintette sem Franciaországot, sem Angliát.
– Nyilván balkáni tekintélyünkre céloz, szláv testvéreink megvédésének kegyes feladatára, szent keleti történelmi hivatásunkra! De hát ez divatjamúlt romantikus délibáb! Itt igazából már senkit sem érdekelnek, egyetlen komoly embert sem érdekelnek ezek a hiú és izgága balkániak, akik ráadásul még csak nem is szlávok, hanem kikeresztelkedett törökök. Hagynunk kellett volna, hadd kapják meg a szerbek megérdemelt büntetésüket. De különben is, törődtek ők vajon a szláv testvériséggel, amikor annak idején Milán királyuk meghódolt Ausztriának?… Ennyit a háború eredetéről. Most pedig beszéljünk a ránk váró előnyökről és haszonról. Mit remélhetünk? Területi nyereséget? Hát nem elég nagy már így is Őfelsége birodalma? Hát nem elég a kihasználatlan terület Szibériában, Turkesztánban, a Kaukázusban, sőt még Oroszországban is?… Meg aztán miféle területekről van szó? Kelet-Poroszországról? Hát nem túl sok német van már így is Őfelsége alattvalói között? Galíciát? Az teli van zsidóval! Ráadásul, ha annektáljuk Ausztria és Poroszország lengyel területeit, egykettőre elveszítjük az orosz Lengyelországot, mert hiszen világos: ha Lengyelország visszanyeri területi egységét, nem fog megelégedni azzal az autonómiával, amelyet ostoba módon megígértek neki; követelni fogja s el is nyeri teljes függetlenségét… Mit remélhetünk még? Konstantinápolyt, keresztet a Hagia Sophiára, a Boszporuszt, a Dardanellákat? Ez olyan őrült elképzelés, hogy nem is érdemes foglalkozni vele… De végül is, tegyük fel, hogy koalíciónk teljes győzelmet arat, tegyük fel, hogy a Hohenzollern- és a Habsburg-ház kénytelen békéért könyörögni és elfogadni feltételeinket. Ez viszont nemcsak a germán befolyás végét jelenti majd, hanem a köztársaság kikiáltását egész Közép-Európában. S egyúttal a cárizmus végét is… Arról, hogy mi következhet esetleges vereségünk után, jobb, ha nem beszélek.

1914. szeptember 12. szombat (70-71. oldal)

Kapcsolódó szócikkek: 1905 · Anglia · Franciaország · Oroszország
1 hozzászólás
kaporszakall>!

Briand végre-valahára elismeri, hogy ahhoz, hogy rábírjuk a román hadsereget a hadbaszállásra, nem Petrográdban, hanem Bukarestben kell cselekedni. Most szorongatja Bratianut, tulajdonképpen megpróbálja sarokba szorítani.
Íme a Blondel követnek küldött utasítások lényege:
A Bratianu úr támasztotta feltételeket kivétel nélkül teljesítettük. Csak az azonnali román beavatkozásnak van értéke. A megtizedelt és visszavonulóban lévő osztrák seregek elleni erőteljes támadás viszonylag könnyű feladat a románok számára, a szövetségeseknek pedig rendkívül hasznos. Ez a támadás végkép megtörné máris megrendült ellenfelünket, lehetővé tenné, hogy Oroszország teljes erejével Németország ellen forduljon, s a siker esélyével támadjon. Románia így a lélektanilag legjobb pillanatban foglalná el helyét a koalícióban, s a közvélemény előtt is biztosítaná nemzeti vágyainak bőkezű kielégítését… Döntő pillanatot élünk. A nyugati hatalmak mindeddig bizalommal voltak Bratianu úr és a román nép iránt. Ha Románia nem ragadja meg a jelen alkalmat, nem nyílik többé lehetősége, hogy valamennyi gyermekét egybegyűjtve nagy néppé váljék.

1916. július 9. vasárnap (304-305. oldal)

kaporszakall>!

Ma délután a Taurisz-park mellett elhaladtomban szembetalálkozom a börtönparancsnokság négy katonájával: kivont karddal kísérnek egy megadó, bűnbánó képet vágó, rongyos és sápadt szerencsétlen muzsikot, aki nagy kínnal emelgeti a hóban elnyűtt csizmáját. A kis csoport a Spalernaja börtön felé tart.
Szembejön velük egy egyszerű asszony; ormótlan, szőrmével bélelt, zöldes posztókabátot visel. lehúzza kesztyűjét, kigombolja a kabátját, sok vastag szoknyája ráncai közt keresgél, majd előhúz egy pénztárcát, kivesz belőle egy fémpénzt, odaadja a fogolynak és keresztet vet. A kísérő katonák közben lassítanak és félrehúzódnak, hadd tegye, amit akar.
A Feltámadás egyik jelenetének voltam tanúja, annak, amelyikben Maszlovát két őr a börtönből a bíróság épületébe kíséri, s közben odalép hozzá egy muzsik, alamizsnát ad neki és keresztet vet.
A foglyok, a rabok, az igazságszolgáltatás kegyetlen karmai közé jutottak iránti szánalom vele született tulajdonsága az orosz népnek. A muzsik szemében a törvények megszegése nem hiba, még kevésbé becstelenség; inkább szerencsétlenség, balszerencse, végzetszerű esemény, amelynek, ha Isten úgy akarja, legközelebb talán mi leszünk az áldozatai.

1915. január 29. péntek (138. oldal)

kaporszakall>!

A Nyári Park előtt körülfog a tömeg; megállítanak egy páncélautót, fel akarnak rá ültetni, hogy a Taurisz-palotába vigyenek. Egy vörös zászlót lengető hórihorgas diák kitűnő franciasággal rám kiált:
– Jöjjön, üdvözölje az orosz forradalmat! Oroszország zászlaja ezentúl a vörös zászló; tisztelegjen előtte Franciaország nevében!
Oroszul is megismétli szavait: óriási éljenzéssel fogadják. Azt felelem:
– Azzal tisztelgek a legszebben az orosz szabadság előtt, ha önökkel együtt kiálthatom: ’Éljen a háború!’
A diák őrizkedik tőle, hogy lefordítsa szavaimat. De végre a francia nagykövetség elé érünk. Némi nehézség árán, ajtónállóm energikus segítségével, sikerül kiszabadítanom magamat a tömegből, és hazatérnem.

1917. március 13. kedd (403. oldal)

1 hozzászólás
kaporszakall>!

Gurko tábornok, hogy elhárítsa az orosz vezérkarról a román összeomlásért való felelősséget, a következő jegyzéket intézte Joffre tábornokhoz:
Románia hadbalépése nem olyan körülmények közt történt, amilyeneket a haditervek szempontjából a legjobbnak ítéltünk volna. A románok elutasították azokat a megoldásokat, amelyek a mi számunkra a legkényelmesebbek, az ő számukra pedig a legelőnyösebbek lettek volna, s az erők elosztásának és a hadműveletek programjának kialakítása során féltékenyen fenntartották maguknak a követelésük tárgyát képező térséget. Ez volt az oka a csapatok nem megfelelő elosztásának, ami azután kihatott az események további menetére.
Másrészt néhány hét után rá kellett jönnünk, hogy új szövetségesünk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeinket, nem felelt meg várakozásunknak. Hadseregének felkészületlensége és ingatagsága megcáfolta az előzetes várakozásokat.
Majd amikor a Havasalföld nyugati részén a katonai helyzet kezdett fenyegetővé válni, november 27-én azt ajánlottuk a román hadvezetésnek, hogy a 9. hadsereg balszárnyán összevont erőink egy részét Bukarest felé irányítjuk, lemondva így az offenzíváról, amelyet ezekkel az egységeinkkel terveztünk. A román hadvezetés azonban azzal a kifogással, hogy nem tud megfelelő vasúti szállítóeszközöket biztosítani, elutasította közvetlen segítségünket, s azt kérte, hogy a 9. hadsereg indítson támadást a Kárpátokon át Csíkszereda irányában.
Ettől fogva nagyon kevés idő telt el a román hadsereg váratlan összeomlásának pillanatáig, mely akkor következett be, amikor az ellenség átkelt a Dunán… Az orosz csapatok nem tudták megakadályozni a visszavonulást, tábornokaink így kénytelenek voltak kiüríteni bizonyos területeket…

1916. december 26. kedd (363-364.oldal)

kaporszakall>!

Ma reggel, hatvanhatodik életévében, hirtelen meghalt Witte gróf. Agydaganat végzett vele.
Megsürgönyzöm a hírt Delcassénak, s még hozzáteszem:
A cselszövény tűzfészke hunyt ki vele.

1915. március 13. szombat (155. oldal)


Hasonló könyvek címkék alapján

Barta Róbert (szerk.) – Takács Bálint (szerk.): Földváry László első világháborús hadinaplója
Henry Kissinger: Diplomácia
Ken Follett: A Titánok bukása
Alexander Watson: Az erőd
Theresa Révay: Párizs fehér fényei
Helen Rappaport: A Romanovok utolsó napjai
Henri Troyat: Raszputyin
H. M. Hvosztov – L. I. Zubok: A legújabb kor története
Müller Rolf – Takács Tibor – Tulipán Éva (szerk.): Terror 1918–1919
Ifjabb Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra: Napló 1917–1922