A ​vakok 23 csillagozás

Maurice Maeterlinck: A vakok Maurice Maeterlinck: A vakok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​fehér teret sötétség váltja fel, az éjszaka árnyai közül tizenkét arc tűnik elő. A vakok (Les Aveugles) c. dráma tizenkét vak ember párbeszéde, akik egy erdőben várják vezetőjük visszatérését. A furcsa hangulatú színpadképben, melyben a nézőtér és a színpad közötti határokat a sötétség számolja fel, egy különös, érzékeinket is kihívás elé állító fantázia elevenedik meg. A valóság és virtualítás ötvözéséből születő hatás egyszerre lenyűgöző és hátborzongató.

Nem tudják, hol vannak, a vezetőjük – a pap – egy szigeten hagyta őket, csupán távoli, ismeretlen hangokat hallanak, éhesek, álmosak, egymást sem ismerik, nem látnak. Egy ijedt nyáj, pásztor nélkül. Egy hely, amely a semmivel rokon, kevés a támpont, egyedüli bizonyosság a létezés. Ám kis idő után minden biztos támasz kezd bizonytalanná lenni, a hangok, a testi érzések, a társak. Végül önmaga azonossága is megkérdőjeleződik a magára hagyottnak. Körülbelül ez a tér lehet az időtlenség és örökkévalóság síkja, ahol… (tovább)

Eredeti cím: Les Aveugles

Eredeti megjelenés éve: 1890

>!
Pán, Budapest, 1921
58 oldal · Fordította: Marquis Géza · Illusztrálta: Jaschik Álmos

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Geo>!
Maurice Maeterlinck: A vakok

Mindaddig azt hittem nem tetszett, míg rá nem jöttem, olvasás után olyan érzés, mintha vakon látnám a világot. Nagyon szürreális élmény volt.
A drámabeli vakokat mintha az olvasó is vakon figyelné, mintha nem is látná, csak érezné őket ebben a baljós sötétben, ami körbelengi a tájat. Aztán az olvasónak felviláglik a szeme, vége a darabnak, és még mindig azt érzékeli, hogy vak. Ott ül a szobájában a kanapén, zúg a ventillátor, mennek az autók, de vak. Még valamit nem lát, valamit nem vesz észre, az életéből még valami hiányzik, valami érzék, valami tapasztalás…
És Maeterlinck meghagyja ebben az állapotban olvasóját, nem siet segítségére, hagyja, hogy maga döbbenjen rá, milyen kiszolgáltatott ily vakon a sorsnak, életnek, szerencsének.

3 hozzászólás
deaxx>!
Maurice Maeterlinck: A vakok

Szokatlan – abban az értelemben, hogy egy drámát nem így képzelek el. Hála a leírásoknak, pontosan láttam magam előtt a színpadot, az elrendezést, és iszonyú groteszk kép tárul elénk – gondolom tudatosan. Horror-szagú az egész. Maguk a szereplők sokfélék, de közös bennük, hogy nem látnak, és itt lehet a vakságot sokféleképpen értelmezni.
Tetszett, de el tudtam volna viselni, ha picit hosszabbra sikerül, többet megtudunk a szereplőkről (ilyen rövid drámát én még nem olvastam).

Syssy922>!
Maurice Maeterlinck: A vakok

Már az eleje érdekesen kezdődött. Az elejétől kezdve érdekelt, de aztán kezdtem megunni, mert semmi nem történt. A végén azt hittem, hogy talán történni fog valami, de ha történt is, én nem jöttem rá, hogy mi. Még szerencse, hogy ilyen rövid volt, mert ha ezt hosszabban kellett volna olvasnom, akkor biztos, hogy kiakadok. Lehet, hogy nekem nincs olyan kifinomult stílusérzékem, vagy akármi, de akkor sem értem, hogy az ilyeneknek mi értelme van.

Toncsi>!
Maurice Maeterlinck: A vakok

Pozitív, hogy nem hosszú. Viszont az egész lógott a levegőben, cél nélkül. Kicsit Godot-ra várva utánérzetem volt, csak rosszabb kiadásban.


Népszerű idézetek

kolozsvari30>!

Vak lány: Az emlékek kitisztulnak, ha az ember nem gondol rájuk…
Első vakon született: Nekem nincsenek emlékeim…

Katalin_Lutor>!

Honnan tudhatnánk bármit is, ha egyszer szegény szemünk halott?…

lulu654>!

A LEGÖREGEBB VAK ASSZONY Én néha azt álmodom, hogy látok…
A LEGÖREGEBB VAK Én meg csak akkor látok, ha álmodom…


Hasonló könyvek címkék alapján

Braun Róbert (szerk.): Nobel-díjas írók antológiája
George Bernard Shaw: Pygmalion
Jean-Paul Sartre: Drámák I-II.
Albert Camus: Caligula / Félreértés
Eugene O'Neill: Utazás az éjszakába
Jean-Paul Sartre: Az ördög és a jóisten
Eugene O'Neill: Amerikai Elektra
Luigi Pirandello: Az ember, az állat és az erény
Bjørnstjerne Bjørnson: A csőd
George Bernard Shaw: Hét színdarab