Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Liliom és oroszlán (Az elátkozott királyok 6.) 99 csillagozás
A Liliom és oroszlán Az elátkozott királyok sorozat utolsó könyve. A szinte véletlenül uralomra kerülő első Valois-király, VI. Fülöp udvarában kivirágzik a lovagi élet. Robert d' Artois tovább harcol ősi birtokáért, méreggel, okirathamisítással, vízbefojtással – majd menekülnie kell. Közben Angliában Mortimer régens uralma ellen a főurak a kiskorú III. Edwarddal szövetkeznek. Mortimert meggyilkolják, a gyermeket váró Izabellát pedig száműzik. A nyughatatlan Robert d' Artois rábeszélésére III. Edward, anyja, Izabella jogán, igényt emel a francia trónra. Ezzel el is indul a százéves háború.
Eredeti cím: Le Lis et le Lion
Eredeti megjelenés éve: 1960
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Századok - emberek Európa
Enciklopédia 1
Kedvencelte 10
Most olvassa 1
Várólistára tette 29
Kívánságlistára tette 15

Kiemelt értékelések


Ennyi volt, letudtam ismételten ez a sorozatot. Kicsit mindig hiányzik a végén az igazi happyand, kiderült, hogy végül is Robert volt az író nő szíve csücske (nekem is) és ezzel le is van tudva, már nincsenek kalandok és remények, vagy ha vannak gyorsan véget is érnek.
Közel kétezer oldalon keresztül követjük az eseményeket és ez tényleg nem lehet minden egyenletesen tökéletes mintha a végére elfogott volna az energia és a mesélőkedv.
Talán nem véletlen, hogy a még egy rész sokkal később készült, most ki is hagyom, ennyi elég volt Francia történelemből.


Már az előző résznél is azt éreztem, hogy egyre kevésbé köt le a történet és ez most hatványozódott. Nem tudom, hogy egyszerűen besokalltam már tőle, hiszen egyhuzamban olvasom végig a sorozatot, vagy pedig tényleg egyre unalmasabb lesz. Egyre több benne az unalmas leírás, kevesebb a párbeszéd, úgyhogy azt hiszem, az írásmód megváltozásával van a problémám, ugyanis a sorozat első négy részénél egyáltalán nem éreztem ezt. Lehet, hogy a végére maga az író is belefásult már kicsit az írásba… Sajnálom, mert a legelső részeket imádtam, szomorú, hogy ilyen szájízzel fogom befejezni a sorozatot. Főleg, hogy az utolsó résznek az értékelései sem túl kecsegtetőek. De ne igazolódjon be a félelmem…


Rövid értékelés a hat kötetről (tudom, hogy van hetedik, de ennyit kaptam kölcsön), hogy ne hagyjam szó nélkül.
Szeretem a történelmi regényeket, ezt előre kell bocsátanom.
Viszont Druon kötetei nem túl pörgősek, a történés sokszor három mondat egy kötetre lebontva. Tagadhatatlan, hogy a karaktereket sikerült élővé varázsolnia, sokszor megnéztem Wikipédián, hogy igaz-e, amit a szereplők gondolnak egymásról (így aztán ki is ábrándultam, hogy a szépnek mondott Klemencia ugyan mit fanyalog új férje láttán, szerintem ő sem volt egy főnyeremény – persze más volt akkor az ideál, illetve a kép is torzíthat).
Akkor kapott el igazán, amikor olyasmiről volt szó, amibe jobban bele tudtam élni magam. Például mikor egy új királynő megérkezik ismeretlen férjéhez egy ismeretlen országba. Amikor viszont amellett érveltek, hogy ki legyen a régens és miért, az untatott.
Nem önszántamból olvastam el a köteteket, és szerintem nem jókor, így a hiba abszolút az én készülékemben van.


Ez volt az egyik kedvencem a sorozatból. Az intrikák folytatódnak. Mennyi gonoszság: hamisítás, hamis eskük, gyilkosság… Mennyi különféle halál: mérgezés, mérgezés hátán, boszorkányos praktikák, jól-rosszul sikerült lefejezések, akasztás, nyíllövés, pestis…
Hihetetlen, hogy hogyan képes egyetlen ember hosszú-hosszú évtizedekre lángba borítani Európát.


Több udvari eseményre számítottam. Unalmas volt számomra az első negyed rész, túl sok volt a politika, amikor régenst választottak. A politika ugyanolyan maradt az idők folyamán. A könyv nagyobb részét Mahaut és Robert az ősi birtokért való harca teszi ki. Érdekes és izgalmas rész az okiratok hamisításának folyamata. Sokat megtudhatunk a pecsétek használatáról. A fülszöveg és az eddig olvasott lovagregény alapján romantikus lovagtornákat képzeltem. Itt is más a valóság. A maga valójában mutatja be a tornákat, ami inkább páváskodás és erőfitogtatás volt a nemesek számára. Túl költséges is volt az udvar számára, azért is tiltotta be a király. Fokozatosan vezet a száz éves háború kirobbanásának okához.


Több jele is van annak, hogy ez már a vég kezdete – gyakorlatilag 1-2 szálra szűkül a történet, és egyre jellemzőbbé válik a leíró elbeszélés a cselekmények helyett, de számomra ez sosem jelentett gondot, ha a leírás stílusa eléggé magával ragadó. Nos Druonnál fel sem merül, hogy ne izgalmasan írna, így ezt a kötetet is nagyon élveztem. Az egyetlen probléma vele, hogy már csak egy van hátra…
Népszerű idézetek




Minden emberi lény közös tévedése, hogy azt hiszi: a hozzá közelállók épp annyi fontosságot tulajdonítanak személyének, mint amennyit ő maga. Holott mások – feltéve, hogy nem fűződik hozzá egyéni érdekük – gyorsan elfeledik a velünk történteket, de ha nem is feledték el, az emlék korántsem olyan súlyos jellegű, amilyennek mi képzeljük.
146. oldal




Ha valaki elindul a hazugság útján, mindig azt hiszi hogy az út rövid és könnyű lesz. A kezdeti akadályokat könnyedén, sőt, bizonyos élvezettel küzdi le, de az erdő csakhamar sűrűbbé válik, az út homályába vész, és mocsarakba torkolló ösvényekké ágazik; az ember minden lépésnél megbotlik, besüpped vagy megfeneklik, ingerült lesz, erejét felesleges mozdulatokkal fecsérli el, amelyek mindegyike újabb óvatlanságnak minősül.




Születésekor minden ember egy apró vagy fontos feladatot kap, amelyet általában nem ismer, és amelynek elvégzésére természete, felebarátaival való kapcsolatai, életének buktatói tudtán kívül, de egyszersmind a szabadság látszatával serkentik. Robert d'Artois tűzbe borította a nyugati világot: feladatát elvégezte.
318. oldal




Hogy időt nyerjenek, és hogy az egyes jelöltségeket oly lassan mozdítsák előre, amennyire csak lehetséges, az elzárkózott bíborosok mindegyike egyféleképp okoskodott: „Arra fogok szavazni közülünk, akinek semmi esélye nincs, hogy megválasszák!”
Az isteni sugallatnak olykor különös kerülői vannak! A bíborosok, in petto, oly jól egyetértettek annak a személyében, akinek a legkevesebb esélye volt, aki nem lehetett pápa, hogy minden szavazólapon ugyanaz a név volt: Jacques Fournier neve, akit „fehér bíborosnak” neveztek, mert még mindig cisztercita csuháját viselte. A bíborosok, a nép, amikor bejelentették a választás eredményét, sőt maga a megválasztott is, mind egyaránt meglepődtek.
A sorozat következő kötete
![]() | Az elátkozott királyok sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné 83% ·
Összehasonlítás - Robert Merle: Jó városunk, Párizs 90% ·
Összehasonlítás - Robin LaFevers: Sötét diadal 92% ·
Összehasonlítás - Christie Golden: Assassin's Creed – Eretnekség 92% ·
Összehasonlítás - Juliette Benzoni: A királyért 83% ·
Összehasonlítás - Juliette Benzoni: Ravaillac kése ·
Összehasonlítás - Bíró Szabolcs: Lángmarta dél 94% ·
Összehasonlítás - Gál Dorina: Aranyszív 90% ·
Összehasonlítás - Anatole France: A Lúdláb Királynő ·
Összehasonlítás - Juliet Grey: Királyné lettem 85% ·
Összehasonlítás