Franciaország ​nőstény farkasa (Az elátkozott királyok 5.) 91% 117 csillagozás

Az előző kötet lezárása akár sorozatzárónak is jó lett volna. A könyv elején örültem is, mert azt gondoltam, eltávolodtunk Franciaországtól, Károly és Valois udvarától, és ebben a kötetben Angliáról fogok csak olvasni. Mikor rájöttem, hogy nem így lesz, megtört kicsit a lendületem off. spoiler
A majdnem egy hónapos kihagyás után visszatért a sorozat eleji lendület, ez a rész is olvastatta magát. A szereplőgárda felfrissült, de visszatért mindenki más is, aki él még.
A szerző hozta a megszokott színvonalat, ármánykodást, csavarokat, elmélkedéseket.

Kicsit keszek-kusza.
Károlyt nem tudom megkedvelni a feleségéről pedig semmi nem derült ki. Robert még mindig nagy medve és a kedvenc szereplőm.
Izabella pedig megérdemli a sorsát, alapból nagy alamuszi nyuszi a házasságtörés csak akkor elítélendő ha más követi el. Anglia királyától pedig szó szerint kiráz a hideg és ez nem a mássága miatt történik.
Érdekes rész mégse varázsol el annyira mint az eddigiek.

Huh, rendesen megszenvedtem az elejével! Nem tudom, hogy a történet eleje sikerült-e rosszabbul a többihez képest vagy pedig kicsit megcsömörlöttem már így egyhuzamban olvasva az 5. résznél, mindenesetre kicsit sok idő volt, mire az első 150-200 oldalon átrágtam magam. Utána viszont ismét elkapott a gépszíj, a második felét, ahol beindultak az események, már rekordsebességgel olvastam az első feléhez képest. Mégis kicsit úgy érzem, kilóg ez a rész a sorozatból, furcsa volt Angliában felvenni a fonalat az előző kötetek után. És a vége, az utolsó fejezet… Hát, azt kihagytam volna. spoiler

Ez a kötet valahogy nehezen indult. Az első részt jóval szárazabbnak találtam a korábbiakhoz képest. Ráadásul érdekelt volna Hosszú Fülöp uralkodásának 5 éve is a prológusban leírtaknál terjedelmesebben. Aztán a második résztől újra belerázódtunk a nemesebbnél nemesebb hölgyek és urak gondolataiba, érzéseibe és az udvari intrikákba. Onnantól ismét élveztem az olvasást, megörültem a régi ismerősöknek, sajnáltam kedvenc szerelmespáromat spoiler, drukkoltam Izabellának és seregeinek és elborzadtam a Despenserek és II. Edward halálának módján. Természetesen a következő kötetet is kíváncsian várom

A kötet Szép Fülöp lányáról, Izabelláról szól. Őt a jövendő angol uralkodóhoz, Edwardhoz adják feleségül. A házasság célja a brit-francia ellenségeskedés lecsendesítése volt. De pont az ellenkezőjére kerül sor.
Bepillantást nyerünk az angol királyi ház mindennapjaiba, ami szintén nem mellőzi az intrikát, a rosszindulatot. Jó tettel nemigen találkozunk, a jó szó még nagyobb ritkaság. Embereket börtönöznek be és végeznek ki sokszor alaptalanul.
Izabella és Mortimer II. Edward megbuktatására készül. A terv sikerül, a király rabságban, szörnyű módon hal meg.
Megvalósul Izabella álma, fia, III. Edward az új uralkodó. De az események nem mindenkor úgy alakulnak, ahogy ő előre kiszámította. Saját fia határoz szigorú felügyelete felől, társát, Mortimert kivégezteti. S kezdetét veszi a százéves háború is.
Igazi rokonszenvet – kivéve Guccio-t – nem igazán éreztem a szereplők iránt. Tetteiket pusztán a hideg számítás és a bosszú irányítja. Érdekes volt párhuzamot vonnom a Rettenthetetlen Izabellája és a könyvben szereplő Izabella között. A filmbeli királyné sokkal rokonszevesebb.
Minden borzalma ellenére a könyv tetszett. Vajon a valóságos események vagy az író által megfogalmazott cselekmény a rémísztőbb?

Druonnak ismét sikerült elvarázsolnia. Tavaly, az előző kötet elolvasása után, azt mondtam, hogy az volt addig a sorozat legjobb része. De most javítanom kell magamat: ez a kötet a legjobb! (És még hátravan egy!) Nem tudom, hogy mivel képes ezt elérni. Elkezdem olvasni a regényt. Az első oldalakon még képes voltam némi távolságtartásra a szöveggel szemben, de a második fejezet után már önfeledten élveztem. És még mi lett volna, ha nem ismerem az események alakulását, a történelmi személyek sorsát?!
Érdekes, hogy az egész regényt valami furcsa melankólia lengi be. Nem erősen, nagyon halványan, de ott van. Vagy csak én éreztem így?

Ezt most valahogy nem sikerült átélnem, pedig egyáltalán nem volt vele semmi baj. Az egy csillag levonás nem a könyvnek szól, hanem az olvasmányélménynek. Most valamiért nem tudott lekötni, lassan haladtam vele. Őszi könyvdepresszió, vagy miszösz.
Mindenesetre, Izabellát eddig csak angol oldalról ismertem, ahol ugye nem túl népszerű, francia szemmel sokkal szimpatikusabb alak, persze, megvannak a maga hibái, mint mindenkinek. Továbbra sincs kedvenc szereplőm a történetben, senkit nem zártam igazán a szívembe, igaz a történelmi személyeknek nem az a dolguk, hogy a szívünkbe zárjuk őket…

Bámulatos, ahogyan az író összegyúrta élvezetes regénnyé a sok történelmi adatot. Ebben a részben II. Edward uralkodását és bukását mutatja be, de Izabella királyné révén Párizsba is visszarepít, így a francia udvarba is beleshetünk. II. Edward gyenge jellem, így tanácsosai irányítják, felemelik és el is tiporják. Szánalmas, sajnálnivaló fogságban levő idejében. Kemény politikai csatározások helyszíne volt a királyi udvar abban a korban, gyakran változtak az udvari befolyások. Az adott események az adott érdekek szerint alakultak, eléggé gyakran.

Igazából a maximális csillaggal illettem ezt a részt is, mert nagyon megfogott ez a sorozat, de őszintén szólva, ez a rész tetszett a legkevésbé. Az is lehet, hogy az én lendületem fogyott el, mert szinte faltam az előző részeket. Lehet, hogy nem volt baj, hogy egy kicsit eltávolodtunk a francia udvartól, mert eléggé mérges voltam mindenkire a korábbi események miatt. Két szereplő mindig fejtörést okoz, kifejezetten sajnáltam, hogy spoiler, Robert viszont a teljesen megvetett figurából most a kevésbé irritáló oldal felé közelített. Mahaut grófnővel vitájuk az egyik jelenetben szenzációs! Guccio és Marie párosáért sajog szívem.

Szerettem is meg nem is… Igazából a számomra kedves szereplőket félreállították. Talán emiatt vannak ambivalens érzéseim.