Az ​országvesztő (Az elátkozott királyok 7.) 62 csillagozás

Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő Maurice Druon: Az országvesztő

Az ​elátkozott királyok című sorozat folytatása. Javában dúl a százéves háború. Gyengekezű, szeszélyes, lobbanékony, szenvedélyén uralkodni nem tudó király kerül Franciaország trónjára: II. János, akit Jó Jánosként is emlegetnek, bár ha valaki, ő egyáltalán nem szolgált rá erre a jelzőre. Néháy év alatt szétzülleszti az országot: miközben Edward angol király és Navarrai Károly egyre nyilvánvalóbban szövetkeznek ellene, neki csak egy dolgon jár az esze: miként álljon bosszút szeretője, Spanyol Károly meggyilkolásáért. A regény egyik legemlékezetesebb fejezete a roueni lakoma: a király rajtaüt a vidáman lakmározó urakon, és nagy vérfürdőt rendez köztük. Szeszélyes birtokadományaival, illetve birtokelkobzásaival csaknem az egész nemességet maga ellen hangolja, de még így is további baklövések sorozatára van ahhoz szükség, hogy Edward, a Fekete Herceg, vígan végigrabolhassa az országot , sőt 1356-ban Poitiers-nél hatezer emberével tönkreverje a huszonötezres francia sereget, és… (tovább)

Eredeti cím: Quand un roi perd la France

Eredeti megjelenés éve: 1977

>!
Partvonal, Budapest, 2014
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155283529 · Fordította: Kamocsay Ildikó
>!
Európa, Budapest, 2006
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630781255 · Fordította: Kamocsay Ildikó
>!
Európa, Budapest, 2000
298 oldal · ISBN: 963076752X · Fordította: Kamocsay Ildikó

1 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 25

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Erzsébet_Szászi
Maurice Druon: Az országvesztő

Ez a kötet meglehetősen kilóg a sorból. a korábbiakban egyenesen a dolgok sűrűjébe csöppentünk, közvetlenül részesei voltunk a kisebb-nagyobb cselszövéseknek, intrikáknak. Ebben a részben Périgord bíboros elbeszéléséből ismerjük meg a történelmi eseményeket, amelyek így kissé száraznak, iskolaszagúnak tűnnek. A bíboros saját utazásával kapcsolatos kiszólások pedig kifejezetten zavaróak néhol. Ráadásul ebben a részben viszonylag sok a háború, csataleírás és jóval kevesebb van személyes történés. Az összes megismert francia király és főúr közül pedig Jó János a legunszimpatikusabb.

>!
Doro
Maurice Druon: Az országvesztő

Szerintem tökéletesen más, de egyáltalán nem rossz folytatás ez. Változik a mesélői szemszög, de hát jó pár év telt el, míg Druon rászánta magát és a korábbi hat kötet után a hetediket is megírta. A narrátor cseréjében semmi kivetnivalót nem találok, főleg nem úgy, hogy az író nagyon jól imitálta az élő elbeszélés folyamát, ahogy a bíboros néhol elkalandozik a témától, asszociál eseményekre, vagy épp ahogy a hétköznapi élet eseményeire reagál (hozzanak parazsat, miért zötyög úgy a hintó, stb).
Nekem a hatodik kötetben sokkal jobban kavarogtak már a szereplők, mint itt.
Összességében tetszett.

12 hozzászólás
>!
mariannkiss1980 P
Maurice Druon: Az országvesztő

Nem tudom, hogy mi változott meg az első hat rész olvasása óta, de ezt most nagyon élveztem. Lehet hogy az elbeszélő személye, a korábbi részekben is szerettem Périgord bíborost, vagy a történet alakulása okozta, de ez a rész nagyon, de nagyon jó volt. Az első rész hangulatát idézte, ami számomra elveszett a későbbi részekben. Érdemes volt visszatérni a sorozathoz, sőt lehet, hogy egyszer újraolvasom az egész sorozatot is.

>!
vöri P
Maurice Druon: Az országvesztő

Furcsa, de nekem ez a kötet tetszett a legjobban a sorozatból, pedig ez inkább csak a +1-ik kötet, és nem szervesen kapcsolódik az előzőekhez. Vontatottabb-e, nehezebben emészthető-e, mint a többi? Naná! Engem ugyan nem zavart, mivel Druon remek elbeszélő, és ez az egyetlen kötet, amit újra akarok olvasni. Mivel az 1-6 kötetekben sem lehetett igazán közel érezni magunkhoz egyik szereplőt sem, így nekem nem igazán hiányzott ez sem, és sokat derültem Périgord bíboros megfogalmazásain, meséin – ha legközelebb olvasom, biztosan kiírom a kedvenc idézeteim belőle.
Mindenképp ajánlom az egész sorozatot mindenkinek, aki szereti a történelmi témájú könyveket! :)

2 hozzászólás
>!
esztiyay
Maurice Druon: Az országvesztő

Igazán nagy gond van akkor, ha az olvasó azt kérdi magában: szükség volt erre a regényre egyáltalán? Én néha hasonlóan éreztem olvasás közben, pedig nagyon akartam szeretni a regényt, már csak az alacsony százalék miatt is (nem akartam elhinni, hogy ilyen nagy szakadék lehet a sorozat első hat és az utolsó tagja között).

Az egész narrátor- és szemszögváltás hirtelen jött, persze nem lett tőle rosszabb a regény, de így olyan, mintha nem is az erdeti sorozatba illeszkedne. Nekem inkább tűnt a hatodik rész befejezésének egy B-változatának. Végül is pár szóban össze lett foglalva ott Az országvesztő tartalma nagy vonalakban.
A megszokott, kiismert szereplőink nem tértek vissza, helyettük kaptunk egy rakat új alakot, akiknek a gondolatait ugye csak egy bizonyos ember tolmácsolásából ismerhettük meg.
Périgord bíboros mindenről tud, mindenről van véleménye és mindent kritizál. Nem volt nekem annyira szimpatikus, mint amilyennek Druon szánhatta. A szerző szócsöveként bíborosunk persze elítél mindent, ami rossz, még akkor is, ha így kissé hiteltelen képet fest magáról – a középkori emberről.
Persze nem csak a negatívumokat akarom kiemelni a regényből. A közepe felé a kivégzéses jelenet már-már a korábbi részek izgalmát és színvonalát hozta. Csakhogy bíborosunk nem is volt jelen, amikor az eset történt, és ez az egésznek kétes értelmet ad. Szerettem a bíboros bölcs megjegyzéseit is az uralkodásról és arról, hogy milyen egy jó uralkodó, de kicsit már úgy éreztem, mintha egy királytükröt olvasnék. Périgord bíborosnak inkább a királyi trónra kellett volna áhítoznia, mint a pápaságra, szerintem az még jobban ment volna neki!

Összességében nem annyira rossz regény ez, mint ahogy elsőre tűnhet a százaléka alapján, a sorozat többi tagjához képest. Bár a történetet nagyjából ott folytatja, ahol az előző kötet – kis kitérővel – abbahagyta, én mégse nevezném feltétlenül Az elátkozott királyok tagjának. Hiszen eleve, II. Jánost nem átkozta el senki, apjával együtt a saját hibáikból kifolyólag veszejtették el Franciaországot – hogy aztán pár évtized múlva az ország újra feléledjen.

>!
Avelox
Maurice Druon: Az országvesztő

Sajnos érződik rajta, hogy később íródott, nincs benne az a lendület ami a korábbi kötetekben. Nem volt a „ezt nem tudom letenni” érzésem. Kár, pedig nagyon lelkes voltam mikor megvettem.

>!
A_S1M0N
Maurice Druon: Az országvesztő

Anno még a Trónok Harca 5. kötetének befejezése után kezdtem el keresni hasonló művet, aztán az egyik fórumon nagyon ajánlották Maurice Druon sorozatát, amire maga Martin is úgy hivatkozott, mint a „valódi trónok harca”, és milyen igaza is van!
Így hát beszereztem mind a hét könyvet, és nem bántam meg!

Remek történelmi regény, bár valamelyik rész előtt elkövettem azt a hibát, hogy rákerestem 1-1 szereplőre, így sikerült 1-2 dolgot elspoilereznem magamnak. :D

Az egész sorozat nagyon tetszett, a szereplők között mindenki megtalálhatja azt, akiért szoríthat, a cselekmény jól megírt, remekül keverednek a valós és kitalált események, személyek.

3 hozzászólás
>!
Fanni_Dorottya
Maurice Druon: Az országvesztő

Alig bírtam követni az eseményeket, annyira megzavart ez az elbeszélésmód. A kiszólások, amik életszerűbbé tették az elbeszélést, kizökkentettek. Hiányzott az első 6 kötetben megismert hangnem, a történelmi jegyzetek, az eddigi szereplők… (hiszen most nagyrészt azoknak unokái, vagy legalábbis gyermekei szerepeltek, akiket nem mutattak be megfelelően, emiatt csak kapkodtam a fejem, soha nem tudtam, hogy az 500 Fülöp/Károly/Johanna közül melyikről van éppen szó…és akkor a nevek magyarításáról már ne is beszéljünk. Akik az előző részekben még Jean vagy Charles néven kerültek említésre, hirtelen Jánossá és Károllyá váltak, sőt, még ezen a könyvön belül is váltakozott a megnevezésük)
A sorozat nagyon tetszett, meghozta a kedvem a történelemtanuláshoz, és megsokszorozta szegényes tudásomat Franciaországról. Csak ez az utolsó rész ne ilyen lenne…

>!
blianhun
Maurice Druon: Az országvesztő

Aki az előző hat részt olvasta, ezt se hagyja ki, ez is nagyon jó!
A hét kötet alatt megszázszoroztam a tudásomat a 14. századi Franciaországról, amellett, hogy végig jól szórakoztam. Csak ajánlani tudom!

>!
Swoosh
Maurice Druon: Az országvesztő

Nem fogom külön értékelni a sorozat mindegyik részét, de tetszett a sorozat.
Nem James Clavell szint de jó volt.
Nagyon hosszú is, annyira, hogy itt az utolsó részre elfogyott az ereje úgy néz ki, mert ide csak egy hosszú monológ jutott, ez nagyon gyengus lett.


Népszerű idézetek

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Természetes dolog, hogy a magas állásokban az emberek meggazdagszanak, különben senki sem vállalná a hivatallal járó fáradalmat és kockázatot. De nem szabad tisztességtelenné válni s a közvagyont dézsmálni. És főleg értenie kell a dolgát annak, aki magas hivatalt vállal.

65. oldal

1 hozzászólás
>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Bizony, öcsém, öregember társaságában hozzá kell szoknia, hogy többször hallja ugyanazt a történetet. Nem azért, mintha az agyunk felhígulna öregkorunkra, hanem mert tele van emlékkel, melyek a legkülönfélébb külső ingerek hatására váratlanul felélednek. Ifjúkorunkban képzeletünk tölti ki az eljövendő időt; öregkorunkban emlékezetünk alkotja újra a múltat. Végül is a kettő ugyanaz…

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék · emlékezet · képzelet
>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Intrika nélkül, kedves öcsém, nincs királyi udvar. De szervezkedés, összeesküvés csak a gyönge királyok udvarában van, akiket valamilyen bűn vagy betegség elgyengít. Szerettem volna látni, hogy valaki összeesküvést sző Szép Fülöp udvarában! Senki sem mert volna ilyesmire vetemedni, de még csak eszébe sem jutott senkinek. Ami persze nem jelenti azt, hogy erős királyok eleve védve vannak az összeesküvéstől; de ilyenkor az összeesküvők árulók. A gyenge uralkodók udvarában viszont becsületes emberek válnak összeesküvőké.

60. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

A pokol… Jótevőm, XXII. János, az első pápa, akit szolgáltam, nem hitt a pokolban, illetve azt hirdette, hogy üres. Túl messzire ment. Ha az embereknek nem kellene többé félniük a pokoltól, mivel kényszeríthetnénk őket arra, hogy alamizsnát adjanak, penitenciát vállaljanak, s pénzen váltsák meg bűneiket? Pokol nélkül az egyház becsukhatná a boltot. Tagadása a nagy öregnek egy hóbortos ötlete volt. Tanúsítanunk kellett, hogy visszavonta a halálos ágyán. Én ott voltam mellette…

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pokol
>!
Sándor_Langer_Pudingman P

A közvélemény! Néhány firkász, aki tinta helyett epébe mártja a tollát; néhány erénycsősz, akit az ördög küldött hogy viszályt szítson az egyházban. Egyiket egy jól irányzott kiátkozással lehetne elhallgattatni, a másikat ranggal vagy egyházi javadalommal, mert a felháborodást gyakran az irigység táplálja; amit a világ bűnéül felrónak, többnyire csak az, hogy nekik túl kicsiny hely jutott benne. Nézze csak meg Petrarcát, akiről az auxerre-i püspökkel beszélgettem a minap. Kellemetlen ember, de kétségkívül nagy tudású és tehetséges; hallgatnak rá az Alpok mindkét oldalán. Dante Alighieri hozta Avignonba, aki a barátja volt; számos esetben végzett jószolgálatot különféle uralkodók között. Írásaiban úgy emlegette Avignont, mint kalandoroktól hemzsegő várost, erkölcsi fertőt, ahol minden bűn virágzik, ahol a bíborosok megvásárolhatók, a pápa egyházmegyékkel és apátságokkal üzletel, a főpapok szeretőket tartanak, a szeretők meg striciket… vagyis hogy Avignon az új Babilon.

190. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dante · egyház · Petrarca
>!
Erzsébet_Szászi

Egy politikai rendszerben nem jöhet létre semmi nagyszabású és tartós, ha nincsenek olyan emberek, akiknek szelleme, jelleme, akarata gerjeszti, összegyűjti s egy közös cél felé tereli a nép energiáit.
Minden széthull, ha méltatlanok kerülnek a hatalom csúcsára. Ha lehanyatlik a nagyság, felbomlik az egység.

>!
Erzsébet_Szászi

Szánalomra méltó az a király, aki a saját népétől is fél, s uralma bizonyosan nem lesz hosszú életű.

>!
Erzsébet_Szászi

A történelem tragédiái nagy embereket teremtenek; de magukat a tragédiákat a középszerűek írják.

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Nem, semmit sem sajnálok. Ha összehasonlítom akkori önmagamat a maival, áldanom kell Istent és – szerényen, de őszintén megvallva – egy kicsit magamat is. Csakhogy Isten kezéből elfolyik az idő, és semmi sem létezik többé, mihelyt megszűnök emlékezni rá. Csak a feltámadáskor gyűjthetjük össze ismét életünk széthullt darabjait. Csakhogy a feltámadás meghaladja értelmemet. Hiszek a feltámadásban, és másokat is arra buzdítok, hogy higgyenek benne, de elképzelni nem tudom; úgy érzem, módfelett gőgösek azok az emberek, akik kételkednek a feltámadásban… bizony, bizony, többen vannak, mint gondolná… csak azért, mert nem tudják elképzelni.

164. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

És megfigyelte az arcukon azt a szent vidámságot? „Megölték testvéreinket? Isten örök békességébe fogadta őket… Minket életben hagyott? Azért, hogy minden erőnkkel tovább munkálkodjunk itt e földön… Kolostorunkat félig lerombolták? Legalább újraépíthetjük, még szebbre, mint valaha volt…”

69. oldal

1 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Az elátkozott királyok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
Yves Gandon: Jacquette a vészben
Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné
Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou
Robert Merle: Jó városunk, Párizs
Ken Follett: Az idők végezetéig
Rebecca Gablé: Fortuna mosolya
Oldřich Daněk: Megölték a királyt
Umberto Eco: A rózsa neve
Milos V. Kratochvíl: Három cseh királyné