Hód ​küldetése (Hód 2.) 84% 51 csillagozás

A szocialista hangulat továbbra is maradt, a nyomozás is izgalmas volt. Valamiért engem most nem varázsolt el annyira, mint az első, kicsit nyűgnek éreztem az olvasást. Az most is tetszett viszont, hogy Hód személyét a végéig rejtély övezi és lehet találgatni, hogy vajon hogyan épült be.

Vörös farok ide, vörös farok oda, ez akkor is ugyanolyan olvasmányos, mint amikor először olvastam.
Bár nekem ezek a hángérien dzsémsz bond sztorik inkább kalandregények, mint krimik, de elfogadom a hozzáértők szocialista krimi címkézését is, mert belefér.
Mattyasovszky történetei sohasem lesznek a krimiirodalom remekei, de igazán jól szórakoztatnak.
…és őszintén, ennél néha nem is kell több.

Szeretem ezt a korhangulatot, a történeteket, szövevényesek kellőképpen.

A rendőrség részéről ismét felbukkantak a már „megszokott” szereplők: Bana ezredes, Pintér alezredes, Zimonyi alezredes, Beck őrnagy, Beleznay őrnagy, Rozs százados, Kovács hadnagy stb. Egy-két új szereplővel is megismerkedünk az aktuális kémügyben felbukkanók személyében.
Itt is felbukkannak a nyugat és Magyarország közti vagyoni különbségek. (egy évig gyűjtenek egy kocsira nyugaton, M.o-on pedig egy évig egy tv-re)
Nem is gondolná az ember, hogy milyen bűnesetek voltak már abban az időben és milyen kiterjedt kémhálózat működött Bp-en.
Azért durva volt, hogy 2 embert megöltek, kettőt megsebesítettek a történet alatt.
Nagyon jó stílusa van M. J-nek.

A kemény krimik után (Éjféli szállítmány, Golden Gate, Az eredet), meg a görög regék között egy kis lazításnak elővettem pár Hód és Delfin könyvet (persze, nem az állatosokat:-)). A Hód küldetése kb. 50 évvel ezelőtti, gyerekkoromat idézi, volt IBUSZ, meg Ikka (valaki még tudja, mi az?), meghívólevél, Nyugat-Németország stb. A Hód-könyveket azért szerettem, mert mindig volt „beépülés”, persze, most is van, a csavar az benne, hogy nem lehet rögtön tudni, ki a beépülő kémelhárító. De azért izgalmas, ha az ember már nem emlékszik a részletekre. És minél régebbiek ezek a könyvek, annál hitelesebbek – amik már a rendszerváltás környékén íródtak, nem annyira jók, kicsit zavarosak.

Érdekes, hogy a második részt olvasom, és még mindig tetszik.
Még mindig sok a név, még mindig rejtély – másoknak –, hogy ki a Hód, ennek ellenére szerethető.
Gyerekkoromban én is írtam kis házi-krimiket. Előtte sokat elolvastam, és sokszor említettem keresztneveket, most furcsa, hogy ezt a lehetőséget a Nagyok is használják.
Jesszus, mi lehetett volna belőlem, ha túllépem a kockásfüzet határait…

Nagyon sok Hód könyvet olvastam a 80-as években, de ezt pont nem. Nagyon hasonlít a Bond történetekre, csak számomra jobban hihető. Nosztalgikus, vicces, hogy ebben éltünk. Az a bizonyos mondat illik rá, amelyik szintén ebből a korszakból, egy ikonikus filmben hangzik el. „Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.” Minden történet, úgy tűnik, hogy egyszerű, de mikor eljutunk az első harmadáig letehetetlenné válik. Tudunk mindent, Hód személye nem lehet kétséges, majd megjelenik egy másik szereplő. Az is új dolgozó. Elbizonytalanodunk. Talán mégis ő az ügynök? De nem lehet ő. Aztán az utolsó 10 oldalon kiderül, hogy mégis.

Érdekes történet volt, csak nekem egy kicsit már megmosolyogni való, ahogy a CIA próbál betörni és baromira fontos katonai gyakorlótereken kémkedni. Anyu a katonai film stúdióban dolgozott annak idején, úgyhogy tudom, hogy mentek a szuper titkos gyakorlatok annak idején, most már úgy látom, hogy felnőtt férfiak ólom katonák helyett ezzel játszottak.
Szerintem az, hogy ki volt a Hód, teljesen egyértelmű volt, viszont van, amire nem kaptam választ a történet végén sem. Szóval fél nap alatt kiolvasható langyos kis történet volt.

Nem gondoltam volna, hogy egy több mint négy évtizede megjelent kémkönyv ennyire leláncol. Az aktualitást vesztő dolgok ellenére is, szövevényes, rendkívül izgalmas, pergő történetet olvashattam. Bár még csak a harmadik Hód könyvem volt, eddig ez tetszett a legjobban. Élveztem a beleszőtt humort, az új szereplőket, és… megint félrevezettek.
Nem is lehet más, csak öt csillag.

Időutazás volt ez nekem a hatvanas évek világába.
Egyszerű stílus, mérsékelten izgalmas történet, mintha korabeli tévéfilm kockái peregtek volna a szemem előtt.