Hód ​és a lábon járó őrület (Hód 17.) 15 csillagozás

Mattyasovszky Jenő: Hód és a lábon járó őrület

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A repülő széles ívben fordult egyet, majd zökkenőmentesen talajt fogott, s a dzsippel csaknem egy időben ért Banáékhoz. A nyomozók kiugráltak a kocsikból, s körülfogták az AN-2-est, amelynek motorja leállt, s a pilóta a földre ugrott. Kemény léptekkel az elhárítás főnökéhez ment, feltolta homlokára a szélvédő szemüveget, és kihúzta magát.
– Ezredes elvtárs, Hód főhadnagy jelentem: az értékes szállítmánnyal megérkeztem. Köszönöm a fogadtatást!
Bana örömében csaknem megölelte a beosztottját, aki vidáman visszaperdült a géphez, kinyitotta az ajtót és beszólt:
– Hölgyeim és uraim, megérkeztünk. Tessék kiszállni!
Blumenstock tűnt fel elsőnek az ajtóban, és a pilótára förmedt:
– Hol az istenbe voltunk eddig?
Akkor látta meg a géppisztolyos civileket. Halálfehér lett. És csak suttogni tudta: – Glaser, én megölöm magát!

Eredeti megjelenés éve: 1986

>!
Expressz Könyvek / Népszava, Budapest, 1986
160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633223962

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

anyós


Most olvassa 1

Várólistára tette 5


Kiemelt értékelések

csgabi P>!
Mattyasovszky Jenő: Hód és a lábon járó őrület

A Mattyasovszky-könyveknél megszokott remek stílus, pergő eseményekkel. A történet érdekes volt, bár talán picit nehezen indult be – nekem legalábbis nehéz volt követni a rengeteg német nevet, ahogyan kavarogtak össze-vissza. Sokszor azt se tudtam, ki él még és ki az, akit 5 oldallal korábban megöltek, csak épp beszélnek róla.
Mindennek ellenére összességében csak dicsérni tudom ezt a Hód-könyvet is.

u.i. isteniek voltak azok a jelenetek, ahol Bana anyósának elhízott, elkényeztetett szobakutyája szerepe kapott.

Mr_However>!
Mattyasovszky Jenő: Hód és a lábon járó őrület

Most komolyan, mi ez a borító?!
Egyébként a történet maga nem rossz, legalábbis jobb, mint a hód és fején kalap, de azért szerintem egyrészt off kissé lázadó hangulata van a rendszerrel szemben, viszont vannak benne olyan megszólalások, amiket nem tudok hova tenni, és inkább a vörös farok kategóriába tartoznak

off


Népszerű idézetek

csgabi P>!

– Az anyósa keresi, ezredes elvtárs – jelentette a titkárnő.
– Jaj, mondja azt, hogy még nem jöttem be.
– Sajnálom, már közöltem, hogy bent tetszik lenni.
– Eta, Eta, hogy maga miket csinál?! – mérgelődött Bana, aztán megadóan mondta: – Na, kapcsolja be.
Minek egyáltalán telefon, tűnődött, mikor anyósa beleharsogott a készülékbe, hiszen ha kiállna az erkélyre, telefon nélkül is hallaná, úgy ordított.
– Déneske, valamit elfelejtettem, Déneske…
Ezt a Déneskét is utálta fenemód. Déneske, mint egy eminens, szemüveges, latin–történelem szakos könyvmoly, vagy egy egyszálbélű, dadogós, medikusjelölt.

20. oldal - 3. fejezet (Népszava / Expressz, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: anyós · család
laszlonv>!

– Építi a Pesti házát, amit öt évvel ezelőtt kezdett, és még sokára fejez be.
– Mi a fenét csinálnak ilyen sokáig azon a házon? – mérgelődött az igazgató.
– Az ő építkezése is éppoly gyorsan halad, ahogyan Magyarországon másoké.

45. oldal


A sorozat következő kötete

Mattyasovszky Jenő: Hód fogságban Avagy egy szőke hölgy zokogni kezd

Hód sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Rubin Szilárd: Mulatság a farkasveremben
Berkesi András: Útlevél a pokolba
Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton
Ittzés Laura: Nyolc perc
Szamos Rudolf: Kántor és Lux a vagány
Berkesi András: A 13. ügynök
Bogomil Rajnov – Cs. Horváth Tibor: A névtelen ügynök
Kristóf Attila: A menyét éjszakája
Kondor Vilmos: A budapesti kém
Koppány József – Hahn Péter: Rókák a sakktáblán