A ​Sith-ek bosszúja (Star Wars: Sötét Nagyúr-trilógia 2.) (Csillagok háborúja 3.) 91% 126 csillagozás

(…) s a legragyogóbb fény veti a legsötétebb árnyékot…

Tizenhetedik fejezet

Íme, ilyen érzés Anakin Skywalkernek lenni, most és mindörökké:
Az univerzumod első hajnali fénysugara fájdalommal születik.
A fény éget téged. Mindig is égetni fog. Éned egy része örökké ott fekszik majd a fekete üveghomokon, egy tűztó mellett, miközben olthatatlan lángok marnak a húsodba.
Hallod súlyos lélegzeted hangját. Durva, nyers hang, máris végigcsikarja az idegeidet, de nem tudod megállítani. Soha többé. Még csak lelassítani sem tudod.
Hiszen semmi nem maradt a tüdődből.
Mellkasodba drótozott gépek lélegeznek helyetted. Örökké azok pumpálják véráramodba az oxigént.
Lord Vader? Lord Vader, hallasz engem?
És te nem hallod, legalábbis nem úgy, ahogy eddig hallottál. A fejedet bebörtönző acélhéj szenzorai közvetlenül a szavak jelentését szivárogtatják az agyadba.
Kinyitod megperzselt, fakó szemed; optikai szenzorok integrálják a fényeket és árnyékokat a világ förtelmes, csalóka képmásává körülötted.
Vagy talán az is lehet, hogy a képmás tökéletes, és maga a világ lett förtelmes…?

utolsó fejezet

A sötétség nagylelkű, türelmes, mindig győz…
Ám erejének szívében ott lakozik a gyengesége:
egyetlen magányos gyertya elegendő, hogy elűzze őt.

A szeretet pedig több egy magányos gyertyánál.
A szeretet képes lángra lobbantani a csillagokat…

Utolsó oldal

A Jedi Tanácsban nem pofára osztogatják a székeket.

23. oldal

Ez Grievous tábornok:
Duracél. Kerámia-páncélötvözettel borított duránium. Elektromos motorok
és kristály áramkörök.
Ezekben: egy élő lény maradványai.
Nem lélegzik. Nem eszik. Nem tud nevetni, és nem sír.
Valaha, egy korábbi életben szerves, értelmes lény volt. Valaha, egy korábbi életben voltak barátai, volt családja, volt munkája; valaha, egy korábbi életben voltak dolgok, amiket szeretett, és voltak dolgok, amiktől félt. Most már egyik sincs.
Helyette van célja.
Belé van építve.
Arra építették, hogy félelmet keltsen.

Ez a történet valamikor réges-régen játszódott, egy messzi-messzi galaxisban. Immár lezárult. Semmi sem változtathatja meg.
Szerelemről és veszteségről szól, testvériségről és árulásról, bátorságról, önfeláldozásról és az álmok haláláról. Arról az elmosódott határvonalról, mely erényeink és gyarlóságaink között húzódik.
Egy korszak lezárul.
Különös dolog ez a mesékkel…
Mert bár mindez oly rég és oly messze történt, hogy az időt és a távolságot szavakkal kifejezni szinte nem lehet, mégis, mintha most játszódna. Épp itt. Most, miközben e szavakat olvasod.
Így ér véget huszonöt évezred. Korrupció és árulás zúzza szét a több ezer év óta tartó békét. Ez nem csupán a Köztársaság végét jelenti; a sötétség magára a civilizációra hullik.
A Jedik alkonya ez.
A vég kezdődik most.

8. oldal – A Sith-ek bosszúja (Aquila, 2005)

Nem sokkal azután, hogy Obi-van padavanja lett, sok-sok évvel ezelőtt, egy jelentéktelen küldetés során egy halott rendszerbe vetődtek: egy oly mérhetetlenül ősi rendszerbe, melynek kivénhedt csillaga már réges-régen hipertömör ásványok alkotta, fagyos törpévé hűlt, alig valamivel az abszolút nulla fok fölött. Anakin már nem emlékezett arra, miféle küldetés volt az, ám azt a halott csillagot sosem felejti el. Megrémítette.
– A csillagok is meghalnak?
– Ilyen az univerzum – felelte Obi-van. – Vagy úgyis mondhatnánk, ez az Erő akarata. Minden meghal egyszer. Idővel még a csillagok is kihunynak.

A sötétség nagylelkű és türelmes.
A sötétség plántál kegyetlenséget az igazságosságba, csöppent megvetést az együttérzésbe, mérgezi meg a szerelmet a kétely morzsáival.
A sötétség nyugodtan lehet türelmes, mert az első esőcsepp nyomán szárba szökkennek ezek a magok.
Az eső pedig eljön, a magok szárba szökkennek, mert a sötétség a termőföld, melyben nőnek, a sötétség a felhő fölöttük, s a sötétség várakozik a csillag mögött, amitől a fényt kapják.
A sötétség türelme végtelen.
Előbb utóbb minden csillag kialszik.

Nyolcadik fejezet

– A csillagok is meghalnak?
– Ilyen az univerzum – felelte Obi-van. – Vagy úgyis mondhatnánk, ez az Erő akarata. Minden meghal egyszer. Idővel még a csillagok is kihunynak. Ezért nem táplálnak a Jedik érzelmi köteléket: mert minden mulandó. Ragaszkodni valamihez… vagy valakihez… amikor annak lejár az ideje, az nem egyéb, mint önző vágyak támasztása az Erővel szemben. Ez egy gyötrelmes ösvény, Anakin; a Jedik nem tapodják.
Ez a fajta félelem lakozik Anakin Skywalkerben: annak a halott csillagnak a sárkánya. Egy ősi, hideg hang suttogja a szívében: egyszer mindennek vége…
Napközben nem hallja; csatában, küldetésben vagy miközben beszámol a Jedi Tanács előtt, megfeledkezik erről. De éjszaka… Éjszaka a falak, melyeket ő húzott fel, néha jegesedni kezdenek. Néha megrepedeznek. Éjszaka a kihűlt csillag sárkánya néha belopódzik ezeken a repedéseken, felkúszik az agyába, és majszolni kezdi koponyája belsejét. A sárkány arról suttog, amit Anakin már elveszített. És arról, amit csak ezután fog elveszíteni.

– Egy ideig elterelhetem a figyelmüket – magyarázta Obi-van Codynak a Vigilance fedélzetén. – Csak ne tartson túl sokáig a dolog!
– Ugyan már főnök! -villant meg a vigyor Cody Jango Fett-szerű arcában. – Hát hagytam én valaha is cserben?
– Nos… kezdte Obi-van halvány mosollyal – például a Cato Neimodián…
– Az Anakin hibája volt; ő késett…
Ó! És ezúttal kit fog majd hibáztatni? – kuncogott Obi-van, miközben bemászott űrvadásza pilótafülkéjébe, és beszíjazta magát. – Na jól van legyen. Igyekszem nem elpusztítani az összes droidot mielőtt odaérnek.
– Számítok önre főnök! Ne hagyjon cserben!
– Volt már ilyenre példa…? – Nos… vágott vissza Cody széles vigyorral –, például a Cato Neimodián…