Boy ​21 86% 167 csillagozás

Istenem, ez a könyv! Emlékszem azért vettem meg, mert a fülszövege annyira megragadott, és eltöltött a kíváncsiság, hogy vajon ez most valamiféle fantasy lesz-e, vagy sem. Kiderült, hogy nem az, de attól még igenis mágikus hatással bír.
Ez a történet annyira elszomorított. Bizonyos részek egészen megmosolyogtatók, viszont nekem még így eléggé megsanyargatta a szívem. Finley és Russ is… hát nem is tudom, mit mondjak. Beleásták magukat a szívembe a szomorú sorsukkal, a gyönyörű barátságukkal, az elveszettségükkel, és azzal, hogy mind a ketten többet akartak az élettől.
Finley a kedvességével segített Russ nehéz korszakában, és amikor fordult a kocka, Russ is ott volt Finley mellett. Tetszett, hogy Finley szavak nélkül is képes kommunikálni Erinnel, a barátnőjével, és hogy később Russ is mennyire olvasott benne.
Izgalommal és félelemmel telve olvastam, hogy vajon mi lesz Finley sorsa, mert be kell valljam, néha igazán megijesztett a dolgok alakulása. spoiler
A sok érzelmi kavalkád miatt én csak ajánlani tudom a könyvet. Szerintem ez egy igazán szép történet volt, így nincs is kizárva, hogy még előg fogom venni egyszer-kétszer. :)

Számomra legmeghatóbb mondat az egész könyvben:
„– Jegyet kaptam Roxfortba.” :') ♥

Ez a könyv két fiú különös és különleges barátságáról szól, valamint a reményről, az újrakezdésről, és arról, hogy egyszer mindenki kaphat egy jegyet a Roxfortba.
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2017/04/21/matthew_quick_boy2…

Azonnal magával ragadott Finley karaktere és ez annak köszönhető, hogy a szerző az ő személyében írja a történetet, mellbevágóan őszintén, időnként magába fordulósan, gyakran szenvedélytől fűtve. Nem szószátyár a karakter a külvilág felé, de természetesen a belső gondolatai folyamatosan áramlanak az olvasó felé. Finley életében a kosárlabda jelenti a mindent. Erre tette fel az életét. Ez azt jelenti, hogy minden szabadidejében edz, duplán teljesíti az elvárásokat. Van egy édes barátnője, Erin, aki szakasztott olyan elhivatott, mint ő, csak persze a lánycsapatot erősíti. Tehetséges, nagy reménységű játékos ő is. Épp kezdik a végzős évüket, és a bajnokságot, amikor az edző váratlanul meglátogatja egyik este, és különös történetet mesél egy srácról, aki ideköltözött a városba, de egy korábbi trauma miatt nagyon furcsán viselkedik. Űrlénynek képzeli magát és ez azért baj, mert ő valójában egy remek kosaras, és az edző szerint úgy jönne helyre a traumából, ha újra játszani kezdene. Finley-t kéri meg, hogy karolja fel a srácot, és terelgesse a suliban, és próbálja meg rávenni, hogy ő is kosarazzon.
Boy21 tényleg űrlényként viselkedik, és ehhez méltó dolgokat tesz, például sötétre festi a plafont és világító csillagokat ragaszt rá, képes órákig bámulni a csillagképeit. Az edző ráérzett valamire, mert tényleg kialakul köztük egyfajta barátság, egy olyan kötődés, ami csak két fura lény között jöhet létre. Finley keveset beszél, bólogat inkább megvonogatja a vállát, tipikusan a csendes srácok közé tartozik, de pont ezek a hallgatások és a bántó faggatózás hiánya az, ami miatt együtt tudják tölteni az idejüket. Ahogy javul Boy21 állapota, és immár az igazi nevét is hajlandó viselni, szóval Russ apró lépésekben újra játszani kezd. Finley-t sokkolja az igazság, Russ jobb nála, és ha a csapatban is játszani kezd, ki fogja őt golyózni a kezdő pozícióból és ráadásul a 21-es mezt is megkapja, ami eddig az övé volt. Mi legyen a fontosabb, a sportkarrierje, vagy a barátja megmentése, amivel a csapat is nagy előnyre tenne szert?
Egy csodálatos karakterfejlődést mutat be a szerző Finley kapcsán, ahogy elindul egy alig beszélő, mély problémákat elfojtó, szinte fanatikusan küzdő sportoló sráctól, aki egy sokkolóan tragikus esemény után már átértékeli a dolgokat és egyre tisztábban látja, hogy mi a fontos az életben.
Ebben a regényben is központi kérdés a veszteség feldolgozása, a kosárlabdán kívül valójában főképp ennek köszönhető a két srác barátsága. Erin része nagyon fájdalmas és megható, és a vége nekem kissé álomszerű lett, ezért vagyok kénytelen egy fél pontot levonni. Olyan érzésem volt, mintha gyorsan véget akart volna vetni a történetnek a szerző. Finley-nek nincs is igazi választása, a tündérmeseszerű vég a győztes választás.
Nagyon ajánlom a könyvet, végre ismét egy olyan könyv, ami elsősorban fiúknak jó választás, illetve azoknak, akik szeretik a fiús szemszögű történeteket.

Matthew Quick már a Napos oldalban is megcsillogtatta a tehetségét, már ami a pszichés betegségeket illeti, és bár ez a könyv ízig-vérig ifjúsági regény, én mégis tudok a kettő között párhuzamot vonni.

Ez a történet is csodás volt, a maga egyszerűségében megrázó, elgondolkodtató és megindító. Két olyan fiúról szólt, akik első kézből tapasztalták meg az élet talán legnagyobb fájdalmát: a halált. Annyi különbséggel, hogy az egyikük gyerekként, a gettó kellős közepén, a másikuk pedig majdnem felnőttként, egy város elitebb részén. S mégis mi a közös bennük, és hogyan találtak egymásra? Úgy, hogy mindketten megteremtették maguknak a saját kis világukat.

Nagyon szerettem Finley és Russ történetét. Amikor olvastam, teljesen megszűnt számomra a világ, és elmerültem a kosárlabdaedzések, az univerzum, a középiskolai élet és a Harry Potter szépségeiben, amikor pedig nem volt a kezemben a könyv, nagyon-nagyon sokat gondolkodtam rajta. Mégsem tudok 5 csillagot adni, mert a végével nem igazán voltam kibékülve. Végig vártam a nagy bummot, az érzelmi kavalkád tetőpontját, valami kiugró dolgot, például spoiler, de nem volt semmi, csak egy nyugis, szép befejezés. Nekem ez túl kevés, túl egyszerű volt.
Ettől függetlenül jó szívvel ajánlom a könyvet, megéri kézbe venni.

Imádok látatlanban könyvet venni, és imádom amikor túlszárnyalja minden elvárásomat amit ismeretlenül állítok.

Ez a könyv egy gyönyörű történet a világ egy szelet mocskában. Egy történet a barátságról, és a szerelemről, és magáról az életről. Egy történet a felnőtté válásról és a döntések súlyáról.
Imádtam minden percét, és legszívesebben egyhuzamban kiolvastam volna, de este már leragadt a szemem, így korán keltem és befejeztem ;)

Szerettem a történetet és a szereplőket, és a gondjaikat, döntéseiket. Szerettem a kozmoszt amit Boy21 teremtett nekünk, és szerettem ahogy az író belefonta a Harry Potter élményt a fiúk mindennapjába.

Boldogan csuktam be, de egy kis hiányérzetem mégis maradt. Egy későbbi epilógus nagyon hiányzik nekem. Tudni szeretném mi lett Russ sorsa, mi lett Erin és Finley történetének a kezdete és vége.

Érdekes, nem hétköznapi történet. Már az elején megfogott Finley karaktere és elbeszélésmódja. Bár úgymond sok cselekmény nem történik benne, mégis nagyon szerethető és elgondolkodtató.

Nem gondoltam, hogy ez a könyv ennyire magával ragad majd. Nem is találom a szavakat, leginkább két hasonló, de mégis más jelző illik erre a könyvre, az pedig az, hogy különleges és különös. Különösek a szereplők, a város, de különlegesek a kapcsolatok és a történet. Ajánlom mindenkinek, nálam kedvenc lett. :) és felkerült a sírós polcra :P

Jegyet kaptam Roxfortba!

Ez az ember nem tud rossz könyvet írni!
Csodás volt, szomorú, vitt magával, hullámzott, szerelem is volt benne, gyilkosság is, barátság is, sport, és Harry Potter, nno meg a világegyetem. Nekem pl nagyon tetszett, h Finley magában akkor is Boy21-nek hívta Boy21-et, amikor már Russ volt.
Jóó, nyilván nekem aztán még könnyebben el lehet adni egy olyan regényt, amiben imádják a Harry Pottert.
Szeretném megköszönni @kisbeka-nak, csodás ajándék volt!

Hogyha ez a regény mondjuk kapott volna egy szép borítót, lehetett volna belőle bestseller itthon, meg kötelező-olvasmány alapanyag, mert maga a regény hihetetlenül fontos dolgokról szól, hihetetlenül olvasmányosan – de nem mondom, én is a megjelenése óta (!!) gondolkodtam rajta, beszerezzem-e. Elvégre egy ilyen borítóval nem lehet vajmi komoly a sztori se. spoiler
Ó, mekkora tévedés – évekig jól félrevezetett, de rendkívül boldog cápa vagyok, amiért végül beszereztem, elolvastam, aztán pár nap alatt, tátott szájjal pörgettem végig az egészet. Ha csíped az élet sötétebbik oldaláról érkezett karaktereket, akik tudják, hogy nem különlegesek, így kétszer annyira kell igyekezniük, mint mindenki másnak, akkor imádni fogod. Emberi sorsok, barátságok, a kihasználás, a törődés, a kapcsolatok regénye, tényleg, $@!% imádtam. :D

Miért van az, hogy egyesek fantasztikus jólétbe születnek, mások meg egész életükben hiába várják a nagy áttörést?

Csalódás.
Adott két teljesen ellentétű srác, egy a közös bennük: a kosárlabda. Az egyiknek a múltat jelenti, a másiknak pedig a jelent. A könyv végén ez viszont teljesen felcserélődik.
Rájövünk pár titok nyitjára, viszont semmi egetrengető. Mármint igen, de a kedves író pár mondattal eltusolja az egészet.
Én vártam a katarzist, vártam a mélységes beszámolót, azt, hogy a fiúk lelke kinyíljon, mint egy rózsa. Csak ez bizony elmaradt, a könyv romlására.
Szerintem logika sem volt benne sok, főleg ez a béna űrlényes kitalálció, néha megcsaptam volna mindkettőt, hogy: hééé, tessék felébredni és tenni azért, hogy jobb legyen!

A vége lezáratlan volt, rengeteg kérdés nyitva maradt. Milyen kár, pedig akár egy jó könyv is lehetne…