Matt Haig könyvei számomra már ugyanúgy a karácsonyi hangulat szerves részét képezik, mint az almás-fahéjas tea illata vagy az első hóesés. Egyébként is nagyon szeretem a gyermek- és ifjúsági irodalmat, de ez a sorozat annyira a szívemhez nőtt, hogy jóformán táncra perdültem, amikor megtudtam, hogy jön a harmadik kötet. Kíváncsian vártam, ezúttal milyen kalamajkába keveredik Karácsony apó és a második részben megismert Amelia, és hogy hogyan kapcsolódik mindehhez a Húsvéti nyúl. Újra felpattantam hát képzeletbeli szánomra, hogy elutazzak Koboldfalvára. A történetünk nagyjából ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért: Reményi Amelia, az árván maradt, bátor kislány Karácsony apó szerelmével, a dologházból megismert Havasi Marival együtt Koboldfalvára költözik, hogy ott kezdjenek új, remélhetően sokkal boldogabb életet. Eleinte jól is alakulnak a dolgok, de aztán az idő előrehaladtával a kislány ráébred arra, hogy sokkal nehezebb lesz beilleszkednie új otthonába, mint azt elsőre gondolta. A koboldiskolában számára teljesen ismeretlen tantárgyakat kell tanulnia, küszködik a páctánc elsajátításával, és hiába próbálkozik, úgy érzi, nem talál semmilyen tevékenységet, amivel hasznára válhatna a koboldtársadalomnak. Ráadásul sajnos a messzi északon sem teljesen ismeretlen fogalom a rosszindulat, elég egy-két felbujtó hang (különösen az örökké morcos és utálatos Vodol apóé), és máris egyre többen néznek gyanakvó szemmel Ameliára. (…)
Amelia végső elkeseredésében elhatározza, hogy cicájával, Kormos kapitánnyal együtt megszökik és visszatér az emberek világába, hogy ne okozzon további kellemetlenséget Karácsony apónak és Marinak. Azonban útja során megtudja, hogy a csoda újra veszélybe került, és hogy Vodol apó igazán nagyszabású gaztettet és összeesküvést fontolgat. Mindeközben azt is megtudjuk, hogy milyen régi ellentét feszül a koboldok és a nyulak között, és hogy mi a helyzet a címben szereplő csokitojással.
Senki ne ijedjen meg, azért a néha komorabb hangulat és akciódús cselekmény ellenére ez a kötet is tele van humorral, kedvességgel, és szívet melengető jelenetekkel. A figurák egytől egyik karakteresek és kidolgozottak, és a maguk kisebb-nagyobb hibái ellenére nagyon szerethetőek. A szerzőnek sikerült olyan sorozatot alkotnia, ami méltó helyet foglal el a karácsonyi mesék sorában, és a család minden tagja számára garantálja a felhőtlen szórakozást. Chris Mould egyedi, részletgazdag és mókás illusztrációi továbbra is mesésen kiegészítik a történetet, az egész könyv gyönyörű kívül és belül egyaránt. Úgyhogy én azt javaslom, hogy senki se legyen tomtegubó, hanem kapjon be egy remélőkaramellát, hogy az ismerős és új szereplőkkel együtt feledkezzen bele ismét a csodába.
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2018/12/karacsony-apo-e…