A ​kör (Engelsfors-trilógia 1.) 461 csillagozás

Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Boszorkányok ​pedig vannak

Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik.
Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak az iskola egyik mosdójában. Mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasztottak.
A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…
Kiállhatatlan szülők, iskolai gondok,… (tovább)

Eredeti mű: Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Cirkeln

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Geopen, Budapest, 2012
708 oldal · ISBN: 9789639973923 · Fordította: Péteri Vanda
>!
Geopen, Budapest, 2012
548 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639973701 · Fordította: Péteri Vanda

Kapcsolódó zóna

!

Engelsfors

78 tag · 34 karc · Utolsó karc: 2017. május 21., 18:53 · Bővebben


Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

Minoo Falk Karimi · Linnéa Wallin · Vanessa Dahl · Anna-Karin Nieminen · Ida Holmström · Rebecka Mohlin · Adriana Lopez · Elias Malmgren · Mona Månstråle (Moonbeam) · Nicolaus Elingius · Gustaf Åhlander · Max Rosenqvist · Niklas Karlsson (Nicke) · Wille

Helyszínek népszerűség szerint

Engelsfors Gimnázium · Engelsfors


Kedvencelte 110

Most olvassa 43

Várólistára tette 435

Kívánságlistára tette 345

Kölcsönkérné 18


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Megadom magam, sosem hittem az algoritmusuk erejében, de a könyvtesó ajánlás bizony működik, akkor is ha szívem- lelkem tiltakozik.
Nézzük az ellenérveket:
-700 oldal, iszonyú vastag már ránézésre is.
– Ifjúsági (nem szeretnék most egy édes hármason csámcsogni két hétig)
– Párocskám pár oldal után a háta mögé hajította, csak úgy nyekkent.
Nem akarom, inkább „A rút kiskacsát”, de az Istennek se változik a helyezés.
Feltartott kézzel kezdtem neki, csak a svéd faktort felejtettem ki az egyenletből, szeretem a svéd könyvek (ez se tudatosodott idáig) biztonsággal tölt el ahogyan az életről mesélnek. Elvarázsol a karakterek megjelenése, az összetett vegyes emberek, nincs se abszolút jó, se rossz, pont mint az életben, itt se tudom egyértelműen ki is a bűnös vagy az áldozat, mert mindenki sokszínű egyéniség, a tündérmesét meghagyja másnak.
Boszik pedig még csak próbálgatják az erejüket, a kör bezárult innentől retteghet a világ. A könyv legfontosabb mondatainál nem tudom eldönteni most benézhettem a függöny mögé vagy ezt is cenzúrázta a nagytanács, mert minden mágiaaszály utána következik egy áradás, és jó lenne felkészülni a hatásaira.
Köszönöm az élményt, és nagyon köszönöm az ajánlást a könyvtesóimnak.

>!
Rémálom
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Mikor nekiálltam a könyvnek volt egyfajta elvárásom, hogy ez milyen lesz. Horroros, komoly, borzongató, de sokan azt mondogatták, hogy „jajj, Gigi, ez a könyv olyan, mint a The Secret Circle.” Semmit nem hasonlítanék ahhoz, te jó ég, ezért kötöttem az ebet a karóhoz, hogy ez jó könyv lesz. ÉS MENNYIRE JÓ VOLT!
Nem egy tömeggyártott ifjúsági fantasy ez, és lehet, hogy azért, mert nem amerikai (legalábbis részben talán ez a titka).
Igaz, hogy terjedelmes, és nem az a vérengzős-akciódús regény, de nem untam egyik oldalát sem, olyan volt, mintha egy lassan hömpölygő jeges, sötét folyó mellett ülnék. Vagyis nagyon erősen hangulatkönyv, és nem szép, nem rózsaszín, és nem nyálas, romantikus, habos-babos.
A kemény valóság bukkan elő a mágia függönyén át, és ettől lesz annyira nagyon jó ez a könyv. Elhittem végig, hogy ezek a boszorkányok és démonok meglapulhatnak bármelyik városban, akár itt és most is. A fantasy szál kellemesen borzongató, horroros, a való világi szála pedig olyan dolgokat mutat fel, mint az iskolai bántalmazás, anorexia és drogfüggőség.
Bár akadt egy-két fordulat, amire nem számítottam, azért kitaláltam ki a gyilkos, de annyira erőteljes a karakterek drámája és élethelyzete, az önmaguk keresése, hogy folyton faltam a lapokat és egyre többet akartam róluk megtudni.
Ami külön kiemelendő: Az összes lányt szerettem, pedig aztán ők hatan elég tarka társaság.
Meg kell tanulnom svédül, belepusztulok, míg kijön a 2. rész.

>!
deen
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Egy nagyon izgalmas, újszerű, mágikus krimit olvashattam. A könyv nagyon ütősen indul, egy öngyilkossággal, ami körül nagyon sok a megmagyarázhatatlan dolog. Ezt követően megismerkedünk az igen nagyszámú főszereplőgárdával, amelynek tagjai nem is lehetnének különbözőbbek, egy valamin azonban osztoznak, a mágián. Emellett persze mindannyian problémákkal küzdő tinik is: egyikük a pattanásai miatt aggódik, a másik a testével nem elégedett, a harmadik cigizi, füvezik és egyéb ballépéseket követ el, vagy éppen evészavarral küzd, önbizalom hiányos, bizonytalan. Egyébként a szereplők életének leírása nekem nagyon tetszett, nagyon sok mindent megmagyarázott, és igazi kihívássá tette az együttműködést. Bevallom én sejtettem ki a gyilkos, de a magyarázat sok érdekességet és meglepetést tartalmazott. Igazán élveztem az egész könyvet, nagyon gördülékeny és izgalmas volt a cselekmény, helyenként borzongató volt, helyeként vicces és szomorú. A befejezés pedig szerintem nagyon meghatóra sikeredett. Várom, hogyan folytatódik a harc és mire képesek még a kis boszik.

>!
szakonyianiko
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

FENOMENÁLIS!!!
Nagyon-nagyon ódzkodva álltam neki, sőt még kilencedikben, azaz lassan négy éve egy volt osztálytársam kölcsön is adta, de azt mondta neki nem tetszett, állítása szerint hülyeség az egész.
Viszont itt molyon többeknél is láttam, hogy tetszetős a könyv. Szóval bár az említett személynek már rég visszaadtam olvasás nélkül, a könyvtárban megtaláltam és kedvet kaptam hozzá.
Én NAGYON félős vagyok, és az elején meg is ijedtem, hogy végig ilyen lesz-e a könyv. de aztán továbbolvastam és teljesen magával ragadott.
Emlékszem, hogy külön jegyzetbe leírtam, hogy ki kicsoda, mit gondol mi a képessége, kivel van kapcsolatban stb :D
Nagyon tetszett az egész történetvezetés,az, hogy külön megismertük a lányokat.Nem is tudnék kedvencet választani, mert az első hely folyamatosan váltakozott a történet során. De ha muszáj lenne választanom: nos, Linnéa és Minoo vetekszik a lista éléért. Aztán ugye ott van Rebecka spoiler, aki a kedvencem volt spoiler. Utánuk határozottan Vanessa jön spoiler Végül maradt Ida és Anna-Karin. Őszinte leszek, olyan nagyon egyikőjüket sem sikerült megkedvelem, bár azt hiszem a végére Idát valamennyire de, úgyhogy Anna-Karin sajnálom de utolsó maradtál.
Namármost én kb. a közepe fele sejtettem, hogy spoiler, illetve még Gustafra is gondoltam spoiler. Ja, először maga Nicolaus is gyanús volt :D:DD És Anna-Karin nagypapája nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
Tetszett, hogy nemcsak a főszálon volt a hangsúly, hanem mellette a lányok élték az életüket, ott volt a család, a szerelem és persze az iskola.
Az elején kicsit megijedtem a könyv hosszától tégla de a végén inkább olvastam volna még egyszer annyit.
Nekem tényleg nagyon tetszett, csak ajánlani tudom és alig várom, hogy kezdhessem a 2. részt.
IMÁDOM ENGELSFORST! ♥♥♥

4 hozzászólás
>!
KönyvMoly_1989
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Rendkívül olvasmányos féltégla ez a könyv!
Erősen érezni rajta, hogy egy trilógia nyitókötete, de ettől függetlenül tetszett.
A karakterek jól megformáltak, a kedvencem Minoo és Linéea lett, de a többieket is megkedveltem.
A cselekmény maga még nem indult be igazán, de érdekes volt olvasni, hogy hogyan éreznek rá a lányok a boszorkányságra, a különböző képességeikre.
A kötetben szereplő gyilkos személye számomra nem volt meglepetés, csodálkozom, hogy nem szúrta ki a szemüket a megoldás.
A regény stílusa kellemes, nagy terjedelméhez képest kevés üresjárattal.
Nagyon kíváncsi vagyok a következő részre is! :)

>!
abataviola
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Nahát, ez valami eszméletlen volt! Az elején úgy voltam vele, hogy nem is érdekel a történet, ez nem az én műfajom, leteszem a könyvet. De meggyőztem magamat, hogy folytassam és milyen jó döntés volt! Elképesztő részletességgel kidolgozott karakterek, személyiségfejlődések, a Körnek, ennek a kis közösségnek az összekovácsolódása, a cselekményvezetés… És még sorolhatnám! Ezek mind-mind mesteriek voltak, az egész teljesen lebilincselt! Ráadásul az írók nem féltek a tabu témáktól sem; iskolai bántalmazás, családi problémák, párkapcsolati gondok… Bátran beleszövik ezeket a könyvbe, igazi mondanivalót kölcsönözve így a regénynek.
Nagyon megéri elolvasni, és mostmár van egy okom várni az iskolát, mert csak a suli könyvtárában van bent a folytatás. :D

>!
Anó P
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Ideàlis olvasmàny „ àgyban pihenős” betegség esetére(ld. én most) – az a fajta könyv, amely magàba szippant – a vilàg pedig közben megszűnik létezni, nincs màs, csak a KÖNYV és én. Letehetetlen! Rég készültem az olvasàsàra, s most bànom csak, hogy nem kezdtem hozzà eléggé. Egyik kedvencem Rebeka volt… de a többiek közül is szinte mindegyikben vannak kedvelhető vonâsok, talàn Idàt kivéve. Jöjjön a következő rész!!

10 hozzászólás
>!
hepi1122
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Ez a könyv valami fantasztikus volt! Ez az első ilyen boszorkányos történet amit olvastam,de nagyon tetszett.Végig lekötötte a figyelmemet,nagyon izgalmas és fordulatos volt.A szereplők közül csak egy-kettő volt igazán szimpatikus,de a többiek sem voltak olyan ellenszenvesek.
Már nagyon várom hogy olvashassam a második részét!

3 hozzászólás
>!
szilvamag
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

Sokkal félelmetesebb és véresebb történetre számítottam, de szerencsére nem így volt. Terjedelmét tekintve van elég ideje és lehetősége az olvasónak jobban megismerni és megszeretni a szereplőket, miközben folyamatosan borzonghat és izgulhat értük. Kellemes csalódás volt nekem ez a könyv, azonnal a folytatás után kapnék ha lehetne.
http://szilvamagolvas.blogspot.hu/2012/10/mats-strandbe…

6 hozzászólás
>!
Orsi_olvas 
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör

A svéd boszorkányok története igazán magával ragadó olvasmány. Sötét, baljóslatú történet, tele titkokkal és mágiával, Svédország fagyos, kihalt kisvárosában, ami történetesen a mágikus erők csomópontja.
Egy fiatal depressziós fiú öngyilkos lesz, később egy anorexiával küzdő lány is. De öngyilkosság-e ha démonok suttognak a füledbe és kényszerítenek, hogy vess véget az életednek? Az újdonsült boszorkányoknak ki kell deríteniük, ki tör az életükre, mert csak ők tudják megállítani a közelgő apokalipszist.
Egyáltalán nem szokványos tini boszis könyv (szerencsére), a karakterek szépen felépítettek és összetettek. A történet lassan indít, van időnk megismerni a lányokat, mind eltérő jellem, tökéletesen más világ, különböző vágyakkal és célokkal, mégis kénytelenek szövetséget kötni, ha életben akarnak maradni. A varázslás pedig nem móka és kacagás, sokkal inkább kemény, fárasztó és sokszor fájdalmas tevékenység. Nagyon tetszett, hogy a lányok jellemét, problémáit nem cukormázas szirupba mártva mutatják be az írók. Igen, a szereplők hibáznak, tudják mi lenne a helyes, az ésszerű, de pont ilynek vagyunk mi is, hogy tudjuk, mert figyelmeztettek minket, mégis elrontjuk. Túlbonyolítjuk, túl hevesen reagálunk, túlzottan ragaszkodunk, túl sokat iszunk, túl messzire megyünk, túlzottan közönyösek vagyunk. És mégis működik, mert megbocsájtunk egymásnak, újrakezdjük, máshogy próbáljuk, de legalább próbáljuk, és kis szerencsével, mikor igazán fontos akkor nem szúrjuk el.
A könyv boszorkányokról és az apokalipszis közelgő eljöveteléről szól. Meg az útkeresésről önmagunk felé, a határok feszegetéséről, az önállósodáról és a barátságról, arról mennyire mások vagyunk és hogy nem is különbözünk igazán.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
SzAngelika 

A „soha” szó olyan, mintha az ember lenézne egy feneketlen lyukba. Felfoghatatlan. Örökkévaló. Végtelen.

214. oldal

>!
Anaria

– Soha életemben nem történt velem ilyen csodálatos dolog, mint
amit ő jelentett. Borzalmasan magányos vagyok nélküle. Semmi közöm
a saját életemhez.

218. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gustaf Åhlander
>!
SzAngelika 

A halállal mindannyiunknak úgyis egyedül kell szembenéznie.

17. oldal

>!
SzAngelika 

Egy perccel adózni egy életért nem tisztelgés, hanem inkább gúnyos fintor.

178. oldal

>!
SzAngelika 

Idával beszélgetésbe elegyedni körülbelül olyan érzés, mintha az ember a falba verné a fejét. Nagyon-nagyon kemény falba.

193. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ida Holmström
>!
SzAngelika 

Az iskolába járás olyan, mintha idegen bolygóra deportálnák az embert. Minden áldott nap.

28. oldal

1 hozzászólás
>!
Böngyör6

– Az igazat megvallva, kicsit irigyellek – mondja Minoo. – Mindig szerettem volna a szuperhősök valamilyen képességével rendelkezni.
– De lehet, hogy a te szupererőd az agyadban van – feleli Rebecka. – Hiszen rettentően okos vagy. Lehet, hogy rád ezért van szükség.
– Aha. Szóval te a levegőben tudsz reptetni dolgokat… és én pedig képes vagyok… gondolkodni?

103. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Minoo Falk Karimi · Rebecka Mohlin
>!
Miamona

A valóság borzalma nem vethető össze a filmbéli borzalommal. A valóság nem okoz izgalmat, csak elrettent, és az ember mocskosnak érzi magát tőle.


A sorozat következő kötete

Engelsfors-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Cassandra Clare: Csontváros
Mindee Arnett: The Nightmare Affair – A Rémálom-ügy
Rachel Hawkins: School Spirits – Kísértetsuli
Kendall Kulper: A tenger boszorkánya
Alex Flinn: Beastly – A szörnyszívű
Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert
Cassandra Clare: Az angyal
Benina: A Boszorka városa
Sarah Mlynowski: Buli és bájital