Mesélj ​nekik csatákról, királyokról és elefántokról 55 csillagozás

Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Michelangelo 1506-ban II. Bajazid szultán meghívására Konstantinápolyba érkezik, hogy megtervezze az Aranyszarv-öböl felett átívelő hidat. A művész által a fivérének küldött eredeti levelek nyomán írt regényben Kelet és Nyugat különös találkozásról olvashatunk, miközben nem csupán a fénykorát élő Oszmán Birodalom belső ügyeit ismerhetjük meg, hanem a kor egyik legnagyobb művészének gondjait, vágyait és törekvéseit is. A regény 2010-ben elnyerte a Prix Goncourt des Lycéens-t.
Mathias Énard Goncourt-díjas író, műfordító 1972-ben született a nyugat-franciaországi Niort városában. Arab és perzsa tanulmányokat folytatott, hosszú időt töltött a Közel-Keleten. 2000-ben Barcelonába költözött. Magyarul is olvasható Zóna című regénye számos elismerésben részesült, például a Candide-díjban.

Eredeti mű: Mathias Énard: Parle-leur de batailles, de rois et d'éléphants

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Jelenkor, 2018
158 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636766436
>!
Jelenkor, 2018
ISBN: 9789636768027

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Michelangelo

Helyszínek népszerűség szerint

híd


Kedvencelte 6

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 53

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

No most arról, hogy Michelangelo járt-e Isztambulban, vagy sem, megoszlanak a vélemények. Vannak erre utaló jelek, de cáfolhatatlan bizonyíték (pl. az Alitalia fennmaradt utaslistái) nem áll rendelkezésünkre. Regényírónak lenni viszont épp azért jó, mert már ennyiből lehet építkezni: mesét kerekíteni nyugat és kelet elképzelt randevújából a Boszporusz partján, ahol a fűszeres levegőben felszikráznak a szenvedélyek, és kultúrák feszülnek egymásnak, mint olajos testű birkózók. Így lesz a szinte semmiből a teljesség illúziója, egy textuális ősrobbanás – tiszta kvantumfizika. Ez a könyv nem belezi ki úgy az embert, mint Énard előző regénye*, inkább valamiféle gonddal megmunkált brossnak tűnik, ami csábít arra, hogy átrohanjunk rajta. De azért mérsékeljük a tempót, mert érdemes ám időnként megállni és gyönyörködni a megformálás csipkeszerű finomságán, a lágy íveken – stílszerű metaforával szólva: mintha egy reneszánsz híd tervrajzát látnánk.

* Amúgy meg e két könyvet egymás mellé helyezve világlik csak ki igazán, hogy Énard mekkora formaérzékkel bír.

28 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Mesélj nekik…

De miről is? Ne csak csatákról, királyokról és elefántokról mesélj! Mesélj inkább a vágyról! A tudás, a szerelem, a hatalom vágyáról, no meg a kéjvágyról, a pénzsóvárságról, az alantas ösztönökről.
És mesélj az emberről is! A művészről, a géniuszról, az építőről és a pusztítóról. Mesélj nekik a politikusról, az uralkodóról, de beszélj az intrikusról és a talpnyalókról is. Aztán mesélj mindannyiuk becsvágyáról, gyarlóságaikról, szenvedélyeikről és kicsinyes akarnokságukról. De ne hallgass hűségükről és árulásaikról sem!
És végül beszélj a városról, amely élteti őket, és a két világról, melyeket a város magába fogad.
De akkor mesélj hát a toleranciáról, az elfogadásról és a gyűlöletről is! S rajtuk keresztül mutasd meg a megdicsőült keresztényi Európa gyalázatos barbárságát, és a hitetlen gyaur, moszlim türelmét, és mutass egymás mellett élő, virágzó, idegen kultúrákat.
Mesélj egy hídról, ami létezhet a képzeletedben, de ténylegesen megépíthető a partok között is! A hídról, ami világokat köthet össze, és mesélj az akaratról, ami soha nem engedheti meg, hogy világok között a szögesdrót helyett, hidak feszüljenek.

S ha a mesélő könnyed, légies mondataival, valójában teljességgel szerkesztetlenül, mégis a maga tökéletes, kerek egységében eléd tárja ezt az ezer, meg ezer gondolatfoszlányt, egyszer csak kibontakozik előtted egy történettelen történet, ahol olyan óriások, mint Michelangelo, a szobrász-építész, vagy Bajazid, a szultán, de még Gyula, a pápa, a nagyravágyás szimbóluma is semmivé válik. Ezek a történelmi ikonok, az emberiség meghatározó figurái mind elvesznek a történetben, a háttérben rejtőző, felemelő, mégis néha gyötrelmes gondolatok között. Mind csupán szerény statisztái lehetnek a sorok közül kicsengő fülsiketítő hallgatásnak, az élet, az emberi sorsok, az egyszerű szenvedés csöndjének.

Jó volt ennyi mélységes bölcsességet, ilyen kis helyen, ilyen finoman, diszkréten elrejtve meglátni és felismerni.
Mathias Énard kétségkívül ismer valami különös varázslatot, amitől semmi kis mondatok „magas-művészetté” válnak. Érdemes türelmesen haladni a kicsiny kötettel, egy-egy gondolathoz többször visszatérni, mert az értékes kincs nem adja magát könnyedén, de ennek ellenére csak ajánlani tudom.

7 hozzászólás
>!
giggs85 P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Mathias Énard az utóbbi időkben elképesztő gyorsasággal, mindössze néhány év leforgása alatt vált nemcsak francia, de a világirodalom egyik legmeghatározóbb alakjává is. Erről szerencsére mi, magyar olvasók is meggyőződhetünk, ugyanis a tavalyi év egyik legjobb könyve, a Zóna után, idén szinte egyszerre jelent meg a gall alkotó két regénye is idehaza: a Goncourt-díjas Iránytű a Magvetőnél, és a „kis” Gouncourt-díjat elnyerő, Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról a Jelenkornál. Én hosszas habozás után a hosszabb címet viselő, ám jóval kisebb terjedelmű alkotást olvastam el először, hogy megágyazzak vele a főműnek tartott Iránytűnek. Hát mit mondjak, elöljáróban annyit, hogy az írók többsége a fél karját odaadná azért, hogy ez a kisregény legyen a főműve…

A Zóna alapján többek között nagy stílus- és formaművésznek is nevezhettük a franciát, amely megállapításra most is tökéletesen rászolgál. De most nem egy végeérhetetlen, mindent maga alá gyűrő, klausztrofób óriásmondatban bontja ki a mondanivalót, hanem kimondottan lírai rövid mondatokban és nyúlfarknyi, alig 1-2 oldalas fejezetekben; aminek eredményeképpen most természetesen nem egy óriási monolitot, hanem inkább egy végtelenül finoman csipkézett arabeszket kapunk. A téma pedig nem más, mint Énard vesszőparipája, a Nyugat és a Kelet viszonya, egymással való kapcsolatuk, elkerülhetetlen összeütközéseik és visszavonhatatlan hatásuk a másikra.

Az alig 150 oldalnyi történetben minden idők egyik leghíresebb művésze, a pápával éppen haragban álló Michelangelo pár hétre Konstantinápolyba látogat, hogy ott megtervezze II. Bajazid számára a Boszporuszt átívelő hidat, amibe bizony még a hírneves Leonardo Da Vincinek is beletört a bicskája. Ahogy nyomon követjük az ő itteni tevékenységét, tetteit, egy nagy formátumú, ugyanakkor meglehetősen ellentmondásos alkotó portréja tárul a szemünk elé. Az az ember, aki már harmincéves korára megalkotta a firenzei Dávid szobrot és a Piétát, bizony közel sem könnyű eset: hirtelen haragú, dühkitörésre hajlamos, megbízhatatlan, gyűlöli pályatársait (különösen Leonardót), ráadásul nem igazán tud mit kezdeni saját homoszexuális hajlamaival sem, ám mégis olyan megingathatatlan, érzékeny és egyedi gondolkodású, mint csak a legnagyobbak.

Gyakorlatilag minden fejezetben más és más kerül a középpontba, egyszer zavaros itáliai előélete, máskor rácsodálkozása arra az ekkor még virágzó iszlám kultúrára, amit jó keresztényként megvetnie kellene, majd folyton változó kapcsolata az őt kísérő és az őt csodáló udvari költővel Mesihivel, vagy egy titokzatos andalúz táncosnővel. És eközben mindenütt ott vannak Konstantinápoly fényei, színei, formái, illatai, valamint az a hihetetlenül részletesen kidolgozott, az ókori és középkori keresztény romokon tündöklő város kimeríthetetlen gazdagsága és megismerhetetlen idegensége. A Mesélj nekik… nemcsak a mindenkori művész és a hatalom, hanem egy város és két kultúra kisregénye is.

Énard nem titkolt célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a keresztény és az iszlám alapjain nyugvó kultúrákat, és rávegye az embereket arra, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel figyeljenek egymásra, és ne csak a rosszat, az ellenségeset, az idegent lássák a másikban. Ennél jobb példa nem is lehetne ez a regény, ugyanis amik ebben történnek, korántsem mindig szépek vagy vidámak, de végül alkalmasak lesznek arra, hogy Michelangelo egy idegen világgal szembesülve olyan élményeket szerezzen, amelyek pozitív irányba befolyásolják művészetét és egész későbbi életművét egyaránt.

Mathias Énard kisregénye, a Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról megint csak egy olyan fikció és valóság határán imbolygó alkotás (hisz egyrészt a nagy művész saját kezűleg írt levelei is szó szerint szerepelnek benne, míg a Konstantinápolyi tartózkodására egyáltalán nincs megdönthetetlen bizonyíték), ami nemcsak a formának vagy a rendkívül gazdag gondolatiságnak, de a végtelenül precíz nyelvezetnek (Takács M. József hiba nélküli fordítása) is köszönhetően minden bizonnyal az idei év egyik legfontosabb és legérdekesebb kötete lesz.

2 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Hangom selyemként simogat, miközben mesélek neked.

Hogy miről mesélek? Csatákról, királyokról, elefántokról? Nem, inkább egy öntörvényű, szeszélyes, hangulatingadozásairól híres, de zseniális művészről, Michelangeloról. Mesélek neked a 16. századi Konstantinápolyról, ahol már megszáradt a vakolat a Hagia Sophia keresztény mozaikjain, és a szultán ural mindent. Mesélek neked politikáról, intrikákról, Konstatinápoly fülledt éjszakáiról.

De mindenekfelett neked mesélek neked a művészetről és a vágyról, valamint egy hatalmas vállalkozásról. Arról, miként élte meg ezt a nagy Michelangelo, hogyan próbált meg nyugatnak és keletnek egyszerre megfelelni, milyen érzések, gondolatok keringtek benne.

Hogy a mesém igaz-e? Számít ez valójában? Számít, amikor minden mondatom elbűvöl, messzire repít egy olyan korban, ahol még csaták, királyok és elefántok voltak?

3 hozzászólás
>!
Bíró_Júlia P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Mesélj nekik… de hogyan is?
Adj nekik egy ékszerdobozt. Legjobb, ha csukva, hogy csak a rézberakásokon csillanjon némi fény. (Napfény vagy kandallótűz, egy jó mesélőnek mindegy, és te a legjobbak között vagy.) Úgyis kinyitják – hagyd, hogy a maguk kedve szerint emeljék fel a fedelet, húzzák elő és vizsgálgassák a tartalmát. Mesélj nekik a hatalmasok szeszélyeiről, míg a finomszemű aranyláncot forgatják az ujjaik között – földi és égi uralkodókról, ragyogó udvarokról, gazdag kikötőkbe befutó hajókról, ládákba csomagolt luxusról. (Hagyd, hogy megpróbálják maguk elé képzelni azt a sárga firenzei bársonyt.) Mesélj nagyszabású tervekről, párjanincs alkotásokról, az Ayasofya levakolt ikonjairól. Legyen köztük hírneves, ma is megnézhető, de még több semmibe veszett, elfelejtett vagy csak az álmokban létező. (Csempéssz a szelencébe zománcos miniatúrákat, hogy szemezgetés közben megakadva elmerenghessenek felettük.) Legyen köztük egy híd, ami, ha jó szögből, de még inkább kellő ambícióval tekintve összeköthetné a Keletet a Nyugattal, a Szépséget a Céllal. (A híd két végén egyaránt türelmetlen méltóságok székelnek, ezzel most ne sokat törődj. Törődnek majd az elbeszéltek és a közönség, természetesen, amikor az aranydukátra is rábukkannak.) Legyen köztük valami sokkal apróbb, de majd' olyan tökéletes alkotás – utolsó percben véglegesre formált, mégis ámulatba ejtő –, de ne áruld el, mi szerepe lesz még később. (Csak csempéssz egy vérvörös rubint az ékek közé.)
Mesélj még. Egy virágzó városról, anélkül, hogy túl sok szót vesztegetnél rá. Hagyd, hogy néhány jól megválasztott színnel, zajjal és illattal megelégedve a hallgatók maguk rajzolják fel a színteret. Inkább alakokkal népesítsd be a várost – jól figyelj, ki ne maradjanak valamiképp a finom vonású arcok, különös mosolyok, mohó vagy félénk pillantások, szépen izmolt combok és kecses nyakszirtek. Mesélj hosszú sétákról, mit kezd egymással a Kelet és a Nyugat embere, ha a cél közös, de az időnek addig is telnie kell. Végül mesélj -kevés szóval, néhány verssel, sok és hosszú csenddel – a vágyról, a lélek mélyére száműzött gyengédségről. Ellenpontozd akaratlan durvasággal. Mesélj az örömről, a féltékenységről, az oldalra vetett pillantásokról és a helyéből kiugró szívről. Mesélj Konstantinápoly éjszakáiról (simogassák meg az éjkék selyembélést), ahol a vágyak és a véres összeesküvések keresztezik egymás útját.
Mesélj addig, míg ki nem ürül az ékszerdoboz, és kicsit még tovább. Ne túl sok szóval, de ékszeres mondatokkal mondj el mindent, amit lehet. A többit már tudni fogják.

2 hozzászólás
>!
Oriente P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Ilyen amikor forma és tartalom tökéletes egységbe simul.
Épp csak néhány hónapot tölthetünk a konstantinápolyi kikötő tömény fűszerillatában, hitek és nyelvek forgatagában tébláboló, morózus itáliai mesterrel, de szuggesztív pillanatképekben robbannak elénk a reneszánsz városállamok, illetve a Bizánci Birodalom romjain épülő új Közel-Kelet történeti mozzanatai.
Sok személyes szálon is kötődtem ehhez a könyvecskéhez, de ettől függetlenül is mesterműnek tartom: a szöveg gyönyörködtetett, a hangulat beburkolt, vagyis tökéletesen bevonódtam. (Talán csak a lezárás volt cseppet túl szentimentális az ízlésemnek.)

3 hozzászólás
>!
Bélabá P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Kedvenc lett ez a gyöngyszem, ékszerdoboz jellegű könyv tartalmát és küllemét tekintve. Énard nagyszerű témát választott, egy rövid fejezetet Michelangelo életéből. Úgy tudom, a szerző jó ismerője a közel-keleti kultúrának, szinte testhezálló feladatot vállalt be. A kisregény több műfajt rejt magában: kalandos történelmi regény kiegészítve néhány valós levéllel és mintegy korabeli útirajzként is olvashatjuk. Rövid, olvasmányos még olvastam volna akár a művész teljes életét Énard tollából. Majd tervezem a Kőbe zárt fájdalmat Karel Schulztól. Élveztem és jólesett a könyv, talán új lendületet ad az olvasásban.
Szerintem még jobb volt, mint a tegnap befejezett Cox, ezért 5 (4,9 pont) és az év egyik legjobb könyve számomra. Naná, hogy ajánlom!

2 hozzászólás
>!
dacecc P
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Van valami megkapó abban a visszafogott, szelíd hangnemben, ami végig dominál a könyvben. Énard nagyon finoman fogja meg Michelangelo – persze fiktív – érzéseit, gondolatvilágát, ahogy egy számára ismeretlen világban keresi az ihletet eddigi talán legfontosabb munkájához. Érdekesen játszik a narratívákkal is, a különböző hangok kiegészítik egymást, hogy majd a végén összeérjenek. A rövid epizódok hozzáadnak a világot elvontabban szemlélő művész megértéséhez.

>!
Morpheus 
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Lélegzetelállítóan megírt történet, a nappal és az éjszaka váltakozásával az egész hangulata, nézőpontja is váltakozik. Kedvem lett volna oda ellátogatni, megtapasztalni az akkori Konstantinápolyt, persze csak ha pénz is csörög a zsebemben… Azonban ennyi a könyv közepétől már valahogy nem volt elég ahhoz, hogy fenn tartsa az érdeklődésemet.

>!
Chöpp 
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról

Apró intermezzo Michelangelo életében az 1506-os konstantinápolyi út. Alig is marad utána tárgyi emlék, ám annál meghatározóbb, egész életén (sőt: életeken) végighúzódó, eltéphetetlen érzelmi szálak ívelnek át karcsú, törékeny hídként a pápai és a szultáni földek között, és emberek között, akik hűség, szeretet, szerelem és szenvedély között ingadozva együtt töltöttek egy csöppnyi időt, amit nem lehet elfeledni.
Mathias Énard nagy mesélő, már ebből a rövidke alkotásból is kitűnt, ami mögött nem kicsi kutatómunka is áll. Nagyon szívesen elolvasom a többi, magyarul megjelent regényét is.


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 P

(…) egyre csak Szent Pál mondata jár a fejében, amelyet most ért meg igazán: „hogy az ember megtanuljon imádkozni, tengerre kell szállnia”.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tenger · utazás
3 hozzászólás
>!
Chöpp 

A szépség úgy érhető el, ha felhagyunk a régi formákba való meneküléssel, és vállaljuk a jelen bizonytalanságát.

56. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szépség
>!
Chöpp 

Vajon mennyi műalkotásra volna szükség ahhoz, hogy széppé tegyük a világot?

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Michelangelo
>!
gesztenye63 P

Tudom, hogy a férfiak gyerekek, akik kétségbeesésüket, a szerelemtől való félelmüket a haragjukkal palástolják, lelkük ürességét leplezendő pedig kastélyokat és templomokat építenek. Történetekbe kapaszkodnak, zászlóként lengetik őket maguk előtt; mindegyikük azonosul egy történettel, hogy kötődhessen ahhoz a tömeghez, amelyik azt szintén a sajátjának érzi. Azzal hódítják meg őket, hogy csatákról, királyokról, elefántokról és csodálatos teremtményekről mesélnek nekik; hogy a haláluk után rájuk váró boldogságról beszélnek nekik, meg a születésüket megelőző nagy fényességről, a körülöttük sürgő-forgó angyalokról, az őket fenyegető démonokról és a szerelemről, a feledés és a kielégültség ígéretét magában hordozó szerelemről. Mesélj nekik mindezekről, és szeretni fognak; úgy tisztelnek majd, mint egy istent.

65-66. oldal

>!
shadowhunter1975 P

Az éjszaka nem ér össze a nappallal. Elhamvad benne. Hajnalban máglyára hurcolják. És vele együtt az övéit is, az iszákosokat, a költőket, a szeretőket. Száműzöttek, halálraítéltek népe vagyunk.

7. oldal (Jelenkor, 2017)

>!
gesztenye63 P

A hidak szép dolgok, feltéve, hogy megmaradnak; minden mulandó. Képes vagy kifeszíteni egy kőhidat, de nem tudod elengedni magad a téged váró karok ölelésében.

132. oldal

Kapcsolódó szócikkek: híd

Hasonló könyvek címkék alapján

Horváth Viktor: Török tükör
Jean-Pierre Montcassen: Meliki
Ismail Kadare: Az Álmok Palotája
Ismail Kadare: A háromlyukú híd
Elif Shafak: Az építészinas
Mika Waltari: Mikael Hakim I-II.
Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja
Demet Altınyeleklioğlu: Köszem – a szultána
Colin Falconer: Hárem
Nasira Güzelik: Erotika és intrika