A ​család ereje 16 csillagozás

Ragaszkodj a gyermekeidhez!
Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje

Dr. Máté Gábor és a Gordon Neufeld pszichiáter egyesült erővel elemzik korunk egyik legégetőbb problémáját: a kortársak egyre inkább átveszik a szülők szerepét gyermekeink életében. A gyerekek társaiktól tanulják meg, mi a jó és mi a rossz, milyenek legyenek, hogyan viselkedjenek, ez azonban aláássa a családokat, megmérgezi az iskola levegőjét, agresszivitással és korai szexualitással teli ifjúsághoz, a kamaszbandák, az iskolai lövöldözések, a kamaszkori öngyilkosságok számának emelkedéséhez vezet. Ne hagyjuk! A család ereje visszahelyezi jogaiba a szülőt, az elméleti háttér megismertetésén túl pedig tanácsokkal szolgál, hogy visszataláljunk ősi szerepünkbe. Segít, hogy gyermekeinknek irányt mutassunk, hogy megtapasztalhassák a család erejét.

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Libri, Budapest, 2019
512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633102909
>!
Libri, Budapest, 2014
ISBN: 9789633104293
>!
Libri, Budapest, 2014
516 oldal · ISBN: 9789633102909

1 további kiadás


Enciklopédia 26


Kedvencelte 1

Most olvassa 13

Várólistára tette 43

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

wzsuzsanna P>!
Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje

Nagyon vegyes gondolataim vannak erről a könyvről. Először is, az olvasását egy hosszabb időre meg kellett szakítanom, mert az első 100 oldal annyira felbosszantott, hogy le kellett tennem. Alapvetően arról írt, hogy a tizenévesek kortárs kötődései mennyire károsak, és kis túlzással, de tűzzel-vassal-síppal-dobbal-nádihegedűvel üldözni kell, mert különben rettenetes emberek lesznek a gyerekeinkből. Én meg erről akkor éppen azt gondoltam, hogy ezt kikérem magamnak, mint pedagógiai nézetet. Aztán ahogy tovább olvastam, kicsit lehiggadva, jobban megértettem, hogy mit is ért ezalatt a két szerző, és hogy azért ennyire nem fekete-fehér a kép, és persze tényleg komoly problémák fakadnak abból, hogy a mai fiatalok egyre gyengébben kötődnek a felnőttekhez. Szóval végső soron elégedett vagyok, hiszen a könyv érzéseket, indulatokat váltott ki belőlem, tudtam vele vitatkozni, és adott esetben még a véleményemet is formálta bizonyos dolgokról. Azt azonban gyengeségnek érzem, hogy indokolatlanul bő lére volt eresztve, szerintem a lényegét kellő minőséggel össze lehetett volna foglalni 300 oldalban is.

6 hozzászólás
Zsuzsanna_Sinka>!
Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje

Egy ideje a polcon várt a könyv arra, hogy elolvassam, így el is felejtettem, hogy pontosan milyen témát dolgoz fel.

A téma egyre relevánsabb, a megoldás keresése egyre sürgetőbb, hiszen ha mindenki kiebrudalódik a szerepeiből, az idő pedig csak telik, hogyan lehet majd visszatalálni a díszfunkcionalitás labirintusából?

A riasztó tartalom ellenére örülök, hogy nevet és „profilt” kaptam a mindennapokban az iskolában és mindenhol máshol tapasztalt jelenséghez, sok miértet válaszolt meg számomra a könyv, amik előtt eddig értetlenül álltam.

Térden állva, könyörögve kérem a pedagógusokat, olvassák el és olvastassák el mindenkivel, aki képes felfogni ezeket a dolgokat.

2 hozzászólás
anni_olvas>!
Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje

Röviden-tömören: a szülők törődjenek a gyermekeikkel és kapcsolódjanak hozzájuk, illetve biztosítsák a kapcsolódás lehetőségét.

XX73 >!
Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje

Nehéz úgy szülőnek lenni és gyermeket nevelni, ha kiveszőben van, erodálódik mindaz a gyermeknevelési minta, amely meghatározta korábbi társadalmainkat. A gyerek kötődik szüleihez (és a nagyobb család felnőtt tagjaihoz), s eleinte mint kiscsibe a kotlóstyúkot, követi, szárnya alá bújik élete meghatározó felnőttjeinek. Később egyre inkább saját útjait járja, eltávolodik. Maga is felnő. Megérik az új generáció alapítására.

Eszembe jut nagymamám, aki egy időben nagyon bosszankodott a tyúkudvarának megbomlott rendje miatt.Régebben, normális időkben teljesen természetes volt, hogy a kiscsibéket a kotlós kelti ki és nevelgeti. (Akadtak jobb és rosszabb pipimamik, de azért az ivadékgondozás ösztöne megvolt mindegyikben.) A kitenyésztett fehér "húscsirkék"re való áttéréssel bevette magát a pitvarba a métely. A fehér színű hússzárnyasok keltetőben keltek, nagyüzemi körülmények közt, és csibeként kerültek nagyanyám tyúkudvarába. Mert jó ötletnek tűnt, hogy gyorsan fölfúvódó és önállóságra kapó egyedekkel turbózzuk fel az állományt. Az öreg-fajta tarka tyúkocskák mulatságosan kicsik voltak a felfújt óriások közt. De volt egy hatalmas előnyük, ami csak később mutatkozott meg. Klasszikus körülmények közt nevelkedtek. És amikor eljött az ideje, a bennük munkáló genetikai programot és viselkedési mémeket követték: elültek (t.i. a fészekre.) Némelyektől (rövid távon bosszantó módon) úgy kellett visszalopkodni az eldugdosott tojást (nem átallottak fészket rakni a szőlőben, és oda tojni, hogy ivadékaik legyenek, és azokat maguk költhessék/nevelgethessék.) A nagyüzemi nevelésű tyúkok viszont nem kotlottak, mert valami alapvető bevésődés hiányzott az életükből. Ők ezernyi egyidős csibe közt nőttek föl, nem volt kotlós mamájuk, akinek kotyogását kis csapatban követték volna a kertek alatt…

A könyv ennek az állatos történetnek átültetése az emberek társadalmába. A szerző felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt 6-7 évtizedben egyes nyugati országokban egyre gyorsuló, öngerjesztő módon a gyerekek a hagyományos, szülő (és tágabb család, vegyes életkorú mikrokörnyezet) -orientált kötődésről egyre erőteljesebben térnek át a kortárs-orientációra.

A kortársak orientálta gyermekkor pedig sok szempontból romboló. A „vezér” szerepet betöltő kortárs gyermekek/fiatalok nem vállalnak felelősséget, áldozatokat tereltjeikért (miért is tennék, hiszen maguk is gyerekek, ellentétben a szülőkkel és a családdal.) Nem nevelnek, nem terelgetnek jó irányba, nem is céljuk. Ők maguk is „neveletlenek.” Megzavarják a gyermekek természetes kötődési ösztöneit: ez magyarázatul szolgálhat az egyes országokban egyre jobban elharapózó bullying jelenségnek is (az áldozattá vált gyerekek diszfunkcionális módon, erősen kötődnek a kortárs-közösséghez, nem tudnak leválni az agresszorokról.) És végül: milyen szülő lesz az, aki gyerekkorában maga sem tapasztalta meg a család támogató erejét?

A kör bezárult, de mégiscsak vissza kellene tenni azokat a tojásokat a kotlós alá. Vajon hogyan?

Erre már sokkal nehezebben lehet választ adni. (A könyv is érezhetően ellaposodott, mire ideértünk.) De lehet venni egy mély levegőt, és akár nulláról fölépíteni egy családi szokásrendszert.

Említi a szerző a provence-i kultúrát: ami alatt ő a hétvégi össz-családi ebédeket, a kirándulásokat és az iskola előtti megvárásokat érti. Hihetetlen, milyen egyszerű ez. Hihetetlen, hogy ez ma már nem természetes? Sűrűn összejönni a nagycsalád szüli/névnapi ünnepségeire, bográcsolni, elmenni a hegyekbe, netán összefutni hétköznap délben egy gyrosra a már félig-meddig felnőtt egyetemistával?

Felmerül a kérdés, honnan tanul az ember ilyen gyereknevelési trükköket. A könyv erről nem sokat mesél. Én is csak töredékeket tudok említeni.

Szóval, az úgy volt, hogy…

…amikor kicsi lány voltam, minden névnapkor összejött a család egy szűkebb köre (csak huszonpár ember, semmiség), de gondoljatok csak bele, ez hány névnap egy évben.

…hosszú éveken át szinte minden héten megettünk anyukámmal egy lángost a Blahán az ebédszünetében.

…évtizedek óta rituálisan bejáratott csavargóhelyeink vannak szerte az országban, ahová szívesen visszük az idősebb és a legifjabb generációt is.

***

A könyv mondanivalója remek és igaz. Egyetlen negatívum (de az súlyos), hogy a féltéglányi, 516 oldalnyi terjedelmét össze lehetett volna foglalni egy karcsú füzetkében, mondjuk a következő fejezetekkel:

Ez a gond
Méghozzá ezért
Ezt tedd, hogy ne járj úgy

Sokkal több (leendő) szülő olvasná. A leendő szó itt fontos, mert jóval egyszerűbb megelőzni a bajt, mint menet közben komolyan korrigálni egy család működést és felépíteni a rítusait.

PerczeneNiki>!
Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje

Végre vége! Nem azért, mert a téma ne lenne borzasztó fontos, sőt, azt gondolom, minden szülőnek el kellene olvasnia, vagy legalább olvasnia kellene róla, de voltak benne részek, ahol úgy éreztem, hogy „oke, oke, haladjunk már”. Lehet, hogy a sok ismétlés célja csak a mondando erős rögzítése, de amikor már elsőre egyet értek vele, akkor unalmas újra és újra ugyanazt elolvasni más szavakkal, csakis ezért nem adok öt csillagot. A könyv lényege a 293. oldalon kezdődik, az addigi rész tekinthető bevezetésnek, odáig ugyanis csak arról szól, mennyire káros a kortars orientáció (és teljesen igaza is van!), ezután olvashatunk arról, hogy mit tehetünk szülőként. Az igazán hasznos része számomra az utolsó, kiegészítő fejezete volt, mert a könyv olvasása közben, spoiler végig azon gondolkodtam, hogy a mai digitális világban, amikor az első osztályos gyereknek is ott van a kezében az okostelefon, a könyv által leírt képspoiler, maximum egy szép álom lehet.
Nagyon sok jó dolog van ebben a könyvben, némely részében felismertem magamat, mint spoiler felnőtt-orientált gyereket, máshol a szinte teljesen kortárs-orientált hugomat. Ez azért is érdekes számomra, mert nekem gyerekként nem mi dig volt jó felnőtt-orientáltnak lenni. Nem gondolom, hogy olyan fekete-fehér ördögtől való dolog lenne a kortárs-orientaltsag spoiler, de úgy 95%-ban hitelesnek tartom a könyv szerzőpárosának aggodalmait is.

Felvettem egy pár idézetet is a könyvhöz, amik szerintem fontosak/érdekesek lehetnek, szóval ideteszem az én és a könyv linkemet. :)
https://moly.hu/konyvek/mate-gabor-gordon-neufeld-a-csalad-ereje/en-es-a-konyv/perczeneniki


Népszerű idézetek

PerczeneNiki>!

Amikor apa lettem, azt láttam, hogy mindenki meg van győződve arról, hogy a szülőnek kell formálni a gyermekét – vagyis ki kell alakítania a jellemét és nem elég, ha egyszerűen csak olyan környezetet teremtünk a számára, amelyben fejlődhet és boldogulhat. Úgy tűnt senki sem érti, hogy ha megadjuk nekik, amire szükségük van, vagyis ha szeretetteljes kapcsolatot alakítunk ki velük, akkor kivirulnak.

Kapcsolódó szócikkek: apa · gyermek · jellem · kapcsolat · környezet · nevelés · szeretet · szülő
PerczeneNiki>!

… olyan kultúrában élünk, amely belénk sulykolja, hogy az önbecsülésünk azon múlik, mások milyennek látnak. Valamennyien hasonlítani akarunk Kovácsékhoz, dicsekedni akarunk az új kocsinkkal, vagy a jóképű barátunkkal, vagy a szép barátnőnkkel, vagy a hitvesünkkel, és mind megtapasztaljuk a túláradó büszkeséget, amikor mások elismerik vagy irigylik az eredményeinket. Ám valóban magunkat becsüljük ilyenkor? Nem igazán, inkább csak azt becsüljük, amit mások gondolnak rólunk. Valóban azt szeretnénk, ha a gyermekeink is ilyenek lennének?

413. oldal

>!

A felnőttek úgy vélik, hogy ha a gyermekek egymással érintkeznek, az szocializációhoz vezet: vagyis a gyermek ennek révén megtanulja, hogyan viszonyuljon megfelelően és érett módon a többi emberhez. Bármennyire is népszerű azonban ez a feltételezés, semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Ha a kortársakkal való érintkezés elősegítené azt, hogy jól kijöjjünk másokkal, és a társadalom felelős tagjaivá váljunk, akkor minél több időt töltene a gyermek a kortársaival, annál inkább igaz lenne rá ez. Valójában azonban minél több időt töltenek a gyerekek a társaikkal, annál kevésbé valószínű, hogy jól megférnek egymással, és hogy beilleszkednek a civil társadalomba. Ha ezt a szocializációval kapcsolatos feltételezést a végletekig sarkítjuk – gondoljunk az árvaházi gyermekekre, az utcagyerekekre és a bandákba verődött gyermekekre –, azonnal rájövünk, hogy tévedésen alapul. Ha a társas érintkezés, a barátkozás lenne a szocializáció kulcsa, a bandatagokból és az utcagyerekekből példás állampolgárok válnának.

A New York állambeli ithacai Cornell Egyetem munkatársa, dr. Urie Bronfenbrenner és kutatócsoportja olyan gyerekek viselkedését vizsgálta, akik a szabadidejüket szivesebben töltötték a kortársaikkal, és olyanokét, akik inkább a szüleikkel maradtak. Az összehasonlításból kiderült, hogy azok a hatodik osztályos diákok, akik inkább a szüleikkel szerettek lenni, sokkal több jelét mutatták a pozitív szocializációnak, viszont azok, akik a legtöbb időt egymással töltötték, sokkal nagyobb valószínűséggel kerültek bajba.

399-400. oldal (Libri, 2014)

Szelén>!

… néha egy igazság elfed egy nála még nagyobbat …

106. oldal

Szelén>!

Sajnos a még több kényszer általában visszafelé sül el, … : az erőszak ellenkezést vált ki; a büntetések visszavágást; a kiabálás oda nem figyelést; a szankciók agressziót szülnek; az izoláció pedig érzelmi eltávolodáshoz vezet. Amikor a fegyelmezés szokásos módszerei nem működnek, nem az a megfelelő válasz, hogy keményebben fegyelmezünk, hanem az, hogy másképpen fegyelmezünk.

381. oldal

Szelén>!

Tudnunk kell, hogyan működnek a dolgok, ha meg akarjuk érteni, mi romolhat el – ez elengedhetetlen a megelőztéshez, vagy ha úgy hozza a helyzet, a helyreállításhoz.

192. oldal

PerczeneNiki>!

Sokak számára meglepőnek tűnhet az állítás, hogy a nevelésnek viszonylag könnyűnek kellene lennie. […] Ha nyomást kell gyakorolnunk rá, akkor valami nincs rendjén.

90. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyermek · gyermeknevelés · szülő
loci93 IP>!

A társadalom szekularizációja következtében szintén kötődési űr keletkezett. A vallástól függetlenül, a templom, a mecset, vagy a zsinagóga közössége fontos támogató szerepet töltött be a szülők életében, és a kötődések faluja volt a gyermekek számára. A szekularizáció többet jelent a hit elvesztésénél vagy a spirituális gyökértelenségnél; magával hozta a kötődő közösség elvesztését.

71. oldal (Libri, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: gyermek · kötődés · közösség · szülő · társadalom · templom
PerczeneNiki>!

Három tényező kell ahhoz, hogy a nevelés működjön: egy függő, ellátásra, gondoskodásra szoruló gyermek; egy felnőtt, aki magára vállalja ennek a felelősségét; és a gyermek erős kötődése a felnőtthöz. […] Arra számítunk, hogy a sikerhez elegendő, ha van egy gondoskodásra szoruló gyermek, mi pedig hajlandóak vagyunk arra, hogy neveljük. És ha a gyermek ellenállást tanúsít, meglepődünk és sértve érezzük magunkat.

100. oldal

Kapcsolódó szócikkek: felelősség · gyermek · gyermeknevelés · kötődés · szülő
XX73 >!

Amikor a kortársak lépnek a szülők helyébe mint domináns kötődési figurák, akkor ők válnak a gyermekeink modelljeivé, természetesen anélkül, hogy bármilyen felelősséget vállalnának a végeredményért vagy a következményekért.


Hasonló könyvek címkék alapján

Stefanie Glaschke: A patchwork család
Ross Campbell: Életre szóló ajándék
Egy gyermek megérkezett
Veres Mária: Nagyszülők és unokák
Bernhard Liss: A családpasztoráció útjai
Vajda Zsuzsanna: A gyermek pszichológiai fejlődése
Fischer Eszter: Modern mostohák
Thomas Gordon – Noel Burch: Emberi kapcsolatok
John Bowlby: A biztos bázis
Joan DeClaire – John M. Gottman: Gyerekek érzelmi intelligenciája