A ​test lázadása 93% 208 csillagozás

Ahhoz képest, hogy elég nehezen szántam rá magam, hogy elolvassam, úgyhogy hetekig rakosgattam egyik könyvespolcról a másikra, végül örülök, hogy engedtem a könyvtulajdonos unszolásának. Azt hiszem, azért idegenkedtem a könyvtől, mert azt hittem, ez valami „gondolkodj pozitívan, akkor még a nap is kisüt és kis báránykák szökellnek a réten” típusú önsegítő pszichoagymosás lesz. Nem az.
Egy rendkívül szimpatikus szerző nagyon is őszinte könyve ez. A szerző Kanadában élő orvos, aki sokáig dolgozott háziorvosként, és akinek később az addiktológia lett a szakterülete, de közben dolgozott a palliatív ellátásban is. Betegei között értelemszerűen sokan súlyos betegségekkel küzdöttek, akikkel életük utolsó szakaszában találkozott. Ezekből a tapasztalataiból vonta le azt a következtetést, amiről ebben a könyvben beszél.
Máté Gábor A test lázadásában azt taglalja, hogy az elfojtott érzelmek, különösen az évekig elfojtott harag, károsítják a szervezet immunrendszerét, és hosszú évek, évtizedek alatt az érzelmeiket elfojtó emberek olyan súlyos betegségek kialakulásának kockázatát hordozzák magukban, mint az autoimmun betegségek, a rák és ki tudja még mi nem. Az elfojtott érzelmek ugyanis, tartja a doktor, fiziológiás stresszt okoznak, melyek kikezdik az emberi EGÉSZséget.
Amellett, hogy azt gondolom, ebben a doktornak igaza van, nagyon tetszett, hogy megkímélt attól, hogy önmarcangoljak, és egyáltalán nem ígérte meg, hogy ha klassz csaj leszek, akkor minden önmagamnak generált betegségből hipp-hopp kigyógyulok. Sőt. A legjobban az tetszett, hogy kifejezetten arra biztatott, ne legyek már ennyire aranyos mindenkivel, mert abba csak bele lehet dögleni, ha az ember nem autonóm személyiség.
Nekem ez volt a kötet nagy tanulsága egyébként, hogy ha megváltozni nem is, megismerni magunkat nagyon fontos, és hogy abba, hogy annyira jót akar az ember másoknak, magánál is jobbat, hát abba jó gyorsan bele lehet halni.
A könyv nem osztogat jótanácsokat, nem elemez feleslegesen pacienseket, nem okoskodik, viszont érdekes kultúrtörténeti példákat hoz, amitől az olvasó jobban érzi magát egy kicsit. Jó, hát nagyon nem. Nem igazán természettudományos, de ismeretterjesztő. Kifejezetten hasznos darabja lehet a könyvespolcnak, ha nem Kanadában élünk, és nem lehet az írója a háziorvosunk.
Ha valami zen-buddhista módon akarnám összefoglalni a könyv lényegét, akkor az nagyjából így nézne ki:
Te magad légy Te,
építs falat és bontsd le
találj egy társat.

A gyermekkorukban nem feltétel nélküli szülői szeretetet élvező gyerekekből túl hamar válik koravén felnőtt, vagy később énbizonytalan, másoknak mindenben alárendelődő személyiség. A konfliktusok elfojtása pedig olyan tartós stresszt okoz, mely állandóan gyengíti a szervezet immunrendszerét, s utat enged a burkolt önpusztításnak: az autoimmun betegségeknek.

Ez a könyv fő mondanivalója. A magyarázat pedig az, hogy a szervezetben minden mindennel összefügg, a psziché (a tudat), a központi idegrendszer, a hormonok, az immunrendszer, a zsigerek. Ha a lélekkel (ami esetünkben az agy legmagasabb rendű működése, nem pedig a testtől különváló entitás) baj van, a szervezet is rosszul fog működni, s a különböző autoimmun betegségek (a daganatos betegségeket is ideértve) ennek a rossz működésnek az indikátorai: a szervezet üzemzavarai.

Ennek az elvnek az illusztrációja a kötet négyötöde: esettanulmányok. Majd a védekezés módjai kerülnek sorra (ha kissé röviden is) a végén: a konklúzió abban foglalható össze, hogy – Jézus szavait megfordítva – magunkat legalább annyira szeressük, mint felebarátunkat. Pontosabban: legyünk egészségesen önzők, védjük meg személyiségünk határait, ne áldozzuk fel magunkat – s vele egészségünket – teljesen senkinek; se szüleink, se házastársunk, se testvéreink, se barátaink, de még gyermekeink kedvéért se! Persze vannak súlyos helyzetek, melyekben minden erőnkkel segítenünk kell a másikat, de ez nem lehet állandó teljes önfeláldozás egy egész életre. Mert a krónikus rejtett stressz miatt ez az egész élet esetleg kényelmetlenül kurta lesz… Szembe kell néznünk valódi helyzetünkkel, s fel kell tudnunk vállalni a haragot azokkal az emberekkel szemben, akik kizsákmányolnak minket.

Tanulságos írás, mely visszaállítja a pszichés stabilitás rangját az egészség megőrzésében, a gyógyszer-centrikus, mindenre pirulákat és labdacsokat rendelő, fundamentálisan materialista orvosi szemlélettel szemben. 'Ép testben ép lélek' – hangzik a régi bölcsesség; e kötet viszont fordít az irányon: 'Ép lélektől ép a test', mondja. Megszívlelendő tanulság.

A nyugati orvoslás hagyományosan kettéválasztja a testet és a lelket, pedig egészségünk függ az érzelmeinktől is. A bizonytalanság, információhiány, konfliktusok, kontroll elvesztése és a kielégítetlen érzelmi szükségletek stresszt okoznak. Ha ez a lelki nyomás tartósan fennmarad, az betegséghez vezet, míg érzelmeink kifejezése már önmagában csökkenti a stresszt. Az, hogy az egyes helyzetekben hogyan reagálunk, főleg a gyermekkorban kialakult viselkedési mintákon és megküzdési stratégiákon múlik. Ezért fontos a személyes fejlődés és az önmegismerés, hogy felismerjük saját mintáinkat. Így képessé válunk saját érzelmeink nyílt felvállalására, és egyben mások elfogadására és személyes kapcsolataink megőrzésére is.

A könyvben példaként szereplő betegségek, melyek kialakulásához köze lehet a tartós érzelmi stressznek:
– Alzheimer kór
– Crohn betegség
– rák
– reumás izületi gyulladás
– asztma
– ALS betegség (amiotrófiás laterálszklerózis pl. Stephen Hawking)
– IBS betegség (irritábilis bélszindróma)

A betegekre jellemző tipikus viselkedési minták, személyiségjegyek:
– kooperatív, türelmes, passzív, elfogadó személyiség, nem jellemző az önérvényesítés ill. önmaga elfogadása
– érzelmi elfojtás, ami kedvesség formájában jut kifejezésre, képtelenség az érzelmi kommunikációra
– szorongás, szomorúság elfojtása, fájdalom tagadása, mindig vidámnak tűnni
– harag elfojtása, helyette a kedvesség álarca
– áldozatkészség, másokkal törődni, más boldogságát a sajátja elé helyezi, bűntudat ha nemet mond másik igényeire
– önfeláldozó, egyoldalú kapcsolat, kihasználtság érzés, egy kapcsolatban „többet nyel”, jobban el kell fojtania érzelmeit a kapcsolat fennmaradása érdekében
– megerőltető munka, de panaszkodás kerülése, nem kér másoktól segítséget
– gyermekkori érzelmi elhanyagoltság vagy veszteség
– kényszeres teljesítés, munkafüggőség, krónikus túlteljesítő
– vágy mások elismerésére

A gyógyulás hét lépése:
1. Elfogadás: tagadás helyett elfogadni helyzetünket, bár nem biztos hogy tetszeni fog amire magunkkal kapcsolatban rájövünk, megbocsátás önmagunknak – de ez nem beletörődés, nem határozza meg a jövőnket.
2. Tudatosság: megtanulni a stressz jeleit, de ezeket ne tünetnek tekintsük hanem a testünk által küldött megszívlelendő üzenetnek.
3. Harag: ki kell tudni fejezni, mert elfojtása az egyik fő kockázati tényező. Kifejezhetük szavakkal vagy tettekkel, de ne torkolljon dühöngésbe.
4. Autonómia: határok meghúzása, ami azzal kezdődik hogy felteszem magamnak a kérdést: mire vágyok az életben, mit tartok értékesnek.
5. Kötődés: érzelmi bezárkozás megszüntetése, sebezhetőség felvállalása, elfogadni a kapcsolatok iránti egyetemes emberi vágyat, keresni a kapcsolatokat.
6. Önérvényesítés: létezésünket nem kell cselekvéssel igazolnunk: létezem és vagyok aki vagyok.
7. Megerősítés: saját kreatív énünk, alkotóvágyunk megélése, nyitás a spiritualitásra valamilyen formában.

U.i.
Nemrég hallottam, hogy a székelyek „bánatbetegség”-nek hívták a rákot. „Elvitte a bánat”, mondták arra, aki nagyon lefogyva halt meg – ők nem tudták, de feltehetően a rák miatt.

Megnéztem a szerző egyik előadását videón, és aktuális volt nekem, így mindjárt ki is hoztam a könyvtárból. A lényeg: MG megfigyelésein alapuló elmélet, amelyet több évtizedes orvosi munkája során gyűjtött, súlyos, krónikus betegekről (mellrák, petefészek-rák, Crohn-betegség, vastagbélgyulladás és hasonlóan könnyen végzetesnek bizonyuló kórok). Szerinte minden ilyen betegnek volt egy közös tulajdonsága: „kedvesek”. Úgy kedvesek, hogy mindig mások szolgálatára állnak, mindig figyelnek a környezetük érdekeinek érvényesítésére, a saját érdekeiket háttérbe helyezik vagy egyáltalán nem érvényesítik, és bár ők a gyengébbek, még akkor is ők támogatják pl a társukat vagy a szüleiket, ha ők maguk is lelki támogatásra szorulnának.
Az elmélet lényege pedig nagyjából az, hogy ettől a viselkedéstől annyira legyengül az immunrendszerük, hogy ilyen súlyos betegség alakul ki náluk. Merthogy rákos sejtjei mindenkinek vannak – mégsem lesz rákbeteg mindenki.
(Ennek kapcsán egy mellékszál: megnézték a statisztikákat, és ott, ahol rendszeresen szűrnek prosztatarákra férfiakat, sokkal több a beteg, mint ahol nem szűrnek. Mert lehet, hogy, amit kimutatnak a vizsgálattal, nem okozna problémát, ha nem kezelnék…)
Visszatérve: az az állandó stressz, amellyel egyes emberek együtt élnek (a „kedvességükből” adódóan), nagyon súlyos következményekkel járhat.
Szóval, ha valakinek választania kell egy helyzetben aközött, hogy kicsit lelkiismeret-furdalása legyen (pl mert éppen nem bocsátotta a másik rendelkezésére az idejét, amikor neki magának is szüksége volt rá) vagy pedig a teste kénytelen legyen lázadni és végső soron elpusztítani önmagát – akkor egyértelműen válasszuk a lelkiismeretfurdalást. És merjük elvárni a környezetünktől, hogy a figyelemből és az energiából nekünk is jusson és maradjon is.
(Végre kimondta egy orvos, hogy a páciens életkörülményeit, a teljes személyt kell vizsgálni, nem elég csak a beteg testrészt!)

Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy sokat stresszeljek off, ezért szemeztem egy ideje a könyvtárban a könyvvel. Igaz, fiatalnak érzem még magamat ahhoz, hogy súlyos betegség alakuljon ki nálam, de örülök, hogy megismerhettem, mikre számíthatok és kaptam útmutatást arra vonatkozóan, hogyan kerüljem el ezeket a tragikus útvonalakat, nehogy a szervezetem maga ellen forduljon.
Sok oldalt töltenek ki az orvosi szemszögből íródott levezetések, szerencsére nem túl bonyolultak, ha erősebben koncentrál az ember, meg lehet őket érteni.
Vannak olyan részek, amik hasba tudják vágni az embert, ha magára ismer bennük, ennek ellenére azt mondom, érdemes elolvasni.

Alapkönyv, egyszerűen nélkülözhetetlen információ az élethez, legalábbis ahogy én látom: ahhoz az élethez, amiben minden általam ismert ember él és többé-kevésbé szenved, betegeskedik, és úgy általában nehezen tudjuk az egészet mire vélni.
Nem mintha a krónikus betegségek orvosi és „neuroimmuno”-sallalalla szóval szakszerű leírásai ne lennének önmagában kissé távol tőlem: ez ugyanis nem egy önsegítő könyv, hanem problémákat, tüneteket, anekdotális történetek és interjúk tömkelegét megmozgató tanulmánykötet különféle tömegesen előforduló civilizációs betegségekről, pontosabban azok testi és pszichés közös hátteréről. Ugyanakkor Máté Gábor valahogy összeszedte és beleírta a lelki egészség, az érzelmi kompetencia mindenki számára alapvető, és mindenki életét központian érintő problematikáját, jelenségeit – és kiutakat.
Ha már sokat foglalkoztunk a testi-lelki működésünkkel és bajainkkal akkor ezért, ha még új a gyerekkori traumákkal és pszichés okokkal szorosan összefüggő testi tünetek gondolata, akkor azért, mindenki csak tanulhat ebből a kötetből, beleértve az orvosainkat.

Máté Gábor doktor úr könyve rávilágít arra, hogy már a stressz is komoly táptalaja sok súlyos betegségnek, mint a rák, a szklerózis multiplex vagy az ALS.
Rengeteg megtörtént példán keresztül kapunk képet, milyen típusú stressszek léteznek, milyen módon tudjuk őket kezelni, de legfőképp felismerni.
Szorongások, maszkviselés, megfelelési kényszer, önmagunk tudatos háttérbe szorítása, gyerekkorban alacsony rezgésű szülői szeretet és megannyi példa jelentkezik a könyvben.
A könyv egyértelműen önvizsgálatra sarkall, ne söpörjünk semmit a szőnyeg alá, merjünk beszélni róla, merjünk foglalkozni vele! Hiánypótló könyv, remélem sok mindenkihez eljut.

Engem kissé lehúzott, nyilván a témája miatt, és nem is adott annyit, mint vártam volna… talán túl nagy a hype Máté Gábor körül is. De a lényeg átjött természetesen, és abszolút követhető. Számomra az volt a legfontosabb üzenete, hogy ne akarjunk semmilyen elvárásnak megfelelni, hozzuk ki magunkból a maximumot, és ne fojtsuk el a gondolatainkat, érzéseinket – a környezetünket nem túlságosan megsértve, természetesen.

Előjegyzés van rajta, sajnos vissza kell vinnem a könyvtárba, de mindenképpen folytatni fogom.
BEFEJEZTEM
Ajánlom Mindenkinek sok-sok szeretettel!

Nagyon érdekes, de egyben lehangoló is volt. Azt embernek olyan érzése van, nem is lehet igazán jól csinálni. 99% az esélyed rá, hogy el…szed. Sokban magamra és a felmenőimre ismertem. Most már világos, miért vagyunk ekkora sz@rban.