A ​sóvárgás démona 93% 53 csillagozás

Ha kicsit is úgy érzed hogy hajlamos vagy túlzásba vinni valamit – legyen az káros szenevedély (cigi, alkohol, kábítószer) vagy bármilyen viselkedés, akár a moly.hu hírfolyamának böngészése vagy könyvvásárlás, akkor ennek a könyvnek az elolvasása sok érdekes és megvilágosító erejű gondolattal gazdagíthat.
Talán a témában vagy általában a pszichológiában jártas egyéneknek nem fog nagyon sok úttörő újdonsággal szolgálni de a függőségek témakörét rendkívüli alapossággal vesézi ki a neurobiológiai, társadalmi, szociális aspektusoktól egészen a filozófiai, spirituális megközelítésekig.
Ami a leginkább tetszett nekem ebben a könyvben az a mély humánum amivel Máté Gábor a függőségekről, a függőkről és úgy általában az emberi mivoltunkról ír.
Bátran ajánlom bárkinek aki szeretne kicsit közelebb kerülni saját káros vagy kóros viselkedésmintáinak megértéséhez, vagy csak kíváncsi hogy másokat mi ösztönözhet ilyesmire.

Eddig nem olvastam még a szerzőtől semmit, gondoltam, egy pohár bor mellett elmerengek itt a drogosokról, addikcióról párszáz oldalt a biztos kívülálló fennsőbbségével, spoiler alert: nem lehet elegáns távolságtartással kezelni.
A szerző olyan helyen (is) dolgozik orvosként Kanadában, ahol a teljesen lecsúszott függőknek adnak szállást, és ha van rá igényük, akkor kapnak orvosi ellátást, szociális ellátást. Nem várnak cserébe semmit, tudomásul veszik, hogy nincs visszaút, csak segítenek, hogy a lehetőségekhez képest emberként éljenek.
Három dolog kell a függőséghez, fogékony személyiség, addiktív szer/cselekvés, stressz, ezeket szépen végigmolyolja a könyv.
Az első fejezetben az itt élő függők életét mutatja be, na itt borult ki a borospohár a kezemből, ezeknél az embereknél nem az jelenti a gyerekkori traumát, hogy xboxot kaptak ps helyett, annyira lemegyünk az emberi lét aljára, amit elképzelni sem akarunk, nem hogy olvasni róla. Az esetleírások ezután is előkerülnek, de kitér az addikció élettani folyamataira (nekem ez volt az egyik kedvenc részem), azokra a magzatkori-gyermekkori hatásokra, vagy éppen azok hiányára, amelyek jól megágyaznak mindenféle addikciónak. A drogosokra mindenki húzza a száját, de vannak társadalmilag elfogadottabb addikciók, pl munka, zene, kávé, mobilhasználat,olvasás, vagy ami sokkal veszélyesebb, addiktívabb mindennél, az a dohányzás, de tulajdonképpen mindegy, minden esetben ugyanaz az atipusos működés áll a háttérben. Igazából bármi lehet az addikció tárgya. A végén kapunk egy kis drogpolitikát is és mesél a drogok dekriminalizációjáról, ez volt a másik kedvenc részem. Máté Gábor maga is ADD-s és addikt, nagyon sok saját élménnyel dolgozik, és én ekkora önreflexiót még nem láttam soha, senkitől nem láttam.
Mindenfajta függőséget nagyon egyszerűen megoldana az átlagemeber, sőt, sok szakember is: jaaaaj, kapd már össze magad, ne csináld!
A Sóvárgás démona árnyalja a képet, a könyv elolvasása után biztosan sokkal empatikusabban, nyitottabban állunk a függőkhöz, legyen az drogos, vagy sorozatfüggő.
Amikor éppen Eckhart Tolletól idézgetett, akkor kicsit tikkelt a szemem, de ez csak előítélet, az idézetek tartalma rendben volt.

Nagyon jó könyv, mindenkinek ajánlom!!! Nincs olyan ember szerintem ebben az országban, akit így vagy úgy ne érintene a függőség kérdése. Mindez közérthetően és nagy emberséggel megírva. Egyedül azért vontam le fél pontot, mert egyes részeken nagyon nehezen rágtam át magamat, és túlírtnak éreztem.

A könnyű esti olvasmányoktól Máté Gábor átfogó munkája távol áll. Komótosan haladtam vele, miközben lapról lapra nőtt a tiszteletem a szerző iránt. Most épp tetőzik. A könyv megrázó kollázs életképekből, ezzel együtt alázatos, hivatkozásokkal teletűzdelt, átgondolt szakirodalom, és nem áll meg itt. Személyes hitvallás is. Nem az ijedős fajta.
Milyen lehet végső stádiumú betegségekkel kicsekkoló drogfüggők orvosának lenni? A függőségek eleresztéséhez elég csak akarni – tud egy erősen függő akarni egyátalán? Mi segít ilyenkor: elvárás, szigor, vagy csak az emberség? Úgy fest, az utóbbi. Ettől válik a 600 oldalas féltégla költőivé.

Általában arról szokott elsőre feltűnni, hogy jó pszichológia témájú könyvet olvasok, hogy az oldalak szélén a színes jelzőcskék megjelennek, idővel egyre szaporodnak. Aztán nagyon gyakran ezek a jelölők pár nap után eltűnnek, mert amikor visszaolvasom a bejelölt részeket, már nem tűnnek annyira találónak. A sóvárgás démona esetében a jelölők maradtak, oly annyira, hogy épp azon gondolkozom, hogyan fogom a polcon jól látható helyen úgy elhelyezni a Máté Gábor könyveket, hogy ezek a jelölők ne gyűrődjenek össze-vissza, keresztbe-kasba.

A függőségekkel – és sok más mentális problémával – kapcsolatban is a legnagyobb tévhit az szokott lenni, hogy az illető, ha akarná, határozott és tudatos döntéssel rögtön megváltozhatna, abbahagyhatná káros tevékenységét. Máté Gábor ezt a képet igyekszik árnyalni, sőt talán teljesen lerombolni. Olyan szívszorító módon mutatja be a Downtown Eastside-i drogfüggő pácienseinek helyzetét, élettörténetét, hogy a fejezetek olvasása után nem hiszem, hogy a fenti állítást akárki komolyan gondolhatja. Szép lassan megjelennek a függőségek mögött húzódó, természetesen a gyermekkorig visszanyúló okok, aztán pedig a megoldás különböző lehetőségei is, ezekről itt inkább nem is írok. Olvassa el mindenki a könyvet, hogy megfelelő összetettségében lássa a dolog nehézségét!

Nehéz olyan segítő célzatú könyvet írni, amelyet az ember nem vág rögtön falhoz, amikor abban a saját problémáiról olvas, és azokra különböző megoldásokat próbál ajánlani a szerző. Máté Gábor sorain azonban úgy csillog keresztül a legemberségesebb hozzáállás ezekhez a nehézségekhez, hogy olvasás közben többször az én szemem is hasonlóan kezdett csillogni a könnyektől. Ez volt a második könyv, amit tőle olvastam, és meglepő nyugodtsággal merem kijelenteni, hogy könyv nekem még olyan sokat nem segített a saját problémáim jobb megértésében, mint ez a kettő.

No mondjuk elolvastam. Bár egy-két fejezetet elblicceltem, de cserébe bizonyos részeket átrágtam többször is.
Nem is rossz egyébként. Sőt. Ahhoz képest, hogy valahol az ismeretterjesztő könyvek és a tudományos igényességgel megírt szakkönyvek határmezsgyéjén mozog, kifejezetten olvasmányos. Igen elgondolkodtató és helyenként megrázó dolgokat ír szenvedélybetegekről és segítőikről, a szenvedélyek természetéről, genetikai, biológiai, társadalmi és személyes okairól, a drogpolitika visszásságairól. Persze nem értettem egyet minden egyes szavával. Szerintem érdemes laikusoknak is elolvasni. Na jó, a kábítószerek neurobiológiai hatásairól írt fejezetet nem muszáj. (Bár megdöbbentően jó összefoglaló, a leglogikusabb és legérthetőbb, amit valaha olvastam.)

Érthető, olvasmányosan megfogalmazott, laikusok számára is emészthető (bár egyes fejezetek azért nem olyan könnyedek, de azok is abszolút érthetőek) kötet. Tetszettek a személyes élettörténetek és a fejlődéslélektani vonatkozásai a függőségeknek. Már a második könyvem Máté doktortól, és nagyon betalál a stílusa, a látásmódja, a gondolatai, elméletei. Az őszintesége is, ahogy a függőkkel való kapcsolatáról beszél, ami közel sem mindig optimális.
Javasolt, szuper könyv, de kell idő az olvasására és feldolgozására.

Máté Gábor Budapesten született, családja 57-ben kivándorolt Kanadába. Több éven keresztül dolgozott nagyon komoly drogfüggőkkel. Ebben a könyvben részletesen beszél erről a problémáról, behozva saját példákat is.
Mindannyiunknak vannak függőségei, csak nem mindegy, hogy drogokat, alkoholt vagy nikotint veszünk magunkhoz, vagy „csak” tevékenységek iránt vagyunk függők, mint például a szaladás, olvasás, számítógépes játékok, vagy zenehallgatás. Az írónak a függősége a CD vásárlás és a folyamatos klasszikus zene hallgatás, amiről próbál leszokni.
Nagyon meglepődtem azon, hogy Kanadában az őslakos közösség tagjai között nagyon nagy arányban vannak drogfüggők. Máté Gábor felhívja a figyelmet, hogy mennyi mindent elvettek az őslakosoktól. Az elnyomott emberek traumái generációkon át öröklődnek, az évszázados családi hálózatok felbomlanak.
A legtöbb drogfogyasztót bántalmaztak gyerekkorukban, és erre még rájön az, hogy nem fejlődött ki náluk az a képesség, hogy szabályozzák az emócióikat, amit senki sem tud születésétől fogva szabályozni, hanem a szülők feladata ennek kialakítása kisbabakortól kezdve. Ezek a gyerekek sokszor nem kaptak semmilyen segítséget ebben. Vannak olyan gyerekek is, akiket nem bántalmaznak, de nem kapják meg a helyi kulturális és gazdasági helyzet aláássa elsődleges érzelmi kapcsolataikat a szüleikkel. Mivel a kapcsolat gyenge a szülőkkel, így a gyerekek egymásra vannak utalva és könnyen drogozásra adhatják a fejüket.
Az is nagyon érdekes volt, hogy akik sokat esznek (és emiatt kövérek is), azok azért tehetik ezt, mert sok „érzelmi éhezésben” volt részük. Ez persze nem vonatkozik azokra, akiknek szervi betegségük van.
A könyv első fejezete nagyon durva, mivel sok drogos esetet mutat be. Sokan fekélyekkel, tályogokkal, egyéb komoly betegségekkel (HIV) küzdenek, ami a drogozáshoz, a nem steril tűk használatához köthető. Sok beteg meg is hal.
A további fejezetekben szó van a dekriminalizáció fontosságáról, a függők környezetében élőkről, azokról a lépésekről, amelyek segítségével le lehet szokni. Arról is beszél, hogy a gének a közhiedelemmel ellentétben nem akkora nagy tényezővel bíró elemek, mint a környezet. Az ikerkísérleteket (ahol születés után örökbe adták a gyerekeket, néhányukat szét is választva egymástól) is kritizálja, mivel eleve a születés után elválasztott ikrek, akik az anyától is el lettek véve, már környezeti hatásnak vannak kitéve, hiszen az addig egyetlen ismert dologtól szakították őket el (mesél arról is, hogy neki is hasonlón kellett átmennie egy éves korában, amikor az anyja rokonoknak adta őt oda, hogy kikerüljön a budapesti gettóból).

Ahogy olvastam ezt a könyvet azon gondolkodtam, hogy milyen kevés sikerélményt kaphat munkája során. Aki belgyógyász vagy egyéb területen dolgozó orvos sok embert meggyógyít, sokat persze nem. De a drogosokkal dolgozó orvosnak sokkal másabb ez a téma, hiszen úgy tűnhet, hogy meggyógyult a páciens, majd bizonyos időn belül újra visszaesik, mert például elhagyta a partnere. Nagyon nehéz lehet neki, de hihetetlen fontos munkát végez.

Rengeteg gondolat kavarog a fejemben ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egy alapos, átgondolt mű, ami témája ellenére olvastatja magát és amellett, hogy az okokra magyarázatot ad, a megoldásokra is tesz ajánlásokat. Minden elismerésem és tiszteletem a doktoré, amiért évtizedek óta ilyen kitartóan küzd ezekért a mindenki által kitaszított emberekért, még akkor is, ha ezek az emberek nem viszonozzák a kedvességét. Nagyon érdekesek az élettörténetek, az is ahogy a saját függőségéről mesél és a lelki sérülések következményeinek magyarázata is. Jó látni, hogy milyen kezdeményezések vannak a probléma megoldásanak kapcsán, annak ellenére is, hogy milyen kilátástalannak tűnik a harc.

Nagyon nehezen rágtam át rajta magam, pedig közérthetően fogalmaz. Amit a csecsemők érzelmi fejlődéséről és a kábítószerhasználók dekriminalizálásáról ír, nagyon érdekes.