Toszkána ​hegyei 85% 15 csillagozás

Leginkább azért kezdtem el olvasni a könyvet, mert egy utazás során – sajnos csak – 1 napot töltöttem Toszkánában, de ez is elég volt a szerelemhez. Meg tudom érteni a könyv szerzőjét, miért is szerettek volna ott letelepedni. Igaz, nem volt egy nagy cselekmény, de a tájleírások, illetve még inkább a hangulatok megragadása elindította az „ottszeretnéklenni” érzést. Jó volt az ételek bemutatása, a kis bepillantás a helyiek mindennapi életébe. Azért akadtak vicces helyzetek, kis humor, a házvásárlás buktatói az olasz mentalitáson. Összességében kellemes olvamány, ami megerősítette bennem, hogy Toszkána megér egy bővebb ismerkedést.

Sok könyvet olvastam már Toszkánáról, és ilyenkor erős késztetést érzek, hogy én is ott legyek, és érezzem azt a hangulatot, és lássam azt a szép tájat, amit ezek a könyvek jól leírnak. Máté Ferenc könyve sem volt rossz, inkább olyan semmilyen. Leírta, mint már sokan, hogyan telepedtek le Toszkánában, hogyan talált megfelelő házat és milyen volt az első évük. Néha még humorral is fűszerezte. Azért egy nyomasztó könyv után üdítő volt olvasni. Nem tudtam meg semmi pluszt, és nem adott semmi pluszt, de mindenki szerethető volt, és teljesen pozitív volt az egész történet.

Inkább negatívabb kritikákat olvastam a könyvről,nekem mégis tetszett, megfogott a hangulata, bár a kedvencem, Frances Mayes könyveihez azért nem ér fel. Viszont bejött a hangulat, a receptek. Főként azok a recik tetszettek, melyek a könyv lapjain bújtak meg. A kötet végén lévő ételelkészítési útmutatók annyira már nem mozgatták meg a fantáziámat, főleg mert nem tudok mit kezdeni a vaddisznóval és társaival. Már ami az evést illeti…

Igaz, németül olvastam, de ez cseppet sem vont el az élvezetéből, és semmitől sem lehetett volna egy év jobb időszakában olvasni, mint az ősz közepén, mikor váltakoznak a napos-esős napok, de többnyire már inkább a hűvösek…Megismerhetjük Olaszország gyönyörű tájai közül az egyik legszebbet -Toszkánát-, de amellett a barátságos, mindig nevető lakosait is, akikből valószínűleg egyre kevesebb van, mint mindenből, ami régi. Toszkánában a disznóvágás, a gombagyűjtés, a házépítés nem munka, hanem baráti összejövetel, ahonnan nem hiányozhatnak az ínycsiklandozó olasz tradicionális ételek(gombás, sonkás, petrezselymes, olivaolajjal meglocsolt csirke, fácán….) és természetesen a jó olasz vino. Sajnálattal vettem észre, hogy még kevesen olvasták, pedig ráadásul magyar származású az író. Én amondó vagyok, hogy aki szeret olvasni, nem hagyhatja ki eme varázslatos, „szemet-szájat” gyönyörködtető, olaszos hangulatú olvasmányos gyöngyszemet.

Imádom ahogy ír, amit ír, amiről ír. Imádom a humorát. Váratlanul, a semmiből robban a kacagás. A Toszkánáról írt trilógiájának első kötetét utoljára sikerült beszereznem s elolvasnom, de élvezetes volt, akár különálló könyvként is, mint az összes többi. Magával visz, érzem amit ír, ott vagyok. Annyira, hogy az utolsó falusi-havas-csendes-sétálós lapok elolvasása után meglepődve néztem a terasz előtti zöld fenyőfára, de hát hol van a hó!

Utazni vágytam, ha másként nem, legalább képzeletben. Ez a könyv azonban nem repített magával, inkább döcögött, csikorgott végig. Nem tudtam megszeretni a szereplőket, idegesített a rengeteg olasz kifejezés, melyekre sehol sincs fordítás.
A végén már egyfolytában azt nézegettem, milyen tempóban fogynak a lapok, hány oldalon kell még átrágni magam. Sajnálom, mert imádom Toszkánát és már alig várom, hogy visszatérhessek oda.