Volt ​egyszer egy 93% 97 csillagozás

Ez a Máté Angi biztosan valamiféle jóságos boszorkány lehet, mint pl. Mary Poppins, csak jobban lehet rá számítani, mert ő nem hagy itt minket, ha megfordul a szél, hanem meséivel, ritka szép szavaival varázsol és bűvöl el minket. Olvasva ezeket a történeteket még inkább emlékeztet engem az olaszok jóságos boszorkányára, Befánára, akit mindig megsajnálok, ha eszembe jut lyukas cipője, és emiatt örökké nedves harisnyája… valahogy ez a hangulat fogott el, amikor ezeket a meséket olvasgatom – már lassan másodjára, és még nem utoljára…
Varázslatosak és elbűvölőek a mesék, lelket simogatóak, szívet gyönyörködtetőek. És elbűvölőek és igézőek, lelket nyugtatóak a rajzok. Szeretném magamnak megjegyezni ennek a csodálatos kezű művésznek, Szulyovszky Saroltának a nevét.
Egyik sem enged el – mese, rajz bűvkörében tart.
És a fiamat is…
Szerettem ezeket a történeteket; olvasni, átélni, átérezni – amelyek között voltak, ahol a mozgás (alma, alagút, kemence) és itt-ott még a „zene” (=hangok, ritmus) is felbukkant (sósperec, béka); vagy épp a játékosság (pocsolya, város), békesség (kő, csend, tej) és óriási festőiség (sün, nyár, béka, sötétség, csend, köd).
Imádtam hogy mostantól olyan pici titkoknak vagyok tudója, hogy miről álmodozik pl. egy király a kalapboltban, vagy a tej, amikor alszik. És azt is érdekes és megnyugtató volt megtudni, hogy hol is lakik a sötétség, és ott mivel foglalkozik. Azt is megnyugtató és megkönnyebbült-mosolyt-fakasztó volt megtudni, hogy lába van a láznak, nem is kettő, hanem egyből három, de csak azért, hogy gyorsan elfuthasson a bodza elől, mert az megcibálja, ha eléri…
Nem hétköznapi mesék ezek, hétköznapjainkról, amelyek főszereplői mindennap előttünk álló, utunkba kerülő, vagy körülvevő dolgok, érzések, jelenségek.
Ha egyszer elolvastad, el nem engednek – mert amikor elolvastad, vagy a gyerekeknek felolvastad, elmesélted „Hallgatott minden és megnőtt a boldogság.”

Abszolút kedvencem a sün és az almafa, (meg a kő, a köd, a béka, a város, a kemence, és a sötétség, a láz, meg az autó… stb. stb.)

Jó lenne egy ilyen kötet nekünk is itthonra… mert ezt most vissza kell vinni az egri mozgókönyvtárba…

P.S: milyen gyönyörű egy szó az, hogy pilinkél!
(meg azt is megjegyezném, hogy lepallotta kezeit a hideg és azt is tudom már mi az, hogy kapuzábé: http://www.szekelykapuk.hu/zabe.html.)

                                _
Az alábbi eseményekre olvastam el:
1/ Egyszer egy
2/ Magyarok előnyben
3/ Olvassunk meséket!

Engemet a Máté Angi: Kapitány és Narancshal jobban megfogott, de nem bántam meg, hogy Szimirzára hallgatva hazajött végül velem ez a könyvecske is.

Már az előző kötetben is feltűnt, hogy akadnak furcsa szavai az írónőnek – talán hangutánzók? –, amik különösek / érdekesek, de abszolút illenek a történetekbe! Pl. csicsonka, pilinkált, muszogott, kalajmesz. Mosolyogtatók!

Ám eltér a másik könyvtől, mert itt minden oldalpáron más-más Volt egyszer egy… mese található, amiknek nincs közük egymáshoz. Más sztori, más szereplők, más helyszínek. Szerettem a Volt egyszer egy… sün, autó, csend, pocsolya, sötétség és hideg meséket.
Rajzilag már kevésbé tetszetős, bár gyönyörűek a tárgyak, a tájak, elég fura arcúak a dolgok (bár legalább egyediek, ezáltal tökéletesen kiegészítik a mini-meséket) – ugyanakkor a színek gyönyörűek: mélyek, árnyaltak, telítettek. Jó rájuk nézni.

Volt egyszer egy anyuka, aki esténként felolvasott ebből a könyvből a kisfiának, és a kisfiú apukájának…
Ez az anyuka bevallja, magának kölcsönözte ki a könyvet a könyvtárból, mert nem bízott abban, hogy a kisfiúnak tetszeni fognak ezek a mesék. Elvégre nincsenek benne sárkányok, királyfiak, se varázslók, hajmeresztő kalandok. Volt egyszer egy tej, egy pocsolya…?
Aztán az anyuka gondolt egy bátrat, mégis felolvasta az első mesét…és meglepődött. A kisfiú figyelő szuszogásából, az apuka mosolygásaiból kiderült, nagyon is működnek ezek a történetek, derű és nyugalom költözött a szobába, így jó elaludni: tudni, hogy a hétköznapi világ körülöttünk biztonságos és szeretetreméltó, még a sötétség is. A kisfiú a következő két hétben, hosszas tanulmányozás után – még fogkefével a szájában is kisurrant a fürdőszobából megkeresni a könyvet-, minden este kiválasztott két „voltegyszeregyet”; kedvence lett az almafa hernyója, a sün, a sósperec, a szülőké az alagút pókhálógyűjteménye, a sötétség mákgubója…
Az apuka azóta néha „voltegyszeregy” stílusban beszél, például szüret előtt a szőlőszemről, a megmaradt kiflicsücsökről, későn ébredéskor a gyorsan múló 6:40-ről…

Az anyuka annyit azért megjegyezne, szerénytelenül meg van róla győződve, hogy élvezetesen, élményszerűen tud felolvasni, de ebben az esetben a nem átlagos mondattagolás, központozás, szórend, szóhasználat miatt néha meg kellett torpannia, apuka kifogásolta is, hogy anyuka ügyetlensége akadályozza az élmény befogadásában. :) Ez persze nem a szöveg hibája, mert így különleges és élvezetes, de felolvasás előtt kicsit át kell futni.

A Leggazdagabb Fantáziával Rendelkező Szerző díját mindenképpen Máté Anginak adnám, sőt, Neki is adom! Csodálatosan jó mesék, káprázatos illusztrációk. Röviden; szeretem.

Amikor két hónapja olvastam Angitól a Mamót, már tudtam, hogy ezt a könyvét is akarom. Olyan jó érzés újra belefeledkezni Angi különleges világába. Mondjuk a családtagjaim azért csöppet meglepődtek, amikor beállítottam egy mesekönyvvel:) Az orruk alá dugtam, olvassanak csak bele és láttam, ahogy el-el mosolyogják magukat közben. Már ezért megérte. Én próbáltam lassan haladni, hogy minél tovább élvezhessem, ahogy piroskodnak a cseresznyék, gombóckodnak a fagylaltok, pocakos almák lakják a fákat, muszog a sün, világgá megy a morgás, fényes lesz a zöld, történik a jó .Élettel telik meg minden égen és földön… Imádatos, na…

Legszívesebben magamba szippantanám az egész könyvet, rajzostól, meséstől, mindenestől. El tudtam volna olvasni egy szuszra is, de jobb volt így, hogy néha elővettük, és egymásnak olvastunk fel a kedvesemmel egy-két mesét egyszerre. Léleksimogató.

A kedvencem az alma legpocakabb része. :)
Olyan jók ezek a mesék, semmi gonoszság, remek képek, kifejezések. Pillanatok alatt az 5évesek tágszemű csodás a világ szemüvege került rám. Szeretném mesélni majd.

Remélem írsz még meséket, Angi, és továbbra is tartom, hogy neked kéne hangoskönyvet készíteni belőle. :)

2018:
Titával olvastuk, esti meseként. Ágyban, összebújva, rendesen. Többnyire nagyon erőteljesen magyarázta, hogy de hármat! meséljek. :D Bejött neki, pedig tuti, hogy a negyedét sem érti. De sebaj. Nekem is jó volt mesélni. :)

Ízlelgetve, lassan olvasós, szívet melengetős, mosolyogtatós, elvarázsolós másvilágbaröpítős, jajjönahernyós, tele csudálatos új szavakkal, mint a lappantott éjszaka, csicsonka, csiklincs, muszogás, leppentés, kapuzábé, összecsombolyodás, meg még a vacskolt, csepcselt is…de olvasás közben az ember tudja hogy ezek mit jelentenek, és mit jelent a többi gyönyörűen egymás mellé fűzött díszes szókapcsolat, hisz mindenki fúrta már fejét a párnába és süppedt bele a púposába..

Volt egyszer egy unatkozó kisleány…
***
…aki kissé toporzékolva üzent az internet csodaparipáival egy másik kisleánynak, hogy küldjön neki meséket, mert szeretné a napját 52 százalékkal jobbá tenni, és kevésbé unatkozni.

Nem vagyok nagy mesekönyvolvasó, az idei év valahogy mégis záporoztatja rám a mesekönyveket, valamelyik kedves, másik bájos, a harmadik vicces, de Máté Angi könyve elvarázsolósan rabulejtős. Tökéletes harmóniában fogja kézen egymást a szöveg és az illusztráció, a szóhasználat pazarul piroskodik és muszog az ember fülébe. Szégyen gyalázat, hogy véget érnek egyszer.

Minden él. Úgy döntöttem, hogy ez a nő egy zseni.