Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az óriás kenyere 73 csillagozás
Agatha Christie olykor új vizekre evezett és Mary Westmacott álnéven finom rajzolatú, lélektani regényeket is papírra vetett. A titokzatosság homályából kibomló történetek főhősei látszólag hétköznapi emberek, ám mindegyikük életére elhallgatott igazságok terhe vet sötét árnyékot. Az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy gyilkosságig vigye a történetet; a krimi koronázatlan királynője hullák nélkül is sorsfordító konfliktus elé állít mindenkit.
Az új operaház megnyitója fontos társadalmi esemény volt Londonban, amelyen megjelenik a királyi pár is. A nyitódarab azonban megosztja a páholyok népét – azt suttogják, az álnév mögé bújó zeneszerző orosz származású, majd meg azt, hogy zsidó származású orosz. A szakma a jövő zenéjének tartja a zseniális művet, a szerző személyét illető igazságot azonban csak az operaház igazgatója tudja, aki kisfiú kora óta ismeri Vernont, a komponistát. Az ősi angol család utolsó sarjával életében a zene olyan erős… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1930
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Mary Westmacott-regények Partvonal, Hungalibri · Hunga könyvek Hunga-Print
Enciklopédia 21
Kedvencelte 5
Most olvassa 6
Várólistára tette 61
Kívánságlistára tette 45
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Egyszerűen nem találok szavakat…
Agatha Christie lenyűgözött. Egyszerűen hihetetlen, hogy a rengeteg krimi mellett egy ilyen nagyívű melodrámát is képes legyen ilyen részletességgel, stílussal és érzelemmel megírni. Eddig is tiszteltem az írónőt, de ezek után az egekig fogom magasztalni.
Ez a könyv tele van az élet minden fájdalmával, keserűségével és valóságával. Azon kevés könyvek egyike (legalábbis azok között, amelyeket mostanában olvastam), amely különösen megmutatja, hogy a családnak mennyi árnyoldala van, és mennyivel többet ér az, ha az ember elmenekülhet onnan a másik családjához, melyet saját magának választott: az életreszóló barátaihoz.
Szívszorítóan valóságos és átérezhető az egész történet. Szívszorítóan keserédes családi szál, életreszóló baráti odaadással fűszerezve, megtoldva a szerelem erőteljes érzelmeivel, hozzáadva a pénz mindenbe „belepofátlankodó” szerepével, és nem utolsósorban a zenével. A zenével, amely egy életen át elkísér, és folyamatosan változik. Erre a változásra azonban mi, emberek, sokszor nem vagyunk képesek.
Fájt, hogy a végére értem, és fájt, amíg tartott. Fájt, de mindezt a maga furcsán jó értelmében.
Új kedvencet avattam. Sosem hittem volna.
Ez kemény volt, főleg a vége. Nem igazán ere számítottam, bár nem is tudom megmondani mit vártam. A befejezése pedig tökéletes lett. Az Agatha Christie: Életem után elég feltűnő volt, mennyi mindent beletett a saját életéből, de szerintem ezek a mű előnyére váltak. Nagyon szépen és jól meg tudta ragadni a szereplők érzéseit és lelki világát. Nem csak a főszereplő, Vernon életét és gondolatait ismerhettem meg, hanem az életében fontos szerepet játszó szereplőkét is. Volt olyan rész, amiben szinte alig bukkant fel ténylegesen fizikailag. Nagyon tetszett az egész, kíváncsian várom Agatha Christie a többi álnéven írt könyvét is, ezekre eddig még nem kerítettem sort.
Ahhoz képest, hogy milyen régóta a polcomon van és mennyire érdekelt, folyamatosan csak tologattam magam előtt, mert féltem, hogy igazából nem is fog tetszeni. Végre elhatároztam magam és nem is dönthettem volna jobban, ugyanis hatalmas meglepetés volt, elejétől a végéig élveztem és teljesen elmerültem benne.
A prológus elég volt, hogy felcsigázzon és én is tudni akarjam az igazságot a titokzatos zeneszerzőről. Az első, Abbots Puissantsban játszódó rész volt talán a kedvencem mind közül, Christie remekül építette fel a Deyre-családot, nemcsak a felnőttek, hanem Vernon, majd később Joe és Sebastian is élő, lélegző karakterekként voltak jelen és a kapcsolatok is mélyebbek voltak, mint ahogy első blikkre tűntek.
Annak nem igazán örültem, hogy később Nell ekkora szerepet kapott, ő kifejezetten ellenszenves lett oldalról oldalra, ez a döntésképtelensége, a folyamatos csiki-csuki hamar kifárasztott, nem tudtam komolyan venni. Azt sem mondhatom azonban, hogy Jane-t azonnal megkedveltem volna. A határozottsága, a kiállása valóban sokkal jobban tetszett, Vernonnal azonban ő sem igazán tudott mit kezdeni, ugyanúgy mentek ezek az oda-vissza körök.
A háború hozott egy kis felfrissülést, majd spoiler még inkább összekuszálta a dolgokat. Ebben az időszakban Nell elviselhetőbb volt egyébként, szimpatikus volt az elkötelezettsége a sérültek felé. Később viszont, mint az várható volt, megint a könnyebb utat választotta spoiler. Amivel senki sem számolt, az George Green megjelenése volt. Innentől felgyorsultak az addig amúgy viszonylag lassan folyó események, hirtelen eljutottunk a levelekig, majd a spoiler, ami megkoronázta az egész történetet.
Nem tudom megmondani, mi tetszett annyira ebben a könyvben. Jó volt a stílusa, kézzel fogható szereplőkkel dolgozott, érdekes volt a sztori, szinte minden összejött. Christie nem csak a krimikben mozgott otthonosan, egy ilyen mély lélektani drámát is úgy összerakott, hogy csak pislogok. Megérdemli az öt csillagot, ezután pedig a többi Westmacott álnéven írt könyv sem fog megrémíteni, sőt!
Érdekes, egy-egy könyv mennyire megtalálja az embert. Pont akkor jön szembe, amikor a benne hordozott üzenetekre szükség van.
Életem első Agatha Christie regénye igen szomorú, mondhatni gyászos időszakban talált meg, és olyan mesét mondott el, mely szívszaggató volt és csak néhol megnyugtató.
Nem tudom, hogyan ér véget a sok felemlegetett történetszál. Nem tudom a jövő minden egyes részletét. A végkifejlet egyik oldalát ismerem, a többi homályba vész.
És mindeközben csak az jár a fejemben, hogy
”rosszabb időben távol lenni egymástól, mint térben”.
Ezt most teljes szívemből átérzem.
2006-os értékelésem:
Önéletrajzi elemekben gazdag történet.
A művészet áldozattal jár – de vajon megéri?
2017-es értékelésem:
Másodszori olvasás után is a legjobb Westmacott-regénynek tartom. AC életének első 40 évét alaposan beleírta a történetbe ("vájt szeműek" sok mindent találhatnak benne), ugyanakkor a művészet egyik lényeges oldalát is megmutatja.
Nem krimi, mégis fordulatos lélektani regény. Az őszinte barátság fontosságáról szól a könyv, amivel teljesen egyetérthetünk, mivel mindannyian tudjuk, hogy milyen kincs egy jó barát, akire számíthatunk. Szeretem Christie gondolatait, üzenetük van, olvasás után szép lassan leülepedik a lelkemben, felidézhetem. A felelős döntések időszaka a húszas évek, amikor néha szánalmasnak látjuk az előző generációt, a mi világmegváltó gondolataink kerékkötőjének. Így követhetjük a három főszereplő felnőtté válását, láthatjuk, hogy milyen nehéz jó döntést hozni, nem szabad egyoldalúan szemlélni a világot és véleményt alkotni. Újra gazdagabb lettem egy jó könyvvel Christie-től.
Teljesen más, mint amit eddig Agatha Christie-től olvastam. Lassan bontakozik ki a cselekmény. Három ember barátsága, majd sorsfordító életútját ismerhetjük meg. Mindezt az első világháborúval meghintve.
Barátság, szerelem. Háború, zene. Csalódás és halál. Ezek mind jól egybe olvasztva megtalálhatóak a könyvben. Lassan indul be a cselekmény, de annál jobban magával ragad az első részt követően.
5 nagyobb részre van osztva maga a könyv.
Az első részben megismerhetjük a szereplőket és magát Abbots Puissantsot, mint a legfontosabb helyszínt.
A másodikban Vernon „nagy” szerelméről lesz szó.
A harmadikban Vernon második szerelméről.
A negyedikben a Nell és a háború kap szerepet.
És az utolsó pedig ismét Vernonról szól.
spoiler
Szóval nagyon tetszett. Ezért rögtön be is szereztem még az írónőtől másik két hasonló típusú könyvét is, melyeket szintén álnéven írt. Kíváncsian várom, hogy azok milyen hatással lesznek rám.
Az első pár fejezetet leszámítva nagyon lassan indult a történet, pár hétre fel is függesztettem a folytatást, mert úgy éreztem, nem is figyelek arra, amit olvasok. Az utolsó két részben aztán történt pár izgalmasabb csavar, de szerintem teljesen kiszámítható volt. A történet végét összecsapottnak érzem, maradtak bennem megválaszolatlan kérdések, nincs minden szál elvarrva. Sajnálom, hogy nem a köztes rész inkább az elnagyolt, ahol szerintem sok a felesleges részlet.
Ez volt az első Mary Westmacott olvasmányom, és sajnos nem azt kaptam tőle, amit vártam. Nem ajánlom azoknak, akik az Agatha Christie krimik pörgősségét keresik benne, összességében azonban egy érdekes történetet mesél el, és örülök, hogy végül elolvastam.
Kicsit melodramatikus, inkább a gyengébbek közül való, de még így is elszomorít, hogy már csak egy Westmacott van hátra nekem, elolvasgatnám őket az idők végezetéig…
Népszerű idézetek
És, amint azt a nővér egy kis száraz humorral kifejtette, a csúnya szavak csak akkor fájnak, ha az mondja őket, akit szeretünk.
53. oldal
– Ki az a Mrs. Pascal? – kérdezte egy napon Vernon.
– Jaj, Vernon úrfi, csak nem azt akarja mondani, hogy nem tudta, hogy hívják a dajkáját?
Tehát Dadust Mrs. Pascalnak hívják. Megdöbbentő. Soha másképpen nem hallotta emlegetni, csak úgy, hogy Dadus. Vernon valami olyasmit érzett, mintha azt mondták volna, hogy Istent úgy hívják, hogy Mr. Robinson.
37. oldal
Én azt se bánom, ha valaki úgy akar szakítani a múlttal. hogy fog egy darab Stilton sajtot, lefarag belőle egy kicsit, és ami maradt, azt kinevezi fürdőző nimfának. Csak tudjon meggyőzni, csak tudjon hatni rám. De ha ez nem sikerül neki, akkor nem művész. Attól még senki sem lesz zseni, hogy másképpen csinál valamit, mint az emberek úgy általában. Tíz esetből kilencszer valami olcsó sarlatánság lesz belőle.
117. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti 95% ·
Összehasonlítás - Hazel Gaynor – Heather Webb: Az utolsó karácsony Párizsban 92% ·
Összehasonlítás - Virginia Woolf: Clarissa ·
Összehasonlítás - Virginia Woolf: Mrs. Dalloway 79% ·
Összehasonlítás - Ruby Saw: Lucy 97% ·
Összehasonlítás - Lucinda Riley: Éjféli rózsa 94% ·
Összehasonlítás - Jojo Moyes: Akit elhagytál 92% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 90% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: Nyugtalan évek ·
Összehasonlítás - Laura Madeleine: Egy cukrászmester meséje 85% ·
Összehasonlítás