A ​rózsa és a tiszafa 80% 68 csillagozás

zt már az elején be kell vallanom, hogy nehezen kezdtem el az olvasást. Bármennyire is hajlok arra, hogy minél több komfortzónámon kívülre eső könyvet olvassak el az elkövetkezendőkben, minden egyes alkalommal úgy kezdek hozzá, mintha csak egy foghúzásról lenne szó, aztán ahogy belemélyedek a történetbe, úgy kezdem el szépen lassan megszeretni az alapot, az írásmódot, meg úgy mindent, és a történet így kerül át a komfortzónámon belülre. Ez történik általában. Itt is megvolt a kis folyamat háromnegyed része, de ez a történet valahogy mégsem került át a komfortzónámba.

Bővebben:
https://zivataroskonyvek.blogspot.com/2018/03/egymas-sz…

A megszokottól kissé eltérő regény, de mégis tudtam élvezni. Izgalmas, érdekes történet. Emberek, sorsok, döntések, amikkel lehet azonosulni, lehet szorítani a szereplőknek, szeretni és kevésbé szeretni őket. Titkokra derül fény és megéri várni arra, hogy kibontakozzon az igazság a könyv lapjain. Csak ajánlani tudom az olvasóknak ,ezt a kirándulást Agatha egy másik fantáziavilágába, tanulságos történetek.

Kár volt megírni. De még nagyobb kár volt elolvasni. Nem is tudom miről szól. Amiről a fülszöveg, nos arról biztos nem.
Illetve nem biztos, mert nagyon sokszor elaludtam rajta.
Ki tudja??!

Ó anyám. Ez az a regény, amit a fiókban kellett volna hagynia, majd meghagyni az utódoknak, hogy olvasatlanul égessék el…

Agatha Christie mindegy mit ír, a végeredmény egy valódi, igazi regény. Az egyik jobban tetszik, a másik kevésbé, de mindegyik zseniális. Ebben a könyvében a helyszín egy kis angol helység, St Loo, a II. világháború után. Választásra készülnek, a kommunisták és a republikánusok is igyekeznek megszerezni a politikai hatalmat. A helyzet nagyon alkalmas, hogy különböző egyéniségeket ismerhessünk meg, jó alaposan, ahogyan ezt már megszokhattuk az írónőtől. Viszont mindannyian mást és mást látunk, szeretünk, vagy nem szeretünk ugyanabban az emberben. Talán még magunkat is másképp ítéljük meg mint a környezetünk. Az emberi jellemekről íródott a regény. Megértem, átérzem a helyzeteket, hangulatokat, tetteket. Hogyan érhetik el a szereplők, hogy sikeresek legyenek, mi mindent hajlandók megtenni ezért, hány féle úton mehetnek végig, érhetik el, vagy bukhatnak bele. Sajnáltam, hogy egyik szereplőt sem tudtam megszeretni. Meglepődtem, hogy a könyvben egy olyan lenyűgöző, fantasztikusan jó Jago-jellemzést olvashattam, ami meglepett, de sok mindenre rávilágított, hogy miért ezek a szereplők jelennek meg a regényben. Végeredményben nem került közel hozzám egyik szereplő sem, de egy újabb zseniális könyvet olvashattam.

Megint csalódott vagyok kicsit, ugyanis ez egy újabb Westmacott regény volt, amiben az írónő szokásához híven brillírozott az emberi természet, az emberi lélek rejtelmeinek ismeretét illetően, de megint teljesen kedvelhetetlen szereplőkkel dolgozott, ráadásul ez a tömény politikai háttér is untatott.
A kezdés egyébként ígéretes volt: Hugh-t magához hívatja a haldokló John, akiről annyit tudunk, hogy Hugh szemében a gyűlölet tárgyát képezi. Christie esetében számítani lehet rá, hogy érdekes dolgok vannak a háttérben, emiatt kíváncsian kezdtem bele a múltban történtek olvasásába. Itt jött a „pofon”, mert ugyan Hugh-t megszoktam valamennyire, de a többi szereplő annyira lehetetlen volt.. Lady St. Loo és két társalkodónője nagyon egyhangúra sikeredtek, Isabella üresnek tűnő, John Gabriel pedig végtelenül dühítő karakterként szerepelt, kötődés nélkül pedig nehéz volt szeretnem lényegében az egész történetet.
Mégis, úgy érzem, megérdemli a négy csillagot, mert ami a lényeg volt – a szereplőkben zajló történet, a vívódások, a döntések –, az működött és ha fikarcnyit is érdekelne a politika, valószínűleg jobban lelkesedtem volna a kerettörténetért is.

Hat, elso gondolatom a konyvrol: „hu de komoly!”. Maskepp nem is tudom jellemezni. Teljesen mas a megszokott Agatha Christie krimiktol. Az iro bebizonyitja , hogy neki ez is megy, es nincs leragadva egy mufajnal.
Igazabol nem csalodtam az iroban, mert ez egy nagyon jo konyv. De a kedvencem lett e?
Nem.
:)

Nekem alapvetően tetszett ez a történet, de nem gondolnám, hogy olyan eget rengetően jól lett megírva. Talán ezért is lehet olyan sok negatív kritikát olvasni róla. Agatha helyében gatyába ráztam volna a rengeteg ún. politikai hátteret. Kár érte, mert nagyon érdekes karakterek voltak felvonultatva. Én például soha nem találkoztam egy ilyet Isabella minőségű nővel.

A sok negatív kritikát olvasva sokkal rosszabbat vártam, de kellemesen csalódtam benne. Fontos, hogy ne azt várjuk tőle, mint a „szokásos” AC regényektől. Ez nem egy gyilkos felderítéséről szól, hanem a lelkekben játszódó drámákról. Hatalmas fordulatokra nem kell számítani, viszont nagyon élethű, remek jellemábrázolásokkal és lélektani mondanivalóval találkozhatunk. Nem lett a kedvenc könyvem, de egyáltalán nem rossz.
(A politikai csatározásos rész számomra is kissé sok volt, de túlélhető :))

Agatha Christie-n nőttem fel,így ez a könyv elég érdekes volt. Nyilván nem krimi,azt ne is keressük benne. Nagyobb baj volt,hogy nem tudtam megszeretni a szereplőket,néhol hiteltelenek voltak.