A ​lányom mindig a lányom 89 csillagozás

Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ann Prentice vonzó, érett asszony, aki csak a lányának él, amióta megözvegyült, s nem veszi észre, hogy nem hagyja felnőni gyermekét. Amikor lánya hosszabb időre elutazik, sorsa váratlan fordulatot vesz: megismerkedik egy férfival, aki megcsillantja előtte az újrakezdés lehetőségét, és Ann egyszer csak megint élni kezd. Lánya azonban nem akarja elveszíteni anyja kizárólagos szeretetét, és bosszúhadjáratba kezd a „betolakodó" ellen. A két nő kapcsolata kegyetlen párviadallá fajul, persze nem nyílt sisakkal. Vajon milyen árat fizetnek azért, hogy örökké csak a szőnyeg alá sepernek dolgokat, és kiszabadulhatnak-e a belülről marcangoló önvád és harag csapdájából?

Eredeti megjelenés éve: 1952

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mary Westmacott-regények Partvonal, Hungalibri

>!
Partvonal, Budapest, 2010
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639910379 · Fordította: Szabó Mária
>!
Partvonal, Budapest, 2005
208 oldal · ISBN: 9638678224 · Fordította: Szabó Mária
>!
Hungalibri, Budapest
232 oldal · ISBN: 9639021865 · Fordította: Szabó Mária

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Agatha>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Jó tanácsok, mielőtt ezt a könyvet olvasni kezded:
1. Ne várj „agathachristie-s” stílust. Itt nincsenek finom pikírt, szarkasztikus, mosolyognivaló megjegyzések
2. Ne olvasd el, ha még nem vagy komoly kérdéseket boncolgatni vágyó felnőtt, vagy nem vagy valamelyik szereplő – gyermekét egyedül nevelő anya, aki újra férjhez megy / uralkodó gyerek, akinek rosszul esik, hogy anyukáján osztoznia kell / az a szegény férfiember, aki egy ilyen szimbiózisban élő anya-lánya közegbe próbál beilleszkedni – helyzetében.
3. Ha valami könnyed olvasmányra vágysz, szerintem ne ezt válaszd.
Mert ebben a könyvben nem ismersz rá arra az Agatha-ra, akinek a krimijét azért emeled le a polcról, mert egy kellemes-kikapcsolós délutánra vágysz. Ez a könyv egy „felnőtt” Agatha komoly gondolatai, amik számomra tőle meglepőek voltak, és elgondolkodtatók – hogy én mit tennék Sarah helyében, mennyire lennék önző, ha valamelyik szülőm új párt választana.
Aki Agatha-rajongó, el kell olvasnia tőle ezt is, mert így lesz kerek a kép.

1 hozzászólás
Zyta88>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Tizenévesen imádtam Agatha Christie krimijeit, rengeteget el is olvastam akkor, viszont jó 10 éve leálltam velük. Tudtam, hogy írt másfajta regényeket is, de nem éreztem késztetést hozzájuk, egészen addig, amíg egy booktuber nem ajánlotta ezt a könyvet az anya-lánya kapcsolatról. Rögtön kíváncsi lettem rá, és pont a 2010-es gyönyörűséges kiadás került hozzám, külön öröm volt ránézni is.
A könyv rövid és gyorsan olvasható, off kicsit olyan volt, mintha egy színházi darabot olvasnék, mivel 3 különálló részből áll, kvázi 3 nagyjelenetből, amik 1-2 évvel egymás után játszódnak.

A középpontban egy megözvegyült 41 éves édesanya és az ő 19 éves önállósodni kezdő lánya van. Az ő életükbe tekintünk bele különböző szakaszokban. Az első rész fő problémája, hogy amíg a lány nyaralni van, anyuka megismerkedik egy férfival, akibe beleszeret, de aztán ez a férfi és a lánya nem jönnek ki egymással. Érdekes belelátni, mit gondolnak, hogyan reagálnak, hogyan élik meg ezt a konfliktusos helyzetet. Az utána lévő 2 részben ennek az utóhatásait látjuk és a végén egyfajta lezárást.

Elgondolkodtató, hogy mikor szabad és mikor nem beleszólnunk a hozzánk közel állók életébe. Illetve olyan is van, hogy ezt muszáj lenne megtenni. Viszont borzasztóan nehéz megtalálni az arany középutat, és ez az, amit hiányoltam, hogy igazán megoldást nem kínál ez a könyv a problémára. Azt persze látjuk, hogy az itteni helyzetben hol hibáztak a szereplők, de amikor benne vagy egy ilyen helyzetben, nagyon nehéz elvonatkoztatni a saját nézőpontodtól, és attól, amit te helyesnek érzel. Az meg még nehezebb, hogy eldöntsd, mikor kell engedni, hogy a másik azt tegye, amit akar, akkor is, ha neked nem tetszik, és mikor kell megakadályozni, hogy szörnyű hibát vétsen.
Emellett fontos mondanivalója, hogy ha meghozol egy döntést, azt saját magad miatt tedd, ne valaki másért, mert utána tudatosan vagy tudat alatt azt a másik embert fogod hibáztatni, ha megbántad.

Ez nem egy tipikus anya-lánya kapcsolat volt szerintem, bármilyen párossal el tudnék egy hasonlót képzelni, akár apa-fia, akár 2 testvér vagy 2 barát, stb. Úgyhogy kicsit csalódtam, mert én konkrétan az anya-lánya kapcsolatról vártam valami komoly tanulságot. Persze így is elgondolkodtató könyv volt, de igazi megoldást sem javasolt. A karaktereket nem sikerült megkedvelnem, viszont kiemelném a családi barátot, Dame Laurát, akit az írónő szerintem magáról mintázott, és aki mesterien űzte azt a Thomas Gordon-féle elvet, hogy a problémát a problémagazdánál hagyjuk, nem oldjuk meg helyette. Szép volt látni, hogyan csinálta, bár ember legyen a talpán, aki le tudja utánozni ebben.

Összességében érdekes volt valami mást is olvasni Agatha Christie-től, de nem egyhamar fogok még egy Wesmacott néven írt könyvet kézbe venni. A krimiben sokkal erősebb.

gybarbii>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Ez volt az első Mary Westmacott-könyv, amit olvastam, de el kell ismernem, hogy Agatha Christie nem csak a krimik világában állta meg a helyét.
A könyv témája nagyon érdekes volt, tetszett a felépítése, hogy AC csak kívülről szemlélte az eseményeket, és az hogy a könyv cselekménye több évet is felölelt, igaz, ezért néha jókora ugrások voltak a történetben, de ez nem volt zavaró. Amikor elolvastam a fülszöveget, biztos voltam abban, hogy alig több mint 200 oldalban egy ilyen témát nem lehet feldolgozni, de tévednem kellett, AC tökéletesen megoldotta a feladatot. Nagyon jól megalkotta a karaktereket is, bár be kell vallanom, hogy nekem a mellékszereplők (Dame Laura és Edith) sokkal szimpatikusabbak voltak. A mű lezárása pedig szerintem külön érdekes volt! :)

pjutko >!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Nem tudtam, hogy Agatha Christie álnéven másfajta irodalmat is írt, mint krimi!
Ferrta ajánlásával olvastam a könyvet és igazán tetszett!

Ez a regény az anya-lány viszonyt boncolgatja, azokat a morális kérdéseket feszegetve, mennyire adhatja fel egy szülő a saját életét a gyereke érdekében illetve mennyire van beleszólása a szülőnek a gyereke életébe és fordítva.

Azért a lassú stílusról rá lehet ismerni Agatha Christire, viszont a párbeszédei egész modernek. Ajánlom, mert vitt magával a történet.

1 hozzászólás
ppeva P>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Ez volt az első Westmacott néven írt AC könyv, amit elolvastam. Pedig régen pályáztam már rájuk.
A könyv eleje csalódás volt, annyira sematikus papírfiguráknak tűntek a szereplők. De ahogy kezdtem ráérezni, hogy ezek a párbeszédek eredetileg angolul, angol környezetben zajlanak, egyre jobban a helyükön voltak. Élvezetes volt.
Sajnálom mindig, ha emberek azért rontják el az életüket (az egyetlent…), mert elfelejtenek kommunikálni – beszélni, megbeszélni, kibeszélni. Elképzelnek valamit, aztán ha az a valóságban nem úgy van, sértődöttek, hisztiznek, másokat hibáztatnak, és feladnak sokszor nagyon fontos dolgokat.
Itt nem a lány ("önző, elkényeztetett, féltékeny") a főgonosz ám! Képzeljük csak magunkat a helyébe: édesanyja szemefényeként, egyetleneként nő fel, aztán 19 évesen elmegy 3 hétre síelni, és mire hazaér, azt közlik vele: itt egy bácsi, köszönj neki szépen, mert két hét múlva ideköltözik hozzánk, és itt fogunk élni a továbbiakban együtt, mint egy szép család… Vagy ha nem tetszik, el is költözhetsz. Szegény csak kapkodhatta a fejét. És ahelyett, hogy időt hagytak volna arra, hogy elfogadja a helyzetet, megismerkedjenek, ment a sürgetés, a leendő (gyerekkérdésben teljesen járatlan) nevelőapuka nyomulása, prédikációi, az anyuka kétségbeesett közelítési és békítési kísérletei.
Mi a fenének kellett volna nekik egy hónap ismeretség után összeházasodni?! Ha nincs ez a nyomás, biztosan könnyebben ment volna az összehangolódás… Anyuka tudott tizenévig társasági-udvarlásban lenni egy másik úriemberrel, a férfi is huszonéve özvegy volt – talán itt is kibírhattak volna fél évet. Akkor a férfi se cseppent volna bele egy pillanat alatt abba, hogy nesze, itt egy fél-felnőtt lány, nem érezte volna a kényszert, hogy neki ezt a lányt mostantól „nevelnie” kell.
Az áldozatvállalással az a nagy baj, hogy később visszaüt. Ezt AC nagyon jól megfogalmazta. Nem áldozatokat kell hozni (pláne, ha ilyen „egyszerű” esetről van szó), hanem türelemmel várni egy kicsit, kivárni, segítve-irányítva az eseményeket. Miért az a legjobb megoldás, ha tudom, hogy a lányom és a leendő férjem idegenkednek egymástól (második találkozásukkor!), hogy kivonulok a szobából, hogy szót értsenek egymással!? És ha rögtön nem sikerül nekik, akkor fel kell adni, elbújni egy fejfájással, és hagyni, hogy megegyék egymást?
Itt nem egy gyerek harcolt két felnőtt ellen – itt három gyereket láttam vívni és szenvedni, a szeretetért, a figyelemért. A mellékszereplők meg hiába szóltak, a kutya se figyelt rájuk.

P.S.: Az én lányom majdnem 19 éves volt, mikor kihívott a konyhába, és fejével a szoba felé intve megkérdezte: „EZ mikor megy már haza?!” Akkor ismerte meg a második férjemet… Ha akkor kioktatjuk, hisztizünk meg nyomulunk, ma nem élnénk békességben, se egymással, se vele. Egyszerűen hagytunk időt, és elismertük, hogy neki se könnyű… Megérte.

1 hozzászólás
kormix P>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Úgy tűnik, hogy ezek a Westmacott néven írt regények beálltak nálam egy stabil négycsillagos szintre, ugyanis A lányom mindig a lányom most már a harmadik, amire lényegében ugyanazt tudom elmondani, vagyis: Christie – ahogy az várható volt –, ebben a könyvében is bizonyította, hogy az emberi, ez esetben főleg az anyai és a gyermeki lélek rejtelmei nem maradnak előtte feltáratlanok. És bár nyilván ez a lényeg, nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyire idegesítő főszereplőkkel dolgozott megint.
Ann volt talán a legnagyobb csalódás azok után, hogy az első részben elég hamar megkedveltem, ugyanis a végtelenül irritáló lányának köszönhetően spoiler. Szerintem nőként és anyaként is fura módját választotta a dolgokhoz való hozzáállásnak, nem értettem vele egyet semmiben. Sarah anyjával ellentétben egy olyan szereplő volt, akire gyerekként ráfért volna egy komolyabb, keményebb nevelés, mert borzasztóan viselkedett mindenkivel a környezetében, igazából nem is csodálkoztam, hová jutott az idő előrehaladtával.. A mellékszereplők viszont kifejezetten szimpatikusak voltak, Laura és Edith színt vittek a történetbe, és érdekes volt az is, ahogyan kezelték az eseményeket.
A vége miatt jó szájízzel zártam be a könyvet, ez alkalommal Christie egy igazán életszagú és az olvasónak is jóleső befejezést választott, mondhatni megnyugtató volt, hogy spoiler és Sarah ledobta magáról a gyermeteg ént.

levendulalány>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Na, kedvenc krimiíróm megmutatta, hogy nem csak krimit tud!
Ez a könyv nagyon ott van, ahhoz képest, hogy „ponyva”! Igazi lélektani fejtegetés, de minden túlzott komolyság nélkül. Afféle kellemes baráti csevej a délutáni kávé mellett. A téma az anya-lánya viszony. Ingoványos terep, két nő összezárva… Mi lesz, ha valaki „áldozatot” hoz? Mi van, ha valaki meg csak magára gondol? Érdekes helyzet, jó volt rajta elmélázni, de annyira azért mégsem mászunk bele a dologba, Dame Laura néhol megcsillant egy-egy pszichológiai okfejtést, de nem kell olyan komolyan venni a szituációt, mely viszonylag gyorsan meg is oldódik. (Habár magát a megoldást, a probléma felszínre kerülését évekig kell várnia a szereplőknek.)
Örülök, hogy elolvastam, jöhet a többi Westmacott! ;)

olvasóbarát P>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

A Moly nélkül talán ki sem derült volna számomra, hogy A.C. nem csak krimiket írt. Örülök, hogy tudomást szereztem róla és elolvastam. Tetszett és elgondolkodtatott. Egy családban nagyon sokfélék a viszonyok és ezt nagyon jól tükrözi ez a kötet. A felnőtt gyerek és a szülő kapcsolatának többféle szemszögből való vizsgálata számomra mindig érdekes téma. Olvasás közben sokszor gondolkodtam azon mi lett volna a megoldás, de kívülről látva mindig egyszerűnek tűnnek mások gondjai, problémái. Talán,ha másfajta kommunikációt választottak volna nem fajul el ennyire a dolog.

meseanyu P>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Ez a regény nálam az eddig olvasott Westmacottok közül az előkelő második helyet szerezte meg, csak egy hajszálnyival maradt el a Távol telt tőled-től.

Annamarie P>!
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom

Anya és lány kapcsolat. Senki sem lehet okos benne.
A történet kezdetén Ann lánya, Sarah három hétre Svájcba utazik. Ann hirtelen nem is tudja mit kezdjen a rá zúdult szabadsággal, hisz mindenről csak Sarah jut az eszébe. Eddig olyan kosztolányis, madárkás érzésem volt. Aztán Ann lassan elmerül ebben a szabadságban, megtanulja élvezni ezt az állapotot, oly annyira, hogy egy hódolója ia akad, a sokat megélt Richard személyében. A férfi megkéri a kezét, de Ann nem tudja elmesélni lányának a nagy hírt. Ebbe a helyzetbe csöppen vissza Sarah. Egy irgalmatlan harc veszi kezdetét, amiben muszáj dönteni. Az anya dönt, és aztán mindenki viseli ennek a következényeit.
A könyv eleje nagyon nem tetszett, annyira sablonosnak és üresnek éreztem, magamat okoltam, miért kellett Oates után ilyen könyvet választanom. De a második fejezet nagy meglepetéseket hozott, mert a történések egészen más irányban mennek tovább, mint azt én gondoltam volna. Igazi lélektani drámába kell beleélni magunkat. Azért is szadista a könyv, mert az olvasók legtöbbje vagy anya, vagy lány, vagy épp mindkettő. (Nem sok értékelést látok férfi molyoktól) Stílusát tekintve a könyv olyan, mintha egy viktoriánus regény modernizált adaptációja lenne. Szépen berendezett kellékekkel, úgy, mint szegény udvarló, gazdag és gátlástalan vőlegény, a tanácsokat nem adó, hűvös és pártatlan barátnő, és egy örök hűséges cseléd.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Tama113>!

A könyv viselkedésformáló drog.

44. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv
gybarbii P>!

– […] El kell fogadni, hogy csak egy igazi társunk van ezen a világon, aki elkísér a bölcsőtől a sírig, és ez mi magunk vagyunk. Legyen jóban az ember ezzel a társával. Tanuljon meg együtt élni vele. Ez az én válaszom. Nem mindig könnyű.

15. oldal (Partvonal, 2005)

gybarbii>!

Hogy a gyerekek vannak-e a szülőkért vagy a szülők a gyerekekért, teljesen mindegy ahhoz a létfontosságú kérdéshez képest, hogy milyen a kapcsolatuk.

8. oldal (Partvonal, 2005)

Morn>!

Egy szerelmes férfi mindig olyan, mint egy birka. Ez afféle természeti törvény.

55. oldal, Első rész - Negyedik fejezet (Hungalibri)

6 hozzászólás
gybarbii>!

– A legnagyobb időpocsékolás – mondta kioktató hangon –, ha az ember nem a megfelelő embernek mondja el, amit kell.

199. oldal (Partvonal, 2005)

ppeva P>!

Ezek az áldozatok! – horkant föl Laura. – A véres áldozatok! Gondold meg, mit jelent ez a szó. Nem csak egy hősies gesztust, amely attól felemelő, hogy nemes lélekről tanúskodik. Könnyű kitárni mellünket a tőrnek, mert az áldozat ezzel véget is ér abban a percben, amikor önmagunk fölé növünk. De a legtöbb áldozattal utána is együtt kell élni a nap mind a huszonnégy órájában, és ez sokkal nehezebb. Ehhez igazán nagynak kell lenni.

188-189. oldal

Annamarie P>!

Húsztól negyvenig a nők biológiailag foglaltak: minden gondolatuk a gyerekeik, a férjük vagy szeretőjük körül forog. Vagy szublimálják ezeket a gondokat, és nőkre jellemző érzelmi töltéssel építik a karrierjüket. De a természetes másodvirágzás a szellemet és a lelket egyaránt érinti, és ez a negyvenedik év után következik be. A férfiak érdeklődése a korral beszűkül, a nőké kitágul…
-A nők valami újra vágynak. Persze bolondot is csinálhatnak magukból ebben a korban. Némelyik szexőrültté válik. De a kozépkora nagy lehetőségek kora.

18. oldal

ppeva P>!

Az áldozatokkal az a gond, hogy nincs végük azzal, hogy meghozzák.

159. oldal

Annamarie P>!

A fiunk addig a fiunk, amíg meg nem nősül. De a lányunk mindig a lányunk marad.

185. oldal

ppeva P>!

Dame Laura figyelmesen nézte a barátnőjét. Meglepte, mennyire megváltozott. Ann nyugalmat árasztó, kellemes külseje valóságos szépséggé teljesedett ki. Laura Whitstable már látott ilyesmit, és tudta az okát. Ez a sugárzóan boldog külső csak egyvalamiről árulkodhat: Ann szerelmes. Milyen igazságtalan, gondolta, hogy a szerelmes nő kivirul, a szerelmes férfi meg olyan lesz, mint egy bánatos birka.

53. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Daphne du Maurier: Nyugtalan évek
Beth O'Leary: Otthoncsere
Laura Madeleine: Egy cukrászmester meséje
Jane Austen: Tartózkodó érzelem
Helen Fielding: Bridget Jones naplója
Frances Hodgson Burnett: A titkos kert
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Joss Stirling: Misty