Frankenstein 1042 csillagozás

Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein

Mary Shelley tizennyolc évesen, egy lidércnyomás hatására találta ki rémtörténetét egy baráti költői versenyre. A versenyt megnyerte, ezzel pedig teremtménye elindult világhódító útjára.
A hátborzongató, mára már ikonikus történet szerint Victor Frankenstein életet lehel a holt anyagba, ám később megtagadja teremtményét – s ezért a szörny rettentő bosszút esküszik. A kétszáz évvel ezelőtt született mű – amelyet mindenki ismer, de csak kevesen olvastak -rákérdez a tudomány hatalmára, az emberek természetére, céljaira, a világban betöltött helyére, s magára a létezésre is. Bűnhődhet helyettünk más? Az emberiség védelmében sem? Mennyit bír el a lelkiismeret? Vajon ki az igazi rém: a teremtmény vagy teremtője?
A kétszáz éves regény most új köntösben, a Göncz Árpád fordításából kimaradt részekkel, valamint a szerző legendás előszavával kiegészülve jelenik meg a Móra Kiadó gondozásában.

Eredeti megjelenés éve: 1818

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Ulpius-ház Klasszikus világirodalom Ulpius-ház · Kozmosz Fantasztikus Könyvek · Móra Klassz Móra · Gothic Szukits · A kedvenc könyveim Pannon Lapok Társasága

>!
Jelenkor, 2022
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635181766 · Fordította: Péter Ágnes
>!
Jelenkor, Budapest, 2022
304 oldal · ISBN: 9789635181773 · Fordította: Péter Ágnes
>!
Móra, Budapest, 2020
256 oldal · ISBN: 9789634865384 · Fordította: Göncz Árpád

7 további kiadás


Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Victor Frankenstein · A szörny · Henry Clerval · Elizabeth Lavenza · William Frankenstein

Helyszínek népszerűség szerint

Svájc


Kedvencelte 129

Most olvassa 43

Várólistára tette 500

Kívánságlistára tette 359

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Sok mindennek tekintik ezt a könyvet: a modern horror alapkövének, az első tudományos fantasztikus regénynek, vagy épp az egyik első vádiratnak, amely a tudomány mindenhatóságába vetett hitet kérdőjelezi meg.
Főszereplői ikonná váltak: Frankenstein, az isteni szerepben tetszelgő tudós, a Szörny pedig az öntudatra ébredő és fellázadó teremtmény archetípusa. Aki nem teljesen a világtól elzárva nőtt fel, biztos, hogy régi ismerősként fogja őket üdvözölni, bárhol is találkozzék velük.
Én is azért vágtam bele több mint harminc évnyi folyamatos halasztgatás után ebbe a könyvbe, mert úgy éreztem, hogy illendő lenne már megismerkednem az eredetivel, ha már lépten-nyomon belefutok a számtalan feldolgozás, továbbgondolás valamelyikébe.

Nem is bántam meg az olvasást – és ebben nagy szerepe volt azért Göncz Árpád briliáns fordításának –, mert valóban megadta mindazt az élményt, amit reméltem, még ha némileg más hangsúllyal is, mint gondoltam: mert ez a regény számomra mindenekelőtt a romantikus írások mintapéldánya volt. S én – legyen ez bármily' meglepő – nem rajongok a romantikus irodalomért, ámbár egy kötet erejéig megmerítkezni ebben a stílusban még nekem is felüdítő volt. De legalábbis sokkal maradandóbb élmény, mint néhány technoszlengtől hemzsegő modern sci-fi olvasása.
Nem tagadom, Mary Shelley stílusát szokni kell, sőt, nem kevés türelem is szükséges hozzá, ugyanis olyan irgalmatlanul romantikus, és olyan túlburjánzó, hogy hozzá képest Jane Austen tényleg egy szürke főkötős, összeszorított szájú vén szatyor, aki savanyú képű házasságközvetítőként regnál, s aki legfeljebb egy-egy epés megjegyzéssel fejezi ki a nemtetszését a Maryhez hasonló ábrándos szemű süldő lányok miatt.
Ráadásul ez a regény felvonultatja a romantika összes olyan attribútumát, amitől manapság már feláll az egyszeri olvasó hátán a szőr.
Kezdjük azzal, hogy ez egy sokszorosan egymásba ágyazott levél és naplóregény hibrid, amelyben szinte posztmodern módra megbízhatatlan az elbeszélő – ráadásul, mivel alapvetés, hogy a szereplők elmesélik az események, s mint köztudott, az emberi elme konstruktív, igencsak kérdéses, hogy vajon ténylegesen hogyan is történtek meg azok a bizonyos események…
Olvasás közben számtalanszor kalandoztak el a gondolataim, s próbáltam kitalálni, hogy vajon mi is lehetett a valódi motívum a szereplők bizonyos, nehezen érthető tettei mögött és igen gyakorta volt olyan érzésem, hogy a nyers, kendőzetlen valóság sokkal zsigeribb és borzalmasabb lenne, mint amit a könyv sugall. Mi állhat Victor Frankenstein önpusztító megszállottsága mögött, amivel életet akar teremteni? Mi hajtja, hogy a végkimerültségig küszködve létrehozzon egy teremtményt spoiler, amelyet már a megteremtésének pillanatában szó szerint magára hagy, s amely emiatt évekig magányosan kódorog, ám mégis, mintha számtalan elválaszthatatlan kötelék fűzné a teremtőjéhez? Miért olyan magányos és nárcisztikus figura Victor, s miért vannak még ezeknél is megvetendőbb tulajdonságai? Mert bizony gyáva, akaratgyenge főszereplő ő, aki pontosan tudja, hogy a végzetet hozza szerettei fejére, de mégsem próbál semmit tenni a Szörny ellen. spoiler
Mindezek mellett számtalan melodramatikus mellékszállal és kulisszahasogatóan színpadias jelenettel és párbeszéddel kell megküzdenie az olvasónak, spoiler és a regény befejezése is a romantika korának egyik tipikus – mára már kínosan gyengének minősített – eszközével él.
Az írónő tehetségét jelzi, hogy bár a romantikus körítés miatt képtelen voltam olyan vonzó és tragikus figurának látnom Victort, mint aminek szánta, de elismerem esendőségét és néha már-már szántam őt – de persze a teremtményét sokkal inkább.

1 hozzászólás
szadrienn P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Mary Shelley Frankensteinje legendás mű és irodalomtörténeti különlegesség, több műfaj is előképének tekinti, büszkén hivatkozik rá a gótikus irodalom, a horror és a science fiction. Az az olvasó, aki kellően elszánt és elkötelezett ahhoz, hogy keresztülverekedje magát az 1818-ban keletkezett regény cizellált, cirkalmas, romantikus érzelmektől túlfűtött mondatzuhatagain és ábrándos tájleírásain, könnyedén fel is fedezheti benne az említett zsánerek jellegzetes stílusjegyeit.
Kétségtelen, hogy itt bizony egy félelmetes helyszíneken játszódó rémtörténetről van szó, gleccserekkel, elhagyatott szigettel, jéggel, faggyal és Északi-tengerrel. A középpontban álló szörnyeteg olyan ijesztő, vérszomjas és félelmetes, hogy valamennyi szereplő ereiben megfagy a vér, ha rátekint. Ezt a borzalmas lényt azonban nem a mágia vagy az alkímia hívja életre, hanem a modern természettudomány, hiszen kémiai laboratóriumban fabrikálja össze egyetemi tanulmányokat folytató alkotója. A regény egyik legidőtállóbb, legelőremutatóbb motívuma a felelőtlen teremtés mítosza, a naiv és becsvágyó feltaláló olyan pusztító erőt szabadít a világra, amit aztán soha többé nem tud kontrollálni, hiábavaló a későbbi lelkiismeret-furdalás és a sok megoldhatatlannak tűnő erkölcsi dilemma. A karakterábrázolás elszakad a fekete-fehér, angyali-ördögi ellentétpároktól, az alkotó állandó önsajnálata, döntésképtelensége és tehetetlensége miatt nem sorolható a legpozitívabb hősök közé, a szörnyeteg kozmikus magánya és kitaszítottsága pedig valódi együttérzést és szánalmat kelt.
Aki készen áll egy több, mint kétszáz éves időutazásra és nem riasztja a romantika irodalmának díszesen burjánzó, patetikus eszköztára, kössön bátran közelebbi ismeretséget a hírhedt szörnyeteggel és megteremtőjével, Frankensteinnel.

2 hozzászólás
KönyvParfé P>!
Mary Shelley: Frankenstein

A Frankenstein mai szemmel túlságosan vontatott, néhol unalmas lehet. Lassú és körülményes az írásmód, de ezt teljes mértékig betudhatjuk annak, hogy a XIX. század elején íródott. Bőven találni benne nyakatekert mondatokat, a mai kor emberének ezek már túlságosan hatásvadászok lehetnek. Néhol akad benne egy-egy fordulatosabb rész, de tény, hogy sok elbeszélésen át kell rágnia magát az olvasónak. Ennek ellenére jó olvasni, sokrétű mondanivalóval bír.
Bármennyire is nehezen haladós (legalábbis nekem néhol az volt), érdekes kérdéseket feszeget, melyek napjainkig aktuális mondanivalót fogalmaz meg. A tudós és a teremtmény története a tudományos világ egyik alapvető tételén alapul, vagyis hogy mindenható-e a tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? És ha megteremtettük, mennyire vagyunk érte felelősek?
De talán a legnagyobb kérdés, hogy ki a szörny? Victor Frankenstein, vagy a torz teremtmény, melyet megteremtett?
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2017/10/31/mary_shelley_frank…

25 hozzászólás
Klodette>!
Mary Shelley: Frankenstein

Milyen érdekes, hogy eddig azt hittem: ismerem ezt a történetet.
Most pedig elolvastam és kiderült, hogy szinte semmit sem tudtam róla, pontosabban nem helyesen, hiszen a megannyi filmfeldolgozás jócskán torzított a regény valódi cselekményén. Itt pedig kimondottan a szörny megteremtésére gondolok.
Már csak ezért is megérte elolvasni.
Néha kicsit kínzóan lassúnak bizonyult, főleg egy rémregényhez képest, de érdekes volt megismerni a szörnyeteg gondolatait.
Dr. Frankenstein most sem volt szimpatikus, őt már a Kenneth Oppel féle Victor Frankenstein tanulóévei duológiában sem szerettem, Elisabeth Lavensa pedig itt eléggé elsikkadt.

millalilla013>!
Mary Shelley: Frankenstein

NAGYON régóta szeretném értékelni ezt a könyvet, most végre talán sikerül is.:DD
Szóval a húgom miatt olvastam el, hogy tudjunk együtt gondolkozni rajta a sulija miatt. Érdekelt, de őszintén, nem hittem, hogy engem ez ennyire be fog vonzani.
Bár sokan lassúnak és unalmasnak találták a szövegét, én nagyon élveztem, és egyáltalán nem lassított az olvasásban, így is faltam az oldalakat. Szép és régies, de nagyon olvasmányos is.
Mindegyik történetszálat élveztem, az összes lekötött.
És úgy elszorult tőle a szívem! Elképesztő a lélektana ennek a regénynek, és mondhatom, kis pszichológiai nyomást is helyezett rám – minden karaktert tudtam utálni, sajnálni és szeretni, és megérteni is. És emiatt én nagyon-nagyon imádtam a könyvet. Annyira élő volt minden! És tényleg, voltak helyek, ahol egyszerűen csak megszakadt a szívem…
Őszintén nagyon sajnálom, amiért nekem ez nem volt kötelező az iskolában, pedig érdemes lenne foglalkozni vele! Zseniális, hogy a 19. században egy nő ilyet alkotott! Imádom. Abban a kiadásban, amit én olvastam, volt egy kis Mary Shelley-elősző, ami szintén nagyon érdekes volt
Nagyon ajánlom mindenkinek, hatalmas élmény volt ez a kötet!!

>!
Móra, Budapest, 2019
254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634860334 · Fordította: Göncz Árpád, Szenderák Bence
Oriente>!
Mary Shelley: Frankenstein

Egy ilyen agyonolvasott és -elemzett műről, illetve a frankenstein-toposz eredeti formájáról felesleges értekeznem, éppen csak néhány sajátélményt szúrnék be ide.
Sok mindenről szól ez a regény, amire nem számítottam, így érdekesebbnek is bizonyult az előzetes elképzeléseimnél. A szöveg maga eleve tartogat kihívásokat, de belerázódva a gótikus „építkezési stílusba” szinte már bántott egy-egy gyors, eseményközpontú fordulat. Ami viszont váratlanul ért, az a regény intellektuális bátorsága – tekintve az írónő életkorát és a korszakot, amelyben alkotott. Ez nem egyszerű „rémtörténet”, a lehetséges olvasatok a mai olvasót is meglephetik és töprengésre bírják spoiler.
A Móra Klassz sorozatban megjelent újrakiadás pedig nemcsak szépséges, hanem korábban le nem fordított részekkel, és Mary Shelley második előszavával is kiegészült.

3 hozzászólás
Riszperidon>!
Mary Shelley: Frankenstein

Nem is értem, miért húztam ennyi ideig a könyv elolvasását.
Nagyon tetszett! Nagyon merész dolog volt abban az időben egy ilyen regényt írni, a tetejében egy fiatal nőnek. A könyv inkább lélektani értelemben „kemény”. Ha valaki az újabb feldolgozásokat látta filmen, és a könyvet csak utána olvassa, ne arra a hentelésre számítson, ami az előbbiek esetén jellemző. Inkább a főszereplők lelki vívódásain, erkölcsi síkon folyik a történet. Nekem külön öröm volt, hogy ennyire megismerhettük a szörnyet. Persze azért néha befigyel pár hulla. Sok esemény, ami a filmekben nagyobb szerepet kap, itt csak homályos utalások formájában jelent meg.
A történet végére mindkét főszereplő sok gondolatát és tettét meg lehetett érteni, én érdekes módon, végül a szörnyet találtam kissé szimpatikusabbnak.
A fordítás, a nyelvezet is nagyon tetszett, és amikor rápillantottam a fordítóra, örömmel olvastam Göncz Árpád nevét! :)

Sapadtribizli>!
Mary Shelley: Frankenstein

Ez a könyv is nagy meglepetésnek indult nekem! Faltam a lapokat, teljesen magával ragadott a történet – hiányzott már egy jó memse a romantika korszakából! Csak a végére feküdte meg a gyomromat a mérhetetlen szenvedés, és az ezt hossssszan taglaló mondatok.
Izgalmas a történet, még akkor is, ha szerintem mindenki tisztában van az alapgondolattal.
Tetszett, ahogy árnyaltan bemutatta a teremtés, az alkotás szenvedélyét, ami bizony áldozatokkal jár, méghozzá olykor a családot, az életünnket felörlő áldozatokkal.
Tetszett, hogy bizony benne van, hogy felelős vagy azért azmi tettél, nem lehet kibújni ez alól, még ha a szereplők olykor elég bután próbálnak kapálózni ez ellen spoiler
Tetszett, hogy mese van a mesében, aztán megjelenik még egy mesélő, sőt, mégegy, így lassan már négyszeres volt helyenként a keret!
Tetszettek a természetleírások, a természet csodálata.
Bájosak voltak a néha már szájbarágós ilyen-olyan utalások, és nem éreztem elevennek az állítólagos nagy szerelmet, de itt gondolom nem is az volt a lényeg, itt inkább a lelkitárs értelemben vett szerelem a hangsúlyos – és ez is főleg a párhuzam kedvéért…
Elbírt volna még egy-két csavart a történet, de mint egy alapmű, kitűnő! Igazán üdítő volt ebben a forróságban (gondolok itt a kinti melegre, és a focilázra is ) egy remek rémtörténetet olvasni, amiben dominál a hideg, a kétségbeesés, minden nagyon fázós, üres, akárcsak a jéghegyek, amik körülöttük vannak.

ppeva P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Nem vagyok a horrorok és rémtörténetek barátja, de valamelyik listában felfigyeltem Mary Shelley művére, és gondoltam, teszek egy próbát. Érdemes volt.
Először is le kellett lassulnom és át kellett állítanom az agyamat egy 19. századi elbeszélő stílusához, meg kellett neki bocsátanom a szenvelgést és a túlbonyolítást is, a kelleténél többszöri egyes szám első személyre váltást is (néha azt se tudtam, ki beszél). Reméltem, hogy ez a horror még nem a mai szinten érvényes horrornak felel meg, és ebben nem is csalatkoztam.
Ami máig érvényes gondolat, az az, hogy egyes emberek/tudósok/feltalálók/kutatók magukat istennek híve milyen találmányokat/lényeket szabadíthatnak magukra is, a világra is, a következményeket át nem gondolva, nagyravágyásból, tudásuk fitogtatásából vagy meggondolatlanságból. Vagy pusztán a haladás nevében. Aztán kapkodnak fűhöz-fához, mikor már nincs visszaút.
Mary Shelley még csak azt tudta elképzelni, hogy ez a teremtmény majd rút lesz, nagyon erős és némi természetfeletti hatalommal rendelkezik. Azóta a tudomány sajnos már sokkalta tovább lépett, sokkal kártékonyabb lényeket tudnak az emberiségre szabadítani, és a károk is kiterjedtebbek és visszafordíthatatlanabbak, mint amit egy darab szörny tud tenni egy darab tudós és a családja ellen bosszút esküdve…
Szegény Frankenstein-féle szörny pedig igazán megérdemelt volna egy hozzá hasonló asszonytársat, legfeljebb Victornak fel kellett volna találnia a fogamzásgátlást is.

1 hozzászólás
Linszyy P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Nem tudtam, mire vállalkoztam.
Jobb volt, mint a Drakula, mert érdekesebb volt a történetvezetés, több volt a cselekmény. De a legelső levelezés nagyon hidegen hagyott, alig vártam, hogy végre rátérjünk a lényegre. Megtudtam tehát, hogy Frankenstein, saját magasztos célját követve, átlépett egy határt és embert teremtett. Ezután gyáván elbújt a felelősség elől, és hagyta, hogy a Lény magától tanulja meg a világ dolgait.
Tetszett, hogy először Frankenstein mesélte el az életét, majd meghallgattuk a Lényt is, mert mindkét sors nagyon érdekes volt. Fontos gondolatok voltak ebben a már-már horrorisztikus kötetben, meghaladja a korát, azt kell mondjam. Örülök, hogy megismerhettem ezt a klasszikust.
https://youtu.be/txbj6URHYqQ

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Enola87 P>!

[…] mert semmi úgy meg nem nyugtatja a lelket, mint a határozott cél – a pont, amelyre a lélek szegezheti szellemi tekintetét.

8. oldal

Paan>!

Valami olyasmi munkál a lelkemben, amit nem értek. Én voltaképpen szorgalmas vagyok – valósággal kicsinyes; munkásember, aki szorgosan és lelkiismeretesen végzi a munkáját, de emellett ott él bennem a csodák szerelme, a hit a csodában, s ez szövi át minden tervemet, ez térít le a szokott emberi ösvényekről, kerget ki a vad tengerekre, ember nem látta vidékekre, amelyeket annyira szeretnék földeríteni.

13-14. oldal (Kozmosz Könyvek, 1977)

LizaM>!

A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.

Tizedik fejezet

Tíci>!

Eljön az idő, mikor a gyász inkább belenyugvás, mintsem szükség, s mikor a száj sarkában bujkáló mosoly, bár szentségtörésnek érezzük, többé már nem tilos.

40. oldal - Harmadik fejezet (Kozmosz, 1977.)

Kapcsolódó szócikkek: gyász
Selerdohr>!

– […] kialakulatlan teremtmények vagyunk, csak félig készek, amíg egy nálunk bölcsebb, jobb és értékesebb valaki – s egy jó barátnak ilyennek kell lennie – hozzá nem segít, hogy esendő és gyarló természetünket tökéletesebbé tegyük.

22. oldal (Ulpius, 2007)

Kapcsolódó szócikkek: Victor Frankenstein
habosvilla>!

De mondd, Victor, ha a hazugság ennyire hasonlíthat az igazsághoz, bízhatunk-e valaha is a boldogságban?

Kapcsolódó szócikkek: Elizabeth Lavenza
LizaM>!

Egyetlen lélek kedvéért békét kötnék az egész emberfajjal!

Tizenhetedik fejezet

StAngela>!

Nincs, ami nagyobb fájdalmat okozna az emberi léleknek, mint a hirtelen és gyökeres változás.

193. oldal

Tíci>!

Ha az élet okát kutatjuk, mindenek előtt a halálhoz kell visszatérnünk.

51. oldal - Negyedik fejezet (Kozmosz, 1977.)

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál · Victor Frankenstein

Népszerű triviák

FélszipókásŐsmoly P>!

Az írónő sokatmondóan nem ruházta fel névvel a főszereplő teremtményt, finoman utalva, hogy a névvel, apával és anyával rendelkező emberek között a lény senki – ebből (is) eredhet, hogy sokan, akik nem ismerik első kézből a regényt, összekeverik a szörnyet a teremtőjével, Victor Frankensteinnel.

[hu.wikipedia.org]

Kapcsolódó könyvek: Mary Shelley: Frankenstein

Mary Shelley: Frankenstein
FélszipókásŐsmoly P>!

Eredetileg nem szerepel a műben a „scientist” kifejezés. A szerző sosem nevezi Victort tudósnak a könyvben, művészként (artist) és diákként (student) ábrázolja. Elvileg nem is létezett a szó a történet születésekor, csak 20 évvel később, 1834-ben jegyezték le először (William Whewellnek tulajdonítják).

[csi.asu.edu]

Kapcsolódó könyvek: Mary Shelley: Frankenstein

Mary Shelley: Frankenstein

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

H. G. Wells: Dr. Moreau szigete
H. G. Wells: Szörnyetegek szigetén
H. G. Wells: Világok harca
Michael Crichton: Kongó
Nicholas Binge: Felemelkedés
Stephen King: Végítélet
Dean R. Koontz: Virrasztók
R. J. Hendon: Nightingale
Jozef Karika: A hasadék
M. R. Carey: Kiéhezettek