Frankenstein 722 csillagozás

Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein Mary Shelley: Frankenstein

Victor Frankenstein, a szépreményű tudós ifjú elhatározza, hogy embert alkot a tudomány eszközeivel. Az eredmény irtózatos: torz teremtmény születik. A sorsára hagyott lény szenved a magánytól, a megalázottságtól, de műveli magát, szeretetre, megértésre vágyik, amit nem kap meg. Bosszút esküszik tehát, hogy számon kérje szörnyű sorsát teremtőjén…

Mary Shelley, korának kiemelkedő tehetsége alig tizenhét évesen írja meg minden idők legeredetibb rémtörténetét, amelyből azóta számtalan világhírű filmadaptáció készült. A Frankenstein alapkérdései nem is lehetnének időszerűbbek: mindenható-e a tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? Kell-e határt szabni a vágyainknak?

Eredeti megjelenés éve: 1818

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Ulpius-ház Klasszikus világirodalom Ulpius-ház · Kozmosz Fantasztikus Könyvek · Móra Klassz Móra

>!
Móra, Budapest, 2020
256 oldal · ISBN: 9789634865384 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Móra, Budapest, 2019
254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634860334 · Fordította: Göncz Árpád, Szenderák Bence
>!
Pannon Lapok Társasága, Zalaegerszeg, 2010
198 oldal · ISBN: 9789638899811 · Fordította: Göncz Árpád

5 további kiadás


Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

Victor Frankenstein · A szörny · Henry Clerval · Elizabeth Lavenza · William Frankenstein

Helyszínek népszerűség szerint

Svájc


Kedvencelte 92

Most olvassa 32

Várólistára tette 392

Kívánságlistára tette 247

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Sok mindennek tekintik ezt a könyvet: a modern horror alapkövének, az első tudományos fantasztikus regénynek, vagy épp az egyik első vádiratnak, amely a tudomány mindenhatóságába vetett hitet kérdőjelezi meg.
Főszereplői ikonná váltak: Frankenstein, az isteni szerepben tetszelgő tudós, a Szörny pedig az öntudatra ébredő és fellázadó teremtmény archetípusa. Aki nem teljesen a világtól elzárva nőtt fel, biztos, hogy régi ismerősként fogja őket üdvözölni, bárhol is találkozzék velük.
Én is azért vágtam bele több mint harminc évnyi folyamatos halasztgatás után ebbe a könyvbe, mert úgy éreztem, hogy illendő lenne már megismerkednem az eredetivel, ha már lépten-nyomon belefutok a számtalan feldolgozás, továbbgondolás valamelyikébe.

Nem is bántam meg az olvasást – és ebben nagy szerepe volt azért Göncz Árpád briliáns fordításának –, mert valóban megadta mindazt az élményt, amit reméltem, még ha némileg más hangsúllyal is, mint gondoltam: mert ez a regény számomra mindenekelőtt a romantikus írások mintapéldánya volt. S én – legyen ez bármily' meglepő – nem rajongok a romantikus irodalomért, ámbár egy kötet erejéig megmerítkezni ebben a stílusban még nekem is felüdítő volt. De legalábbis sokkal maradandóbb élmény, mint néhány technoszlengtől hemzsegő modern sci-fi olvasása.
Nem tagadom, Mary Shelley stílusát szokni kell, sőt, nem kevés türelem is szükséges hozzá, ugyanis olyan irgalmatlanul romantikus, és olyan túlburjánzó, hogy hozzá képest Jane Austen tényleg egy szürke főkötős, összeszorított szájú vén szatyor, aki savanyú képű házasságközvetítőként regnál, s aki legfeljebb egy-egy epés megjegyzéssel fejezi ki a nemtetszését a Maryhez hasonló ábrándos szemű süldő lányok miatt.
Ráadásul ez a regény felvonultatja a romantika összes olyan attribútumát, amitől manapság már feláll az egyszeri olvasó hátán a szőr.
Kezdjük azzal, hogy ez egy sokszorosan egymásba ágyazott levél és naplóregény hibrid, amelyben szinte posztmodern módra megbízhatatlan az elbeszélő – ráadásul, mivel alapvetés, hogy a szereplők elmesélik az események, s mint köztudott, az emberi elme konstruktív, igencsak kérdéses, hogy vajon ténylegesen hogyan is történtek meg azok a bizonyos események…
Olvasás közben számtalanszor kalandoztak el a gondolataim, s próbáltam kitalálni, hogy vajon mi is lehetett a valódi motívum a szereplők bizonyos, nehezen érthető tettei mögött és igen gyakorta volt olyan érzésem, hogy a nyers, kendőzetlen valóság sokkal zsigeribb és borzalmasabb lenne, mint amit a könyv sugall. Mi állhat Victor Frankenstein önpusztító megszállottsága mögött, amivel életet akar teremteni? Mi hajtja, hogy a végkimerültségig küszködve létrehozzon egy teremtményt spoiler, amelyet már a megteremtésének pillanatában szó szerint magára hagy, s amely emiatt évekig magányosan kódorog, ám mégis, mintha számtalan elválaszthatatlan kötelék fűzné a teremtőjéhez? Miért olyan magányos és nárcisztikus figura Victor, s miért vannak még ezeknél is megvetendőbb tulajdonságai? Mert bizony gyáva, akaratgyenge főszereplő ő, aki pontosan tudja, hogy a végzetet hozza szerettei fejére, de mégsem próbál semmit tenni a Szörny ellen. spoiler
Mindezek mellett számtalan melodramatikus mellékszállal és kulisszahasogatóan színpadias jelenettel és párbeszéddel kell megküzdenie az olvasónak, spoiler és a regény befejezése is a romantika korának egyik tipikus – mára már kínosan gyengének minősített – eszközével él.
Az írónő tehetségét jelzi, hogy bár a romantikus körítés miatt képtelen voltam olyan vonzó és tragikus figurának látnom Victort, mint aminek szánta, de elismerem esendőségét és néha már-már szántam őt – de persze a teremtményét sokkal inkább.

1 hozzászólás
szadrienn P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Mary Shelley Frankensteinje legendás mű és irodalomtörténeti különlegesség, több műfaj is előképének tekinti, büszkén hivatkozik rá a gótikus irodalom, a horror és a science fiction. Az az olvasó, aki kellően elszánt és elkötelezett ahhoz, hogy keresztülverekedje magát az 1818-ban keletkezett regény cizellált, cirkalmas, romantikus érzelmektől túlfűtött mondatzuhatagain és ábrándos tájleírásain, könnyedén fel is fedezheti benne az említett zsánerek jellegzetes stílusjegyeit.
Kétségtelen, hogy itt bizony egy félelmetes helyszíneken játszódó rémtörténetről van szó, gleccserekkel, elhagyatott szigettel, jéggel, faggyal és Északi-tengerrel. A középpontban álló szörnyeteg olyan ijesztő, vérszomjas és félelmetes, hogy valamennyi szereplő ereiben megfagy a vér, ha rátekint. Ezt a borzalmas lényt azonban nem a mágia vagy az alkímia hívja életre, hanem a modern természettudomány, hiszen kémiai laboratóriumban fabrikálja össze egyetemi tanulmányokat folytató alkotója. A regény egyik legidőtállóbb, legelőremutatóbb motívuma a felelőtlen teremtés mítosza, a naiv és becsvágyó feltaláló olyan pusztító erőt szabadít a világra, amit aztán soha többé nem tud kontrollálni, hiábavaló a későbbi lelkiismeret-furdalás és a sok megoldhatatlannak tűnő erkölcsi dilemma. A karakterábrázolás elszakad a fekete-fehér, angyali-ördögi ellentétpároktól, az alkotó állandó önsajnálata, döntésképtelensége és tehetetlensége miatt nem sorolható a legpozitívabb hősök közé, a szörnyeteg kozmikus magánya és kitaszítottsága pedig valódi együttérzést és szánalmat kelt.
Aki készen áll egy több, mint kétszáz éves időutazásra és nem riasztja a romantika irodalmának díszesen burjánzó, patetikus eszköztára, kössön bátran közelebbi ismeretséget a hírhedt szörnyeteggel és megteremtőjével, Frankensteinnel.

2 hozzászólás
KönyvParfé P>!
Mary Shelley: Frankenstein

A Frankenstein mai szemmel túlságosan vontatott, néhol unalmas lehet. Lassú és körülményes az írásmód, de ezt teljes mértékig betudhatjuk annak, hogy a XIX. század elején íródott. Bőven találni benne nyakatekert mondatokat, a mai kor embernék ezek már túlságosan hatásvadászok lehetnek. Néhol akad benne egy-egy fordulatosabb rész, de tény, hogy sok elbeszélésen át kell rágnia magát az olvasónak. Ennek ellenére jó olvasni, sokrétű mondanivalóval bír.
Bármennyire is nehezen haladós (legalábbis nekem néhol az volt), érdekes kérdéseket feszeget, melyek napjainkig aktuális mondanivalót fogalmaz meg. A tudós és a teremtmény története a tudományos világ egyik alapvető tételén alapul, vagyis hogy mindenható-e a tudomány? Teremthetünk-e embert, saját képünkre? És ha megteremtettük, mennyire vagyunk érte felelősek?
De talán a legnagyobb kérdés, hogy ki a szörny? Victor Frankenstein, vagy a torz teremtmény, melyet megteremtett?
Bővebben: http://konyvparfe.blog.hu/2017/10/31/mary_shelley_frank…

25 hozzászólás
Oriente>!
Mary Shelley: Frankenstein

Egy ilyen agyonolvasott és -elemzett műről, illetve a frankenstein-toposz eredeti formájáról felesleges értekeznem, éppen csak néhány sajátélményt szúrnék be ide.
Sok mindenről szól ez a regény, amire nem számítottam, így érdekesebbnek is bizonyult az előzetes elképzeléseimnél. A szöveg maga eleve tartogat kihívásokat, de belerázódva a gótikus „építkezési stílusba” szinte már bántott egy-egy gyors, eseményközpontú fordulat. Ami viszont váratlanul ért, az a regény intellektuális bátorsága – tekintve az írónő életkorát és a korszakot, amelyben alkotott. Ez nem egyszerű „rémtörténet”, a lehetséges olvasatok a mai olvasót is meglephetik és töprengésre bírják spoiler.
A Móra Klassz sorozatban megjelent újrakiadás pedig nemcsak szépséges, hanem korábban le nem fordított részekkel, és Mary Shelley második előszavával is kiegészült.

3 hozzászólás
Riszperidon P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Nem is értem, miért húztam ennyi ideig a könyv elolvasását.
Nagyon tetszett! Nagyon merész dolog volt abban az időben egy ilyen regényt írni, a tetejében egy fiatal nőnek. A könyv inkább lélektani értelemben „kemény”. Ha valaki az újabb feldolgozásokat látta filmen, és a könyvet csak utána olvassa, ne arra a hentelésre számítson, ami az előbbiek esetén jellemző. Inkább a főszereplők lelki vívódásain, erkölcsi síkon folyik a történet. Nekem külön öröm volt, hogy ennyire megismerhettük a szörnyet. Persze azért néha befigyel pár hulla. Sok esemény, ami a filmekben nagyobb szerepet kap, itt csak homályos utalások formájában jelent meg.
A történet végére mindkét főszereplő sok gondolatát és tettét meg lehetett érteni, én érdekes módon, végül a szörnyet találtam kissé szimpatikusabbnak.
A fordítás, a nyelvezet is nagyon tetszett, és amikor rápillantottam a fordítóra, örömmel olvastam Göncz Árpád nevét! :)

Sapadtribizli P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Ez a könyv is nagy meglepetésnek indult nekem! Faltam a lapokat, teljesen magával ragadott a történet – hiányzott már egy jó memse a romantika korszakából! Csak a végére feküdte meg a gyomromat a mérhetetlen szenvedés, és az ezt hossssszan taglaló mondatok.
Izgalmas a történet, még akkor is, ha szerintem mindenki tisztában van az alapgondolattal.
Tetszett, ahogy árnyaltan bemutatta a teremtés, az alkotás szenvedélyét, ami bizony áldozatokkal jár, méghozzá olykor a családot, az életünnket felörlő áldozatokkal.
Tetszett, hogy bizony benne van, hogy felelős vagy azért azmi tettél, nem lehet kibújni ez alól, még ha a szereplők olykor elég bután próbálnak kapálózni ez ellen spoiler
Tetszett, hogy mese van a mesében, aztán megjelenik még egy mesélő, sőt, mégegy, így lassan már négyszeres volt helyenként a keret!
Tetszettek a természetleírások, a természet csodálata.
Bájosak voltak a néha már szájbarágós ilyen-olyan utalások, és nem éreztem elevennek az állítólagos nagy szerelmet, de itt gondolom nem is az volt a lényeg, itt inkább a lelkitárs értelemben vett szerelem a hangsúlyos – és ez is főleg a párhuzam kedvéért…
Elbírt volna még egy-két csavart a történet, de mint egy alapmű, kitűnő! Igazán üdítő volt ebben a forróságban (gondolok itt a kinti melegre, és a focilázra is ) egy remek rémtörténetet olvasni, amiben dominál a hideg, a kétségbeesés, minden nagyon fázós, üres, akárcsak a jéghegyek, amik körülöttük vannak.

Linszyy P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Nem tudtam, mire vállalkoztam.
Jobb volt, mint a Drakula, mert érdekesebb volt a történetvezetés, több volt a cselekmény. De a legelső levelezés nagyon hidegen hagyott, alig vártam, hogy végre rátérjünk a lényegre. Megtudtam tehát, hogy Frankenstein, saját magasztos célját követve, átlépett egy határt és embert teremtett. Ezután gyáván elbújt a felelősség elől, és hagyta, hogy a Lény magától tanulja meg a világ dolgait.
Tetszett, hogy először Frankenstein mesélte el az életét, majd meghallgattuk a Lényt is, mert mindkét sors nagyon érdekes volt. Fontos gondolatok voltak ebben a már-már horrorisztikus kötetben, meghaladja a korát, azt kell mondjam. Örülök, hogy megismerhettem ezt a klasszikust.
https://youtu.be/txbj6URHYqQ

3 hozzászólás
eme P>!
Mary Shelley: Frankenstein

Érdekes, hogy mennyi előítéletünk van ezzel a pontosan az előítéleteket is központi témájává tevő regénnyel szemben. Közben meg nem úgy horror és nem úgy Prométheusz-történet, ahogy a mai olvasó elvárná, ráadásul az igazi démon sem az, akit annak hiszünk, illetve mégis az, csak nem úgy… Viszont ízig-vérig romantikus mű, ennek minden kellékével, ez iránt semmi kétség.
A keretelbeszélésbe ágyazott, több első személyű elbeszélőt is megszólaltató történet személyes hangvételű narratívákat tartalmaz, többnyire levélformába öntve. A rejtélyekkel, (napjaink kitanult olvasójának kevésbé) meglepő fordulatokkal, véletlenekkel és törvényszerűségekkel, kalandos sorsokkal tele történet középpontjában a szabadsága határait feszegető, zseniális individuum, aki teremtőjével dacolva ennek attribútumait igyekszik magára próbálni. De, úgy tűnik, míg ehhez a lépéshez technikai-tudományos szempontból megfelel, ami az erkölcsi oldalát illeti azonban, hát, ott bizony vannak gondok.
Victor Frankensteint, a győzedelmes tudóst, aki bár Paracelsus, Cornelius Agrippa és Alberus Magnus tanulmányozásától indulva eljut az igazi, korszerű tudományig, csak saját kíváncsisága és az eddig ismeretlen territóriumok meghódítása érdekli. Istenek módjára teremteni – és (istenek módjára?) nem előrelátni és nem vállalni a következményeket. A nagy mű létrehozása után a teremtő szánalmas, gyáva, hibáit be nem látó, előítéletei által vezérelt emberré változik vissza. Teremtménye, a külsejében mindenkit elrettentő „démon” ezzel szemben szinte mindenben ellentéte – egy angyali tisztaságú lény, aki, mint egy klasszikus fejlődésregény hőse, alakul a világgal való találkozás révén, a legnemesebb emberi erényeket, szellemi-lelki kvalitásokat sajátítja el és mutatja fel addig, míg hagyják. De végül hiába várja az egy igaz lelket, amely megmenthetné.

Minden hibája (dagályosság, helyenkénti túlírtság ésatöbbi) ellenére remek regényt alkotott Shelley. Társadalmi, lélektani, neveléspszichológiai, vallási, etikai-filozófiai problémákat boncolgat, melyek nagy része ma is aktuális, sőt aktuálisabb, mint valaha. Erőteljes kritikája a külsőségeknél megragadó, előítéletektől megszabadulni nem akaró társadalomnak, mely elutasít mindent, ami normájától eltér, és amely nem nyit a látszat mögötti megismerése felé; a tudósnak, aki végső soron ennek a táradalomnak szerves része, aki elismerés, dicsőség reményében, önmaga határait be nem ismerve lép a terra incognitára, hogy később a felelősségtől menekülve tönkretegye saját és mások életét.
A hős Prométheusz helyett a felelőtlen Prométheuszt látjuk itt, a gonosz Sátán helyett a (bukott) angyalt vagy a teremtő torz mását, akinek nem adnak esélyt sem arra, hogy emberré váljon. A szeretet hiánya az, ami a gonoszt megszüli. A törődés hiánya, a magányra ítéltetés, a kiközösítés, az elutasítás torzítja el a lelket/ teszi veszélyessé a tudomány produktumait. Nem kell ezt tovább ragozni, hisz anyira egyértelmű.
Shelley regényét ez teszi időtállóvá – nem részletezi a lény létrehozásának technikai procedúráit (ezek amúgy is hamar elavulnak), inkább a morális kérdéseket feszegeti.

Frankenstein démonát magánál nagyobbank és erősebbnek alkotta, ez a végén nemcsak fizikai, de erkölcsi értelemben is igaznak bizonyul, még akkor is, ha számára már nem marad járható út. A Frankensteinnal rokon lélek Wilson kapitány azonban tanul a történetből, Shelley mintha egy kis reménysugarat csempészne az amúgy nagyon keserű pirulába. A gyógyító hatás azonban még várat magára.

Egy kis guglizás után érdekességre találtam: https://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Conrad_Dippel

3 hozzászólás
DoreenShitQ>!
Mary Shelley: Frankenstein

    A fő dolog, ami engem megvett kilóra az a stílus volt, imádtam a kor nyelvezetét. Simogatta a lelkem a szöveg, ahogy olvastam, meghozta a kedvem a 19. századi irodalomhoz. Le a kalappal a fordítás előtt is.
    Teljesen másra számítottam, bár nem bántam, hogy nem horrort kaptam. A történetvezetés lassú, megfontolt, mégsem unalmas. De a lassú történet mellé kaptam egy fantasztikus lelki vonalat, mindegyik főszereplő szemszögéből olvashattam, ami csak hozzátett az élményhez.
Az emberi természetet mutatja be, és ebben nagyon jó. Olyan kérdéseket vett fel, amin talán mindenki elgondolkodik, de ha teheti nem hosszan, mert csak rossz érzést hagy maga után. Mind a két főszereplőn, Frankenteinen és a szörnyen is megfigyelhető egy rettentően erős – és számomra ijesztőnek ható személyiségfejlődés. Vicktor a könyv elején még egy életvidám ember, majd magával ragadja a munkamánia, eszelőssé válik és kifordul önmagából. A teremtmény nem üti meg a várt eredményt, elvakítja a gyűlölet, sötét felhőt von Frankenstein köré a kudarc és a harag, ami már sosem szűnik meg. A szörnynek esélye se volt a boldog életre, már a teremtője is megvetette őt, az emberek szintén elítélték, nem volt más választása, minthogy tényleg szörnnyé váljon. Ijesztő volt olvasnom, hogy egy lényt hogy el tud vakítani a gyűlölet, a bosszúvágy, hogy akár egy életet tud a bosszúnak szentelni. Szerintem ez a könyv egyik nagy erőssége.
    Összességében egy nagyon jó alapművet kaptam, még ha nem is azt a klasszikus rémtörténetet, amit vártam. Ajánlom!

3 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly >!
Mary Shelley: Frankenstein

Egy klasszikus, ahol az írónő bevezetője és előszava jobban tetszett, mint maga a történet. :) Élvezettel olvastam volna tovább az önéletrajzi mesélését, csodálatos alakot jelenített meg előttem. Szavajárása egyszerre éreztette a kor ódon hangulatát és a korszakalkotó, kortalan szellem ragyogását.

Mary Wollstonecraft Godwin ahhoz a Shelleyhez ment feleségül, aki már három éve nős volt; a költő dekadens és idealista elképzelésekkel bírt off, illetve olyanokkal barátkozott, mint Lord Byron és John Polidori. Azon az 1816-os, szüntelenül szakadó esővel kísért svájci nyaraláson is együtt volt a két költő off, amelynek során Maryben megszületett a „szörnyet” teremtő tudós, Frankenstein ötlete. Mindhárom férfi ígért egy rémtörténetet, de egyedül Mary alkotása bizonyult méltónak az utókorra off. A könyvben benne van a férj keze munkája is (pl. a galvanizálási alapötlet tőle származik, több versidézete szerepel, és elvileg többször belejavított a szövegbe is). off Valójában Mary naplóiból kiderül, hogy igen olvasott, széles körűen tájékozott nő volt. link Feljegyzésekből ismert, hogy az első piszkozatok Mary várandóssága és vajúdása alatt születtek, nem véletlenül választotta központi témának az élet teremtését.

Noha a horror irodalmát megteremtő klasszikusnak tekintik, valójában kevésbé rémtörténet, mint gótikus-romantikus mű. Lélektani dráma, sőt, személyközpontú gyötrelem (ami mi, ha nem horror) a magány és a kirekesztettség érzéseiről. Erkölcsi tanmese ambíciókról és felelősségről; a Teremtőként tetszelgő tudós bűnéről, aki bűn nélküli lénynek ad életet, mégis bűnössé teszi azzal, hogy elzárja a boldogságtól. „Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve. Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.” – fogalmazza meg a lény saját eredendő tragédiáját, amiben a könyv végére odáig jut, hogy önmagát elvetetendő magzathoz hasonlítja: „Én, a nyomorult és elhagyatott lény vagyok, a torzszülött, akit el kell taszítani” (eredetiben: „I, the miserable and the abandoned, am an abortion, to be spurned at”).

Három személy elbeszéléséből, leveleiből áll a mű: Thomas Walton hajóskapitány kezdi, aki az északi jégmezőkön felveszi a haldokló Victor Frankensteint, aki elmeséli, hogyan adott életet a „szörnyetegnek” (különféle forrásból élettelen anyagokat gyűjtve be és behatóan tanulmányozva két éven át), aki szintén kifejti a történteket a saját nézőpontjából. Nyelvezetét tekintve elég dagályos, színpadias, de ez elvileg akkoriban szokásos hangnem volt. A lény szemszögéből írt részek szerintem a könyv legjobb részei: ahogy felfogja a környezetét, felfedezi érzékeit és érzelmeit. Sokrétegűek és bámulatos lelki tájakra, sötéten ragyogó mélységekbe visznek.

Szokás sci-finek is tartani, de a könyv korántsem tudományos. Nyilvánvaló, hogy élettani tényekkel összeegyeztethetetlen a lény teremtésének folyamata; ami először beszélni sem tud, de egy év alatt művelt gondolkodóvá válik. Érdekesség, hogy eredetileg nem is szerepel a könyvben a „scientist” (tudós) szó: link Persze tagadhatatlan Victor alakjának összefonódása az őrült tudósokéval és a mű címe mára fogalommá vált, a túl messzire menő, merész tudományos elképzelések összefoglaló nevévé.

26 hozzászólás

Népszerű idézetek

Enola87 P>!

(…) mert semmi úgy meg nem nyugtatja a lelket, mint a határozott cél – a pont, amelyre a lélek szegezheti szellemi tekintetét.

8. oldal

Paan>!

Valami olyasmi munkál a lelkemben, amit nem értek. Én voltaképpen szorgalmas vagyok – valósággal kicsinyes; munkásember, aki szorgosan és lelkiismeretesen végzi a munkáját, de emellett ott él bennem a csodák szerelme, a hit a csodában, s ez szövi át minden tervemet, ez térít le a szokott emberi ösvényekről, kerget ki a vad tengerekre, ember nem látta vidékekre, amelyeket annyira szeretnék földeríteni.

13-14. oldal (Kozmosz Könyvek, 1977)

LizaM>!

A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.

Tizedik fejezet

Tíci>!

Eljön az idő, mikor a gyász inkább belenyugvás, mintsem szükség, s mikor a száj sarkában bujkáló mosoly, bár szentségtörésnek érezzük, többé már nem tilos.

40. oldal - Harmadik fejezet (Kozmosz, 1977.)

Kapcsolódó szócikkek: gyász
Mandula8>!

– (…) kialakulatlan teremtmények vagyunk, csak félig készek, amíg egy nálunk bölcsebb, jobb és értékesebb valaki – s egy jó barátnak ilyennek kell lennie – hozzá nem segít, hogy esendő és gyarló természetünket tökéletesebbé tegyük.

Kapcsolódó szócikkek: Victor Frankenstein
habosvilla>!

De mondd, Victor, ha a hazugság ennyire hasonlíthat az igazsághoz, bízhatunk-e valaha is a boldogságban?

Kapcsolódó szócikkek: Elizabeth Lavenza
StAngela>!

Nincs, ami nagyobb fájdalmat okozna az emberi léleknek, mint a hirtelen és gyökeres változás.

193. oldal

LizaM>!

Egyetlen lélek kedvéért békét kötnék az egész emberfajjal!

Tizenhetedik fejezet

Tíci>!

Ha az élet okát kutatjuk, mindenek előtt a halálhoz kell visszatérnünk.

51. oldal - Negyedik fejezet (Kozmosz, 1977.)

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál · Victor Frankenstein
lzoltán IP>!

Ádámodnak kéne lennem, de olyan vagyok, mint a bukott angyal, akit megfosztasz minden örömtől, pedig nem is tett semmi rosszat. Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve. Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.

10. fejezet (MEK)


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Rice: Interjú a vámpírral
Bram Stoker: Drakula
Bram Stoker: Drakula, a vámpír
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Robert Louis Stevenson: Yekyll doktor csodálatos története
Robert Louis Stevenson: Jekyll és Hyde
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete
Stephen King: A ragyogás
David Mitchell: Felhőatlasz