Verebecske (Verebecske 1.) 77 csillagozás

Mary Doria Russell: Verebecske

„Briliáns. ​Egy idegen kultúra és Isten természetének meghökkentő portréja. A történeten érezhető Wells, Ursula K. LeGuin, Arthur C. Clarke és Edgar Rice Burroughs hatása, ennek ellenére bámulatosan eredeti.” – Kirkus Reviews

2019 – A Jézus Társasága missziót indít az Énekesek bolygójára. Néhány év elteltével a csapat jelenti, hogy sikerült kapcsolatba lépniük a Rakhat lakóival, ám a híradások egy idő után váratlanul megszakadnak.

2060 – Egyedül az eredeti misszió értelmi szerzője, Emilio Sandoz atya tér vissza a Földre, ahol a felkutatásukra kiküldött mentőexpedíció jelentései alapján „gyermekgyilkos és hímringyó”-ként híresült el. Az alig néhány (földi) évet öregedett, de testileg-lelkileg meggyötört jezsuita pap hosszas lábadozása alatt az ügyben vizsgálódó rendtársainak bőven van idejük elgondolkozni azon, mi történt, mi történhetett. Ki akarta, hogy így legyen?

„Döbbenetesen jó, egyszerre gondolatébresztő és izgalmas regény, amely bebizonyítja: a sci-fi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
I.P.C., Budapest, 2013
560 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636354596 · Fordította: Szántai Zsolt

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Emilio Sandoz SJ


Kedvencelte 13

Most olvassa 4

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Buzánszky_Vírus_Dávid>!
Mary Doria Russell: Verebecske

Megrázó volt.
Még írnom is kicsit nehéz róla. Bár nyilván nem annyira, mint Sandeznek beszélni a történtekről, de legalább annyira, mint azoknak, akik hallgatták.

A könyv egyébként zseniális. Pontról pontra építi fel a karaktereit, ráadásul egyik sem szorul szürke háttérbe. Itt mindenkiről tudni fogjuk, kicsoda. Megismerjük őket, még meg is kedveljük. Nem tűnik soknak az 550 oldal, és egyik lap sem felesleges.
Hamar tudomásunkra hozzák, hogy a történet vége nem lesz kellemes. Tudjuk, még is jól érezzük magunkat, mint a szereplők. Pedig mi tudjuk, várjuk, hogy mi fog történni, hogy siklik ki minden.
Nagyjából pont úgy, mint az életben.
Aztán keressük az okokat. Magyarázatot akarunk. Haragudni valakire, hibáztatni. De ha nincs kire? Ha csak magadat, vagy Istent hibáztathatod? Papként, aki Isten szeretetére áldozta fel az egész életét, melyik a könnyebb? Melyik a racionálisabb?

A történet eszembe juttatta a holokausztot, a nyilasokat, minden ottani borzalmával.
Eszembe juttatott minket. Nem kell egy távoli bolygóra menni a borzalmakért. Talán még más országba se. Egyáltalán nem idegen a történet végén sokkoló történések sora.

A történet mély, sok kérdést felvet, sok mindent kell megemészteni, mire a végére jutunk.
Sok filozófiai, teológiai kérdést feszeget, aminek középpontja Isten természetének kettőssége; ennek magyarázatának, miértjének a keresése.
A történet kellemes. Tele örömmel, reménnyel, boldogsággal.
A történet borzalmas. Tele fájdalommal, szörnyűséggel, bánattal.

Az ember nem adja fel, küzd, remél, megbirkózik a szörnyűségekkel, hogy tovább kereshesse a fájdalmat, hogy újra felemelkedhessen.
Ám a verebecske mégis leesik.

https://moly.hu/idezetek/1258450
https://moly.hu/idezetek/1398464
https://moly.hu/idezetek/1398446

2 hozzászólás
kvzs P>!
Mary Doria Russell: Verebecske

Ez a könyv felemel, és mélybe taszít. Megnevettet és gyomorgörcsöt okoz. Megmutatja, hogy a fény csak a sötétség mellett létezhet.
A két idősíkon játszódó történet miatt az egyik szál végeredménye ismert, viszont a miért és a hogyan végig ott van. Mindkét idősík érdekes és izgalmas és elgondolkodtató, mégis a múlt az, ami torokszorító. Tudható, hogy a tragédia elkerülhetetlen, mégis, amikor megtörténik, akkor sokkoló.
A szereplők mindkét szálon nagyon emberiek, és nagyon különbözőek. Az egyéni történeteik és tragédiáik lassan bontakoznak ki, ezért az olvasó kénytelen sok mindent újraértékelni olvasás közben.
A vallási vonulata nagyon hangsúlyos a könyvnek, de nem erőltetett, vagy bigott értelemben, hanem nagyon emberközelien, befogadhatóan. Bepillantást enged a jezsuiták szervezetébe, és a papok lelkébe és egyéni kétségeikbe is.
Az egész történet az idősíkokkal, a vallással, a kultúrák találkozásával, az emberi lét alapvetéseit boncolgató kérdéseivel annyira sokrétűen és mégis harmonikusan van megszerkesztve, hogy első olvasásra hatalmas élmény, de valószínűleg sokadjára is élvezetes és elgondolkodtató. Mindenképpen újraolvasós könyv lett.

Dominik_Blasir>!
Mary Doria Russell: Verebecske

Mondjuk úgy, hogy darabokra tépett. Aztán meg összerakott. Nagyjából.
A vallási témák mindig is közel álltak hozzám, s hogy ráadásul mindez (látszólag) egy sci-fi köntöse alatt történt, különösen nagy pozitívum számomra. Az persze más kérdés, hogy (szerencsére) Mary Doria Russell nem a tudománnyal foglalkozik – hanem az emberrel, és az ő Istenhez fűződő kapcsolatával.
Teszi mindezt remek humorral, ügyes írói eszköztárral, s valami belülről fakadó késztetéssel, ami minden oldalán érződik. Nagyon szerettem, ahogyan a vallásról, s annak megtapasztalásáról beszél, még ha nem is értettem egyet minden szavával (a legtöbbel azért igen). Persze már az is egészen döbbenetes, hogy a két szálon futó cselekményen mindkét idősíkban jól szórakoztam, s a bőséges szereplőtábort gyakorlatilag rögtön megkedveltem, de mégis Emilio személyes drámája visz mindent: legfőképpen engem, el, valahova, ahol még nem jártam. Hogy emellett science ügyileg és gondolkodásmódilag (ilyen tekintetben zavarba ejtően régimódinak érződik) meglehetősen gyengén teljesít, engem nem különösebben érdekel.
Sokszor szeretném még újraolvasni a Verebecskét (ami így olvasás után nem is tűnik rossz címnek), mert érzem, hogy még sokat tartogatnak számomra a szavai.

Bíró_Júlia>!
Mary Doria Russell: Verebecske

„Briliáns. Egy idegen kultúra és Isten természetének meghökkentő portréja. A történeten érezhető Wells, Ursula LeGuin, Arthur c. Clarke és Edgar Rice Burroughs hatása, ennek ellenére bámulatosan eredeti.” – Kirkus Reviews

„Ms Russell kitépte a szívem, érdeklődve megnézegette minden oldalról, aztán kicsit ugrált rajta még.” – BJ INFOrmal

Húgom kezdte el olvasni, mikor elhoztam a könyvtárból, de mivel nehezményezte, hogy „még mindig nem szálltak fel” a 170. oldalon, visszavehettem azzal a kitétellel, hogy meséljem, mi történik. Ebből kifolyólag kétszer szakadt meg a szívem minden új adalék és következtetés felbukkanásakor, egyszer a gondosan körüljárt, meleg-otthonos fejezeteket olvasva mert mi már tudjuk, hányan és miként térnek vissza erről a @#&§€ misszióról, de ne már, nemakaromlátni, minden fejezet végén, ahol hiánytalanul megvolt még a csapat, lehetett félni, hogy ha még mindig semmi, mekkora krízis lesz még itt? (Nagy.) Aztán még egyszer, mikor félpercekben összefoglaltam a történéseket az érdeklődő közönségnek. Volt honnan lemérnem, hogy az „ifjúsági rövidített” verzió is üt.

Ahogy sorra beléptek a történetbe a karakterek, azzal is remekül ellettem volna, ha még 200 oldalon át lenn maradnak a Földön, csak beszélgessenek. Egy csapatra való intelligens, kiforrott, pofátlanul pontos világlátással rendelkező ember -bár mint @Noro már említette, idegenfajjalkapcsolatfelvenni és vészhelyzeteseténbetörni annyira nem tudnak, de sebaj, véhéhégülis el lehet fogadni az indokokat – akkor is remek szórakozás, amikor még nem sok minden történik. Akkor meg végképp, ha valójában de, épp most ágyaz meg Russell egy, kettő, nagyon sok karakterdrámának és szívenütésnek. Vagy mondjuk egy idegen világ működőképes, de horrorisztikus összképének, esetleg Isten működőképes, nem horrorisztikus, de Emilio szemszögéből mélységesen elszomorító portréjának.
De a vallásos vonulatról már nem lehet spoiler nélkül írni.

Nemcsak hívő/vallásos egyedeknek ajánlom; bőven van kivel azonosulni a többieknek is, és nagyon úgy tűnik, hogy elég komplex és árnyalt történet ez ahhoz, hogy majd' mindenkinek tartogasson valamit. Végső esetben egy csomó éles, humoros, szájsarkábamosolytgörbítős társalgást olyan emberek közt, akikkel szívesen töltene együtt egy délutánt.

RandomSky >!
Mary Doria Russell: Verebecske

Még az is lehet, hogy az egyik legjobb sci-fi, amit valaha olvastam. A borítón is olvasható a Kirkus kritikusának véleménye, miszerint „A történeten érezhető Wells, Ursula K. LeGuin, Arthur C. Clarke és Edgar Rice Burroughs hatása, ennek ellenére bámulatosan eredeti.” Ez totál így van, és még hozzátenném Bradburyt is az embersége miatt.
Két idősíkon zajlanak az események, és az ember talán kitalálja előre, hogy mi történt, de hogy miért… Ahogy el is hangzik, Isten a miértekben lakozik. A végét kétszer kellett elolvasnom, hogy be tudjam fogadni, és… hát, itt nem csak a könyvre vonatkozó véleményem totál szubjektív, de a témára vonatkozó is. Hitről és vallásról van szó, én meg, azt hiszem, sok mindent nagyon máshogy szemlélek (emiatt lehetett némi hiányérzetem, amit nem tudok megfogalmazni), ennek ellenére nem csak nagyot ütött, de érzem, hogy maradandó is, amit kaptam tőle. Szeretnék emlékezni erre, amikor épp nehéz idők járnak rám.
Bár a sztorira nagyon oda kell figyelni (a két idősíkon belül is sok az ide-oda utalgatás), a mondanivaló pedig… mi a jó szó? Kijózanító? Kemény? Nem is tudom, hiszen ad is, nem csak elvesz (illúziókat). Mindenesetre az írónő gyönyörűen ellensúlyozza mindezt a szerethető szereplőkkel, a sok, jól adagolt humorral. Jó volt olvasni.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-10…

3 hozzászólás
Noro >!
Mary Doria Russell: Verebecske

Kétségkívül szokatlan hangvételű sci-fi, különleges nézőpontokból előadva. Ennyire nem sztereotipikus papi karaktereket ritkán látni, mi több, a szerző igen gyakran él a profanizálás eszközével. De csak azért, hogy a következő körben újra a főhősök mélyebb gondolataiba merüljön. Ezzel együtt is úgy vélem, nem kellett volna ilyen hosszan alapozni a karaktereket: az első 200 oldalból jócskán lehetett volna húzni, például néhány céltalan poénkodást.
A történetnek feltűnő eleme az enyhe naivitás és az egész expedíció amatőr mivolta: néha egészen úgy tűnik, mintha egy családi kirándulást kísérnénk figyelemmel. Ez azonban nem hiba, sőt, szerintem az egész könyv legfontosabb eleme. A könyv szereplői nem profik: lelkesek, érdeklődők, jószándékúak, de alapvetően műkedvelő felfedezők. A Verebecske elolvasása után azt hiszem, egészen másképp fogok gondolni a „kapcsolatfelvételi protokollok” régi SF kliséire. Az idegen kultúra egyébként zseniális ötletre épül, de ez is csak a könyv vége felé derül ki (véletlenül se olvassuk el előre a kötet végén található interjút!) Felmerül a kérdés, vajon két kultúra találkozásánál nem törvényszerű-e, hogy minden jószándék ellenére is katasztrofálisan félreértsük egymást?
Az istenkeresés motívuma engem kevésbé fogott meg, valószínűleg azért, mert a feltett kérdéseket én nem ebben a formában, nem ebből a szemszögből tenném fel. Így csak néha találtam meg a közös nézőpontot a könyvvel (pl. itt: http://moly.hu/idezetek/314600). Meglepett, hogy „külső” vallási konfliktus nincs a könyvben – amennyire tudjuk, az idegeneknek nem is volt vallása! – csupán az egyes szereplők belsőjében. De ebben is csupán egy dologra mondhatom, hogy nem tetszett: a történet első felében zajló szerencsesorozatra, majd a végén következő katasztrófák sorozatára szerintem erőltetett bármiféle teológiát vagy metafizikát építeni.

nrb>!
Mary Doria Russell: Verebecske

Annak ellenére, hogy ez a könyv egy sci-fi, én úgy éreztem, hogy inkább az emberekről, az érzésekről és Istennel való kapcsolatról szól, és a sci-fi csupán díszítő kellék, amely megteremti a környezetet azokhoz a kérésekhez, amelyek a szereplőkben (s bennünk) megfogalmazódnak.
Ez egy tipikusan olyan történet, melynek minden egyes betűjét élvezet volt olvasni számomra. A lassan hömpölygő történet, az ötletes párbeszédek, a szereplők egymáshoz való kapcsolata, érzelmi világuk és az örök kérdések mind, mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez egy nagyon ütős történet legyen.
Ennek a könyvnek több rétege van, amit csak újraolvasással lehet lefejteni. Minden réteg más és más mondanivalót tartalmaz majd, és szerintem ezek az igazán remek könyvek. Abszolút kedvenc.

kriszet_Paulinusz P>!
Mary Doria Russell: Verebecske

Alfa és Omega.
Öröm és bánat.
Sírás és nevetés.
Remény és reménytelenség.
Fájdalom, halál, megváltás.
Micsoda érzelmekkel telített szavak.

A vallás remek témám, a scifi pedig kedvencem. Miért vártam én ennyit?
Két idősíkon játszódik a történet. 2019-ben és 2060-ban. Nem is értem miért nem mernek nagyobbat álmodni a mesterek? Mi baj van 3125-tel? Piszkálódok na. A könyv 1996-ban jelent meg eredetileg, elhiszem, hogy akkor a 2019 tényleg a jövőbe mutatott. Mégis most olvasva valahogy letompul a történet benne.

Szépen épülő karakterekkel van tele ez a történet, mind remek emberek. Bárki megirigyelhetné őket az életükért. A történet elején történik valami, ami szabadesésben végig zúdul az egész történeten, a szereplőkön, akár egy elszabadult meteor. Éget, rombol…csak sejtésünk lehet a mikéntekről és a majdani végkifejletről. A jövő eseményei valamennyire előttünk vannak, tényként kezelhetjük őket, de az út rendkívül nehéz, amíg eljutunk a kibontáshoz, a miértekhez, a cselekmények legelejéhez. Mindezt olyan alapossággal, szépséggel festi meg az író, ami eltölti melegséggel a szívünket. Később tesz róla, hogy ne érezzük magunkat ennyire jól. Számos esemény zavarja meg a boldog nyugalmunkat, de mindezek közben annyi szépséges gondolatot kapunk, pro-kontra elveket, véleményeket és a vallás különbejáratú dilemmáit, hogy tényleg nem győzünk lapozni.

Elviekben fantasztikus lehet eljutni egy másik bolygóra, és ott ámulni azokon a csodákon, amit itthon már majdnem tönkretettünk. Hőseink sem tudnak másképp viselkedni, mint megfigyeléseket végeznek és vigyáznak, nehogy valami olyasmit tegyenek, ami megváltoztatja a bolygó eddigi faunáját. Képletesen és fizikailag is aggódnak, mert őszinte, jó lelkű emberek. A bolygó, a Rakhat befogadja őket, de ennek ára van. Mindenhol bujkál a feszültség, a gondolatok mögött megbúvó kétkedés, és amikor mindannyiszor elcsitulna az élet óceánja, valami megpiszkálja, megtöri a végtelennek tetsző nyugalmat. Szinte érezzük, ahogy elkezd kicsúszni szereplőink kezéből a gyeplő. Párbeszédszerű a múlt és jelen közötti váltás, szinte egymásra beszélnek a fejezetek, nekem nagyon imponált.

Nem tudom dícsérni, mert kegyetlen. Nem tudom eltaszítani, mert emberi bukásában és méltánytalanságában is brutálisan gyönyörű.
Ezt a könyvet csak megbocsátani tudom.

pat P>!
Mary Doria Russell: Verebecske

Nagyon megfogott engem ez a könyv. És nem azért, mert egy haj, de nagyon jó sci-fi (annak picit egyszerűcske és naiv), vagy mert egy csodásan megírt szöveg (mert nem az). Viszont van benne valami nagyon őszinte humanizmus, türelmes, megértő és megbocsátó szeretet, ami miatt nagyon jó, puha-meleg érzés elmerülni a finoman derűs világában. Jaj, mennyire szerettem volna néhol beköltözni a könyvbe, és együtt lenni Emilio Sandozzal, Anne Edwards-szal, meg a többi szereplővel! És nagyon sérelmeztem, hogy nem maradhattunk ebben a kellemes kis fészekben örökké. Bár tudom, hogy kell valami drámai feszültség és mondanivaló is a könyvbe, mégis nagyon rosszulesett a vége. Miket ki nem talált ez a drágaszép írónő a mondanivalója közvetítésére, ad majorem Dei gloriam…
Tapasztalatom szerint határozottan alkalmas a lelki nyugalom megzavarására. Legalábbis nekem elég mély és váratlan élmény volt – na persze nem lettem egy csapásra hívő katolikus, de mintha a formalizált vallások iránti reflexes ellenérzéseim oldódtak volna cseppet.
@Juci, jó ajánlás volt, köszönöm. :)

1 hozzászólás
Andrea_Pusztai I>!
Mary Doria Russell: Verebecske

Ez egy nagyon különleges történet. Hit, idegenség, felfedezés, megrázó és felkavaró. Egyszerre kaland, de lassan csepegő szépirodalom is, noha találtam benne durva logikai bakit, de az addig terjedt, hogy egy szék volt-nincs a szobában, szóval némi nyelvi bökkenőnél messzebb nem nyúlt, és nem ölte meg a szélesebb értelemben felépített tartalmat. Félelmetes, megrázó és gyönyörű. Ha valaki erős, lassú folyású történetre vágyik, annak szívből ajánlom, mert megéri elolvasni.


Népszerű idézetek

RandomSky>!

A jelek szerint (az emberek), ha szembesülniük kellett Istennel, a banalitásokban kerestek menedéket; sok esetben úgy viselkedtek, mintha egy kozmikus tesztet kellett volna kitölteniük:
Ön mit tesz, ha egy égő csipkebokrot lát?
a.) hívja a tűzoltókat,
b.) előkészül a szalonnasütéshez,
c.) felismeri Isten munkálkodását.
A gondot az jelentette, hogy az emberek szinte minden esetben a helytelen választ jelölték be. Anne már évekkel korábban megállapította, csak nagyon kevesen képesek felismerni Isten munkálkodását vagy jelenlétét, és közöttük is csak elvétve vannak azok, akik nem azért fogják fel így a dolgokat, mert aznap elfelejtették bevenni a hallucináció elleni gyógyszerüket.

140. oldal

4 hozzászólás
jezsek P>!

Istenem – gondolta Giuliani –, a zsenialitásnak megvannak a maga határai, de a butaságot nem fenyegeti ez a veszély.

527. oldal

winrudi>!

Nem igazán tetszik az az elképzelés, amely szerint egy ember csak akkor lehet jó és erkölcsös, ha vallásos. Én a magam részéről élek, ahogy élek és kész! (…) Teszem, amit teszek, és közben nem reménykedem jutalomban, nem rettegek semmiféle büntetéstől. Nincs szükségem arra, hogy a mennyország vagy a pokol megvesztegessen vagy megfélemlítsen, hogy ilyen módon kényszerítsen rá arra, hogy „jól” viselkedjem. Köszönöm szépen, ebből nem kérek!

153. oldal, 13. fejezet (I.P.C. Könyvek, 2013)

Noro >!

– A zsidó bölcsek szerint Isten táncol, amikor a gyermekei legyőzik őt egy vitában, amikor a saját lábukra állnak, és használják az agyukat.

19. fejezet, 275. oldal

RandomSky >!

Az illúziókkal az a baj (…), hogy az ember csak akkor veszi észre őket, amikor megfosztják tőlük.

318. oldal

RandomSky>!

Sofia fél szemmel a fiatalembert figyelte, és azon tűnődött, vajon a férfiak tisztában lesznek-e valaha is azzal, hogy sokkal vonzóbbak, amikor a munkájukkal foglalkoznak, mint amikor a nőket próbálják becserkészni.

116. oldal

Noro >!

Utólag világosan látszott: előre látható volt.

(első mondat)

winrudi>!

Miért van az, hogy minden jó dologért Istent áldjuk, de amikor valami hiba történik, valami nem sikerül, akkor az mindig az orvosok hibája? Amikor a beteg felgyógyul, azt harsogjuk, hogy „hála istennek”, de amikor a beteg meghal, akkor mindig az orvost okoljuk.

270. oldal, 19. fejezet (I.P.C. Könyvek, 2013)

Buzánszky_Vírus_Dávid>!

Vagyis Isten egyszerűen távozik? – kérdezte John. Ő dühbe gurult azon, ami Emiliót reményvesztetté tette. – Eltávolodik a teremtéstől? „Magatokra hagylak benneteket, majmok. Sok szerencsét!"
-Nem. Isten figyel. Örvend. Zokog. Látja az emberi élet morális drámáját, és értelmet ad a létezésünknek azzal, hogy szenvedélyesen törődik velünk, és emlékszik.
-Máté evangéliuma, tizedik rész, huszonkilencedik vers – mondta Vincenzo Giuliani csendesen. – „És egy verebecske sem esik a földre a ti Atyátok akarata nélkül."
-Ám a verebecske mégis leesik – mondta Felipe.

538

Buzánszky_Vírus_Dávid>!

A mi világunkban az emberek, ha egyáltalán hisznek, úgy tartják, hogy Isten a szeretet, Isten azonos a szívekkel, és a virágokkal, azt gondolják, Isten újra és újra valamiféle teológiai cukorkával jutalmaz minket. Ám aki elolvassa a Tórát, az rájön, hogy Istennel kapcsolatosan számos kérdés felmerülhet. Isten összetett személyiség. Fel akartam deríteni ezt a komplexitást, ezt a morális kettősséget. Isten törvényeket alkotott, de ezek a törvények csakis ránk vonatkoznak, rá már nem.

552


Hasonló könyvek címkék alapján

Ann Leckie: Mellékes igazság
Dan Simmons: Hyperion bukása
On Sai: Lucy
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Chris Beckett: Sötét Éden
Francine Rivers: Ha eljön a hajnal
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Raana Raas: Hazatérők
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033