Hit ​a bizánci világban 4 csillagozás

Mary Cunningham: Hit a bizánci világban

A keleti keresztény szentség egyik legfigyelemreméltóbb példáját ún. szent bolondok képviselik. Az e csoportba tartozó aszkéták a feje tetejére állították a keresztény élet össze szabályát. Szent Symeon félkegyelműnek tettette magát és lehetetlen, kiszámíthatatlan módon viselkedett. VII. századi életrajzírója, Nápolyi Leontios szerint egyik vasárnap a templomba lépve mogyoróval kezdte dobálni a gyertyákat. Amikor a közösség megpróbálta kikergetni, felment a szószékre, és onnan dobálta mogyoróval az asszonyokat. Mikor végre elhagyta a templomot, felborította a süteményárusok pultját ( akik feltehetően a templom előtt árultak). A szent bolond életének számos más epizódjával gúnyolja ki az egyházi szokásokat, vagy idézi fel Krisztus életének eseményeit.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vallástörténet Scolar

>!
Scolar, Budapest, 2003
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 963919395X · Fordította: Deák Krisztina

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Andrea_Pusztai I>!
Mary Cunningham: Hit a bizánci világban

Lesz még dolgunk egymással. A szakmai része érdekes, gyakran felmerülő kérdésekre is ad választ, de néhol nekem nem volt átható, hogy így mondjam. Ugyanakkor akit érdekel a címben megfogalmazott kérdés, némi körüljárást biztosít a témához, nem hosszú könyv, olvasmányos és átrágható, de teljes képet nem fogunk kapni. Elsősorban a rövidre zárt keret miatt, ami nem a könyv hibája. A téma sokkal mélyebb elevenebb, ezen felül a történetiséggel együtt komplexen változó is, így nehéz röviden írni róla. Témarelevánsan ajánlom csak, kifejezetten érdeklődőknek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Alec Ryrie (szerk.): A kereszténység történeti atlasza
Sághy Marianne: Szent Márton, Krisztus katonája
Pogányság története
Bart D. Ehrman: A kereszténység diadala
Mary Perkins – Philip Hainsworth: A bahá'í hit
Richard Holloway: A vallás rövid története
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu – Douglas Carlton Abrams: Az öröm könyve
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Roger Crowley: 1453
Debra Bridwell: Gyermekre vágyva