Krumplihéjpite ​Irodalmi Társaság 92% 1587 csillagozás

Ennek a könyvnek minden sorát, minden betűjét, minden szereplőjét imádtam.
Csodálatos dolog, hogy ennyi embert összehoz a könyvek és az olvasás szeretete, pláne úgy, hogy egy véletlenül megalakult társaságról van szó, és az emberek az olvasáson, a könyveken, a verseken keresztül nem csak egymást ismerik meg jobban, hanem önmagukat is.
A történet a háborút az otthon maradt hétköznapi emberek sorsán keresztül mutatja be, ami engem sokkal jobban megérint és mégis elviselhetőbb, mint amikor a borzalmakról olvasok egyenesen. Úgy mutatja be, hogy a megszálló német katonákat is láthatjuk emberként megnyilvánulni. A sziget lakóinak életéről olvashatunk, barátságok kialakulásáról, összetartásról, szeretetről.

Az olvasás szeretetéről és a könyvek varázserejéről is szól ez a könyv, ahogyan összehozta a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság ezeket az embereket, ahogyan barátsággá kovácsolta az ismeretséget, ahogyan összefogtak egymásért és megoldást próbáltak találni a nehézségekre, egy szeretettel teli történetté alakult, mindemellett még egy finom, ironikus humor jellemezte, ami nálam mindig nyerő. Kedvenceim közé is került. :)
Valaki látta már a filmet?
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/03/mary-ann-shaffer-…

Nem kifejezetten szeretem a levélregényeket. Legutoljára a kétezres évek elején estem szerelembe eggyel: „Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok” című regényével, és az egy nehezen kezdődő, bonyolult szerelem volt. Azóta ha tehettem kikerültem őket. De.. a „Krumplihéjpite Irodalmi Társaság”-ot annyian méltatták, hogy muszáj volt elolvasnom. És milyen jól tettem. Hamar túljutottam a regényforma kihívásain, bár az elején a „ki kivel van” kérdéskörbe természetesen belezavarodtam kicsit, de elég korán a helyére került mindenki.
A főszereplő írónő egy véletlen folytán kerül levelezésbe a Csatorna-szigeteken élő Krumplihéjpite Irodalmi Társaság bájos, néhol kicsit bumfordi tagjaival. A levelek kedves, időnként irodalmi, máskor közéleti, de tagadhatatlanul humoros hangvételén minduntalan átszűrődik a német megszállás borzalma. Az egymástól elszakított családok, éhezés, vagyonelkobzás, fenyegetettség miatti bezárkózás, és lemondás mögött pedig ott húzódik a kultúrában és közösségben megtalált vigasz, az apró lázadások és a kitartás jutalma, maga az élet. Ugyanakkor, bár a háború véget ér, a szabadsággal együtt nem köszönt be a jóllét, a nélkülözésben, és jegyrendszerben pedig még erősebbé válnak az emberi kapcsolatok. Mindezt a regény valami nagyon könnyed, mármár légies stílusban, mégis nagyon velősen ábrázolja. Imádtam minden sorát. Nagyon jókat nevetettem az Társaság tagjainak műelemzésein, néhol sírni tudtam volna, és izgultam minden szereplőért külön-külön is. Ez a regény egyszerre borzalmas, szép, könnyed, és fajsúlyos. Ahogy a kolléganőm fogalmazott a regény kapcsán: „Olvastam volna még”.

“Azt hiszem, az ember többet tanul, ha közben nevethet is.”

Már több levélregény is megfordult a kezemben, mégis a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság azok közé tartozik, ami teljesen megmelengette a szívemet.

1946-ban járunk. A II. Világháború sújtotta Guernsey-szigete kezd kilábalni a német megszállás okozta károkból. De a szigetlakókon kívül, Londonban, Juliet Ashton is a túlélésre játszik. Nemcsak otthonát veszítette el egy bombatámadás során, de már az írásban sem leli meg örömét. Egy napon váratlan levelet kap egy bizonyos Dawsey Adams-től, aki alapjaiban változtatja meg a lány életét. Levélváltásba kezdenek egymással, mely során a fiú elmeséli miképp alapították meg irodalmi társaságukat, milyen borzalmak történtek velük a háború ideje alatt, hogy milyen sokat jelentett számukra a könyvekbe vetett hitük az éhínséges időkben. Juliet leveleket vált a sziget többi lakóival is, akiknek apránként megismeri legbensőbb vágyait, élménybeszámolóikból egy kicsit ő is odavalónak érzi magát. Némely komoly hangvételű, de van köztük humoros írás is, hogy elviselhetőbbé tegye a fájó emlékeket. Juliet-et teljesen magával ragadják a beszámolók, olyannyira megkedveli ezeket az embereket, hogy maga is odautazik hozzájuk. A varázslatos helyszín és a barátai körében elsősorban önmagára, majd pedig a szerelemre is rátalál.

Csodaszép és kedves történet az olvasás szeretetéről, barátságokról és egy közösség odaadó szenvedélyéről a könyvek iránt.

Nagyon remélem, hogy a könyv elolvasása egyben azt is jelenti, hogy tiszteletbeli tagja lettem a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak, mert azt nem fogadom el, hogy nem.

Imádtam az összes levelet (mivelhogy levélregény), az összes szereplőt, azt, hogy sokszor hangosan felnevettem és azt is, hogy néha könnyeket csalt a szemembe. (Kevés könyv nyúl ilyen ügyesen a II. vh témához, tele lélekkel, bármilyen ripacskodás nélkül.) Egész bekezdéseket olvastam fel hangosan a barátaimnak, hogy ők is érezhessék a zsenialitását. Akik bár becsületesen végighallgattak, szigorúan megtiltották, hogy frenológiai vizsgálatokat végezzek rajtuk, helyette kérték, hogy inkább keverjem ki a muffintésztát, vagy nem lesz desszert. Végezetül megígértették velem, hogy nem fogok disznópásztorokat könyvekkel dobálva kergetni, pedig Isten lássa lelkem, volna kedvem hozzá.

Már csak egy kérdés maradt: Mikor lesz időm újraolvasni?*

u.i.: jelenleg gyűlölöm ezt a kort, amikor már nem divat a levélírás.

*
2015. december 5.
Bele szerethetünk-e újra valamibe, amiről amúgy tudjuk, hogy szeretjük? Mikor rájöttem, hogy pont 1 éve olvastam a könyvet, szörnyen vágyakozni kezdtem utána, de kicsit féltem, hogy nem lesz akkora élmény, de mintha rég látott jó barátokkal találkoztam volna újra.

**
2020. március 22.
Ha biztonságra, lélekmelengetésre vágyom, a könyveimhez menekülök, az Irodalmi Társaság pedig a mostani furcsán idegen mindennapokban sem hagyott cserben, leültettek maguk közé, kezembe nyomtak egy krumplihéjpitével teli tányért egy csésze teával együtt, a leveleik pedig továbbra is szépen érnek az idővel; jó volt újra olvasni azokat a sorokat, amik már évekkel ezelőtt is elvarázsoltak, és jó volt felfedezni olyan mondatokat, amik felett eddig elsiklott a figyelmem.

Évek óta kerülgetem ezt a könyvet. Tartva a cikornyás írásmódtól és a túlzó hype-tól úgy gondoltam, nem az én könyvem. Tévedtem. A nyelvezete szép volt, de könnyen olvasható. Imádtam a hangulatát, de rá kellett hangolódnom. Kezdetben zavaróan hatott a levélforma, és azt sem volt olyan egyszerű megállapítani, hogy akkor most, ki-kinek ír. Azt sem hittem el, hogy a háborús időkben a posta az elsőbbségi feladást megszégyenítő módon működött volna.
De ezek csak szőrszálhasogatások…mert egyszer elkaptam a fonalat, benne ragadtam a történetben, és le se tudtam tenni ezt a könyvet.
Varázslatos regény, amely a levélváltások során rajzolódott ki előttem, miközben humorral volt átszőve abban az emberpróbáló, nehéz és igazságtalan időszakban. Az a fajta könyv, amit szívesen újraolvasnék. A filmet is látnom kell!

Ez a könyv egy igazgyöngy.♥
A témaválasztás, a levélregény formátum,a humor és a szerethető karakterek mind-mind hozzáadtak a könyv melankolikus szépségéhez és irodalmi értékéhez.

Meg kell valljam, úgy látszik, én nem a ‘book boyfriend’ -eket gyűjtöm az olvasmányaim során, hanem ‘book friend’-eket. Mert a levelek által igazán és mélységesen megismert megtört, de szeretetteljes szigetlakók a végére végérvényesen is beköltöztek a szívembe a többi angol szereplővel együtt. (És bevallom, úgy éreztem olvasás közben, hogy egy icipicit talán én is tiszteletbeli tagja lettem a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak.☺️♥)

Végezetül csak annyit mondanék, amit egy korábbi olvasmányomban olvastam: Nem a vér teszi a családot. Hanem a szeretet.

Még most is a hatása alatt vagyok és nem is tudom, hogy mit írjak róla, mert annyira tetszett, így félek, hogy túlontúl lelkes igyekezetemben, hogy az egekig magasztaljam, inkább csak sületlenségeket fogok összehordani.
Megpróbálom megemberelni magam és összeszedni a gondolataimat.
Ez a könyv számomra az a bizonyos, nagybetűs KÖNYV. Gyógyír és balzsam a léleknek.
A két írónő egy rettentő nehéz témát, a II. világháború és a német megszállás borzalmait dolgozza fel, mégis, a könyv könnyed, teljes kikapcsolódást nyújt, úgy, hogy közben megannyi történelmileg hű részlet és esemény tárul a szemünk elé.
Azt is bevallom, hogy eddig nem igazán olvastam ilyen témában, méghozzá azért, mert egyszerűen nem veszi be a gyomrom. Ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, de lelkileg nem igazán vagyok erős és az akkoriban történt szörnyűségek, a holokauszt, a katonai megszállás és az a sok-sok értelmetlen halál és kín egyszerűen nem nekem való.
Persze ezekből itt mind-mind kaptunk bőven, néhol részletes leírásokkal, mégis helyén tudtam kezelni a dolgokat, mert a szerzők, egyszerűen finom érzékenységgel és szédületes fogalmazásmóddal álltak neki a dolgokhoz.
A lapokról sütött a könyvek és az olvasás iránti megingathatatlan hűség.
Miközben haladtam előre a történetben, azon kaptam magam, hogy mosolygok és ez egyszerűen így volt jól. Teljesen magával ragadott és kellett is, hiszen ha emlékeztek, akkor ellőtte pár nappal, az Egy kis szívesség című thrillert olvastam és jól esett, hogy vannak még a világon ilyen megkapó és ámulatba ejtő történetek.
A szereplőket egyszerűen imádtam.
Julietet végig Lily James-ként láttam magam előtt, hiszen a filmben ő alakítja Ashton kisasszonyt. Annyira drukkoltam, hogy végül kerekedjen fel és látogasson el a szigetre. Reméltem, hogy észhez tér és nem adja meg magát az elvárt társadalmi normáknak. Kiváló és végtelenül szimpatikus hősnőt ismertem meg benne, akire bármikor szívesen fogok visszagondolni.
Aztán persze még ott volt az egész Irodalmi Társaság.
A csendes, mélabús Dawsey, akinek úgy drukkoltam, aztán a szertelen, kissé kelekótya Isola, akit régen látott húgomként üdvözöltem, na meg persze a mindenki által egekig magasztalt és sokat szeretett Elizabeth, akiről később kiderült, hogy még Julietnél is nagyobb hős volt.
Persze mindenki mást a szívembe zártam, róluk is ódákat zenghetnék még, de őket négyüket különösen megszerettem.
Teljesen meglepett, hogy egy levélregényben lehet szerelmi háromszög, de ebben bizony volt, ráadásul nem abból a megterhelő, a hajamat tépem fajtából, hanem abból a szívmelengető, én akkor is a magányos, szótlan, de csupa szív férfinek drukkolok típusból.
Akadtak még szépséges tájleírások is, melyek hatására úgy éreztem, hogy rögtön hajóra kell szállnom és a Csatorna – szigetek felé kell vennem az irányt.
Egy részét, szombaton, kora este, a városunk parkjában ülve, egy padon olvastam és még az sem zavart, hogy közben jól összecsipkedtek azok a vérszívó szúnyogok…

Ennél is több dicséret: https://klodettevilaga.blogspot.com/2018/09/konyvkritik…

„Ha az ember jó könyveket olvas, a gyomra már nem veszi be a rosszakat.”

Olyan sokan dicsérték már nekem ezt a könyvet, hogy végül beadtam a derekam, és szerencsére nem ért csalódás. Pont a legjobbkor talált meg ez a kötet, mert egy könnyed és szívmelengető olvasmányra vágytam, amit meg is kaptam. Kicsit nehezen rázódtam bele a történetbe, mert az egész regény levelekből áll össze, valamint az elején nem igazán tudtam követni, hogy ki kicsoda. A levelezésekből nem csak a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot és annak megalakulását ismerjük meg, hanem betekintést nyerünk abba is, hogy a Guernsey-n élők hogyan élték meg a második világháborút. Különösen tetszett, ahogy megjelent a történetben az olvasás és a könyvek szeretete. Juliet-et és a társaság tagjait egytől egyig nagyon megszerettem és a szívembe zártam. A könyv végére teljes mértékben olyan érzésem volt, mintha én is tagja lennék ennek a különleges irodalmi társaságnak. :)
Aki egy igazán bájos, humoros, de néhol szívszaggató olvasmányra vágyik, annak bátran merem ajánlani ezt a csodálatos kötetet. ♥

Lebilincselő olvasmány.
Érdekes szerkezetű könyv, a szereplők levelezéséből bontakozik ki az egész történet. Eleinte egy kicsit elvesztem a levelezésben (ki kicsoda?, ki kinek a kije?, ki kinek válaszol?) de aztán úgy 30-40 oldal után már nagyon tetszett, néhány visszalapozással megtaláltam a kérdéseimre a válaszokat és otthonosan mozogtam a szereplők terén.

Leginkább a német megszállás alatt történt események érdekeltek. Megrázó, megható személyes történetek, melyek nincsenek bőlére eresztve, de pont annyit mondanak, amiből érezni lehet azt a végtelen nehézséget, amit a szigetlakók átéltek a második világháború alatt. Éhezés, félelem, aggódás, fázás, gyerekeik elküldése vagy el nem küldése ismeretlen vidékre ismeretlen emberekhez, sok-sok nehézség amin keresztül mentek. Mindenki a maga módján próbált túlélni, és ki-ki a saját emberségessége mércéjével próbált segíteni.
A banális szerelmi vonal kiszámítható és engem kevésbé érdekelt, de illik a történetbe, ez sincs túlírva, nincs túlerőltetve, belefért.
A könyvek szerepe, a Krumplihéjpite irodalmi társaság létrejöttének előzményei mekkora ötlet az írónőtől, kíváncsi lennék van-e valóságalapja vagy teljes egészében kitaláció? Akárhogy is, jó történet, erős tartalom, megható, megrázó, szívmelengető.

Ui.: megnéztem a filmet is, majdhogynem kár volt fecsérelni rá az időt. Szinte semmi nem jön át a könyvből, kár érte. Illetve sok ferdítés és rendezői szabadság jellemzi, sok minden nem úgy van a könyvben mint a filmen. Mondjuk nehéz belesűríteni ennyi személyes történetet egyetlen filmbe, inkább egy minisorozatot kellett volna készíteni belőle, akkor lett volna rá idő, hogy a német megszállás alatti emberi történetekből többet mutassanak, így csak egy gyengébb szerelmi történet lett.

♥

Csodás történet az emberiség történetének legszörnyűbb időszakából.

Bemutatja, hogy azon szerencsések, akik valahogy átélték Európában II. világháború borzalmait, hogyan is tudják túlteni magukat a traumákon, amiket át kellett élniük.

Kedvencem a levélregény forma, ezt a műfajt egyszerűen nem tudom megunni.
A levelek, amik formálják a cselekményt, mintha nekem íródtak volna. Várom, hogy újabb és újabb jöjjön.

A cím rabul ejt, a borító elámít, a tartalom pedig lebilincsel. ♥

Juliet a fiatal írónő, a háború után valami új megírásába szeretne kezdeni. A véletlen úgy hozza, hogy levelet kap egy titkozatos férfitól a Guernsey-szigetről, amely örökre megváltoztatja az életét.

Elképesztő mélységeket tartalmazott számomra ez a regény, és szinte én is a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagjának érzem magam. Minden tagot a szívembe zártam. ♥♥

Kedvenc. ♥