A ​marslakók érkezése 18 csillagozás

Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot
Marx György: A marslakók érkezése Marx György: A marslakók érkezése

„A ​tudományos elmék azon galaxisa, amelyik az atomenergia fölszabadításán dolgozott, valójában a Marsról érkezett a Földre. Nehezükre esett idegenszerű kiejtés nélkül beszélni angolul, ez pedig elárulta volna őket. Ezért azt állították magukról, hogy ők magyarok, hiszen közismert e nép azon sajátsága, hogy anyanyelvén kívül semmi más nyelvet nem tud furcsa kiejtés nélkül használni. Ezt az állítást azonban nehéz volna ellenőrizni, hiszen Magyarország oly messze van Amerikától." – Ezek Fritz Houtermans szavai. Ő ismerte fel elsőként a nap- és csillagenergia nukleáris eredetét. Az atomenergia felszabadításának, a számítógép megalkotásának, a modern repülés kifejlesztésének történetét sokan megírták Amerikában és más országokban. Szilárd Leó A delfinek hangja című könyvében ezt írta: -„Elmesélem az Uránium Program történetét, nem azért, hogy bárki elolvassa, hanem csak Isten számára." – Hans Bethe, az atomenergia program elméleti vezetője megkérdezte: -„Nem gondolod, hogy Isten ismeri… (tovább)

Róla szól: Szent-Györgyi Albert

Tartalomjegyzék

>!
Pallas Athéné Books, Budapest, Magyarország, 2022
430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635731091
>!
Akadémiai, Budapest, 2000
428 oldal · ISBN: 9630577232

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Enrico Fermi


Kedvencelte 4

Most olvassa 7

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 30


Kiemelt értékelések

Nagyfehérasszony>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Ezt minden magyar emberrel elolvastatnám! (És okulásul minden nem magyarral is!)
Marx György előtt pedig amúgy is le a kalappal! Éljenek a „fáklyavivők” !

1 hozzászólás
roganedina>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Elképesztően érdekes írás volt!

4 hozzászólás
Reddragonfairy>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Nagyon tanulságos és érdekes olvasmány volt. Betekintést nyerhettem a magyar tudósok életébe kis anekdotákon keresztül. Megismerhettem a nehézségeik és az életük egy részletét és ezáltal még emberibbé, egyben magasztosabbá lettek a szememben. Motiváló volt olvasni. Érdemes kézbe venni, mert megmutatja, hogy az álmokat követni nehéz, de megéri.

Brigi007>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Nagyon tanulságos könyv volt szerintem, ami megmutatta, hogy egy magyar ember is lehet sikeres,ha van tehetsége. Plusz azt is, hogy azok az emberek, akikre ebben az országban nem figyelünk, külföldön nagyon sokra vihetik. Talán kicsit több embernek kéne elolvasnia és felfedeznie ezt a dolgot!

Faludi_Árpád>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Eistein 1939 es Roosevelt-hez írt levelének másolata az atombombáról amikor még csak gondolatban létezett ez a bomba, és Teller aggodalma és bizalma az Urán békés erőművi felhasználásában, számtalan riport a 90-es évekből. A 90-es években remek írások jelenhettek meg mert a kommunista cenzúra helyét még nem foglalta el az új rendszer új-régi demagógiája, majd csak 2000 után tűnnek el az ilyen igazán érdekes könyvek a polcokról a könyvesboltokban és a könyvtárakban.

bokanyie>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Hahh, az egyetem első „kötelező” olvasmánya három év után :-)

Elithia>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Sajnos nem kotott le :(

Noémi_Berze>!
Marx György: A marslakók érkezése

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Hiánypótló kötet. Nem csupán a magyar fizikusok hihetetlen észjárásáról, ténykedéséről, kapcsolatairól és eredményeiről; de a korszak tudományos világáról, valamint a napjainkig is folyamatosan növekvő mértékű agyelszívásról is.


Népszerű idézetek

sophie P>!

Amikor a hidegháború Kóreában és Vietnámban forró háborúvá vált, [Szent-Györgyi Albert] a professzor ismét kilépett a tudományos alapkutatás elefántcsonttornyából: a katonai erőszak elszánt ellenzője lett. Két vad magyar, Szent-Györgyi Albert és Teller Ede nyilvános vitája médiaesemény lett Amerikában. A vitát a nagymúltú American Assotiation for the Advancement of Science szervezte […] Szent-Györgyi Albert bestseller könyve, „Az őrült majom” (azaz a Homo sapiens) az Egyesült Államok vietnami katonai intervenciójának legélesebb krikitája volt: […]

18. oldal

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Kapcsolódó szócikkek: Szent-Györgyi Albert · Teller Ede
oscarmániás>!

Volt azonban valami, amit még Szilárd sem tudott: autót vezetni. 1939 nyarán én is a Columbia Egyetemen dolgoztam, ott, ahol Szilárd. Egyik nap Szilárd beállított hozzám és azt mondta: – „Teller, kérem, vigyen ki autón Einsteinhez.” – (Sohasem tegezett. Nagyon jó barátok voltunk, de sohasem voltam számára Ede vagy Edward, én neki mindig Teller maradtam.) Így augusztus 2-án kocsiba ültünk. Egyetlen problémánk volt, hogy Szilárd megint nem emlékezett, hogy hol nyaral Einstein. Kérdezősködtünk, de most senki nem tudott segíteni. Végül egy nyolcéves kisleányt kérdeztünk meg, akinek szép lófarok frizurája volt: – „Tudod azt az öreg bácsit keressük, akinek hosszú lobogó fehér haja van.” – Erre a kisleány útbaigazított: – „Ott lakik a második házban!” Amikor bementünk, Einstein kedvesen fogadott, teával kínálta meg Szilárdot és – demokratikus ember lévén – a sofőrt is.

42. oldal, Long Island 1939

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Kapcsolódó szócikkek: Albert Einstein · Szilárd Leó · Teller Ede
_Andrea_>!

Minden magyar közül Szilárd volt a leginkább magyar. Magyar az, aki utánad lép be a forgóajtón és előtted lép ki. Eltökélt nonkonformista volt. Nem bánta, ha megsértett valakit, de sohasem követte el azt a vétket, hogy unalmas legyen. Volt egy elve, amit egy alkalommal sem szegett meg: soha nem mondta azt, amit vártak tőle –

213. oldal

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Baki P>!

Az 1. világháború idején, mélyen a cári Oroszországban, Turkesztánban az afgán határ közelében volt egy hadifogolytábor.

(első mondat)

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Kapcsolódó szócikkek: Oroszország · Turkesztán
oscarmániás>!

Való igaz, hogy ezek a gyanús magyarok (Kármán, Neumann, Szilárd, Teller) élvezték is a legendát. Edward Teller különösen büszke E. T. (értsd: ExtraTerresztriális monogramjára:
„Ami következik nagy titok! Sajnos egyikünk, Kármán Tódor elárulta: Mi nem vagyunk magyarok. Mi a Marsról jöttünk. Van közöttük igazán híres is: a Gábor Zsazsa.”

141. oldal

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

zsozso91>!

Szilárd Leó mondotta:
Méltó célra irányítsd cselekedeteid, de ne kérdezd: elérhető-e a cél. Tetteid modellként, példaként szolgálhatnak mások számára még akkor is, ha téged nem visznek el utad végéig.

73. oldal

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

sophie P>!

„[…] Az energia – amiből korábban sohasem volt elég – bőségesen itt van körülöttünk, csak meg kell találnunk hozzá a kulcsot. De meg fogjuk találni!” – Ezt H. G. Wells könyvéből idéztük. A felszabadult világ" című regényét még az 1. világháború előtt írta (1913), az 1922-ben jelent meg magyarul, és SZILÁRD LEÓ kedves olvasmánya lett. A regény szerint az atommag energiájának felszabadítása 1933-ban történik meg.

30. oldal

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Kapcsolódó szócikkek: H. G. Wells · Szilard Leó · Szilárd Leó
oscarmániás>!

Az Univerzum hatalmas kiterjedésű, csillagok milliárdjai vannak benne, közülük sok hasonló a mi Napunkhoz. Számos csillag körül bolygók keringhetnek. E bolygók számottevő hányadának felszínén folyékony víz és gáznemű légkör létezhet. A csillagból áradó fény rajtuk szerves vegyületek szintézisét indíthatta meg, ezáltal az óceán híg, meleg levessé alakulhatot. A szénvegyületek egymáshoz kapcsolódva önreprodukáló struktúrákat hoztak létre. A legegyszerűbb élőlények szaporodnak, természetes kiválogatódás folytán fejlődnek, egyre komplexebbé válnak, végül is aktív és gondolkodó lények jelennek meg. Civilizáció, tudomány, technika bontakozik ki. Új és friss világokra vágyva elutaznak a szomszédos bolygókra, később a közeli csillagok bolygóira. Így szétterjednek az egész Galaktikában. Ilyen magasan fejlett tehetséges népek aligha hagyhatják figyelmen kívül ezt a csodaszép bolygót, a Földet.
És ekkor Fermi elérkezett a lényeges kérdéshez: Ha mindez így igaz, hát akkor hol vannak ők?
Szilárd Leónak jó humorérzéke volt, így válaszolta meg Fermi retorikáját: Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat.

139. oldal, A Marslakók legendája

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot

Kapcsolódó szócikkek: Enrico Fermi · Szilárd Leó
zsozso91>!

A fizika törvényei működtek. -Wigner

52. oldal

Marx György: A marslakók érkezése Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. századot


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

A. Sajti Enikő – Polonyi Péter: Mao – Tito
W. Bernard Carlson: Tesla
Margot Lee Shetterly: A számolás joga
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Bertényi Iván: Nagy Lajos király
Kelecsényi László: Latinovits Zoltán
Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok
Eve Curie: Madame Curie
Csoma Mózes: Sövény Aladár, a hazai koreanisztika úttörője
Heller Ágnes – Kőbányai János: Bicikliző majom