Akiknek ​két anyja van 96% 81 csillagozás

Ez a könyv sokkal több, mint az örökbefogadás, az örökbeadás, a nevelőszülőség, a hazagondozás témakörében bemutatott személyes történetek gyűjteménye. A szerzőnő 2004-ben elindított Örökbe.hu weboldaláról csokorba gyűjtött történetein keresztül hihetetlen sorsokat, örömöket, drámákat, megoldható és megoldhatatlan helyezeteket mutat be. Érinti a cigány és a sérült gyerekek örökbefogadását, ír az adoptálás magyarországi rendszeréről, a nyílt örökbefogadásról, vagy hogy milyen saját és örökbefogadott gyerekeket nevelni párhuzamosan. A könyv az utolsó részben a jogi háttereket, buktatókat, sikeres és sikertelen örökbefogadásokat, a „képzelt apa” fogalmát is számba veszi.
Ez a kötet valóban hiánypótló és tökéletesen bemutatja minden oldalról a témát. Jó szívvel ajánlom leendő és gyakorló szülőknek, örökbefogadott vagy vér szerinti családban nevelkedettnek, tulajdonképpen mindenkinek. Hiszen erről a témáról beszélni kell, hogy ne a sztereotípiák mentén értelmezzük az örökbefogadás témakörét.

Bővebb érékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2021/02/martonffy-zsuz…

„A nagy indián azt mondja a kis indiánnak: te az én fiam vagy, de én nem vagyok az apád. Akkor kije volt neki?”

Valamikor a tavalyi év folyamán kerestem egy olyan kötetet, mely nem az általam kedvelt sémák szerint íródott, tehát nem regény, verseskötet, vagy novella. Bár nagyon szeretem a tudományos könyveket is, lényegesebben kevesebbet olvasok-e területen, mint a fent említetteken. Ez a könyv nem regény, de nem is dokumentum, valahol a kettő között helyezkedik el, de témáját tekintve hiánypótló és minden családot alapító vagy vágyó személy kezébe nyomnám nemtől függetlenül. Ugyanis úgy gondolom, hogy nem csak azok tanulhatnak belőle, akik erre az útra kívánnak lépni, hanem mindenki, aki egy új életet szeretne maga mellett tudni.

Először is szeretném, ha tudnátok, hogy az értékelésem mentes minden bírálattól. Személyes meglátásaimat és a könyvről alkotott véleményemet kívánom megosztani veletek, viszont tény, hogy van kialakult meglátásom a témát tekintve.

Nem tagadom, én azon személyek táborát erősítem, akik tudatosan nem akarnak gyermeket vállalni. Ha ezért elítélsz, te dolgod, de mielőtt nagyon belelendülnél, ne feledd, hogy ez az én testem és én életem. Senkinek sem lehet megmondani, hogy mit kezdjen vele és ítélkezni is csak akkor érdemes bárki felett, ha legalább megvizsgáltad minden oldalról az adott embert. Tehát, mikor kézbe vettem ezt a könyvet, volt egy bizonyos gondolatvilágom a témával kapcsolatban, de nyitottan akartam olvasni a sorokat és úgy érzem sikerült.

A kötet borítójával kezdeném az értékelésemet, hiszen ez fogja meg először a könyvet olvasni vágyó lelkeket. A meseszerű kép először egy idilli érzetett kelt, hiszen a kellemes színek mellett egy őzike tekint ki a fák oltalma mögül. Ha ezt elengedem, már egy egészen más perspektívából szemlélem ugyan azt a felületet. Mivel a könyv súlyos témát ölel fel, tudatosult bennem, hogy a fák biztonságából kitekintő élőlény egy gyermek kivetített lelkét vizualizálja. Nagyjából ilyen képet fest a mai ártatlan lélek, ahogy a felnőttek és szabályok szubvenciójából néz ki a világ felé, vagy éppen ezek „fogságából”, ez nézőpont kérdése. Tehát miután ráébredtem, hogy bizony ez a kettőség mennyire becsapó, már sokkal határozottabban figyeltem a részletekre. Azt el kell, hogy ismerjem ez a borító úgy jó, ahogy van és bárki is veszi kézbe, egy kellemes töltettel kezd neki az olvasásnak.

Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger és ennek a kötetnek a megálmodója, írója. Férjével egy saját és két örökbe fogadott gyermeket nevelnek. 2014-ben indította-e témával kapcsolatos blogját, mely nagyon hamar nagy olvasottságnak örvendett és napjainkban országos szinten megkerülhetetlen (Örökbe.hu).

A könyv az örökbefogadásról és ennek teljeskörű átláthatóságáról szól. Az írónő a kötet első részében saját családján keresztül mutatja be a nézeteit, a gyermekeivel előforduló esetleges problémákat, megoldásokat és számos más érdekességet. A könyv riportokat tartalmaz, melyekben különböző személyek mesélik el saját élményeiket, „kálváriájukat”. Minden oldalról megismerhetjük az örökbefogadás tematikáját, tehát jelen vannak a kötetben azon személyek, akik gyermekre vágytak, vagy örökbe adók, nevelőszülők és szakemberek, valamint olyan felnőtt korú emberek, akik örökbefogadott gyermekként nőttek fel.

A kötet széles körben járja be ezt a témát, külön kiemeli a lelki és egzisztenciális követelményeket. Nagy hangsúlyt fektet a pozitív és negatív oldalak bemutatására, valamint az utolsó részben minden előforduló fogalmat megmagyaráz és tisztáz.

A saját olvasási élményem nagyon meghatározó lett, ugyanis többször tapasztaltam, hogy nehéz szívvel és gyakori félrerakással tudtam csak végig olvasni a könyvet. Sokszor meghatódtam és sajnos a sírás határán is ingadoztam. Olyan emberekről kaptam információt, akik bár számomra idegenek mégis átéltem szenvedéseiket. Minden örökbefogadó személynél éreztem a vágyak és kínok közti dilemmát, de kitartásukért rendkívül erős tisztelet alakult ki bennem. Máskor mélyszegénységben élő emberekről olvastam, majd örökbefogadott felnőttekről. Csupa idegen lélekről, akik valamilyen úton bekerültek egy bizonyos gépezetbe és sajnos nem tudtak onnan kikerülni….

Rettentően hiánypótló és fontos ez a könyv.
Ez egy interjúkötet, párba állítanám a Nők gyermek nélkül című könyvvel, mert szorosan kapcsolódnak egymáshoz. És én mindkettőt imádtam!

Nagyon keveset hallani az örökbefogadásról, holott rengeteg családot és egyedülállót is érint. Ez a könyv a témát minden oldalról körüljárja: látjuk az örökbefogadottakat, az örökbefogadókat, az örökbeadókat, a nevelőszülőket (bizony, ők nem egyenlőek az örökbefogadókkal), és mindennek a jogi és pszichológiai hátterét is. Mert ez egyáltalán nem egyszerű dolog, a legelső interjú teljesen letaglózott, kicsit meg is ijedtem az egésztől. Hisz én kisgyerek korom óta egy remek dolognak tartottam az örökbefogadást, nem is értettem, hogy nem fordul ez meg mindenki fejében, attól függetlenül, hogy lehet-e vér szerinti gyereke. De azért ez mégsem olyan egyszerű, mint ahogy elképzeltem.

És ez nem azt jelenti, hogy az örökbefogadás minden gyereket megnyomorít, hogy csak sérült gyerekeket adnak örökbe vagy bármi ilyesmi. A könyv kiemeli a legfontosabbat a témával kapcsolatban: ne higgyjük azt, hogy a saját gyermekünkkel ne lenne annyi gond, mint egy örökbefogadottal. Egyik gyerek se születik tökéletesre.

Rávilágít az író arra is, hogy itthon hogyan működik ez a rendszer, milyen hatása van a rasszizmusnak rá, mennyire fontos a gyermek eredeti származásának megléte és hogy tisztában legyen azzal, hogy örökbe van fogadva.

Két dolog is megváltozott a gondolkodásomban a könyv után. Az egyik, hogy a kórházak inkubátora, ahová rendszeresen leadnak csecsemőket, azt hozza magával, hogy az ilyen babák visszakereshetetlenek, így a valódi származásuk örökre titok marad. Ettől persze még mindig nagyon jó dolognak tartom, csak nem gondoltam, hogy ilyen oldala is van ennek. A másik, hogy igenis van olyan, hogy egy nő annyira nem akarja elfogadni az állapotát, hogy csak akkor ismeri be, hogy terhes, mikor már késő ezzel bármit tenni.

Amit hiányoltam a könyvből, az a meleg párok örökbefogadása. Erről egyetlen szó sincs a könyvben, de megnéztem a weboldalt és van egy ilyen interjú fent. Ezt érdemes lett volna beválogatni a kötetbe, mert nagyon fontos ez az oldal is.

Ha kicsit is érdekel titeket a téma, olvassátok el, ha pedig gondolkodtok az örökbefogadáson, a könyv végén minden szakmai információt meg fogtok találni.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/06/martonffy-zsuzs…

"Az Akiknek két anyja van című könyv egy rendkívüli hiánypótló olvasmány. Az örökbefogadás témakörét oly érzékletességgel és mélységekben járja végig, amire úgy vélem, eddig még nem volt példa. Legyen az olvasó a témában érintett, örökbefogadó vagy épp örökbefogadott, vagy csak szimplán a téma iránt érdeklődő, akkor is képes átadni a megfelelő üzenetet és tudást.
Nagyon jól összeszedett és még inkább dicséretre méltó módon felépített. Az információkat folyamatosan adagolja, finoman, elősegítve a befogadást. Kicsiben kezdi, majd egyre inkább tágítja a kört. Ezt a könyvet forgatva az ember azt veszi észre, hogy egyre inkább éhesebbé válik a további információkra és tényekre. Oly mértékű tudásszomj hatalmasodott el rajtam olvasás közben, amivel nem voltam tisztában, hogy bennem lakozik. Ez köszönhető a szakmai szakértelemnek, amely folytonosan csillog a lapokon, valamint az előadásmódnak is. Mártonffy Zsuzsa érzékletesen fogalmaz és a lehető legjobb kérdéseket teszi fel az interjúk alanyainak. A tudását precízen összerendezte és a megfelelő módon adja át az olvasó számára.
Teljes szívvel, csak ajánlani tudom ezt a könyvet. Hihetetlen erő rejtőzik a lapok között, megbújva a valódi tudás és a hullámzó érzelmek között. Mindenből épp annyit ad, amit az olvasó még képes befogadni, miközben odafigyel arra is, hogy ne torzítsa a bemutatott képet sem. Sorsfordító, valóban, ahogy a borítón is szerepel. "

Igazán örülök, hogy egy ilyen témájú könyv kiadásra került és így talán még többen ismerkedhetnek meg az örökbefogadás nehézségeivel és örömeivel.
Kicsit nosztalgiázom, bocsássatok meg érte.
Olyan 7-8 éves lehettem, amikor majdnem nekem is lett egy hasonló korú testvérem, mivel anyám nem mert utánam újabb babát vállalni (szülés után többször röntgenezték, mert a gyerek feje a keményebb, vagy az anyuka medencéje versenyt én nyertem… igen, jajj). Már szinte egyenesben voltunk Ricsivel, már elengedték velünk a nyári szünet teljes időtartamára a Balatonhoz és nagyon jól ki is jöttünk, hatalmasakat játszottunk, volt ugyanolyan szegecses farmeringünk, amiben mi voltunk az űrhajósok és bejártuk Mézga Aladár kalandjaiban bemutatott bolygókat a kertben… aztán ősszel a nagynénje beadta a kérelmet, hogy mégiscsak szeretné ő felnevelni a gyereket és mivel ő rokonnak számított, így az ő javára döntöttek. Az, hogy ameddig a szüleim nem akarták örökbe fogadni a kisgyereket, addig nem jelentkezett érte, az nem számított. A könyv olvasása után látom, hogy a rendszer nem sokat változott, de minden egyes sikertörténetnek örülök. A legmeghatóbb a Down-szindrómás örökbefogadó története lett, az ilyen esetek bizonyítják, hogy az emberiség nagy része még tényleg nem érett meg a pusztulásra.

A szó legszorosabb értelmében hiánypótló könyv. Próbáltam hasonlót keresni angolul, gondolván nemzetközi irodalomra, és egyszerűen nem volt. Nagyon jól összerakott, kerek kötet. Az Örökbe.hu-t is követem egy ideje, szóval a stílus, és az interjúk egy része nem volt újdonság, de remek, hogy így össze lettek válogatva, és az „ismeretterjesztő” fejezet a végén rengeteg kérdésre válaszol, rengeteg témára kitér. Megszólal a kötetben mindenki: örökbefogadó és vér szerinti szülők, örökbe fogadott egykori gyerekek, nevelőszülők, gyermekvédelmi szakemberek. Az interjúkban feltett kérdések jók és pontosak, és a válaszok őszinték. Kötelező olvasmánnyá tenném, és NEM csak azoknak, akiket közvetlenül érdekel az örökbefogadás. Mindenkinek, tulajdonképpen.
Mindemellett.
Sokszor ORDÍTANI akartam ettől a kötettől. Sokat kell emészteni, volt, hogy nem is bírtam egy fejezetnél többet. Több interjú erősen lecsapta a biztosítékot. Közben viszont nagyon klassz, hogy ezek is belekerültek, durván és őszintén, és nem volt leöntve az egész cukormázzal. Nem a szerzőt okolom ezekért, ő nagyon gondosan, árnyaltan mutatja a valóságot, nem véletlenül. spoiler
spoiler
Szóval, sok érzés kavarog bennem. Nagyon jó ez a könyv. Csak megint fáj, hogy az emberek mennyire durván primitíven képesek hozzáállni hús-vér gyerekek (és felnőttek) érzéseihez és életéhez.

"Úgy vélem, hogy nem csak azoknak való Mártonffy Zsuzsa könyve, akiknek két anyja van. Minden szülőnek és annak készülő embernek kötelezővé tenném, hiszen kell egyfajta empátia és befogadás ehhez a témához. Sokan nem mernek kérdezni róla, vagy tabutémaként tekintenek rá, de ebben a kötetben tökéletesen össze vannak foglalva egyaránt a tudnivalók és a tapasztalatok is az örökbefogadást illetően.

Örökbefogadott gyerekként kifejezetten fontosnak tartottam elolvasni ezt a könyvet. Számos tüske van a szívemben a mai napig emiatt, de megtanultam kezelni, és az Akiknek két anyja van megmutatta, hogy nem vagyok egyedül, sőt, ez csak erősebbé tesz engem. Az életem része, de nem változtatnám meg semmi kincsért sem, hiszen enélkül nem tartanék ott, ahol, és nem lenne olyan csodás családom, mint amilyen van."

Bővebben:
https://fannislibrary.blogspot.com/2020/07/martonnfy-zs…

Bevallom, úgy olvastam ezt a kötetet, hogy jelenleg egyáltalán nem foglalkoztat a téma érdemben, mégis nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ez igazából mit is jelent. A legtöbbünk szerintem ha meghallja az örökbefogadás szót, akkor sajnálat ébred bennünk, és ha kíváncsiak is vagyunk, egyszerűen nem merünk kérdezni, mert hát mégis csak egy annyira érzékeny téma, hogy azt feltételezzük, erről nem illik beszélni. Nyilván kívülállóként mérlegelni kell, de ebből a könyvből számomra az derült ki, hogy azoknak a családoknak, akiknek ez szerves része a mindennapjaiknak, talán mégsem annyira kényes. Minden esetre a kötetet olvasva nagyon sok dolog kiderül, a meg nem fogalmazott kérdésekre is választ ad.

A szerző nagyon alaposan mutatja be a témát, kezdve azzal, hogy egy-egy fogalom mit jelent (például hogy mit csinál egy nevelőszülő – ezzel kapcsolatosan volt már információm, hiszen a két húgomat nevelőszülők nevelték), hogy mi az örökbefogadás menete, jogi háttere, mennyi időt kell várni a különböző korú és etnikai hátterű gyerekekre, hogyan lehet jelentkezni, határozatot szerezni, stb., sőt, a könyv végén egy komplett kisokos is van erről, főleg azoknak, akik már gondolkodnak örökbefogadáson.

Bővebben: http://www.teklakonyvei.hu/2020/06/martonffy-zsuzsa-aki…

Az örökbefogadás sajnálatos módon még napjainkban is egy félig meddig tabunak számító téma, aminek okai számos okból eredeztethetőek szerintem.
Az egyik, hogy a szülők szégyennek, vállalhatatlan kudarcnak élik meg gyermektelenségüket, ami miatt szűk családjukon kívül titkolják az adoptálást.
A másik, hogy akik nem ténylegesen érintettek, azok annyira nincsenek tisztában a dologgal, hogy vagy óriàsi butaságokat hordanak össze, vagy inkább nem is beszélnek róla.
Gondoljunk csak bele, 15-20 éve még annyira nem beszéltek maguk az örökbefogadók sem a témáról, hogy a gyerekek is sok esetben másoktól tudták meg, hogy őket bizony adoptálták.
Mekkora őrületes törés lehetett ez, hiszen minden, amiben addig hittek, egy pillanat alatt omlott össze.
Ez a szemlélet szerencsére azért változott, manapság már sokkal nyíltabban, a kezdetektől “szoktatják” a kicsiket a tényhez, hogy hogyan is indult az ő kis életük.

Ez a könyv egy óriási rést igyekszik betömni ezen a tudatlansággal szaggatott hálón, s mindezt olyan összeszedetten, tökéletesen felépítve teszi, hogy le a kalappal Mártonffy Zsuzsa előtt.

Minden oldalról meg vannak szólaltatva emberek: adoptáltak, adoptálók, nők, férfiak, örökbeadók, nevelőszülők, szakemberek. Ezt nagyon fontosnak tartom, sokkal objektívebb, átláthatóbb képet kapunk így a rendszerről.

Én a magam két év sikertelen gyermekvállalási próbálkozásával nagyon hangyacipőben jártam, el sem tudom képzelni, milyen fájdalommal és gyásszal járhat az, amikor az ember 8-10 szembesül folyamatos kudarccal, illetve akár már az elején kap egy papîrt, hogy neki ez bizony nem fog menni, engedje el ezt az álmot.
Azoknak, akik családra vágynak, ez egy szörnyű trauma lehet, megemészteni, elfogadni borzasztó összetett folyamat.
Aztán jönnek a kèrdések.
Örökbefogadás? Akarom? Fogom tudni más gyerekét a sajátomként nevelni? Mi lesz, ha kudarcot vallok? Mi lesz, ha meggondolom magam? Mi lesz, ha a gyerek nem akar majd engem? (Ezek csak bennem merültek fel, szubjektív gondolatok.)

Ahogy Zsuzsa is megfogalmazza ebben a kis csodában, hogy örökbefogadni csak annak szabad(na), aki nem pótlékként tekint a gyerekre, hanem a saját “gyászát” feldolgozva, tiszta lappal indul neki az egésznek.
Maga a folyamat annyira precízen fel van vázolva, hogy aki örökbefogadáson gondolkodik, mindenképpen olvassa el.

A másik szemszög a gyermekeké, akik az új családba kerülnek.
Én nem vagyok ítélkező, így teljesen egyetértek azzal a gondolattal, hogy ha valaki lemond a gyerekéről, akkor a legjobb amit tehet, hogy örökbe adja. ( A sok rémhírt nem kell ecsetelnem ugye?)
Annyira szerteágazó oka lehet annak, hogy egy baba, vagy kisgyerek a rendszerbe kerül. Ilyenkor màr nem annak kellene fontosnak lenni, hogy szidjuk a szülőanyját, hanem hogy a gyerek a lehető legjobb kezekbe kerüljön.

A gyerek mindenképpen sérül!
Ez nagyon fontos tény, nem lehet elmenni mellette.
Még akkor is, ha csecsemőkorában adoptálják, ő már méhen belül megtapasztalja az elutasítást, és a “nemvártság” érzését.
A nagyobb gyerekek pedig egyértelműen felfogják, érzik, hogy őket bizony elhagyták.

Óriási szerepe van a történetben a JÓ nevelőszülőknek, akikből sajnos nagyon kevés van, sokkal több kellene. Rajtuk rengeteg minden múlik, óriási szerepük van mind a kisebb, mind a nagyobb gyerkőcök családba integrálásában. Minden tiszteletem és csodálatom ezeké az embereké!♥

A szívem szakadt meg párszor, s végig futkosott rajtam a hideg olvasás közben.
Annyi csodálatos gondolat van ebben a könyvben, amit én minden szülővel elolvastatnék, mert egyetemes, minden egyes anyára és apára vonatkozik, szemfelnyitó lehet.

Minden szeretetem az örökbefogadó családoké, óriási harcosok ők minden tekintetben!
Azon felül, hogy megjárják a maguk kálváriáját, befogadnak egy (vagy több) érzelmileg valamennyire sérült gyermeket, akivel sokrétűbben kell foglalkozni, s jól szeretni.
Segíteni neki abban, hogy megélje, elfogadja a múltját, a származását és egy magabiztos, érzelmileg stabil felnőtt váljék belőle. Ez minden szülő vágya, de náluk valljuk be, nehezítettebb a pálya.

Nagyon szerettem ezt a könyvet, s bár nem vagyok érintett a témában, mégis azt mondom, ezt mindenkinek olvasnia kellene, már csak látókör szélesítés miatt is!

(…) Nekem nagyon tetszett, hogy a könyv olvasása közben tényleg széleskörű rálátásunk lesz a témára, legalábbis olyan értelemben biztosan, hogy egyáltalán tudjuk, kikre, milyen szereplőkre gondolhatunk, ha az örökbefogadásól beszélünk. Az örökbefogadó szülő és az örökbefogadott gyermek magától értetődő, viszont emellett találunk interjút nevelőszülőkkel, vér szerinti szülővel, illetve a gyermekvédelmi szakellátás különböző szereplőivel. Olvashatunk egymásra találásokról és veszteségekről egyaránt, illetve arról a jogi és intézményes környezetről, mely jelenleg Magyarországon meghatározza az örökbefogadás folyamatát, az alkalmasság kritériumait illetve a gyermekek és szülők egymásra találását. Azt hiszem, ez a könyv csak úgy lehetett igazán hiteles, hogy egy olyan szerző írta, aki maga is érintett a témában, egész más volt úgy olvasni ezeket a történeteket, hogy végig átjárta őket a személyesség – amellett, hogy ha kell, Mártonffy abszolút tárgyilagos, sőt, olyan kérdéseket sem söpör a szőnyeg alá, amikről sokan inkább hallgatni szeretnek. (…)
(…) A könyvet nagyon rövid idő alatt kiolvastam, számomra mindig nagyon izgalmas és érdekes, amikor valamilyen társadalmi, pszichológiai kérdésről, jelenségről személyes történeteken keresztül olvashatok. Sok olyan szempontot, megfontolandó dolgot olvastam, amit biztosan magammal fogok vinni a későbbiekben, és úgy érzem, ezek nagy része akkor is hasznos és építő, ha valakinek egyébként nem lesz örökbefogadott gyermeke. Szerintem nagyon fontos lenne elfogadni, hogy egyik fajta család sem jobb vagy különb a másiknál, és hogy a valódi minőségi különbségek nem a genetikai háttéren múlnak, hanem azon, hogy egy család tagjai mennyire képesek szembenézni a saját sérelmeikkel, motivációikkal, mennyire tudják tisztelni egymást, és képesek-e azt a fajta szeretetet nyújtani, amire a másiknak szüksége van. Egy örökbefogadásban érintett család számára természetesen lesznek olyan pontok és kérdések, amik speciálisak és melyekre fel kell készülni, de ettől eltekintve csupa olyan, nagyon érzékeny történetet ismertem meg, melyek az általános látásmódunkat, gondolkodásunkat formálhatják. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben az írónő blogját is rendszeresen fogom látogatni, mert kiválóan ötvözi az érzékenységet és a tárgyilagosságot egy nagyon fontos szakmai és emberi kérdéskörben.
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2020/07/akiknek-ket-any…